Az is olvassa el, aki már olvasta, ugyanis átfogalmazódott, és van benne olyan rész, ami eddig nem volt. Remélem tetszik, jó olvasást!

- Brook! Gyere reggelizni - nyitott be szobámba apu, ám amikor meglátta, hogy még az ágyban fekszek, felnevetett. - Ugye nem terveztél egész nap aludni? - ült le mellém és megsimogatta a lábamat.

- Nem, csak szörnyen kényelmes az ágy - terültem szét.

- Na, ennek örülök. Terveztél valamit mára?

- Gondoltam szétnézek a környéken. Miért?

- Be kéne menni a sulidba pár papírt elintézni. Anyáddal úgy gondoltuk, hogy reggeli után be megyünk mindannyian, aztán felfedezhetnénk együtt a várost - vázolta fel a tervet.

- Jó. Mi a reggeli? - keltem ki az ágyból, majd felhúztam a redőnyt.

- Hát kisasszony, azt majd meglátod, ha lefáradsz.

- Ajj apu - nevettem fel.

Belebújtam a mamuszomba és apuval együtt indultunk reggelizni. Amint megéreztem a bacon illatát, apura pillantottam, és elkezdtem lefelé futni. Apu rögtön utánam eredt. Már kiskorom óta szokásunk, hogy aki hamarabb ér az asztalhoz, egyel többet ehet, mint a másik. Eleinte csak apuval versenyeztünk ezen, később Alice is beszállt a mókába.

- Hohó, Brooklyn Rosenfield, óvatosan! - rivallt rám anyu, amikor majdnem fellöktem.

- Bocsánat! - kiabáltam vissza, mire anyu csak felnevetett.

- Jó reggelt Szívem! - lassított le apu anyu mellett, és egy puszit nyomott az arcára.

- Nyertem - vigyorogtam apura, amikor elfoglalta a helyét.

- Csak hagytalak nyerni.

- Persze persze. Szóval, enyém az egyik baconod?

Egyszerre röhögtünk fel, majd neki álltunk a reggelinek. Mint minden étkezés, ez is vidáman telt. Sokat röhögtünk, apu szokásosan mondta a vicceit, amit már ezerszer hallottunk, de muszáj rajta röhögnünk, különben apu besértődik, és annak sosincs jó vége.

Reggeli után segítettem anyunak rendet rakni, majd elkezdtünk készülődni. Felrohantam a szobámba, hogy rendbe hozzam magam. Bevallom, a legtöbb időt a gardróbban töltöttem. Végül egy rövidgatyát, hozzá egy trikót és egy szandált vettem fel. Hajamat kifésültem és felraktam egy kis sminket. Fejem tetejére raktam a napszemüvegem, zsebembe raktam a telefonom és le mentem.

- Mehetünk? - kérdezte anyu, aki épp a cipőjét vette fel.

- - Aham.

- Apád már kint vár, mindjárt megyek én is.

Apu a ház előtt állt egy fekete Toyota camry-vel. Felraktam a fejemre a napszemüvegemet, döglesztő meleg volt. Bepattantam hátra, ahol már ment a lég kondi. Amint anyu és Ali is beszállt a kocsiba, elindultunk. Nagyjából 10 perc múlva érkeztünk meg a sulihoz. A nagy bejárat felett ott díszelgett hatalmas betűkkel az iskola neve. St. Margaret High School. Az épület krém színű volt és két emeletes. A bejárat előtt pár fokos lépcső volt, és itt volt a hirdető tábla is. A lépcső jobb oldalán bicikli tárolók voltak, a másikon pár pad. A parkoló és a placc most teljesen üres volt. Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk. Elfogott egy rossz érzés, de nem csak attól, hogy ilyenkor bekell jönnöm. A főfolyosó zengett a lépteinktől. Azt is hallani lehetett volna, ha egy tű leesik. A folyosóról jobbra is vezetett egy kisebb folyosó, itt volt az orvosi és az igazgatói iroda. Két-két fotel, és egy kávézó asztal kapott helyet. Apu bekopogott az igazgató ajtaján és a válaszra várt. Amikor ezt megkaptuk, beléptünk a terembe. Az igazgató asztala előtt négy szék állt. Alice ült a legszélére, mellé anyu utána én és apu. Az igazgató, név szerint Mr. Walls negyven év körüli lehetett, barna haja már őszülni kezdett. Fehér inget viselt vörös nyakkendővel és szürke mellénnyel.

- Nos, khm... - köszörülte meg torkát. - Mr.és Mrs. Rosenfield, köszönöm hogy befáradtak. És üdvözlöm az iskolában Miss Rosenfield - mosolygott rám kedvesen. - Sikeres volt a beiratkozás, most már tényleg csak pár papírt kell aláírniuk. Brooklyn, kedves! Szeretnék átadni önnek egy csomagot, amit minden diák megkap - átnyújtott nekem egy fehér tornazsákot a suli logójával díszítve.

- Köszönöm - mondtam, és elvettem a „csomagot".

