Mivel Jungkook kezei össze voltak bilincselve a háta mögött, ezért sajnos lehetetlen lett volna, hogy kézen fogva üljünk. Én viszont képtelen voltam nem hozzáérni, ugyanis most a közelsége nem adott megfelelő nyugalmat. Ezért is döntöttem a fejemet a vállára és karoltam át a felkarját, amíg utaztunk – gondolom a gettó felé, ahol egyszer már találkoztam Jungkook apjával. Remegtem, mint a kocsonya és egész úton imádkoztam, hogy mind a ketten élve túléljük ezt az egészet. Nem tudtam, hogy mire kellene számítsak, de látva Jungkookot, semmi jóra. Ha már ő is remeg, illetve látszik rajta, hogy mennyire retteg, akkor én mit tegyek? Én egyáltalán nem vagyok hozzászokva a kemény bánásmódhoz, és szerintem már attól képes lennék bőgni, ha valaki a bőrömhöz nyom egy cigi csikket. Van egy olyan rossz előérzetem, hogy itt több fog történni, mint szimpla cigi csikk nyomkodás, de adja Isten, hogy ne legyen igazam.

Összerezzentem, amikor megállt a kocsi, és azonnal a mellettem ülő Jungkookra pillantottam, aki nézelődött és szerintem vagy a bilincse kulcsát kereste, vagy a lehetséges önvédelmi tárgyakon járt az esze. Nekem is eszembe jutott már, hogy kikapom Jungkook valamelyik munkatársa zsebéből a pisztolyát, de mivel még életemben nem lőttem, így nem hiszem, hogy sokra mennék vele. Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor meglátok egy fegyvert, mindig bepánikolok és egy kisebb pánikroham tör rám. Hát, jól beszoptam, mit ne mondjak, mert szerintem most több fegyvert fogok látni, mint amennyit a sci-fi filmekben összesen szoktam.

- A lényeg, hogyha apám kérdez, akkor válaszolj neki, jó? Nem szereti, ha nem kap választ a kérdéseire. Legyél vele őszinte és akkor lehet, hogy nem lesz semmi baj! – mondta Jungkook, mikor ketten maradtunk a kocsiban, ugyanis a többiek kiszálltak, gondolom konzultálni.

- Ez az egész olyan, mint valami elbaszott akció film – morogtam, de azért bólintottam egyet, hogy tudassam Jungkookkal, felfogtam és megértettem, amit az előbb mondott.

- Egy akció film, aminek happy endje lesz!

- Igen – vágtam rá azonnal, mintha száz százalékban biztos lennék abban, hogy minden rendben lesz. Muszáj volt pozitív mondatokkal nyugtassam magam, mert így egy fokkal nyugodtabb voltam, mint akkor lettem volna, ha rémképekkel ijesztgetem magam.

Sajnos ez volt a végszó, ugyanis mindkettőnk felől kinyílt a hátsó ajtó és Jungkook munkatársai gondoskodtak arról, hogy egy másodperc alatt elhagyjuk a fekete furgont. Hosung vezetett engem magam előtt, én pedig annyira be szerettem volna szólni neki, de végül úgy döntöttem, hogy inkább csendben maradok, mert nem akartam balhét. Mondjuk azért képzeletben jól elküldtem a halál faszára, de az már részletkérdés. Jungkookot előttem kísérték, Heejun pedig még egy pisztolyt is a fejéhez tartott, hogy még véletlen se szabaduljon ki. Komolyan, az egész olyan volt, mintha a kivégzésünkre cipeltek volna minket.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer belülről is meglátogatom Jungkookék rejtekhelyét, és igazából nem is bántam volna annyira, ha többet nem kell ide visszajöjjek. De hát a sors nem ezt rendelte el nekem... Mondjuk egyáltalán nem ilyennek képzeltem el a helyet. Igaz, hogy kívülről egy lepukkant, romos épületnek tűnt, de nem gondoltam volna, hogy belülről is ez a helyzet. Egyetlen bútor sem volt sehol, mindenhol vagy omladozott faldarabok, vagy pedig szemét volt. Ha nem tudtam volna, hogy ez Jungkookék búvóhelye, akkor egy csövesszállóra tippeltem volna, de tényleg. Természetesen a pince felé vettük az irányt, mert hát általában mindig ott művelik a legmocskosabb dolgokat. Amikor viszont leértünk az alaksorba, még a szám is tátva maradt, ugyanis olyan volt az egész, mintha átléptünk volna egy kapun és egy tehetős család pincéjébe keveredtünk volna. Már nyoma sem volt a fent látott rom- és szeméthalmaznak, helyette viszont volt szőnyeg, bútorok és az egész olyan volt, mint egy iroda. Nagyokat pislogva néztem körbe a hatalmas helyiségben, aminek az egyik sarkában bokszzsákok, míg a másikban céltáblák voltak, ahol gondolom a lövést gyakorolhatták.

