– Igen, így tökéletes lesz – mosolyodtam el, amikor másnap a munkaidőnk lejárta után egy kisebb kupaktanácsot tartottunk az öltözőnkben.

Ugye Hayoungnak pénteken szülinapja lesz, ezért a többiekkel úgy döntöttünk, hogy rendelünk neki tortát és lefoglaljuk a Macaronia egyik kisebb termét, ahova eredetileg is mentünk volna. Megbeszéltük, hogy mivel pénteken Minji és én nem dolgozunk, ezért délelőtt feldíszítjük a termet Hayoung barátnőivel együtt – mert ők is be lettek avatva a mi kis tervünkbe. Minji elvállalta, hogy megrendeli a tortát, Junhee a dekorációkért lett felelős, én pedig igazából a díszítésért. Azt még nem lehet tudni, hogy Jungsoo jön-e, mert pénteken lesz egy értekezlete és nem tudja meddig fog elhúzódni.

– Akkor majd holnap találkozunk – köszöntem el a srácoktól, amikor megjelent az öltözőben Hayoung és a többiek is feltűnően elhallgattak, ami vicces volt, látva munkatársunk arckifejezését.

– Megzavartam valamit? – kérdezte, de én ekkor már javában a parkoló felé tartottam, ezzel megúszva a kellemetlen beszélgetést.

Megnyugodtam, amikor a kocsim motorháztetőjén nem találtam semmi dobozt, illetve papírt, bár úgy számoltam vele, hogy ma is kapni fogok valamit. Ugrottam egy hatalmasat, amikor a kocsim ablakából megpillantottam egy alakot magam mögött, viszont amikor megfordultam Jungkookkal találtam szembe magam, ezért megkönnyebbülten felsóhajtottam.

– Basszus, legközelebb jó lenne, ha nem osonnál csak így mögém, mert már készen álltam a támadásra – förmedtem rá, de ő csak elnevette magát és megvonta a vállait. – Mit csináltál már megint? – léptem közelebb hozzá, hiszen csak ekkor vettem észre, hogy jobb szeme teljesen be van dagadva és a szája is felrepedezett több helyen.

– Semmiség – vonta meg a vállait, mire még közelebb léptem hozzá és állánál fogva húztam arcomhoz közelebb.

– Verekedésbe keveredtél, igaz?

– Mondom, hogy nem lényeges – fordította oldalra a fejét, mire sóhajtottam egyet és elléptem tőle.

– Jó, akkor ne mondd el – fordítottam hátat neki és már be is szálltam a kocsimba.

Az volt a tervem, hogy csak úgy elhajtok és nem várom meg, mert már tényleg kezdett elegem lenni abból, hogy semmit sem árul el. Folyamatosan csak sablonosan válaszol, amíg én minden apró kis részletet elárulok neki. Ez tökre nem fer.

– Hé, nem vársz meg? – kiáltotta el magát Jungkook, amikor valóban elindultam, mielőtt még beszállhatott volna mellém a kocsimba.

– Nem! – válaszoltam neki, de azért nem hajtottam el azonnal, mert abban reménykedtem, hogy így rávehetem az őszinteségre. – Ha nem mondod el, hogy mi történt veled, akkor itt hagylak.

– Jimin, ne csináld már! Nem fogom az egész parkoló tudtára adni, hogy mi történt velem. – futott továbbra is a kocsim után. – Állj meg és akkor elmondom!

Igazából ennyivel nem győzött meg, de mázlija volt, mert pont ekkor értem ki a főúthoz és nem tudtam azonnal kikanyarodni rá. Behuppant mellém a kocsiba és azonnal felém fordult, majd vett egy hatalmas levegőt.

– Nem hiszem el, hogy képes lettél volna itt hagyni! – csattant fel, mire felhorkantottam és miután sikerült kikanyarodjak a főútra, rápillantottam.

