– Jungkookkal szerintem már öt éve ismerjük egymást és ha nem is voltunk mindvégig legjobb barátok, attól még tudtunk mindent egymásról, mivel ugye egy helyen dolgozunk – csapott bele a lecsóba, mire bólintottam egy aprót és idegesen a kormányon kezdtem dobolni. – Szóval először is nem lecseszni akarlak, meg nem is lebeszélni Jungkookról, de azt kell mondjam, hogy nagyon veszélyes játékot játszotok. 

– Miért? 

– Mert Jungkooknak hivatalosan jelentenie kellene az apjának, hogy pasija van – válaszolta, mire összeráncolt szemöldökökkel rákérdeztem, hogy mégis miért kellene jelentenie felnőtt létére is, ha összejött valakivel. – Mert kötelező. Nekem is ugyanúgy kell és a többi munkatársunknak is, ugyanis illegális dologban mozgunk. A főnökünknek, azaz Jungkook apjának kell eldöntenie, hogy egy adott alkalmazott újdonsült párjában megbízhatunk-e.

– Ez tiszta hülyeség – forgattam meg a szemeimet. – Mind felnőtt emberek vagytok már, szóval szerintem ti magatoknak is el tudnátok dönteni, hogy megbíztok-e az adott illetőben vagy sem.

– Hát, sajnos ez nálunk nem így van. Na, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy Jungkook nem szólt rólad az apjának, azt tudja, hogy csupán haverok vagytok és addig örülj, amíg ez így is van. Nem követ valaki mostanában? Vagy nem történt veled valami furcsa dolog?

– Hát, ami azt illeti, egy ideje folyamatosan kapom a figyelmeztető leveleket és üzeneteket, miszerint maradjak távol Jungkooktól, mert a végén még én fogom megbánni – válaszoltam azonnal, mert miután kimondta, hogy esetleg nem követ-e valaki, rögtön ez jutott eszembe. 

– Jungkook apja felbérelt valakit, aki megfigyel téged és zaklat – vágta rá azonnal, mire nyeltem egy hatalmasat és Hosungra pillantottam, mert sikerült kifogjunk egy piros lámpát.

– Tessék?

– Mindig ezt csinálja, szóval általában ezért nincsen egyikünknek sincsen tartós kapcsolata – mondta lazán, mintha egy teljesen megszokott és átlagos tényt közölne velem. 

– Szóval... szóval azt mondod, hogy valaki folyamatosan figyel engem és követ? Most is?

– Nem biztos, hogy most is, de nagy valószínűséggel sokkal kevesebbet vagy egyedül, mint azt gondolnád – vonta meg a vállait, mire kitágult szemekkel bámultam magam elé, mert mindenre számítottam csak erre nem. 

– Akkor miért vagy itt? Nem félsz, hogy lebuksz?

– Néha kockáztatni kell, főleg ha a legjobb haverom és pasijáról van szó – válaszolta egy hatalmas vigyor kíséretében.

– Mi lesz akkor, ha Jungkook apja, hogy titokban együtt vagyunk? De amúgy... amúgy hivatalosan még nem is jöttünk össze, szóval... – motyogtam, mire sóhajtott egy hatalmasat, majd combomra tette a kezét és közelebb hajolt hozzám. 

– Jungkook folyton rólad beszél, amikor csak ketten vagyunk. Teljesen beléd zúgott, minden szabadidejét nálad tölti, sokszor hisztizik, amikor elveszik tőle a telefonját. Lehet, hogy nem mondtátok ki, de szeret téged és szerintem eléggé úgy viselkedtek, mint egy pár. 

Eleresztettem egy apró mosolyt, mert nem gondoltam volna, hogy Jungkook egyáltalán megemlített engem már másnak is. Oké, ezek szerint Hosung a legjobb haverja, de ha tényleg szembemegy a szabályokkal, akkor tartania kellene a száját. Most így utólag átgondolva, többször is utalt arra, hogy nem feltétlen kell kimondanunk az együtt járást, mert ez csak megbélyegez és hát viselkedhetünk anélkül is szerelmespárként. 

