06

Reggel, amikor felébredtem, megéreztem azt az iszonyú fejfájást, amit a tegnap este alatt „szedtem össze". A legrosszabb az volt az egészben, hogy mindenre tökéletesen emlékeztem. A másik oldalamra fordultam, majd tovább gondolkoztam a tegnap estén. Durva volt, az biztos. A telefonomra nézve láttam, hogy még csak nyolc körül jár az idő, de ettől függetlenül felkeltem és kimentem a nappaliba. Itt a legtöbben még aludtak, egyedül Kookie kávézgatott az ebédlőasztalnál.
- Jó reggelt – köszönt. Kicsit furcsálltam, hogy nem kérdezősködik a tegnap estéről, de akkor eszembe jutott, hogy valószínűleg bejött a sejtésem, és a golden maknae nem itt töltötte az éjszakát.
- Hogy hogy ilyen hamar itthon vagy? – kérdeztem, mikor már a fejfájásra való gyógyszert kutattam.
- Amikor megjött a csaj pasija, kiugrottam a kertbe és inkább hazajöttem – mesélte. – Ennyit ittál tegnap? – kérdezte, miközben a kezemben tartott hét aszpirinre pillantott.
- Dehogy. Csak a többieknek is teszek ki, tudod, most tündér keresztanya vagyok.
- És utána mit fogsz csinálni, ha ilyen nagyon világmegváltó kedvedben vagy? – kérdezte, halk nevetést hallatva.
- Kitakarítom a vécét. Nagyon hálás lennél érte, ha láttad volna, mi van ott.
- Csak előbb öltözz át – emlékeztetett arra, hogy még mindig a tegnapi ruhámban ügyeskedtem. Bólintottam, majd lehajtottam egy gyógyszert egy pohár víz mellé, majd bementem a szobámba, ahol átöltöztem. Nem bonyolítottam túl, egy fehér hasmutogatós pólót, szürke melegítőnadrágot, kockás inget, szemüveget és papucsot vettem fel, ehhez pedig hozzácsaptam egy fejhallgatót, elvégre mindenki alszik, és nem akarom felébreszteni őket a hangos zenémmel. A tegnap esti magánakcióm miatt pedig most főleg nem. Így, a fülemben üvöltő zenével indultam el, hogy kitakarítsam azt a vécét, amit tegnap este összehánytam. Legnagyobb meglepetésemre Suga a fürdőkádban feküdt és békésen aludt. Olyan volt, mint egy édes álmokat álmodó cukorka. Biztos innen jött a beceneve. Nem bírtam magammal, egy halk nevetést hallattam, mire Suga mocorogni kezdett. Én inkább nekiláttam a vécé fényesre pucolásának, de azért csak fél füllel hallgattam a zenét. Mikor készen lettem, úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, akkor megmosom az arcom és a fogam is, Sugát úgyis lehetetlennek tűnt felverni.
- Reggelt – morogta, mikor éppen a csaphoz hajolva mostam fogat. Enyhén szólva megijedtem, hatalmasat ugrottam és ügyesen bevertem a fejem.
- Neked is, Suga – mondtam, a fájó pontot masszírozva. Összezavarodottan nézett körbe, szerintem Ő sem igazán értette, hogy mégis mit csinál a fürdőkádban. – Aszpirin, kávé és víz a konyhában a gyógyszer ki van készítve.
- Köszi, csak még egy kicsit szerintem maradok – mondta kicsit szaggatottan, amit persze megmosolyogtam.
- Behozzam neked? – kérdeztem, kínlódását látva. Hálás pillantást küldött felém, majd bólintott.
- Nem kávézom – mondta, még mielőtt eltűntem volna.
- Kakaó? – vetettem fel a saját megoldásom.
- Inkább zöldtea – válaszolta, majd gyűjtött egy kis lendületet és felállt. Együtt mentünk ki a konyhába, ahol már páran lézengtek. Rapmon a gyógyszerét nyelte le, Kookie még mindig kávézott, J-hope pedig egy almát evett. Mindünk közül egyedül ő nézett ki úgy, mint egy élő ember. Gondolom, hogy ő nem vitte túlzásba a bulizást. Megcsináltam magamnak a reggeli kakaóm, míg Yoongi felrakott egy adag vizet forrni és eltüntette a gyógyszerét is.
- Mi volt veletek tegnap? Mármint mi történt? – kérdezett rá Hopie, miközben tekintete köztem és Rapmon közt cikázott.
- A kicsi, kék koktél történt velem – válaszoltam, míg Rapmon csak összezavarodva pillantott rám.
