A mai nap eddigi általános-i életem legeslegjobb napja. Kiderült valami ami annyira boldoggá tett, hogy legszívesebben kiröppentem volna az ablakon. Egyedül én készülök kilencediktől a Várady Lajos Gimnáziumba. Gitta, Karolina, Nóri és Krisztina a Károly Mózesbe készülnek. A fiúk meg... na ezt nem tudom, de biztos, hogy valami szakra mennek, mert utálnak tanulni.
Végre boldog lehetek. El sem hiszem. Ma végre mosolyogtam, és boldogan sétáltam az iskola udvarán az ötödikes barátnőmmel Zsófival, és a hatodikos barátnőmmel Angelinával. Ők már kiskorom óta a legjobb barátaim. Velük elengedem magam és szabadnak érzem magam.
Mindig is a kisebbekkel jöttem ki jobban. Szeretem a kisgyermekeket ezért, ha nagy leszek óvónő szeretnék lenni. Elújságoltam a barátnőimnek a jó hírt. Örültek, hogy boldognak látnak. Én is örültem. Otthon anyu is felfigyelt a vigyoromra.
– Mi van az osztálytársaidra hatott az átok amit szórtál rájuk? – Kérdezte vidáman.
– Nem. Még jobb. Kilencediktől örökre megszabadulok tőlük. – meséltem kicsattanó jókedvvel.
– Na látod én mondtam, hogy elválnak az útjaitok.
– Köszi anya. Na megyek leckét írni.