Az autóban odafelé 5 percenként kérdezgettem hogy mikor érünk már oda..Dabby-ék csak nevettek és próbálták csillapítani a bennen tomboló iszonyat mennyiségű izgalmat és szeretetet. De ezt nem lehet.

Éppen akkor érkezett meg a gép.
Gondoltuk hogy leülünk és megvárjuk az elő csarnokban. De kb két percig bírtam, felpattantam és gyorsan futni kezdtem.. pontosan nemtudom hogy hová. Arra mentem ahonnan a sok bőröndös utas távozott. Kiabáltak utánnam Mike-ék, de nem érdekelt. Csakis Hope érdekelt. Megálltam, s forogva kerestem őt. Egyszer csak megpillantottam szőke loboncát.
Tekintetünk találkozott, és vigyorra húztuk szánkat. Istenem. Mintha évek óta nem láttam volna. Olyan gyönyörű. Futni kezdtünk egymás felé. Körülbelül fél méterre megtorpantunk. S a másik karjába borultunk zokogva.

- A-annyira hi-hiányoztál.

- Te is Hope mindennél jobban - pusziltam bele fülébe. Ezt szoktunk egymás között. Elnevette magát.

-Gyere menjünk. - szorítottam meg kezét, és Mike-ékhoz vezettem. Bemutatkoztak egymásnak. Hope még nálam is félénkebb. De van egy másik énje, ami hihetetlenül bulis, vicces, és szabad. És csak nekem mutatta meg. Eddig.

Hazaérve egyből megcéloztuk a szobámat. Leborultunk az ágyra.  Órákon keresztül csak beszélgettünk. Nevettünk. Be nem állt a szánk, mindent elmondtam neki, kivéve Zayn-t. Hogy mit tett velem. Nem akarom hogy tudjon róla, hogy bármi köze legyen ahhoz a rohadványhoz. Azt akarom hogy végre biztonságban érezze magát valahol ezen a kurva világon. Ő teszi ki az életem egyik legfontosabb részét. A testvérem. Hiába nem azonosak a szüleink..

Láttam hogy kezd elszonytolodni..Egyszer csak tenyereibe temette arcát, s potyogni kezdtek könnyei.

- Héé mi a baj?

Rám nézett, és elmosolyodott.

- El sem hiszem hogy ittvagyok, veled. De mi lesz ha ez sem lesz állandó? -akadt el hangja. - ha egyszer csak megint távol kell lennem tőled??

Kezeim közé vettem arcát.

- Nézz a szemembe.

- Ide figyelj, soha többé nem foglak elengedni, mindíg veled leszek. Érted? Új életet kezdtünk, itt. Minden jó lesz hidd el. Szeretlek Hope.

-Én is szeretlek. - ismét hullottak könnyei.

Ekkor már ölembe hajtotta fejét. Simogattam a feje búbjàt. Hallottam néha néha még halk szipogását. Beszélgettünk egy ideig. Aztán észrevettem hogy csak magammal beszélgetek, mert őt elnyomta az álom. Olyan gyorsan elrepült az idő.  Emlékszem, milyen kis kelekótya volt kicsinek. Mikor kiesett az első két foga is teliszájjal mosolygott. Minden este a fülére kellett puszit adnom lefekvés előtt. Halkan elnevettem magam visszagondolva a régi emlékekre. És most..kész nő. Tökéletes kis orca. Vakító szemek. Már félek előre hogy mi lesz ha fiúk közé fog kerülni. Vagy egyáltalán társaságba.

De attól még az én kicsi húgom lesz..

-