– Én meg azt nem hiszem el, hogy nem vagy képes nekem megnyílni és igazat mondani! Hol voltál tegnap este és ma egész nap? Ki vert meg? Valami illegális dologba keveredtél? – keltem ki teljesen magamból és nem érdekelt, hogy mennyire tart jelenleg idiótának.

– A főnököm vert meg, mert nem tetszik neki, hogy ilyen sok időt töltök veled – mondta, mire összeráncoltam a szemöldökeimet.

– Tessék?

– Amikor a kedvenc helyemre vittelek el, be kellett volna menjek, de én nem mentem és ez nem tetszett neki. Mindig ehhez a módszerhez folyamodik, mert azt hiszi, hogy ezzel mindent elérhet.

– Miattam vertek meg? De miért? Azt mondtad, hogy egy gyárban dolgozol. – pislogtam nagyokat és igyekeztem azért az útra is koncentrálni, nem csak Jungkookra.

– Hazudtam – motyogta. – Nem egy gyárban dolgozok.

– Akkor? Hol? – nyeltem egy hatalmasat és a szívem olyan hevesen kezdett verni, mint talán még sosem.

– Ez... ez nagyon bonyolult és ha elmondanám, akkor soha többet nem találkoznál velem és állnál szóba velem.

– Miért vagy ebben olyan biztos? – pillantottam ismét rá, mert látni akartam a reakcióját.

– Mert ez egy illegális dolog, Jimin. Én nem vagyok egy angyal, de élvezem a társaságod és nem akarlak elveszíteni. Túl fontos lettél nekem ahhoz, hogy egyik pillanatról a másikra csak úgy kilépj az életemből, aminek te vagy az egyetlen pozitív része.

Nyeltem egy aprót és olyan erősen kezdtem szorítani a kormányt, hogy ujjbegyeim már fehéredni kezdtek. A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben és nem csak Jungkook szavain agyaltam, hanem az elmúlt napokban kapott üzeneteken is. Mindben Jungkookról van szó és konkrétan figyelmeztetett arra, hogy ne engedjem magamhoz közel, mert meg fogom bánni. De most végre őszinte volt velem. Igaz, hogy rá kellett förmedjek, de végre nem hazudott és terelte a szót, ami azért nagy dolog. Fogalmam sem volt, hogy miféle illegális dologról beszélt, nagyon reménykedtem benne, hogy nem keveredett bele drog ügyekbe vagy ilyesmi. Bűntudatom volt, amiért miattam verték meg és nem tehetek róla, de még ezek után is bíztam benne és azt akartam, hogy a közelemben legyen. Még mindig ő az egyetlen ember, akit úgy igazán érdeklek. Ő segített nekem túltenni a bankrabláson és most ő segít kideríteni, hogy kitől kapom a titokzatos üzeneteket.

– Értem – nyeltem egy aprót. – Sikerült valamit kiderítened az először kapott üres papírról? – próbáltam elterelni a témát, mert megfájdult már a fejem is.

– Igen – mondta, mire szemeim felcsillantak és rápillantottam. – De ezt majd beszéljük meg inkább nálad.

– Oké – bólintottam egyet és rátapostam a gázra, mert minél hamarabb haza akartam érni, ugyanis furdalt a kíváncsiság.

Nem várt semmi a bejárati ajtóm előtt, ami miatt meg is lepődtem. Pedig már fel voltam készülve arra, hogy esetleg megint kapok egy kézzel írott levelet, amiben Jungkookról lesz szó.

Sóhajtottam egyet és Jungkook után én is kiszálltam a kocsiból. Rám pillantott, gondolom azt akarta, hogy adjam oda neki a bejárati ajtóm kulcsát és akkor ő bemegy, átnézi a lakásomat, amíg én kint várok rá. De ez most nem így történt, semmi kedvem nem volt egyedül álldogálni a ház előtt, ezért én voltam az, aki először átlépte a küszöböt. Lepakoltam a táskámat a nappaliba, majd kérdőn pillantottam Jungkookra. Először nem esett le neki, hogy miért szuggerálom, de utána észbe kapott és elővette a telefonját. Pár perc keresgélés után elém nyújtotta azt, én pedig szembe találtam magam egy fényképpel, amin az üres lap volt. A képen viszont UV fény alatt volt és már koránt sem volt annyira üres.

