Sziasztok! Meghoztam az "új" részt, mindenféleképpen olvassátok el, remélem tetszeni fog. :) Legyen kellemes éjszakátok!

Erőtlenül nyitottam ki szememet, majd ahogy megéreztem hasamon egy ismeretlen kezét, kiugrottam az ágyból.

- Te mi a francot keresel itt? - köntösöm után nyúltam, majd összehúztam magamon. Hívatlan vendégem, aki Cameron Dallas volt, vigyorogva ült fel az ágyamban.

- Gondoltam megleplek. Nem örülsz nekem?

- Hát, ha neked ez meglepetés, akkor nem tudom, hogy melyik bolygón élsz. A szívrohamot hoztad rám, szerinted örülök?!

- Úgy tűnik, hogy nem. Pedig jó meglepetésnek indult, sajnálom - felállt az ágyamról, majd kellemetlenül a hajába túrt. Az órámra pillantottam, és rájöttem, hogy igazán korán van ahhoz, hogy bárki ébren legyen a családból.

- Egyáltalán, hogy jöttél be? Nehogy azt mondd, hogy bemásztál az ablakon, mert komolyan mondom, hogy hívom a rendőrséget!

- Azért annyira elvetemült nem vagyok édes. Alice engedett be.

- Nem vagyok édes. Ennek roppantul örülök. Akkor remélem ki is találsz - kinyitottam az ajtót, jelezve neki, hogy távozzon.

- Ne már Brooklyn! Most komolyan elküldesz? - kínosan felnevetett, de látva komoly arcomat, abba hagyta.

- Halál komolyan. Szia! - azzal kitoltam a szobámból, és rácsuktam az ajtót.

Már esélyem se lett volna arra, hogy visszaaludjak, elkezdtem készülődni. Telefonom megnéztem az időjárást, ami 14°C-ot jelzett. Ezen adatok alapján öltöztem fel. Hajamat ismételten csak kifésültem és szabadon hagytam lógni hátamra. Kedvenc zenéimmel teli lejátszási listát hallgatva vittem fel szokásos sminkemet. Mire teljesen elkészültem, fel 8 volt, bőven ráérek fél óra múlva elindulni. Táskámba bedobtam a mai napra szükséges füzeteket, a tolltartómat, pénztárcámat és egy üveg vizet. Még egyszer a tükröm elé álltam, majd kezembe kapva kabátom és táskám, laptopomat kikapcsolva elindultam a konyhába. Anyuék konferencián vannak, Alice-nek meg nulladikja van, így egyedül voltam a lakásban. Anyu egy cetlit hagyott az asztalon.

"Elmentünk kincseim! Kaja van a hűtőbe, de hagytunk itthon pénzt. Brook, figyelj a húgodra! Szombaton jövünk, legyetek jók. Anyu, apu <3"

Szóval egész héten egyedül leszünk. Remek. Más velem egyidős fiatal biztosan hatalmas bulit rendezne, de én abszolúte nem támogatom az ilyet. Soha nem volt az a balhés gyerek, és nem most akarom elkezdeni. Asszem anyuék áldanak emiatt. Anyu testvérének a lánya eléggé balhés. Mindig is mondogatták, hogy örülnek, hogy én nem lettem ilyen.

Kávémat szürcsölgetve görgettem az instagramot, amikor üzenetem érkezett.

Cameron: Érted menjek? 😉

A reggeli után még elakar vinni suliba... Ennek valami tuti nincs rendben az agyában. Figyelmen hagyva üzenetét ittam ki az utolsó kortyot a bögrémből, majd elindultam az iskolába. Útközben zenét hallgattam, hogy gyorsabban teljen az út. Már látóhatáron belül volt az iskola, amikor hátulról átkarolt valaki. Azonnali reflex-ként ütöttem gyomorszájon a könyökömmel, majd a támadómra néztem.

- Jézusom Cameron te nem vagy normális.

Ott hagytam őt, már nem tudott érdekelni. Táskámba rakva fülhallgatómat lépdeltem fel az iskola lépcsőjén, ahol Sky várt.

- Hát ez meg mi volt? - kezével a gyomrát fogó fiú felé intett, aki nagy világfájdalommal az arcán lépdelt az iskola felé.

- Hát, reggel meglepett azzal, hogy bemászott az ágyamba, én meg elküldtem. Ezek után meg ír, hogy elhozzon-e. Én meg nem válaszoltam.

- Szegény. Pedig nagyon küzd érted - barátnőm arcán sajnálat látszott.

- Te most komolyan sajnálod? - tágra nyílt szemekkel néztem barátnőmre, miközben a terembe léptünk, ahol kifejezetten csend volt.

- Igen. Soha nem láttam még őt így küzdeni egy lányért. Adj neki egy esélyt.

- Ne próbálj meg jó útra téríteni Skylynn Grier! - a hatás kedvéért fenyegető mozdulatot tettem az ujjammal, mire mindketten elröhögtük magunkat.

Levágtam magamat a padba, Sky elkezdett Lisa-val beszélgetni, és láthatóan nagyon benne voltak a dologban, így nem is zavartam őket. Csöndesen vártam a becsengetést, miközben azon agyaltam, hogy vajon a kémia házim készen van-e. Egy kis gondolkodás után eszembe jutott, hogy teljesen nem értettem az anyagot, így a házit se csináltam meg.

- Hé, Sara! Készen van a kémiád? - a lány összerezzenve nézett fel könyvéből, majd feltolta orrnyergén lila keretes szemüvegét.

- Igen, készen van - bár nem volt zaj a teremben, Sara válaszát csak a szájáról tudtam leolvasni.

- Elkérhetem?

A lány dadogott valami persze félét, majd felém nyújtotta füzetét. Becsengőre végeztem is a másolással, és visszaadtam a füzetét. A következő pillanatban belépett a terembe szeretett töri tanárom, előtte Cameron-nal. A fiú engem kémlelt, de én csak a szememet forgattam, majd leültem a helyemre, hamarosan Cameron is helyet foglalt.

- Nos, mint említettem az előző órán, ma felelni fogunk. Remélem mindenki felkészült - összecsapta tenyerét, mire az osztály egy emberként rezdült össze. - Akkor nézzük. Mrs. Grier, mondjon egy számot.

Barátnőm pirulva vágja rá a 7-es számot. A francba én vagy a 7. vagy a 8. vagyok a névsorban. Remélem az utóbbi, mert semmit se készültem.

- Nyugi, a hetedik Hanna. Nem kell izgulnod - Cameron a fülembe súgja a szavakat, nem válaszolva kulcsolom ki összekulcsult mutató és középső ujjam.

- Hanna Spring. I. világháború. Mindent hallani akarok. Van rá 10 perce. Kezdje!

Hanna kifáradt a táblához, majd mondani kezdte az anyagot.

▫️◾⬜◾▫️

- Következő órán röpdogát írunk, szóval mindenki készüljön fel. Főleg Mr. Dallas. Elég rosszul áll - Cameron szótlanul bólintott, majd vállára kapta a táskáját és várt.

Némán pakoltam el cuccaimat, barátnőim már indulásra készen ültek padjuk tetején. Összehúztam táskámat, kezembe vettem kabátomat és kiindultunk a teremből. Cameron, mint valami biztonsági őr jött utánunk. Komolyan mondom, az őrületbe kerget. Barátnőim érdeklődve néztek rám, ők is, én is tudtam, hogy Cameron velem akar beszélni. Sóhajtva maradtam le a lányoktól, és szegődtem a fiú mellé.

- Mit szeretnél Cameron? - karjaimat keresztbe fontam, semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez.

- Bocsánatot kérni. Most már tudom, hogy a reggeli nem volt jó ötlet. Ne haragudj - Cameron bocsánatkérőn lesett rám. Ami azt illeti, nem haragudtam rá, de mégis.

- Meglátjuk - mondtam, majd kikerültem a fiút, és Sky-ék mellé szegődtem.

Két barátnőm érdeklődve pillantgatott felém, pedig tudom, hogy az egészet hallották. Sky telefonja rezegni kezdett, mire a szöszi elsétált a másik irányba. Gloria a pénzét számolgatta, pontosabban a szendvics árát kotorta elő. Vállára raktam a kezem, és egy mindjárt jövök után balra kanyarodtam, egyenesen a mosdó irányába. Szerencsére senki nem tartózkodott a helyiségben, magamra zártam az utolsó fülke ajtaját, majd felhívtam Ali-t.

- Szia! Mikor érsz haza?

- Hello! Fél kettő körül, miért?

- Anyuék elmentek 1 hétre, szóval ne ijedj meg ha nincs otthon senki. Négy körül már én is otthon leszek. Kaja van a hűtőben.

- Oksi. Na megyek, szia!

- Szia!

Visszatettem telefonom a táskámba, és mentem volna ki, ha nem hallom meg Katherina hangját.

- Valahogyan kikéne iktatni ezt a Rosenfield-et, nem gondolod, Hanna?

- De, lehetséges. Mire gondolsz?

- Nézd már meg, hogy vannak-e a fülkékbe. Ha nincsenek, mondom - felhúztam a lábam, remélve, hogy Hanna nem fog benyitni.

- Üres, mondhatod - Hanna vissza sétált barátnőjéhez. Telefonom újra kezembe vettem, és benyomtam a hangrögzítőt.

- Tönkre kéne őt tenni. Annyira, hogy kikészüljön teljesen, és önszántából elmenjen a suliból. Esetleg elkéne érni, hogy kirúgják.

- Hogyan?

- Cameron.

- Micsoda? - Hanna nem értette, én sajnos igen.

- Ajj már, ne legyél ennyire szőke! Látszik, hogy bejön neki Cameron. Ha meglátná őt egy másik lánnyal, abba beleroskadna. Szegénynek összetörne a szíve.

- De Cameronnak is bejön. Hogy lenne együtt egy másik lánnyal?

- Úgy ismered Cameront, aki ha meglát egy dögös csajt nem mászik rá? Anno én is bejöttem neki. Lehet most is sikerülne ezt elérni - kedvem lenne ezt a ribancot felpofozni.

- Hát nem tudom, Kath.

- Nem is neked kell tudni. Neked csak annyi a dolgod, hogy eltereld a figyelmét, amíg én Cameron-t becsalom a csapdába, majd ha jelzek, egész véletlenül arra sétáltok. De kell egy kis idő még. De jövőhéten megcsináljuk - kizártam a fülke ajtaját, a két lány tágra nyílt szemekkel nézett rám. Katherina haragosan barátnőjére nézett. - Azt mondtad, üres az összes!

- Én... én nem láttam. Sajnálom.

- Ne, ne sajnáld - szóltam közbe. - Így legalább zátonyra futott a terved, Katherina. Bár, ezzel a kis akcióddal nem csináltál volna nekem mély sebet.

- Kussolj te csitri! Mindent tönkre teszel! Nem bírok megmaradni melletted! - a lány szemei kigúvadtak, ahogy kiabált. Lábát többször is a földhöz csapta, tudtomra adva felháborodását.

-Ugyan. Csak féltékeny vagy - közelíteni kezdtem felé, mire keresztbe fonta karjait. - Féltékeny arra, hogy Cameron nem fordít neked nagy figyelmet. Persze, a tegnap reggeli hisztid se volt semmi. Egyáltalán, hogy vannak neked barátaid? - kezeimet széttártam, tudtam, hogy kezd dühbe jönni.

- Pofa be, ribanc - fogai között szűrte ki a mondatot, hihetetlenül felnevettem.

- Pont én vagyok a ribanc? Nézz már magadra és rám. Szerintem elég egyértelmű, hogy melyikünk mi is - abban a pillanatban robbant.

Katherina keze csattant az arcomon, majd a következő pillanatban már a hajam tépte. Hozzá hasonlóan én is vissza támadtam. Átrántott a másik oldalára, miközben körmeimet bőrébe vájtam. Felsikkantott, majd egy pillanatra elengedett, és a körmöm nyomaira pillantott. Újra nekem esett, így a folyosó kellős közepére estünk. Ott pofozott, ahol ért, próbáltam kivédeni kezeit, több-kevesebb sikerrel. A diákok és a tanárok felénk kapták a fejüket, néhányuk rögtön rohant szétszedni minket. Nash és Tyler értek hozzánk a leghamarabb. A két fiú Kath hóna alá nyúlt majd felhúzták. Hajamba túrva álltam fel a földről.

- Engedjetek el! Még nem végeztünk te mocskos ribanc - a két fiú szorosan fogta le a lányt, Nash meglepett fejjel nézett rám, majd Kath-re.

- Kath, nyugodj meg! Ezzel nem mész sokra - Tyler próbált a lányra hatni, de az nem nyugodott.

- Hát itt meg mi folyik? - lépett oda az osztályfőnök. - Nem érdekel, hogy ki, de valaki mondja el, hogy mi a búbánat történt?!

Hallgattunk. A fiúk elengedték Katherina-t, aki összeszűkült szemekkel nézett rám.

- Rendben, akkor ezt most szépen megbeszéljük az igazgatóval. A két lány Mr. Grier kíséretében induljon fel! Az igazgatói előtt pedig szépen megvárnak - az ofő sarkon fordult, én pedig összefont karokkal mentem vissza a mosdóba, ahol a táskám hevert.