- Na, végre, hogy megjöttetek! Azt hittem, hogy elkaptak a zsaruk idefele úton, vagy valami – lépett ki az egyik ajtó mögül Jungkook apja, az én gyomrom pedig azonnal görcsbe rándult és majdnem összeestem.

- Nem, csak tettünk egy kis kerülőt és nem rögtön ide jöttünk – mondta Heejun, mire Jungkook apja kivillantotta a fogait és megdicsérte a mögöttem állót.

- Jimin, olyan régen találkoztunk, üdvözöllek az én kis birodalmamban! Elnézést kérek a kellemetlen fogadtatásért, de muszáj volt erőszakosan idehozni téged, mert magadtól úgy sem jöttél volna. – fordult felém egy hatalmas vigyor kíséretében, majd tett is felém pár lépést.

Jungkook izmai befeszültek, de amikor meg akart mozdulni, akkor az apja előkapott egy pisztolyt a zsebéből és rászegezte. Szemeim hatalmasra tágultak és már éppen könyörögni kezdtem volna neki, hogy ne bántsa Jungkookot, amikor is megszólalt. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy elkiáltotta magát.

- Ha csak egyetlen szót is mondasz, kinyírlak, fiam, értve vagyok? – biztosította ki a fegyvert egy eléggé beteg vigyor társaságában. – Mivel te nem voltál hajlandó bemutatni Jimint, ezért nekem kellett gondoskodnom róla. Azt hitted, hogy örökre titokban tarthatod, hogy találtál magadnak valakit, mit? Reménykedtem benne, hogy tanultál a Jonghos ügyből, de ezek szerint tévedtem... Nem ilyennek neveltek és nem tudom, hogy mit rontottam el, amiért ennyire hazudós lettél! Most pedig vigyétek innen és tegyétek a dolgokat, amíg én négyszemközt beszélgetek Jiminnel.

- Rendben, főnök – mondta Heejun és Yoonho egyszerre, azzal megindultak Jungkookkal az egyik ajtó felé. Hiába állt ellen nekik, sajnos ő csak egyedül volt, így nem tudott mit tenni, bele kellett törődnie abba, hogy egyedül kell hagyjuk az apjával...

- Te is mehetsz, Hosung – mondta a mögöttem állónak, aki bólintott egy aprót, majd elengedett engem és követte a többieket.

Megmasszíroztam a csuklóimat, ugyanis Hosung olyan erősen szorított, hogy konkrétan belevájta az ujjait a bőrömbe. Nyeltem egy aprót, amikor úgy igazán tudatosult bennem, hogy kettesben maradtam Jungkook apjával. Azzal a férfivel, aki kinyírta Jungkook előző barátját, illetve a fiát is gondolkozás nélkül képes megverni. Akkor velem mit fog tenni? Te jó ég...

- Nos, most, hogy ketten maradtunk. Kérsz esetleg kávét? – kérdezte, azzal hátat fordított nekem és megindult a lépcsők felé. Anélkül követtem őt, hogy megkért volna rá, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy azt akarja, kövessem.