" Nem csak azt kell észrevedd, ami szemmel is látható. "

– Az szép, bármire is utaljon – sóhajtottam fel.

– Talán valami olyasmire utalhat, ami ott van az orrod előtt, de te mégsem látod – mondta Jungkook.

– Mármint?

– Igazából nem tudom. Sokat agyaltam ezen tegnap és ma is, de nem tudtam rájönni, hogy mire is értette ez a valaki. – vonta meg a vállait, mire felpattantam az asztaltól és a konyhához legközelebb lévő szekrényhez léptem.

Annak a legfelső fiókjába rejtettem el a kapott leveleket és úgy döntöttem, hogy ideje lenne végre valami összefüggést találni közöttük.

– Oké, szóval a rejtett üzenet volt az első, ami lényegében arról szólt, hogy járjak nyitott szemmel – húztam az asztal közepére. – A második levelet nem írták, hanem újságpapírból vágtak ki betűket. Ebben arról van szó, hogy ne bízzak meg idegenekben, azaz ne bízzak meg benned. – csúsztattam az üresnek tűnő papír mellé. – A tegnapi levél kézzel írott, figyelmeztet arra, hogy nem kellene beléd szeressek és ismét arról van szó, hogy az orrom előtt van a megoldás. – csúsztattam ezt is a többihez.

– Szóval mindegyik levélnek hozzám van köze – állapította meg Jungkook. – Ugye nem gondolod, hogy esetleg én szórakozok veled?

– Hát, én nem tudom – motyogtam és lehajtottam a fejemet. – Mindenre gondoltam már, de egyszerűen nem tudok rájönni arra, hogy ki szórakozik velem. Valakinek meséltél rólunk? Mármint, hogy mostanában sok időt töltünk együtt. A főnököd?

– Hidd el, a főnököm nem tud rólad semmit csak azt, hogy van egy srác, akivel mostanában sokat vagyok együtt. Meg neki amúgy is meg vannak a saját problémái is. – rázta meg a fejét.

– Valamelyik munkatársad?

– Nem, ők sem tudnak rólad. Én senkinek nem beszéltem rólad, szóval tényleg nem tudom, hogy ki lehet az. – sóhajtott fel és látszott rajta, hogy tényleg igazat mondd.

– Akkor fogalmam sincs – vontam meg a vállaimat, majd lehajtottam a fejemet és az ölemben heverő ujjaimat kezdtem bámulni.

– Jimin, nem szeretném, ha ezek a levelek miatt úgy gondolnád, hogy nem bízhatsz meg bennem. Én itt vagyok neked és igaz, hogy nem tudsz rólam még annyi mindent, de nem tennélek ki sohasem semmiféle veszélynek. Azt akartam, hogy rájöjjünk, ki ez a zaklató idegen és még a szart is kiverjem belőle, amiért neked írogat, engem pedig megpróbál feltüntetni rossz fényben. – húzta közelebb hozzám a székét, amin eddig ült és kézfejemre simította a tenyerét.

Vettem egy mély levegőt és felpillantottam rá, bár ez nem feltétlen bizonyult jó ötletnek. Túl közel volt hozzám, így azonnal a tegnapelőtti majdnem csókunk jutott eszembe. Fejbe akartam csapni magam, amiért újra görcsbe rándult a gyomrom és megint vágytam arra, hogy megtegye. Szemeim azonnal az ajkaira tévedtek, még ha akartam volna sem tudtam volna máshova nézni és úgy tűnt, hogy ez Jungkooknak is szemet szúrt. Gyengéden megszorította a kezeimet, amik konkrétan eltüntek a hatalmas tenyereinek köszönhetően.