Fújtatva indultam meg az emeletre, Nash és Kath jött utánam. A fiú mellém szegődött, láttam tekintetén, hogy furdalja a kíváncsiság, hogy s miért kerültem verekedésbe Katherina-val. Megráztam a fejem, vette a lapot. Időközben becsöngettek, mindenki indult az órájára, csak mi ültünk az igazgató előtti székeken. Lépteket hallottunk, így a hang irányába kaptuk a fejünket, az osztályfőnökre számítva. De helyette Cameron lépdelt felénk, egyenesen a szemembe nézve. Katherina kapva az alkalmon a fiú nyakába csimpaszkodott, és panaszkodni kezdett.

- El sem hiszed mi történt. Ez a ribanc nekem esett, nem sok kellett volna ahhoz, hogy a mentő vigyen el - Cameron szinte elengedte a füle mellett.

- Persze, persze - azzal lehámozta magáról a lány kezeit, és leguggolt elém. - Jól vagy? - kezeimet övéi közé zárta, szemében aggodalom tükröződött.

- Persze, jól vagyok. Talán túlélem - a fiú elmosolyodott, majd megcsókolta a kezem.

- Cameron, maga mit keres itt? Nyomás órára! - Mrs. White, az osztályfőnök, miután Cameron-t elzavarta órára, betessékelt minket az igazgatóiba.

▫️◾⬜◾▫️

Fél háromkor egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében hagytam el az iskola épületét. Nagyjából 15 fok lehetett, a Nap sütött ugyan, de a szél bekúszott a ruhám alá. Bőrdzsekimben pont kellemes volt az idő, napszemüvegemet orromra rakva, és zenével a fülemben indultam haza.

You say you love me, I say you crazy
We're nothing more than friends
You're not my lover, more like a brother
I know you since we were like ten, yeah

A sorokat hallgatva Cameron-nal való kapcsolatunk jutott eszembe. Vagyis egy része. Teljesen összezavar, egyik nap megtudnám ölni, máskor meg úgy érzem, ő az egyetlen ember, aki megért. Hiába próbálom ellökni magamtól, és a tudtára adni, hogy friendzone van, valahogy mindig vissza pofátlankodja magát. Kedvelem őt, ezt nem tagadom. De semmi mást nem szeretnék tőle. Bár, ő szerintem nem így gondolja, és ezt a tudtomra adja minden egyes nap.

A sarkon befordulva egy költöztető kocsit pillantottam meg a szomszéd ház előtt. Zsebre raktam a fülhallgatóm, kíváncsian kémleltem a ház előtti történéseket, miközben a kapunk előtt álltam. Egy 40-es éveiben járó nő épp egy dobozt vitt be, majd amikor észrevett, lerakta a kerítés mellé, és elindult felém.

- Szia, Susan vagyok! Most költöztünk ide a szomszédba, de erre szerintem már rájöttél - a nő - neve alapján Susan - mosolyogva nyújtotta felém kezét. Barna haját felkontyolta, igazán szép keretet adott ez arcának és zöld szemének.

- Jó napot! Brooklyn Rosenfield vagyok, és úgy tűnik, mától a szomszéduk is.

- Igen. Most ha meg bocsájtasz, én megyek, a dobozok nem hordják be magukat. Örülök a találkozásnak Brooklyn, szia! - felvette az imént lerakott dobozt, majd eltűnt az ajtó mögött.

Belépve a lakásba - szokásomhoz híven - a cipőt lerúgtam magamról, s ugyanolyan hanyagul dobtam le a táskámat is. Ali a nappaliban ülve Spongebob-ot nézett, de közbe nagyon csetelt valakivel. Dzsekimet a kanapé háttámlájára dobtam, bár anyu nem igazán szereti, ha szét dobálom a cuccaim, de amiről nem tud az nem fáj. A konyhába lépve kivettem a narancslét a hűtőből meg egy poharat a szekrényből és mentem is. Táskámat kezembe véve slattyogtam fel az emeletre, majd a szobámba. Első dolgom volt levenni az utcai ruhámat, és egy cicanadrágra és egy elnyűtt pólóra cserélnem azt. G-eazy halkan szólt a háttérben, miközben az ágyamon fekve fizikát próbáltam tanulni. Próbáltam, ugyanis pár perc múlva pittyegett a telefonom. Cameron üzent, át szeretne jönni. Kicsit vaciláltam, de aztán a tanulásra fogva elutasítottam őt. Őszintén szólva, nem tudom, jelenleg mit is érzek Cameron iránt...