Egy hatalmas ásítás kíséretében csoszogtam ki a fürdőből és indultam meg a szobám felé, ahol már szépen meg is volt ágyazva. Már csak Jungkooknak kell lefürödnie és akkor nézhetünk is valamit. Amíg ő majd megtisztálkodik, addig én keresek valamit – valami mesét –, amitől majd aludni is fogok tudni az éjjel.

– Gyors voltam? – mosolyodtam el, amint beléptem a szobámba.

– Igen – bólintott egyet. – Megágyaztam, mert nem volt jobb dolgom – vonta meg a vállait, mire beharaptam az alsó ajkamat és megköszöntem neki kedvességét.

– Csinálok tojásrántottát, kérsz te is?

– Aham – bólintott egyet.

Szólásra nyitotta a száját, én viszont már oda is léptem a szekrényemhez, hogy kivegyek neki valamilyen pólót, ami rámegy. Kivillantotta fogait, majd megköszönte a fekete pólót és a szürke melegítőnadrágot – amit amúgy minden itt alvásakkor visel –, majd feltápászkodott az ágyról és a fürdőbe ment.

Én a konyhába mentem, mert már nagyon éhes voltam. Utoljára a munkahelyemen kaptam be pár falat kaját, de szerintem nem mondok sok újat azzal, ha azt mondom, hogy nem laktam vele annyira jól. Úgy korgott a hasam, miközben a tojásokat tördeltem, hogy szerintem még Jungkook is hallotta a fürdőben. Éppen azzal voltam elfoglalva, hogy felverjem a tojásokat, amikor is valaki kopott hármat a bejárati ajtón. Nagyokat pislogva fordultam a bejáratom felé, miközben azon agyaltam, hogy elképzelhető, hogy a rendőrök jöttek vissza. De aztán eszembe jutott, hogy ők nem kopogtak, hanem a csengővel jelezték, hogy be szeretnének jönni, ezért is tartottam furának a random kopogást. Megtöröltem a kezeimet a konyharuhában, majd vettem egy mély levegőt és közelebb mentem az ajtóhoz, de azért annyi bátorságom nem volt, hogy ki is nyissam azt.

– Igen? Ki az? – kérdeztem hangosan, hogy biztosan meghallja az illető, aki itt van. Nem válaszolt, ezért még jobban kezdtem furának találni a helyzetet.

Ahol a postát szokták bedobni, most egy fehér boríték esett be, természetesen nekem címezve. Szemeim hatalmasra tágultak, de még mielőtt bármit reagálhattam volna, dörömbölni kezdte a bejárati ajtón. Olyan gyorsan futottam vissza a konyhába, magam után becsapva az ajtót, ami elválasztja a bejárati ajtómat a nappalitól.

– Jungkook! Jungkook! Valaki van itt! Itt van a zaklatóm! – kiáltottam el magam és nem tehetek róla, de el kezdtem sírni, annyira megijedtem.

Az ajtón még mindig dörömböltek, én pedig teljesen lefagyva álltam a konyhában és bőgtem, mint valami idióta. Jungkook szerencsére alig tíz másodperc múlva meg is jelent, én pedig a bejárat felé mutattam, miközben még minden teljes sokkban voltam. Mi a fene történik velem? A földre csúsztam, miközben átöleltem a térdeimet és behunytam a szemeimet. Azt mondogattam magamban, hogy Jungkook majd megvéd, minden rendben lesz, de még így sem tudtam megnyugodni. Könnyeim folyamatosan potyogtak egymás után és igazából fel sem fogtam, hogy majdnem ajtót nyitottam a zaklatómnak, ha lehet egyáltalán így nevezni.

– Ha volt is itt valaki, most már elment – mondta Jungkook, miután visszatért a bedobott borítékkal a kezében. – Jimin, kelj fel onnan! – tágultak hatalmasra a szemei, amikor megpillantotta, hogy a konyha kövön ülök.

