Tudjátok már rég posztoltam ide. Nem is tudom, most miért teszem, csak úgy jól esik kiírni magmból a bensőmet felemésztő gondolatokat.
Tudjátok, hihetetlen, de az ember tényleg minden egyes pillanatban tanul valamit. Én is tanultam. Elég fájdalmas leckét, ami azt illeti. Hogy mit? Megtanultam, hogy nincsenek barátaim. Fura? Igazából kezdem megszokni. Sosem voltak. Csak emberekkel vagyok körülvéve, akik néha igénylik a társaságom, és persze a segítségem, de Vica versa ez nem működik. Példának okáért...az utóbbi időben kurva szarul vagyok. Igen, megint. Ki vette ezt észre az állítólagos "rengeteg" barátom közül? Senki.
Kit érdekel? Senkit.
Igazából meg is békélnék ezzel, ha én is így tudnék viselkedni velük. De nem tudok. Bármennyire is nagy fájdalmat okoznak, fontosak nekem.
Talán ez a baj.
Talán ezért vagyok magányos. Mert habár körbevesznek emberek... Valójában úgy érzem, hogy senkim nincs. És, akik van is... Elveszítem.