Lassan felém sétált.

Megremegett alsó ajka, mielőtt
rám borult. A vicces az volt a helyzetben hogy ő sírt én pedig nevettem.

- Mostmár érted?

- Uhum. - szipogott.

-Na! Nem tudom, miért, hogyan, nem is érdekel. Ilyen többet ne legyen! - lépett elő Mike a résnyire nyitott ajtó mögül. Abban a pillanatban kettős szívrohamot kaptunk.

- Nem fog! - mondtuk egyszerre és katonásan kihúztuk magunkat nevetve.

Mike már ment volna ki de vissza kapta a fejét.

-Lányok, még egy szóra. Azaz Hope, első sorban neked szól. Holnap kezdesz a suliban. Skar..az a helyzet.. hogy..nem is tudom hogy hogy mondjam el - ült le az ágyra, s orrnyergét dörzsölve össze szorította szemeit. Direkt húzta a szót, egyik kezével tarkóját vakargatta. - engem meg szét csapott az ideg, és izgalom hogy mehetek e, lepergett előttem az egész elmúlt időszak. Amikor nyomorultul csak feküdtem az ágyban, semmit sem tudtam kezdeni  magammal. Az egyetlen örömöm az volt mikor délutánonként Harry betoppant és órákig magyarázta a tananyagot, színt vitt a szürke napjaimba. Óvatosan néztem Mike-ra, félve a válaszatól.  - mehetsz suliba szívem!!
Aligha tudatosult bennem.

Elég hülyén nézett ki a helyzet, én sikítoztam és ugráltam örömömben, Hope pedig lefagyott és értetlenül meredt maga elé. Mike-ra néztem. Szeme sarkában összefutottak nevető ráncai. Jót szórakozott rajtam.
- Holnap kezdés lányok! - azzal ki is ment.

Nem lepődtem meg, engem is hamar bedobott a mély vízbe. Nem cécózott Hope-al sem.

Teljesen más világba kerültem abban a két percben. Újra korán kelés, cseszekvés a sminkkel, hogy mit vegyek fel. Sharonnal is együtt lehetek, mert egy ideje elhanyagoltam, nem hiszem el hogy ezt mondom de még a korán kelés is hiányzik! Észre sem vettem hogy mi folyik körülöttem, csak mikor fel eszméltem az álmodozásból. Hope gyengéden rázta a vállamat...