– Én... én majdnem beengedtem ide – motyogtam, miközben Jungkookot figyeltem, aki letette a nekem szánt borítékot a konyhapultra és letérdelt mellém a földre.

– De nem engedted be és most már nincs itt – fogta arcomat két tenyere közé. – Elment, Jimin, elment! – mondta, miközben gyengéden cirógatni kezdte az arcomat.

– Tényleg nem láttál senkit?

– Nem, egy árva lelket sem – rázta meg a fejét, mire kiengedtem egy jó nagy adag levegőt és nyeltem egy hatalmasat.

Viszont mielőtt még bármit mondhattam volna, ajkait az enyéimre nyomta. Jungkook megcsókolt. Szemeim hatalmasra tágultak és először teljesen lefagyva bámultam magam elé, viszont ekkor elhajolt tőlem. Állánál fogva húztam vissza magamhoz, mert egyszerűen nem bírtam ennyivel betelni. Napok óta vágyok arra, hogy végre megtegye és egyszerűen nem voltam hajlandó beérni egy apró puszival. Derekamra csúsztatta a kezeit, én pedig fogtam magam és az ölébe másztam. Mohó voltam, nem tagadom, de úgy tűnt, hogy neki sem volt ellenére, mert akkor már leállított volna. Viszont nem mélyítette el a csókot, ami miatt meglepődtem. Azt hittem, hogy talán ő is annyira kíván engem, mint én őt.

– Bocsánat – motyogtam és ki is másztam az öléből. – Bocsánat, én csak... – szipogtam és megtöröltem a szemeimet, mert nem tudtam, hogy mit is kellene mondanom.

– Gyere, keljünk fel innen – nyújtotta felém a kezét, én pedig elfogadtam azt, így segített felkelni a földről. – Ülj le, majd én megcsinálom azt a tojásrántottát.

– Jungkook, sajnálom, hogy megcsókoltalak, nem akartam nyomulós lenni – mondtam, mert zavart, hogy nem beszéltük meg az előbb történteket.

– Azt hiszem, hogy én csókoltalak meg először, nem te engem – eresztett el egy apró mosolyt, mire beharaptam az alsó ajkamat és lehajtottam a fejemet. – Figyelj, nem tartom jó ötletnek, hogy több legyen közöttünk, mint barátság. Ha miattam történne veled bármi, akkor azt soha nem tudnám magamnak megbocsájtani.

– Még is mi történne velem? Pont te védtél meg ma is. – néztem rá értetlenül, de ő háttal állt nekem, így sajnos nem láttam a reakcióját.

– Hidd el, hogy nagyon sok rossz dolog is történhet veled, ha nem vagyok melletted.

– Akkor legyél mellettem! – csaptam idegesen mindkét combomra. – Jungkook nekem szükségem van rád és... és neked is rám, tudom, mert éreztem. – másztam le a székről és mellé álltam. Nem értettem magam, amiért ilyen hisztérikusan kapaszkodok belé, de tisztában vagyok azzal, hogy nem csak poénból csókolt meg az előbb.

– Ez nagyon nem jó ötlet – rázta meg a fejét, majd sóhajtott egyet és szembe fordult velem. – Talán igazad van, talán miattam zaklat ez a valaki téged.

– Ezt nem tudhatjuk, ezek csak találgatások – vontam meg a vállaimat.

– Nem akarlak veszélybe sodorni, Jimin! – mondta határozottan, én pedig behunytam a szemeimet és sóhajtottam egyet.

– Akkor miért csókoltál meg? – kérdeztem tőle, mert egyszerűen nem értettem, hogy miért csókolt meg, ha nem akar tőlem semmit. Nem szólt egy szót sem, csak tartotta a szemkontaktust. Én sem adtam most be a derekamat, mert tényleg választ akartam az előző kérdésemre.

– Nem tudom, csak úgy jött. Sajnálom.

