Zsanett szemszöge:
Milyen jó, hogy nem tudok aludni. Nem hiszem el, hogy ennyire ideges vagyok.
Az ágyamban forgolódtam, egyszerűen nem találtam a helyem.
Az ágyam felett pihenő telefonom felé nyúltam.
6:00.
Remek még egy teljes órán át kell, hogy forgolódjak az ágyamban. Próbálom magam nyugtatni, de nem sok sikerrel. Visszahanyatlottam a párnámra, és lehunytam a szemem.
Csodával határos módon arra ébredtem, hogy a telefonom maximum hangerővel üvölti az aktuális ébresztőm, ami még idegesebbé tett.
- Jól van, nyugi! Nem fog ezen múlni az életed, ez csak egy egyszerű sulikezdés, pont mint a többi.
Most már magamba beszélek, egyre jobb! Végül sikerült annyira lenyugtatnom magam, hogy eszembe jusson, hogy most már ideje volna kikászálódni a védelmet nyújtó ágyamból, és fejest ugrani az ismeretlenbe.
Néhány perc szöszmötölés után késznek nyilvánítottam magam, és habár még nem voltam lelkileg felkészülve erre a hatalmas lépésre, de szóltam apának, hogy indulhatunk.
Később rájöttem, hogy inkább gyalog kellett volna mennem, mivel az egész úton át vitatkoztunk, de most már késő.
Néhány halálos pillanat után végre megpillantottam az iskola falait.
A Várady. Jaj Istenem! Na jó, nyugi minden oké lesz. Minden oké.
Rezeg a telefonom. Üzenet. Anabella.
"Nyugi"
Ez gondolat olvasó.
"Én nyugodt vagyok"
"Aha, persze. Nem lesz semmi baj"
"Biztos?"
"100%"
Ezek és ehhez hasonló üzenetek sorozatát küldtük egymásnak, de még így is rettentő ideges voltam, amíg odaértünk tövig rágtam a körmeimet.
Belépve az iskola kapuján az idegességem csak fokozódott. Már hányingerem is volt a sok embertől, akik körbe vettek, aztán mint egy fényt az alagút végén megláttam Anabellát.
- Szia.
- Öhm....téged is irritál ez a sok ember? - kérdeztem.
- Ja de ez van, gyere.
Megtaláltuk az osztályunk, és a nekik hevesen magyarázó nőt. Aha, gondolom ő lesz az oszi.
Idegesen néztem Anabellára, aztán megpillantottam még egy ismerős arcot, akivel a nyáron találkoztam.
- Szia Zsanett - köszönt.
- Szia Csenge, hogy vagy?
- Köszi jól, képzeld...És elkezdtünk beszélgetni, aminek következtében egy picit oldódott bennem az idegesség.
Amikor vége lett az ünnepségnek felmentünk az osztályba, ahol körbe voltak rakva a székek, én elfoglaltam egy szimpatikus széket Anabell' mellett és vártuk, hogy mi lesz.
Az oszi bemutatkozott majd valami hülye játékot talált ki, aminek végül is az volt a lényege, hogy csoportosított minket, a fene tudja minek. Kiderült, hogy csak hárman szeretünk olvasni...ki gondolta volna, hogy ilyen kevesen....
És, akkor jött a délután, már örültem, hogy végre vége a napnak, és haza mehetek, de persze most is keresztül húzták a számításaim.
Ismerkedős pizzázás...ahj na.
Beültünk egy pizzázóban, és mindenki beszédbe elegyedett.
Én Csengével beszélgettem, amikor nem tudom, hogy, de egy lány az osztályból odakeveredett mellénk, aztán rájöttem, hogy ő volt az egyik aki még szeret olvasni, így elkezdtünk a könyvekről beszélni.
- És mit olvasol most? - kérdeztem.
- A Harry Potter ötödik kötetét.
Remélem jól hallottam, hogy Harry Pottert olvas, mert, ha igen, akkor mi nagyon, nagyon jó barátok leszünk. Hiszen, aki HP-t olvas, az rossz ember nem lehet.
És igen jól hallottam. Az egész pizzázást végig beszéltük a HP-ről. Tuti, hogy öribarik leszünk, az hét szentség!
..........
És végre befejeztem a részed A_Herondale13.Remélem, hogy megfelel az elvárásaidnak ,és nem hiába kínlódtam:")
Nagy hangsúlyt akartam fektetni a HP-re, mivel ez hozott össze minket, de úgy érzem, hogy nem értem el a kívánt eredményt. Azért remélem, hogy tetszik. Te tudod a legjobban, hogy azt a kapcsolatot, ami köztünk van nem lehet leírni, sem megmagyarázni, mert az annál különlegesebb. Köszönöm, hogy ott vagy nekem, amikor szükségem van rád, és tudd, hogy rám is számíthatsz bármikor. Igaz, hogy ezzel a résszel nem tudtam kifejezni, de hidd el, hogy nagyon fontos személy vagy az életemben, még akkor is, ha néha, amikor összeveszünk nem ezt mondom. Nem ismerlek olyan régóta, cirka egy évet tudhatunk magunk mögött, de bizton állíthatom, hogy az az egy év egy őszinte barátságot termelt.
Nem akarom, hogy megint sírj egy rész alatt, szóval befejezem a nyálas szöveget, utoljára csak annyi,hogy:
Köszönöm, hogy vagy nekem!
U.I.:Fontos a fenti képet nyisd meg!