Az osztályfőnök szerint, ma több, mint valószínű,hogy megtudjuk azt, hogy bejutunk-e az általunk kiválasztott suliba, vagyis jelen esetemben a Váradyba.
Reggel egy kisebb gyomorgörccsel kezdtem a napot, hiszen nem is én lennék,ha nem lennék ideges. Még reggelizni sem tudtam.
- Flóra. Ha nem eszel attól még nem fogod hamarább megtudni. - érvelt az én drága jó édesanyám.
Kicsit kezdem sajnálni őt. Ha nekem lenne egy ilyen idegesítő, hisztis lányom, eddig már elástam volna magam. Vagy a lányom, de ez már részletkérdés. Mindig foglalkoztatott az a kérdés, hogy hogyan lehet ennyi türelme hozzám, hiszen én mást sem csinálok, mint a hangulatingadozásaimmal az őrületbe kergetem.
- Ok, de tudod, hogy mennyire fontos nekem, hogy bejussak.
- Igen tudom, de nyugodj meg. Biztosan bejutsz. Én tudom.
- Mégis honnan? - vontam fel a szemöldököm.
- Mert te ügyes vagy. És én büszke vagyok rád. Jaj! Majdnem elfelejtettem. Apáddal ma megyünk vásárolni. Szeretnél jönni?
Legalább addig is elterelem a figyelmem.
- Fanni jön?
Fanni az én drága jó testvérem. Érdekes, hogy eddig nem említettem, hiszen azért nem annyira rossz a viszonyunk. Sokszor veszekedünk értelmetlen dolgokon, de melyik testvérpár nem?Több, mint öt év korkülönbség tudatában ez érthető is.
- Már miért ne jönne? Tudod kezdem úgy érezni, hogy néha megfeledkezel arról, hogy van egy testvéred...
Hogy mindig beletrafál. Mintha gondolatolvasó lenne...Lehet, hogy az, és én ezt csak most veszem észre?
Amikor mindenki befejezte a reggelijét, elindultunk.
Már beértünk a városba, amikor is elkezdett csörögni a telefonom. Meglepődtem, mert engem nagyon ritkán szoktak keresni...Igen, igen egy rettentő szociális lény vagyok:")
- Ki az? - kérdezte anya.
Ránéztem a kijelzőre, amin az osztályfőnök  kiírás volt látható. Felvettem a telefont:
- Igen?
- Szia Flóra. Gondolom láttad már, hogy ki hová jutott be...
- Nos...Nem, mivel eljöttünk vásárolni, és nem tudtam megnézni.
- Nos, ebben az esetben...gratulálok bejutottál a Váradyba!
Először fel sem fogtam, hogy mit mondott. Meg sem tudtam szólalni, aztán csak ennyit mondtam:
- Köszönöm, hogy tetszett szólni. Viszont hallásra!
- Szívesen. Szia.
Anya és apa némán hallgatták végig a beszélgetést, de, amikor letettem a telefont kérdezgetni kezdtek:
- Az osztályfőnök volt?
- Mit mondott?
- Megvannak az eredmények?
- Igen.Megvannak és...
Anya hátrafordult az autóban:
- És? - kérdezte izgatottan.
- Bejutottam - mondtam diadalittasan.
Anya elmosolyodott, majd apával együtt gratuláltak.
Amikor haza értünk, akkor elújságoltam a jó hírt Angelinának és Zsófinak. Mindketten gratuláltak.
-De mi van a fiúkkal? - kérdezte Zsófi.
A vigyor lehervadt az arcomról.
- Sajnos...
- Csak azt ne mond,hogy ők is... - szakított félbe Angelina.
- Sajnos de.
- Tudod, erre mondják, hogy minden jóban van valami rossz. - mondta Angelina.
A szemöldököm ráncoltam:
- Az nem fordítva van?
Angelina csak legyintett:
- Mindegy. Igaz nem?
Zsófival csak legyintetünk:
- Hát de. -nevettünk.