– Értem, az remek – eresztettem el egy szomorú mosolyt. Visszaültem a székre, ahonnan az előbb felpattantam, miközben Jungkook nekilátott a tojásrántottának.

Kínos csend állt be közénk és úgy tűnt, hogy egyikünk sem akarja megtörni. Igazából azon agyaltam, hogy egyáltalán nem így képzeltem el az első csókunkat. Azt hittem, hogy jó végkimenetele lesz, nem ilyen... semmilyen. Mert nem tudott lényegében magyarázatot arra, miért csókolt meg. Nem mondta, hogy megbánta volna és folyamatosan csak azt ismételgette, hogy nem akar veszélybe sodorni. Nem értettem, mivel sodorna veszélybe, de nem akartam még akaratosabb lenni, ezért úgy döntöttem, hallgatok és megvárom, amíg ő szólal meg először.

– Remélem nem sóztam el – tette le elém az egyik tányért, mellém pedig a másikat magának. – Jó étvágyat!

– Basszus, meg sem néztük a levelet! – csaptam a homlokomra, amikor valamiért a konyhapultra pillantottam és megláttam a kibontatlan borítékot.

– Ó, tényleg – lépett oda azonnal a pulthoz. – Olvassam fel, vagy te szeretnéd először?

– Olvasd nyugodtan – vontam meg a vállaimat, Jungkook pedig már nyitotta is ki a borítékot.

" Hiába figyelmeztetlek, nem törődsz a szavaimmal... Érdekes, később majd nézhetsz. "

– Ez egyre jobb – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Persze, hogy nem hallgatok egy vad idegenre, akiről azt sem tudom, hogy fiú-e vagy lány.

– Elteszem a többivel együtt – sóhajtott fel, majd a nappaliba ment, én pedig tovább ültem egyhelyben, mint valami idióta és magam elé bámultam.

– Jungkook – szólaltam meg, amikor visszatért, most már papír nélkül. – Akkor magamra fogsz hagyni?

– Miért hagynálak magadra? – pislogott nagyokat, miközben leült mellém.

– Mert azt mondtad, hogy nem akarsz bajba sodorni. Akkor az azt jelenti, hogy ellöksz magadtól és innentől megint egyedül leszek, igaz? – eresztettem el egy apró, szomorú mosolyt.

– Mi? Nem! Dehogyis! – vágta rá azonnal, ezzel sikerült még jobban összezavarnia. – Nem hagylak magadra, Jimin.

– Akkor? – tártam szét a karjaimat.

– Itt leszek neked ugyan úgy, mint ahogy eddig is voltam. Nem hagylak itt, ha csak arra nem kérsz.

– Nem kérlek arra – ráztam meg a fejem és magamra erőltettem egy apró mosolyt. Ezek szerint akkor úgy teszünk majd a továbbiakban, mintha meg sem történt volna az a csók, remek.

Én viszont nem tudom csak úgy elengedni, mert ha rágondolok, akkor még mindig görcsbe rándul a gyomrom. Tudtam, hogy jól csókol, szinte éreztem, hogy teljesen el fogok ájulni tőle, de mikor megtörtént, az sokkal jobb volt még annál is. Azt viszont nem tudtam eldönteni, hogy akarta-e vagy sem. Mert ugye nem lökött el magától, viszonozta a csókot és közelebb is húzott magához. Ugyanakkor nem mélyítette el a csókot és olyan volt, mintha tényleg attól férne, hogy bántani fog. De nem értem a logikáját. Mármint tőlem aztán senki sem tudná meg, hogy van közöttünk valami, sőt most is csak Haenul tudja. De mindegy, ha ő nem akar tőlem semmit, akkor nem erőszakoskodom. Már csak azt nem értem, hogy miért kellett akkor megcsókolnia és miért kellett akkor egy egész lavinát elindítania? Eddig is tisztában voltam vele, hogy nem közömbös számomra, most viszont már biztosan tudom is.