– Szóval mi lesz, ha Jungkook apja tudomást szerez rólunk? – kérdeztem, mert erre az előbb nem kaptam választ. Arcvonásai egy másodperc alatt megváltoztak, azonnal elkomorodott, én pedig feszengni kezdtem, mert úgy tűnt, hogy kellemetlen témába kérdeztem bele.

– Nos... nos maradjunk annyiban, hogy nem kellene kiderülnie a kapcsolatotoknak.

– Miért? – kérdeztem, viszont Hosung nem válaszolt semmit, csak nyelt egy nagyot és maga elé bámult, mintha visszaemlékezne valamire. – Hosung, mi lesz, ha Jungkook apja tudomást szerez rólam?

– Jobb esetben csak elbeszélget veled és a fiával is, rosszabb esetben... – itt megint elhallgatott, mire idegesen fordultam felé és rákérdeztem, hogy mégis mi a fene fog történni rosszabb esetben. – Rosszabb esetben megöl. 

– Tessék? – nevettem el magam, mert annyira lehetetlennek és abszurdnak találtam az előbb hallottakat, hogy csak kicsúszott. Azután viszont eszembe jutott, amikor megmutatta nekem a fegyverét és burkoltan közölte velem, hogy takarodjak el a gettószerű utcáról, mielőtt még bajok esnek. 

– Igen, jól hallottad. Nem fogom még egyszer megismételni, mert nem lebeszélni akarlak erről a kapcsolatról, csupán figyelmezteti. Jungkook ezeket azért nem mondja el neked, mert tudja, hogy azonnal szakítanál vele és soha többet nem beszélnétek. 

– De mi a szar? Miért akarna megölni Jungkook apja? – kérdeztem tőle, majd nyeltem egy hatalmasat és lejjebb tekertem a fűtést, mert izzadni kezdtem. 

– Mert ő ilyen, nem tudom – vonta meg a vállait. – Ő találta ki ezeket a szabályokat és tartsa is magát ezekhez, ha kell, akkor erőszak árán is. És hát az egyik ilyen szabály az is, hogy ő dönti el, hogy ki alkalmas a barát vagy barátnő szerepre. 

– Ez az egész olyan, mintha egy szekta lenne, de komolyan – horkantottam fel. – Kezdem azt hinni, hogy egy titkos szekta tagjai vagytok, akik havonta véráldozat gyanánt megölnek valakit és Istennek adományozzák kegyelem szándékából. 

– Nos, nem, nem vagyunk semmilyen szekta tagja, de sokszor én is túlzásnak érzem a rengeteg szabályt, amit be kell tartanunk. 

– Ölt már meg valakit Jungkook apja, mert nem találta alkalmasnak barátnak vagy barátnőnek? – kérdeztem, hiába voltam tisztában azzal, hogy nem lesz a válasza.

– Elképzelhető – válaszolta, mire hirtelen félrenyeltem a saját nyálamat és fulladozni kezdtem. Hogy mi?

– Hogy mi? Most ez komoly? – pillantottam rá, miután abbahagytam a rám tört köhögő rohamot. 

– Egyszer sajnos már előfordult – válaszolta, viszont halkított hangján és szinte már csak suttogott. 

– Kinek a párja volt?

– Szerinted? Szerinted miért került téged sokáig Jungkook és lökött el magától? Szerinted miért nem akarja, hogy hivatalosan is együtt legyetek? – ráncolta össze szemöldökeit, én pedig ha éppen nem vezettem volna, akkor biztosan elájulok. 

– Jungho, igaz? – kérdeztem rá a névre, amiről Jungkook nem volt hajlandó beszélni nekem, viszont nagyapja tett neki egy apróbb megjegyzést vele kapcsolatban, amikor azt ecsetelte az unokájának, hogy mivel együtt van velem, ezért két életért felelős. 

– Honnan tudtad?