Anyuék aláírták a lapokat és még beszélgettek egy kicsit az igazgatóval. Nem nagyon figyeltem miről beszélnek, elvonták a figyelmemet a falon lévő képek és a trófeák. Alice is unta magát, sunyiban nyomta a telefonját. Megböktem, és a tekintetemmel fegyelmeztem, hogy rakja el a készüléket. Sóhajtva ugyan, de elrakta.

- Örülök a találkozásnak! Szeptemberben találkozunk Brooklyn! További kellemes nyári szünetet.

Apu lekezelt Mr. Walls-szal, anyuval és a húgommal udvariasan köszöntünk el. Csendben hagytuk el az épületet, és indultunk meg a plázához. 30 perc múlva értünk oda és rögtön szét is váltunk. Anyuék mentek kaját venni, én és Alice meg a papírboltba vettük azt irányt.

Épp a füzeteket nézegettem, amikor valaki nekem jött, és kilökte a kezemből az összes tancuccot. Egy sóhaj kíséretében lehajoltam és elkezdtem felszedni ami szétszóródott, amikor megláttam még két kezet, és felnéztem. Egyenesen Cameron retardált Dallas guggolt előttem. Hát persze, hogy ezzel az idiótával kell összefutnom.

- Ne haragudj - mondta, és a kezembe adta a cuccaim.

- Kössz - motyogtam az orrom alatt, és hátat fordítottam neki. Hallottam, hogy fut utánam, de nem álltam meg.

- Hé, Cameron Dallas vagyok - mutatkozott be mikor utolért.

- Pontosan tudom, hogy ki vagy. És nem kedvellek.

- Miért? - nézett rám kiskutya szemekkel, mire én felvontam az egyik szemöldököm, amolyan ,,ennél jobbat nem tudsz" féle képpen.

- Figyelj. Nem ismerlek. Ezért nem is ítéllek el. De nem is szeretnélek megismerni.

- De engem mindenki megakar ismerni - egó az van rendesen.

- De én nem. Jó nekem nélküled is. Na pá! - intettem neki, és a pénztárakhoz indultam.

Miután itt végeztem, bementem egy ruhaüzletbe. Végül három pólóval és kettő nadrággal jöttem ki. Alice pont akkor jött ki egy másik boltból, anyuék is szembe jöttek velünk.

- Mehetünk? - kérdezte apu, Alice-szel egyszerre bólintottunk.

Haza felé megálltunk egy fagyizóban, jól esett most ebben a nagy melegben. Chino hills felfedezését végül elvetettük, anyuéknak a városban dolguk van, de elengedtek minket a környékre. Kérdeztem a húgomat, hogy eljön-e velem valahova, de nemet mondott. A fejéhez vágtam, hogy antiszoc, mivel éjjel-nappal Magcon-t néz. Nem is törődött velem. gond nélkül bámulta tovább a telefonját. Én azonban elhatároztam, hogy elmegyek a deszkaparkba. Igen, tudok deszkázni. Felvettem a Vans cipőmet és elindultam.
Hamar oda értem, és köszöntem az ott állóknak. Érdeklődve figyeltek, bár voltak még rajtam kívűl más lányok is, de azok barátaikat kísérték, és az összes plázacica volt. Elkezdtem deszkázni, először egyenes talajon, utána mentem a pályára. Mikor meguntam egy kicsit megálltam, és a többi srácot figyeltem. Ők is figyeltek engem. Volt köztük pár helyes is, de gyik se keltette fel komolyabban az érdeklődésem. Egyszer csak ismerős hangra lettem figyelmes. Körül néztem, és rögtön megláttam a hang forrását. Egy velem egy idős fiú csapat jött, az élükön Cameronnal. Kedvem lett volna haza menni, de nem fogja elrontani a kedvemet. Ahogy egyre közeledtek, észrevettem egy ismerős srácot. Nash volt az. Mikor észre vett, rám mosolygott és oda jött hozzám. A fiúk persze nézték, hogy hova megy, Cameronnak persze egyből leesett hogy kivagyok, így ő elindult felém.

- Szia! - köszönt Nash, és megölelt.

- Szia! - öleltem vissza - Nem is tudtam, hogy itt laksz.

- Hát mivel egy géppel jöttünk, valószínűleg nem Kínában lakom.

- Jogos - túrtam kínosan a hajamba.

- Szia! - jött oda Cam és ő is megölelt.

- Ne ölelgess! - mondtam, és olyan erővel löktem el, hogy seggre esett.

A többiek akik látták a jelenetet, elkezdtek röhögni, majd lepacsiztam Nashhal.
Cameron fájdalmas arccal állt fel, és szúrós szemmel nézett rám. Felvontam a szemem, úgy néztem rá.

- Tudsz deszkázni? - kérdezte

Egy aprót röhögtem, majd válaszoltam.

- Ha nem tudnék, szerinted itt lennék? - kérdeztem, és csak úgy áradt a hangomból a gúny.

- Akkor kihívlak egy versenyre. Benne vagy?

- Benne hát! - fogtam vele kezet.

