01.

- Helló – köszönt egyből Jimin, aki betöltötte az egész képernyőt.
- Jiminnie – mondtam a nevét az átlagosnál magasabb hangon, óriási mosollyal az arcomon.
- Nari, itt van még velünk a leader – jelentette ki, majd kintebb mászott a képből, ezzel látatni engedte Rap Monstert.
- Úristen, Nam Joon szia – köszöntöttem az álmosan mosolygó Rapmont. 

- Szia, Nari.
- Mi folyik itt? – dugta be a fejét J-hope. – Oh, hellóka – mondta, majd egy intenzív integetés után eltűnt a képből.
- Mizu? – kérdeztem, még mindig mosolyogva.
- Várj, még várunk – mondta Rapmon. Kicsit érdekesen nézhettem a kamerába, mert Jimin egy darabig csak bámult a képernyőre, majd hatalmas nevetésben tört ki. Nam Joon csak megmosolyogta az arckifejezésem. Ő elég ideje ismer ahhoz, hogy semmin se hökkenjen meg, ami velem kapcsolatos.
- Késtem? – hallottam egy hangot, ami koreaiul tette fel az egy szavas kérdést. Nyelvi korlát nem igazán van, apám megtalálta nekem egész Új-Zéland egyetlen koreai nyelvű gimnáziumát, de nem panaszkodhatok: ha nincs az a suli, sosem kerülhetek bele abba a cserediák programba, aminek köszönhetően ismerem Rapmont.
- Kicsit – válaszoltam, visszafojtva az előtörni készülő röhögőgörcsöt. Suga kérdő arckifejezése bukkant fel a telefonom képernyőjén, ami után kitört belőlem a nevetés.
- Mizu veled, kislány? – kérdezte Jimin.
- Nem ér kislánynak hívni, csak két nappal vagyok fiatalabb nálad.
- Jiminnie, ne legyél gonosz – mondta Suga, mutatóujját megingatva Jimin arca előtt.
- Látod, hallgass a józan észre – szálltam be Jimin nevelésébe.
- Tehát Suga a józan ész? Mert akkor elég nagy baj van – jelentette ki Rapmon.
- Egyetértek – mondta Jimin, majd lepacsizott Rapmonnal.
- Akkor ez most háború? – kérdezte már röhögve Suga. Én teljesen komoly arccal bólintottam. Namjoon tökéletesen értette, így farkasszemezésbe kezdtünk. Megállás nélkül bámultam azokba a szemekbe, amikbe egykor szerelmes voltam. Az egy év alatt, amit Rapmon itt töltött, egymásba szerettünk, de végül úgy döntöttünk, hogy jobb, ha távkapcsolat helyett csak barátok leszünk. Még mindig olyan gyönyörűek a szemei. Már régóta nem gondolok rá úgy, mint pasi-jelöltre, elvégre fizikailag egyáltalán nem része a napjaimnak, szinte egész évben csak a képernyőn keresztül látom Őt.
- Egyébként majd átjöhetnétek egy hónapra – vetettem fel – mint mindig – az esélytelent.
- Jó ötlet – mondták egyszerre.
- Meg kell kérdezni a nagy embereket.
- De ha megengedik, akkor megy a Bangtan Bomb – mondta magabiztosan Jimin.
- És meg fogják engedni – jelentette ki Suga.

A két órásra nyújtott baromkodás alatt sokkal jobban megismertem Sugát. Furcsa, de vele valahogy mindig csak egy-két szavas beszélgetéseink voltak, élőben pedig csak egyszer láttam. Végül nekem kellett elköszönnöm, mert anyáék áthívtak ebédre. Felöltöztem normális ruhába, megfésülködtem, majd már indultam is a belvárosba. A tömegközlekedést kényszerültem használni autó vagy más ahhoz hasonló híján. Amióta befejeztem a gimit, egy könyvtárban dolgoztam, de azóta, hogy a kiadó felvette velem a kapcsolatot, már nem dolgozom. Ez olyan „remélem, hogy majd az írás bejön" dolog volt. Az biztos, hogy ha sikeres lesz a könyv, elmegyek egyetemre, és persze még több könyvet adok majd ki.

Már a hatalmas, mahagóni ajtó előtt álltam. Sosem értettem, hogy anyáéknak minek a belváros közepén egy drága, luxus lakás, amikor egyik gyereküknek sem tudták fizetni az egyetemet. Galen jobban járt, mert őt fiú létére engedték dolgozni, de egy nagyobb balhé után engem ki sem engedtek a házból.

Persze a bátyám is benne volt a dologban, sőt, ő vitt bele, de őt – mert hát ugye elsőszülött – nem igazán büntették. Mikor gondolatmenetem végére értem, becsöngettem. Nem mintha nem lenne kulcsom. Csak azt olyan furcsának érezném, ha úgy lépnék be, mintha itt élnék, holott maximum heti háromszor nézek be. 

Apa mosolyogva nyitott ajtót, majd gyorsan az ölelésébe húzott.

- Megérkezett a mi kis író-palántánk – jelentette be az érkezésem.
- Helló – köszöntem úgy általánosságban mindenkinek.
- Szia, kincsem – hallottam Anya hangját a konyha felől.
- Üdvözletem, hugi – szólt Galen, majd hátulról összekócolta a hajam.
- Te kis gyökér, gyere ide – kiáltottam, majd rávetettem magam. – Milyen volt Bankok?
- Remek. Azt leszámítva, hogy mindenben egy kanos, és undorító vénembernek kellett segítenem – mesélte. Galen megkapta az egyeteme úszócsapatának azt a kiváltságát, hogy egy kijelölt egyetemen segédkezhet. A jó dolog ebben, hogy a három hetes időben lezajló tesztekről kimarad, és automatikusan maximum pontot kap, utazhat, és szép kis összeget is fizetnek. A rosszak pedig egyszerűek: konkrétan testőrködni kell egy dékán mellett. Senki sem tudja, hogy mi értelme van ennek az egésznek, de mivel hagyomány, nem hagyják elveszni. 

Anya megterített, majd mindenkit az asztalhoz parancsolt, és elkezdtük az evést.

- És pontosan mikor is tarthatom a kezemben a könyved? – váltott témát apa a csirke születésről.
- Hivatalosan három hét, de amint tudok, szerzek párat kiadás előtt – mondtam.
- Én nem kérek – jelentette ki Galen, mire mindenki olyan „ne rontsd el a pillanatot" nézéssel meredt rá. – Már elolvastam a kéziratot, és azon már csak rontani lehet.
- Sosem hittem volna, hogy a kislányomból írónő lesz – ábrándozott anya.
- Jesszus, nyugi. Az, hogy kiadatom nem jelenti azt, hogy sikeres is lesz a könyv.
- Hidd el nekem, felül fogod múlni J. K. Rowling-ot – mondta apa magabiztosan.

All the love, Ch