Nem lepődtem meg, amikor egy újabb ajtóval találtam szembe magamat, ugyanis ha hatot nem láttam, akkor egyet sem. Egy kis irodaszerűség tárult a szemeim elé, amikor beléptem a sötétbarna ajtón, majd engedelmesen helyet foglaltam a hatalmas íróasztal előtt lévő széken, ami gondolom nekem volt odakészítve. Ismét megkérdezte, hogy kérek-e kávét, én pedig nem mertem volna neki nemet mondani, szóval elfogadtam az ajánlatát.

- Miért hazudtál nekem először a nevedről? Jungkook kért meg rá? – kérdezte, miközben odalépett a kávégéphez.

- Nem Jungkook kért meg rá – válaszoltam. - Nem tudom, hogy miért nem a rendes nevemet mondtam, akkor azt láttam jónak.

- Bevallom őszintén, hogy kellemeset csalódtam benned, amiért nem a rendes nevedet adtad meg. Első találkozásnál sosem ajánlott az igazi nevedet elárulni, mert nem tudhatod, hogy milyen titkokat rejt a másik. – mondta, mire bólintottam egy aprót, mert ebben teljes mértékben igazat értettem vele.

Tudom, hogy Jungkook arra kért, legyek őszinte az apjával, de ha arról van szó, hogy eláruljak valamit Jungkookról, akkor biztosan kitalálok valamit. Nem fogom bemártani őt, mert túlságosan szeretem ahhoz. Tudom, hogy most is éppen bántják, mert akkor nem rángatták volna el tőlem. Sajnáltam őt, mert miattam került ilyen helyzetbe. Én érdemelném azokat az ütéseket, nem ő!

- Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy nem bízol meg a fiamban. Tudok arról, hogy többször is találkoztál az egyik alkalmazottammal Jungkook miatt.

- Én teljes mértékben megbízok Jungkookban! – válaszoltam határozottan, mire felvonta szemöldökeit és egy amolyan „most komolyan hazudsz nekem?" pillantást vetett felém, amitől még lélegezni sem mertem. – Tényleg megbízok benne. De Jungkook sok mindenben hazudott nekem, ezért muszáj volt valaki mástól megtudjam az igazságot.

- Hazudott? Miben?

Beharaptam az alsó ajkamat és a Jungkooktól kapott karkötőmet kezdtem piszkálgatni, mert bevallom őszintén, hogy nem akartam ezeket elmondani neki. Mondta, hogy utálja, ha hazudnak neki, szóval evidens az is, hogyha megtudja, hogy Jungkook mikben hazudott nekem, rendesen ki lesz akadva.

- Csak a munkáját akarta védeni, ezért hazudott nekem.

- Elmondta, hogy mi a rendes munkája? – kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Nem mondta el, hanem én jöttem rá magamtól.

- Hogyan?

- Láttam Jungkook pisztoly tetkóját, aztán véletlen Hosungét és Heejunét is. Mivel mindhárom ugyanaz volt, ezért tudtam, hogy valami közük lehet egymáshoz. A tévében pedig láttam egy híradót, ahol erről a tetkóról volt szó, így összetettem a dolgokat és rájöttem.

- Okos – hümmögött elismerően. – Hány cukorral iszod a kávét?

- Kettővel.

- Tej? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót.

Kinyitotta az asztal mellett lévő mini hűtőt, majd elővette belőle a tejet és odatette elém az asztalra, ahogyan az elkészült kávét és a cukortartót is. Megköszöntem, majd elkészítettem magamnak a kávét olyanra, ahogyan szeretem. Jungkook apja helyet foglalt velem szemben, majd beleszürcsölt a kávéjába és összefonta mellkasa előtt a karjait.

- Hány éves vagy? – kérdezte pár másodperccel később, mire azonnal rá akartam vágni, hogy minek kérdezi meg, ha úgy is tudja? De aztán végül úgy döntöttem, hogy maradok a visszahúzód énemnél, mert eddig úgy tűnik, hogy életben maradok.

- Huszonöt – válaszolta, mire hümmögve bólintott egyet. – És hol dolgozol?

- A DKB Bankban dolgozok, itt Szöulban lassan öt éve.