– Ugye nem csak kihasználni akarsz? – suttogtam, amikor még közelebb hajolt hozzám, így már tényleg csak egy kicsi kellett ahhoz, hogy egymáshoz érjünk.

– Nem – mondta, viszont mielőtt még megcsókolhatott volna, csengettek egyet.

Azonnal elhajoltam tőle és nagyokat pislogva pillantottam a bejárati ajtóm felé. Jungkook morgott valamit és idegesen állt fel mellőlem, mert gondolom ő sem örült annyira annak, hogy ismét félbeszakítottak minket. Igyekeztem lenyugtatni testemet, mert az elmúlt percek miatt rendesen leizzadtam és szerintem az arcom olyan piros lehetett, mint egy paradicsom. Ajkaim teljesen kiszáradtak, ezért nyelvemmel benedvesítettem azokat és felpattantam a székről, ahol eddig ültem.

Nagyokat pislogva néztem, amint két rendőr belép a nappalimba és mindketten azonnal felém fordulnak.

– Jó napot! – köszöntem nekik és magamra erőltettem egy apró mosolyt, bár már ekkor éreztem, hogy történt valami, ezért vannak most itt.

– Jó napot, Park Jimin, igaz? – kérdezte az egyik, mire bólintottam egyet. – Elnézést, hogy csak így beállítottunk ide, de tegnap este ismét történt egy bankrablás. Az eset részletei megegyeznek az ön munkahelyén történtekkel, ezért is gondoljuk azt, hogy ismét ugyanarról a bandáról van szó.

– Úristen, ugye nem esett senkinek baja? – kaptam ijedten a szám elé, viszont Jungkookot hiába kerestem, sehol sem találtam. Nagyon remélem, hogy nem ment el megint, mert amikor legutoljára rendőrök jártak nálam, eltünt egy hétre.

– Az igazgatóhelyettes arcát pár helyen megütötték, de maradandó sérülésekről szerencsére nincsen szó. A munkatársaival már beszéltünk, egyelőre viszont semmilyen bizonyítékot nem találtunk a négy maszkos férfi ellen. – mondta a férfi, aki az előbb is beszélt.

Bólintottam egy aprót, majd tovább hallgattam, ahogy az általános információkról beszélnek. Sajnos semmi újat nem tudtak mondani, pedig biztosan nyugodtabb lennék, ha végre elkapnák őket. Viszont azt kizártnak tartom, hogy közülük zaklatna valaki, mert egyikőjük sem ismerheti Jungkookot. Az lehet, hogy engem igen – mivel jól utánanéztek az ott dolgozóknak is a rabláskor –, de őt tuti nem ismerik.

Miután kikísértem a rendőröket, megköszöntem nekik, amiért informáltak és megkértem rá őket, hogy ha esetleg ismét történne valami, akkor mindenképp szóljanak.

– Jungkook? – kiáltottam el magam, miután bezártam  bejárati ajtót. – Hol vagy?

– A szobádban – válaszolta, nekem pedig akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem még a munkahelyemen is hallhatták.

– Azt hittem hazamentél – sóhajtottam fel, majd összefontam karjaimat a mellkasom előtt és úgy dőltem az ajtófélfámnak.

– Nem, csak nem akartam... – kezdett volna bele a magyarázkodásba, de én leintettem.

– Csak nem akartál rendőrök közelében lenni.

– Lehet – motyogta és elpillantott rólam. Ezek szerint eltaláltam.

– Múltkor is ezért mentél el, igaz?

– Ezért is – sóhajtott fel. – Csak nem szeretem a rendőröket, ennyi.

– Értem – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Akkor most elmegyek és gyorsan letusolok, aztán mehetsz te is, utána pedig nézünk valami filmet, jó?

– Jó – bólintott egyet, én pedig már sarkon is fordultam, hogy a fürdő felé vegyem az irányt.