– Csak... csak egyszer Jungkook és a nagyapja erről beszéltek, de Jungkook nem volt hajlandó róla semmit sem mondani, szóval gondoltam, hogy egy kellemetlen téma neki – mondtam, viszont innom kellett egy korty vizet, mert a sok információ miatt teljesen elsápadhattam és éreztem, hogy nem vagyok teljesen jól. – De mi történt? Miért ölte meg?

– Jungkook eltitkolta, viszont az apja tudomást szerzett róla és hát rájuk rontott az éjszaka közepén, majd fejbe lőtte. Jungkooknak végig kellett néznie, ahogy meghal a szerelme és természetesen magát hibáztatta miatta, mert ő sodorta bajba. Azóta egyetlen emberre sem mert úgy nézni, mindenkit kioffolt, aztán megjelentél te... – eresztett el egy apró mosolyt. – Valami nagyon megtetszhetett benned, mert teljesen elcsavartad a fejét. Nem gondoltam volna, hogy Jongho után egyáltalán ránéz valakire, nemhogy ismét megpróbálkozik a titkos kapcsolattal. 

– Szóval most azt akarod nekem mondani, hogy lényegében bármelyik pillanatban meghalhatok? – kérdeztem tőle, mire kisebb hezitálás után bólintott egy aprót. – Kurva jó – motyogtam és közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam. 

– Persze ha ügyesen csináljátok és nem buktok le, akkor nem fog senki sem meghalni. Most már Jungkook is tapasztaltabb, szóval tudja, hogy mikor, mire kell odafigyelni. 

– Nem nagyon nyugtattál meg – sóhajtottam egy hatalmasat. 

– Az a baj, hogy ez a helyzet annyira elbaszott, hogy egyszerűen képtelen lennék megnyugtatni téged, hiába szeretnélek. Azért mondom most ezt az egészet el neked, mert nem akarom, hogy úgy végezd, mint Jongho. Ő sem tudott semmiről, ezért nem tudott felkészülni Jungkook apja támadására, de te most előnyben leszel vele szemben. 

Nem tudtam egyszerűen mit mondani, mert még a szám is tátva maradt, annyira ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen illegális dolgok lehetnek a háttérben. Megértem, hogy azért nem beszélt nekem erről Jungkook, mert attól tart, hogy elhagynám, de az sem megoldás, ha eltitkolja az egészet és én is úgy végzem majd, mint Jongho. 

– Oké, szerintem ma már nem is mondok neked több mindent, mert úgy érzem, hogy kellően lesokkoltalak és adtam neked egy éjszakányi agyalni valót – szólalt meg, mert én csak szám belsejét rágcsálva bámultam az utat és azon voltam, hogy koncentrálni próbáljak. 

– Az biztos – válaszoltam. – Hova vigyelek? – kérdeztem, ezzel is utalni akartam arra, hogy jobb lesz, ha most elmegy, mert meg kell emésszem egymagam a hallottakat. 

– Jó lesz, ha kiteszel a munkahelyed előtt – válaszolta, mire bólintottam egy aprót, majd bekanyarodtam az egyik mellékutcába, hogy megfordulhassak, mert eddig csak keringtünk a városban és mentem amerre láttam.

Egyikünk sem szólalt meg egészen a bankig. Én az útra, illetve a gondolataimra koncentráltam, Hosung pedig azzal volt elfoglalva, hogy a melletti lévő ablakot húzogatta résnyire fel és le. Nem állítottam le az autót, csak félreálltam az egyik buszmegállóba, hogy Jungkook munkatársa gyorsan kiszállhasson, én pedig hazamehessek.

– Hát, azt hiszem köszi az információkat – fordultam felé, amikor megálltam, mire eleresztett egy apró, de szomorú mosolyt és megvonta vállait.

– Nincs mit. Sajnálom, ha esetleg elrontottam a kedvedet, semmi rossz szándék nem vezérelt, csupán segíteni szerettem volna neked, nektek.

– Tudom – bólintottam. – Köszönöm, tényleg. Megadod a telefonszámod? Elképzelhető, hogy lesz még pár kérdésem hozzád.