- Szereted a munkádat? – kérdezte.

- Igen, szeretem – válaszoltam engedelmesen.

- Mi a véleményed arról, hogy Jungkook bankrabló, és pár hónapja azt a bankot is kirabolta, amiben dolgozol? Nem féltél? Esetleg nem gondoltál arra, hogy feladod Jungkook a rendőrségen, amikor megtudta, hogy mi az igazi munkája? – könyökölt az asztalra és olyan érzéstelen arccal bámult rám, hogy nyelnem kellett egyet.

- Nem, eszembe sem jutott, hogy feladjam Jungkookot a rendőrségen. – válaszoltam először arra a kérdésre, amit a legfontosabbnak tartottam. – Először féltem a bankrablás miatt, de Jungkooknak köszönhetően sikerült túltennem magam rajta. Igazából nem szólhatok bele abba, hogy mi Jungkook munkája, és nem is áll szándékomban. Engem nem zavar, hogy bankrabló és nem is tekintek rá ezért máshogyan. Csupán féltem és nem szeretném, ha lebukna és börtönbe kerülne. – mondtam őszintén, mire Jungkook apja bólintott egy aprót.

- Értesz a fegyverekhez?

- Nem – ráztam meg a fejem.

- Tudsz verekedni, vagy meg tudod védeni magad, ha esetleg megtámadnak?

- Jungkook tanított pár önvédelmi mozdulatot, de nem sikerült még teljesen elsajátítanom.

- Kár – jegyezte meg egy sejtelmes mosoly kíséretében. – Valójában szereted Jungkookot és nem csak kihasználod?

- Ha csak kihasználnám és szeretném, akkor azonnal rohantam volna rendőrsége, amikor megtudtam, hogy bankrablással foglalkozik – válaszoltam. – Tényleg szeretem őt és be szeretném bizonyítani, hogy igazat mondok!

- Nos, nyugodj meg, lesz még lehetőséged bebizonyítni, hogy valóban szereted őt. Mennyire értesz az elsősegélyhez?

- Az alapműveleteket el tudom végezni – mondta, mire felkelt az asztaltól és az egyik szekrényhez sétált.

- Akkor most kamatoztathatod a tudásod – nyomott a kezeimbe egy piros elsősegély dobozt. Kérdőn pillantottam rá, mert nem értettem, hogy mégis kin kellene elsősegélyt alkalmaznom, amikor csak ketten vagyunk a szobában, velünk meg tudtommal minden rendben.

- Kin? – kérdeztem, mire biccentett egyet az ajtó felé és jelezte nekem, hogy kövessem.

Kérdésemre ugyan nem válaszolt, de volt egy olyan megérzésem, hogy Jungkookhoz megyünk. Reménykedtem benne, hogy nem verték szét annyira, mint legutolsó alkalomkor, amikor eszméletét is vesztette. Végigsétáltunk a pincén, majd azon az ajtón mentünk ki, ahol Jungkook és a munkatársai is kimentek. Végigmentünk egy folyosón, ami pontosan annyira rosszul nézett ki, mint a fenti. Több ajtó mellett is elhaladtunk, majd az utolsó előtti ajtónál megállt és rám pillantott.

- Az első benyomásom rólad nem rossz, de azért még nem végeztünk, remélem ezzel tisztában vagy – mondta, mielőtt még kinyitotta volna az ajtót.

- Igen, tisztában vagyok – válaszoltam, miközben beharaptam alsó ajkamat, mert nem igazán volt biztató, amit mondott.

- Akkor jól van, Jimin – veregette meg a vállamat, majd kinyitotta az ajtót, én pedig azonnal megpillantottam Jungkookot, amint a saját vérében fekszik a kövön.

- Jézusom – rohantam be azonnal hozzá és kicsit sem törődtem azzal, hogy Jungkook apja ránk csukta az ajtót. Felőlem ránk is zárhatta volna, jelenleg az sem érdekelt volna, csak is az, hogy minél hamarabb és precízebben segítsek Jungkooknak, aki a jelek szerint nincsen magánál.