Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

14. Fejezet

Soha nem láttam emberen ekkora dühöt tükröződni, és ilyen gyorsan mint Mike-on. Arca szinte égett.

- Mit keresel itt??! - Szemeit kapkodta Zayn, és köztem.

- Takarodj innét te patkány! - üvöltötte, de válaszul csak egy szemrehányó mosolyt kapott.

Éppen készültem meghalni a fájdalomtól, de erre a reakcióra olyan szinten nem számítottam, hogy államat valahol a föld legméllyén kell majd összeszednem.

Remegett a gyomrom. Dabby odaszaladt hozzám magához húzott, s nyugtatni próbált. Vállamon könnyed
nedvességet éreztem. Zokogott fölöttem keservesen.

Eközben Mike megragadta nyakánál fogva Zayn-t, s a falhoz nyomta.

- Nem akarom az undorító fejedet többet látni, semmizd ki magad! A lányomat mérföldes körzetből elkerülöd, értetted? - Nyakán megdagadtak az erek. Zayn csak gigubbadt szemekkel bólogatott.

Kihajította a házból őt. Majd oda futott hozzám, hozzánk. Dabby-re majd rám emelte tekintetét. Nem tudtam egyszerűen felállni. Képtelen voltam.

Leguggolt mellém, gyengéden megfogta a hátam, s térdhajlatomnál tartott. Amint el emelkedtem a földtől mintha ezer kést döfnének a hátamba. Ordítva sírtam. Óvatosan lefektetett a kanapéra hogy gerincem vízszintesben legyen.
Így kissé elviselhetőbb volt.

- Istenem mi lesz?? - kiabált hisztérikusan Dabby.

- Kihívom a mentőket, addig pakolj össze neki pár ruhát! - mutogatott idegesen. Fel is rohant szobámba.

10 percen belül itt termettek. Életem leghosszabb 10 perce volt. A mentősők megemeltek s felfektettek a beteghordozóra. Mike is hátul ült, s kezemet
szorongatta keservesen. Mintha oxigént akarna pumpálni belém. Állandóan azt mondogatták hogy minden rendben lesz és nyugodjak meg. Ettől csak feszültebb lettem. Mégis hogy??! Hogy? Fejemben kavarogtak a gondolatok. Mellkasom csak egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt, szívverésem szaporodott, a testemben tomboló adrenalin olyan volt akár egy időzített bomba, kapkodtam a levegőt. Nemtudtam mi következik. Mi lesz velem.

Az utolsó éppkézláb emlékem, hogy arcomra helyeznek egy maszkot. Egyre inkább, egyre erősebben egyfajta kábult érzés vett hatalmába. Nemtudtam tisztán gondolkodni. Mike-ra néztem, össze szorítottam szemhéjjaimat s kipréseltem egy utolsó könnycseppet.

/Bocsi hogy rövid lett:c🎀/

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro