A sötét nagyúr teljes valójában állt a műhely közepén. Sötéten, örvénylő sötétség volt a palástja, a múlt éjjel látott köpenye mintha egyenesen a bőréből nőtt volna ki, rajta nem e-világi díszekkel. Hosszú percekig bámult látszólag érzéketlenül Mairon szemébe. Melkor elhatározta magát, itt van az idő, el kell innen vinnie a fiút, mielőtt őt is bebörtönzik.
Lassan megemelte karját hogy jelzésként kinyújtsa felé, hogy csatlakozzon hozzá, ám ekkor Manwe és Eonwe rontott be a műhelybe. Nem tudták az előzményeket, annyit tudtak hogy baj van és Melkor is ott van. Számukra egyértelmű volt, hogy sötét fivérük a bajkeverő így rátámadtak.
Melkor harcba keveredett velük de hirtelen érte a támadás, így rövid időn belül menekülőre kellett fognia mielőtt az Aule által kovácsolt lánccal meg tudták volna béklyózni.
Mairon elsőre meg sem bírt mozdulni, a lángja hol elaludni készült, hol magasan felcsapott a teremben. Eonwe és Manwe a remegő, égő fiú láttán, persze hogy Melkort gyanúsították, akárcsak Aule.
Az ifjú Mairon azonban tudta hogy ez nem így van. A menekülő vala felé pillantott, a szíve pedig utána vágyott, hogy vele együtt menekülhessen innen messzire, de Aule lefogta a vállait.
"komoly megbeszélni valónk van, fiam" Nézett a szemébe szigorúan a kovácsmester.
Mairon látta, hogy Manwe-ék az ő keze által készített kardokkal támadtak Melkorra és Eonwe el is rohant csapatot szervezni, hogy utána mennyen. A fiút körbevéve kezdték el faggatni, hogy valójában mi történt.
"Nem haragszunk. Csak valld be, áruld el mivel környékezett meg fivérünk! Segítünk neked, nem engedjük ide többé!" Folyton folyvást ezeket a mondatokat ismételgették, miközben Mairon csak azon aggódott vajon sikerült-e elmenekülnie és miért nem vitte magával. Hiszen tud mást is vinni árny formájában, akkor miért hagyta itt, velük?!
Dühös lett, nem értette, hogy Melkor mit tervezett, de meg akarta érteni. Aggódott és haragudott egyszerre, az őt körül vevő valák pedig idegesíteni kezdték így úgy döntött, beveti azt, amit a varázslatok mellett Melkortól tanult. A színészi képességét.
" Aule...nagyuram...nagyon szédülök, nem érzem jól magam...el kellene mennem lefeküdni...kérem...szét megy a fejem..." mondta elhalkuló hangon és a teste abbahagyta a lángolást.
"hagyd szegény ifjút, majd holnap beszélünk vele" Szólalt meg végre Manwe is, láthatóan sajnálta a fiút. Maga kísérte el a szobájáig és kívánt neki pihentető álmokat. Ám rögtön utána összegyűltek a valák a nagy teremben, hogy megtárgyalják Melkor sorsát.
 Mindenkinek egyértelművé vált, hogy száműzniük kell e házból, nem állíthat át magához soha többet maiakat, akkor újra megnőne a hatalma. Eonwe aggasztó hírekkel tért vissza. Egészen a határaikig kergette Melkort, de nem sikerült elkapnia. Ám informátoraitól megtudta, hogy sokat tartózkodik Feanoréknél, és fegyverek készítésére tanítja a tündéket. Egyes hírek szerint egy új fémet is létrehozott, ami bár csodálatos, de megrontja tulajdonosa lelkét és kapzsivá teszi. Egész éjjel tanácskoztak, mitévők legyenek ezzel a helyzettel, de csak egyre jobban belegabalyodtak a történetbe.
Mairon össze vissza rohangált a hálótermében, nem.tudta, mitévő legyen most.
