Szeptember 14. Életem legboldogabb időszakának a kezdete... Kellene legyen. De persze, mint minden egyéb boldognak látszó esemény az esetemben, ez sem hozott teljes békét rám. Pedig én már tényleg azt hittem, hogy végre minden jó lesz. De persze az élet áthúzta a számításaim...

Tudjátok, van az az érzés az életben, amikor minden úgy történik, ahogy szeretnéd, egyszerűen minden összejön, úgy, ahogy még soha azelőtt, és már azt hiszed minden rendben... Na akkor jön majd csak a feketeleves.
Na, de mire is értem ezt? Nem mintha valaha is valakit érdekelt volna, hogy mi a fene van ezzel a szerencsétlen csajjal itt, aki ahelyett, hogy boldog happy end-el végződő sztorit mesélne, folyton csak panaszkodik, meg siránkozik. Higyjétek el megértem, ha néha már unalmas ez a sok önsajnáltató fejezet, de na... Valahol nekem is ki kell hisztiznem magam, már, ha a "barátaimnak" nevezett embereknek nem önthetem ki a szívem, erre meg tökéletes ez a platform, hiszen névtelenül kiírhatok magamból minden szart. (Elnézést a vulgaritásért, de valljuk be... Ebben a "könyvben" már minden mindegy.)

Uppsz... Eltértem a témától. Szóval, mint említettem, köszönhetően néhány embernek, akikkel saját önszántamból vetetem körül magam, egyszerűen nem lehetek 100%-osan boldog és kiegyensúlyozott. Hogy miért? Mesélhetnék most naaagy rébuszokban, de minek? Úgyis olvasni fogják, és bármit írok úgyis rájönnek, hogy róluk van szó, és végül is ennél mélyebbre már nem áshatom magam a szemük előtt... Szóval tök mindegy.
Szóval hol is tartottam... Ja igen, hogy boldog vagyok.
Na mostmár, az ember azt hinné, hogy nyugodtan elmesélheti "barátainak", hogy mi történik vele egy nap, vagy éppen mi az, ami miatt boldognak és nyugodtnak érzi magát. Hát képzeljétek nem.
Na, de miért is nem? Egyszerű válasz. Mert ők nem érzik ugyanezt.
Ugye, de érdekes?
Na mindegy. Szóval visszatérve a nem létező fonalhoz, amit már a rész legelején lepakoltunk, valahol Hawaii és Borabora közt nyaralni, nem mesélhetek arról, hogy boldog vagyok. Kész, egyszerű képlet.
Ha meg úgy egyáltalán fel merem hánytorgatni ezt, tudjátok mi lesz? Örök harag, és "nem hiszem el, hogy ilyen érzeketlen dög vagy" persze szebb szavakkal kifejezve, de mint mondtam a szofisztikált, stílusos beszédet inkább meghagyom kommunikációelméletre, Bíró Zoltán tanár úrnak( aki amúgy, ha meglátná ezt az összeszedetlen valamit azt mondaná rá, hogy "mind szép és jó, amit mondott, de se eleje, sem vége, szabályszerűen kikerülte a megadott témát")
Na tehát én vagyok a mocsok dög. Ez eddig tiszta, de, ha felmerem hánytorgatni ezt, hogy "na,de kérem hogy képzelte", akkor természetesen azt is a fejemre kapom, hogy "Na igen, haragszol xy-ra, de tudod mit rosszabb vagy, mint ő".
Mit mondjon erre az ember lánya? "Ah ja, danke schőn, Tschűs".
Na igen, de persze ezt sem mondhatja, mert akkor az már "sajnáltatás" sőt... Tovább megyek "gyerekes viselkedés".
Ha most olvassátok ezt... Yapp haragszom, de szinte biztos vagyok benne, hogy még mindig úgy gondoljátok én vagyok a hibás, és nektek van jogotok haragudni.

Egyezzünk meg, igen igazatok van. Szörnyű ember vagyok. Tényleg. Nem is értem, hogy hogyan tudnak a többiek velem haverkodni, basszus hihetetlen ugye?
Mert folyton csak magamra gondolok, és leszarom, hogy veletek mi a fasz van. Hát igen ilyen szörnyű ember vagyok.
Jaaa és a legjobbat kihagytam, én is sértődtem már meg ilyesfajta dologért, na igen...
Akárhogy boncolom még mindig én vagyok a szörnyű ember.
Szóval igen. Sajnálom, hogy boldog vagyok 19 éve először...
Tényleg bocsika. Higyjétek el nem fordul elő többet valószínűleg.
Ezt megígérhetem.

Ja hogy sajnáltatom magam?.... Hát lehet, de ugyan kérem, engedjük már meg, hogy a saját wattpad oldalamon, a saját sztorimban panaszkodhassak, elvégre én alakítom ezt az egész szarságot, ha már az életemet nem tudom én, legalább ez engedtessék meg nekem.
Akit meg nem érdekel... Meg van rá a lehetősége, hogy megnyomja a vissza gombot és soha többé ne tegye be ide a lábát.
Ennyi. Minden bajra van orvosság. Ha idegesítelek, nyugodtan húzz el. Hidd el nem foglak sajnálni. Már nem.