Sharon szemszöge

-Látnom kell, kérlek.

-Nem hinném hogy ez jó ötlet basszus. Nem is ismered. - förmedtem rá.

Az igazság az hogy még én sem ismerem Davies-t vallottam be magamnak.

- Add meg a címet! -hangja parancsolóvá vált.

- Jó-jó. Middlewich Road, Leighton kórház.

- Ha bántani mered én kitekerem a férfiasságodat. - hallottam ahogy nyelt egyet, majd köszönés nélkül letette a kagylót..
Gyorsan össze szedtem magam, s
felkaptam a táskámat és indultam Scar-hoz. Annyira kapkodtam lépcsőn felváltva a lábaimat hogy majd pofára estem..De azt hiszem ő az egyetlen barátom. Az egyetlen barátom, akit most baj ért.

Scarlet szemszöge

Pittyogó hangra keltem fel, megijedtem mikor a hang iránya felé néztem. Nagy gépek, mindenhol apró gombok, kapcsolók. Egészen édeklődve nézegettem. Ez egy kórterem? Gondolom. De mié.. ja Zayn juttatott ide...Nem a saját ruhám volt rajtam, valami köpeny féleség. Ki öltöztetett át? És, hol vannak Dabby-ék? Körbenéztem, több ágy is volt. A lepedő rajtuk sima volt, gyűrődés mentes. Nem láttam ismeretlen táskát vagy bőröndöt, így arra következtettem hogy egyedül vagyok. Nem is baj.
Egy nővér sietett be hozzám nem sokkal késöbb.

-Hogy van a kisasszony?
Értetlenül meredtem rá. Nem tudtam hogy hogy vagyok. Most nem fáj semmim.

- jól. - dadogtam ki végre valamit. - Mikor jönnek be a ..sz-szüleim?
Ki rázott a hideg ahogy kimondtam ezt a szót.."szüleim". Annyira idegen még.
-Be küldöm azonnal őket, ó, és ha bármi baj van nyomd meg azt a gombot és küldünk egy kollégát. -csak hálásan mosolyogtam, s kiment.

Sharon termett mellettem.

- Szia! Hogy vagy? Ugye jól vagy? Mi történt ha?? Fel tudsz állni? - köpködte a kérdéseket.

A hallójáratomon csak átmentek a szavak és ennyi. Jobban izgatott hogy miért van itt. Honnan a picsából tudja? Zayn elhíresztelte volna? Neem az nem lehet..
Saját magának ásná a gödröt. El akarom felejteni ezt az egészet Ez nem normális hogy bárhova megyek csak probléma vagyok az embereknek. Nem igaz hogy mindenkinek a legjobb megoldás velem szemben a verés..
Éreztem ahogy szemem elnehezedik a könnyektől.

Gondolataimból Sharon ragadott ki.
Szó szerint, mert arcomat kezei közés fogva előre hátra rángatta.

- Mi a fasz? Hagyj már - nevetve finoman rácsaptam a kezére.

-Válaszolnál Scar?

- M-mire is? - Tettettem a hülyét.

-Erre! -mutogatott rajtam össze-vissza. - És szeretnék valamit mondani. -elkomorodott.

-Öhm persze. Csak hagy beszéljek anyáékkal előtte. Légyszi. - Toporzékolt pár percig.. mint egy kisgyerek aztán kiment, s felváltotta őt Mike és Dabby.
Leültek a két oldalamra..és..és a kezem.. megfogták.
Kínos csend lett úrrá.

-Honnan tudja Sharon? - éreztem ahogy néznek, de én a szemközti falat bámultam.

-Felhívtam a telefonodról, kell egy barát.

-Nekem Hope kell! - csattantam fel. - már három napja hogy elpostáztad a levelet! Már ha elpostáztad.- méregettem Mike-ot.

-Scarlett! - szólt rám Dabby. - Persze hogy elküldte. De most beszélj. Mi történt?

-Inkább otthon akarom ezt. Úgy is haza engednek. - nem hagytam hogy megtudjak szólalni. - Mit mondtatok Sharonnak?

-Semmit, csak felhítam hogy jöjjön el hozzád.

-Ne tudja meg az igazat.. - sütöttem le szemeimet. - mindenki úgy fogja tudni hogy legurultam a lépcsőről.

-Normális vagy Skarlett?? Te még védeni akarod? Félsz hogy a hírneve csorba esik? Vagy MI??! - kelt ki magából Dabby.

- Ti ezt nem értitek! Nem...nem érdekel mi van vele. Gyűlö...

És akkor szolidan kivágodott az ajtó, s besietett az ágyamig meg sem állva. A barna fürtök tulajdonosa. Aztakurva. Köpni nyelni nemtudtam. Tátva maradt a szám..soroljam?? Leült a mellettem lévő székre. Éles csönd ívelt végig a szobán. S hirtelen meghallottam rekedt mély hangját.

-Jól vagy?