Elege volt az itt zajló eseményekből, így elhatározta magát: elmegy innen. Hiszen mindenki gyűlöli és Aule sem figyel már rá. Csak Melkor.
Acnaranra nézett, lehajolva hozzá óvatosan
" Barátom, el.tudsz vezetni engem Angbandba? " tette fel a kérdését Mairon, magabiztosan, ám eszébe jutott hogy a kardja Manwenal maradt. Anélkül nem akart elmenni....
A következő napra mindenki kimenőt kapott, hogy a kedélyek kicsit lenyugodhassanak. Mairon egész nap a lehetőséget kereste, hogy visszaszerezze kardját. Végül arra jutott, kell valmi ami elvonja a figyelmüket egy kis időre és már szaladhat is vele.
Már egy gyors neharát is felkészített az istállókban, ügyesen váltott már alakot, de holló képében nem tud vinni egy kardot...
Már kezdett kialakulni a terv a fejében amikor nagy pánik tört ki a valákon és közeli maia segítőiken. Manwe rohant le a hírnökhöz aki köré gyűltek, és a kardja nem volt nála! Maironnak nem kellett több, máris felröppent a szobájába, még egyszer körbenézett és elemelte a kardot, majd Melkortól ellesve, az árnyak közt surranva sietett le az istállókhoz.
Közben nem sokat tudott meg a fennforgásról, valamit Melkorról és valami szilmarilokról hallott, de most nem is ért rá hallgatózni; mihamarabb ki kell innen jutnia.
Vállára vette a kicsi Ancarant és a tarisznyájába rejtett egy kevéske élelmet. Minden mást úgy hagyott a szobájában, ahogyan általában. Egy fekete csuklyát húzott a különleges, vörös hajzuhatagára, a kardját pedig az övére erősített hüvelybe csúsztatta. Egy sötét szőrű kancát vitt ki az istállóból és még egyszer körbetekintett és miután megbizonyosodott arról, hogy senki sem figyel rá a palotában zajló problémák miatt, gyorsan elvágtatott a paripa hátán Ancaranttal, Angband felé, hogy megtalálja Melkort....
Az út hosszabb és nehezebb volt mint gondolta. Északra érve életében először kellett szembenéznie a hideggel, hóval és csontig hatoló jeges széllel. A csodás paripát még a hegyek lábnál el kellett engednie, nem várhatta el tőle hogy ilyen körülmények között haladjon. Útja közben, a fogadókban ahol megállt élelemért, halott ezt-azt a történtekről.
A híresztelések szerint Melkor egy óriás pókkal érkezett Valar fáihoz, és míg a pók megmérgezte a fákat, ő megölte a tündeherceget Fanwet, hogy elragadja tőle becses drágaköveit, amiket a fa fényéből készített. Mairon nem értette miért tenne Melkor ilyet, de biztosra vette, hogy megfelelő magyarázatot fog rá kapni, amint megtalálja.
Nem járt messze még Manwe házától, remélte nem mostanában tér oda vissza a hatalmas vala, félt, hogy észrevenné. Megerősítette lelkét és egy hatalmas lélegzetvétellel és sóhajjal nekivágott gyalog kis barátjával a hatalmas hágónak, ami mögött Angband várt rá.
Nem adta fel, hisz minden egyes lépés közelebb vitte őt Melkorhor. Bár sosem gondolta, hogy Valaki miatt ennyire elszánt lesz, az lett. Hideg szél csapott az arcába, nem látott a hótól, a lábai pedig szinte a földbe gyökereztek volna, hogyha megáll, de nem tette. Bíznia kellett magában és Melkorban....
Elhagyta a határt, már jó ideje, a földet, amit egykoron ismert és mindezt a háta mögött hagyta valakiért akit csak Sötet úrnak neveztek.
Erre gondolt, míg egy különös látvány tárult elé....
Angband.