– Persze, egy pillanat – mondta, majd elővette telefonját és lediktálta a számát. Megcsörgettem, kinyomott, így sikeres volt a telefonszám csere. – Kérlek, akkor ez tényleg maradjon a mi kettőnk titka – nyitotta ki az anyósülés felöli ajtót.

– Lakat van a számon – játszottam el, mintha elfordítottam volna a kulcsot a számban és jó messzire dobtam volna azt. Ezt kiskoromban csináltam sokszor, amikor valaki megkért, hogy tartsak titokban valamit.

– Rendben. Hát, akkor szia, Jimin! Vigyázz magadra! – mosolyodott el, majd intett egyet és becsukta a kocsi ajtaját.

Én is intettem neki egyet, majd elindultam, mert pont jött mögöttem a busz és el akartam kerülni, hogy esetleg rám dudáljon, vagy éppen hosszú káromkodás lánccal illessen, amiért tilosban parkolok.

A hazafelé úton muszáj volt zenét kapcsoljak, mert folyamatosan zakatoló agyam egyszerűen nem hagyott nyugodni. Lelki szemeim előtt Jongho halálát láttam, hiába nem tudtam, hogy pontosan hogyan is nézett ki. Sajnáltam, mert ő aztán nem tehetett semmiről. Eltitkoltak előle mindent, bár nyilván ő is sejtette, hogy Jungkook valami illegális munkában tevékenykedik. Féltem hazamenni, mert attól tartottam, hogy bármikor rám törhetik az ajtót és fejbe lőhetnek. Azt hiszem, hogy tényleg meg kellene tanulnom az önvédelmet, bár a fegyverek ellen nem sokra megyek vele, de kezdetnek az is tökéletes lesz!

Szerencsére még nem volt sötét, ezért nem kellett tíz perces jóga órát tartanom a kocsiban annak érdekében, hogy megembereljem magam és bemenjek a saját házamba.

Szemeim hatalmasra tágultak, amikor magától kinyílt a bejárati ajtó, mielőtt még elfordíthattam volna a kulcsit. Nyeltem egy hatalmasat és beljebb löktem az ajtót, hogy belássak az előtérbe és az ebédlőbe is. Tisztában voltam vele, hogy reggel bezártam az ajtót, ugyanis mostanában ha hatszor nem ellenőrzöm le, hogy biztosan bezártam-e, akkor egyszer sem.

– Hahó? Van itt valaki? Jungkook? – nyeltem egy hatalmasat, hangom meg szerintem még sosem volt ennyire bátortalan és félénk.

Nem érkezett válasz, ezért gyorsan kezembe vettem a nagy, fekete esernyőmet, hogyha esetleg van valaki a házban és rám vetné magát, akkor legalább védekezni tudjak vagy valami. Ismét feltettem a kérdést, hogy esetleg Jungkook érkezett meg előbb, de megint nem válaszolt senki. Az ebédlőt teljesen felforgatták, papírok hevertek mindenhol, nekem pedig azonnal a fenyegető üzenetek jutottak eszembe, amiket az ebédlő egyik fiókjába rejtettem el. Természetesen egyik levelet vagy képet sem találtam meg, mire nevetve lehajtottam a fejemet.

– A kurva életbe – motyogtam.

Muszáj volt leüljek az egyik székre, mert hirtelen levert a víz és remegni kezdtem. Orrnyergemet masszíroztam, miközben azon agyaltam, hogy mégis kinek kellettek volna ezek a fotók. Na, meg Jungkookon és rajtam kívül senki nem tudta, hogy merre tárolom, szóval elképzelhető, hogy akkor ő vitte el magával? Lehet, hogy talált valami nyomot és csak be akarja bizonyítani igazát? Nem tudom, de hiába hívtam fel telefonon, szokásához híven megint nem értem el. Remek... akkor ezek szerint Haneult kell áthívjam magamhoz, mert én biztosan nem fogom a ma estémet ezek után egyedül tölteni.