Egy cseppett se féltem. Minek féljek? Eltiprom Cameron Dallast.
Felálltam a deszkámra, és elindultam. Egymás után nyomtam a trükköket, és éreztem, hogy nyerni fogok. Mikor végeztem, Camre néztem, amolyan "na ezt múld felül" félén, mire bájosan elmosolygott, és neki is indult.
Segítségünkre volt a többi deszkázó, ők voltak a zsűri. Akit hangosabban megtapsoltak, az győzött. Először Cameront tapsolták meg, nem fogom fényezni, elég halk taps volt. Aztán jöttem én. Az én ,,rajongó táborom" sokkal hangosabb volt Caménél.
Camerontól egy elismerő pillantást kaptam, majd oda jött.

- Gratulálok!

- Köszönöm! - mosolyogtam rá

Közelebb hajolt hozzám, és a fülembe súgott.

- Lehet, hogy most te nyertél, de másba jobb vagyok, mint te - majd egy puszit nyomott a fülem mögötti érzékeny területre.

Beleremegtem az érintésébe, és elpirultam. Erre elmosolyodott, és arcon puszilt.

- Ha most megbocsájtasz, mennem kell. Már várnak rám - erre megmerevedtem - Kész a vacsi. Rossz kislány vagy, Brook - mondta, és egy tincsemet kezdte el birizgálni.

Gondoltam én is szívatom egy picit, így közelebb mentem hozzá, a kezemet a nyaka köré fontam és beletúrtam a hajába.

- Szerintem menned kéne - mondtam és beleharaptam az alsó ajkába és kicsit meghúztam.

- Hűha! - mondták egyszerre a körülöttünk állok.

- Örülök, hogy tetszett a műsor, de még mielőtt elkezdtétek pletykálni, soha nem állnék össze egy ilyen alakkal - mondtam végig Cameron szemébe nézve.

- Hidd el Édesem, össze fogsz te állni egy ilyen alakkal, mint én. Csak idők kérdése, és a karjaimba veted magad.

- Hohó Dallas! Nem tudom, mit képzelsz magadról és melyik bolygón jársz. De egyet jegyezz meg. Akkor se jönnék veled össze, ha ketten maradnánk csak a földön. Előbb házasodnék össze egy majommal, minthogy veled.

- Hát barátom, beoltottak - karolta át Nash Cameron vállát.

- Elhiszed nekem Grier, hogy pár hét múlva majd ő akar velem összejönni?

- Ha nem Brook-ról lenne szó, gondolkodás nélkül rávágnám az igent. De ez a lány kemény dió, és szerintem eléggé utál.

- Jó meglátás Nash - mondtam a fiúnak. - Ha most megbocsájtotok, megyek - megöleltem Nash-t, majd felpattantam a deszkámra és elindultam haza.

Még csak három óra volt amikor hazaértem, így gondoltam megnézek egy filmet vacsiig. Beköszöntem Alice-nek és anyuéknak akik a nappaliban tévéztek, majd felmentem a szobámba és elindítottam a laptopomon a Felhők fölött három méterrel című filmet.

Szokásomhoz híven sírtam a végén, és megint elkönyveltem magamban, hogy Mario Casas egy álom pasi. Fél hatkor Ali szólt, hogy menjek vacsizni. Most kivételesen csendben telt a vacsora, anyuék is nagyon álmosak voltak.

Hét óráig hallgattam a zenét és olvastam az Obszidiánt, ezt addigra meg is untam. Az ágyban fekve felléptem facebookra, hogy azért tudjam mi történik a nagy világban. Volt egy pár ismerősnek jelölésem, a legtöbbjük arca ismerős volt, ők voltak a pályán is. Visszaigazoltam őket, majd az ágyra dobtam a telefonom és elmentem fürdeni.

Barna hajamat törölgetve léptem ki a párás helyiségből, és hasra vetettem magam az ágyon. Telefonom épp abban a pillanatban csipogott, így a kezembe vettem a telefonom.

Cameron Dallas: Szia! ;)

Brooklyn Rosenfield: Mit akarsz?

Cameron Dallas: Morcos vagy?

Brooklyn Rosenfield: Eddig nem voltam az. Csak egy barom tönkre tette az estémet azzal, hogy rám írt.

Cameron Dallas: Ennyire azért nem utálhatsz.

Brooklyn Rosenfield: Pedig utállak. Na, hagyjál élni pls. Kössz

Cameron Dallas: Úgyis az enyém leszel, ha tetszik ha nem. ;)

Brooklyn Rosenfield: Álmodik a nyomor ;) Na csá

Cameron Dallas: Majd meglátjuk ;)

Nem írtam neki vissza, inkább átvettem a pizsamám és aludtam. Hogy gondolhatja azt, hogy az övé leszek? Szegény biztos valami agyi sérülést szenvedett, hogy azt hiszi minden lány a karjaiba veti magát. Hát, én nem leszek ilyen lány, azt felejtsd el Dallas.

Itt is van a második rész, ha tetszett hagyj nyomot magad után, és írd meg komiba, hogy érdemes-e folytatni.

Puszi!😘