- Mert mi történt? – kérdezte ő is.
- Semmi eget rengető – vágtam rá, a kelleténél kicsit gyorsabban is. Az azért jelentősen megnehezítette a helyzetem, hogy még Rap Monster sem emlékezett semmire.
- Várj, asszem megvan – mondta, mutatóujját a plafonnak szegezve. Még a sárga villanykörte is kigyulladt a feje felett, majd, ahogyan jobban belemélyedt az emlékekbe, lassan kipirult az arca.
- És igazából miért is sírtál? – tette fel a kérdést Suga.
- A kicsi, kék koktél és néhány emlék miatt.
- Szóval te sírós részeg vagy? – kérdezett rá Kookie a lényegre. Legalábbis ő biztosan ezt találta érdekesnek.
- Nem, ő inkább olyan kislányosan szerelmeskedős – mondta Rapmon, mire tarkón csaptam. Ekkor nyílt az ajtó, amin Jiminnie lépett be, egy hatalmas vigyorral az arcán. Látom, hogy nem csak én és Rapmon gabalyodtunk kicsit egymásba az éjjel.
- Ti nem tudjátok, hogy milyen a jó éjszaka – jelentette ki, majd még mindig csillogó szemekkel elvett a pultról egy gyógyszert.
- Látom, nálad nem jött meg időközben a csaj pasija – mondta Jungkook, majd végre a mosogatóba tette a kávézáshoz használt bögréjét.
- Kookie, még van időd arra, hogy tökéletes éjszakád legyen – mondtam, mire gyerekesen bedurcizott.
- Igaz – mondta J-hope.
- Na, most ki a kicsi? – kérdezte gonosz mosollyal Jiminnie. Szegény Kookie biztos megunta, hogy cseszegetjük, mert inkább rádőlt a matracára és magához ölelt egy plüsst. A nagy, felnőtt férfi.
- Menjünk el az állatkertbe – jelentette ki Jin, akiről egyébként én eddig azt hittem, hogy aludt. Ezzel – a tagok tekintetéből megítélve – nem voltam egyedül.
- Menjünk – mondtam, had örüljön a rózsaszín hercegnőnk.
- Délután – tette hozzá Namjoon. Miután a kakaóm teljesen elfogyott, még egy kicsit maradtam az asztalnál, de amikor a fájdalomcsillapító hatni kezdett, inkább bementem a hálóba. Épphogy bedőltem a puha ágyba, amikor az ajtó halk nyikorgása zavarta meg a gondolataim. Aztán Suga dőlt le az ágy másik végébe, így azért kis távolságot hagyva kettőnk között.
- Ha kérdezek valamit, arra megígéred, hogy őszintén válaszolsz? – kérdezte, fejét az irányomba fordítva.
- Persze – mondtam.
- Szerelmes vagy Rapmonba?
- Nem – mondtam, és teljesen komolyan is gondoltam. – Tegnap tényleg csak a kicsi, kék koktél hatása alatt voltam.
- Szóval, van esélyem – gondolkodott hangosan.
- Esélye mindenkinek van – emlékeztettem.
- És adsz is esélyt? – kérdezte. Éreztem, hogy nem szemétkedni akar, tényleg komolyan kérdezi.
- Attól függ.
- Figyelj, Nari. Én tényleg, nagyon kedvellek – mondta, végig a szemembe nézve. Az arcomra az egészségesnél jóval erőteljesebb pír ült ki.
- Nem is ittad meg a teád – váltottam témát, amikor beült közénk a csend.
- Mert még forró. De itt van – mutatott maga mögé, az éjjeliszekrényre, amin tényleg ott gőzölgött a zöldtea.

Délután, mikor mindenki emberi formába hozta magát, elindultunk az állatkertbe. A buszon most is hasonlóan ültünk, mint amikor a reptérről jöttünk, annyi különbséggel, hogy most nem Jin, hanem Suga ült velem szemben. Térdünk kicsit összeért, amit én boldog mosollyal néztem. Ő persze sokáig telefonozott, de amikor utoljára átszálltunk, letette a telefonját és a combjára könyökölve tanulmányozta az arcomat, mintha valami műalkotást nézne. Jimin kicsit furcsán nézett ránk, míg Rapmon észre sem vette az egészet. Végül az állatkertnél sikerült majdnem fent hagynunk Jint, aki kicsit el volt veszve egész nap. Persze mindenki mást akart megnézni az állatkertben, egyedül a delfin- és fóka-show volt az, ami mindenkit érdekelt, de sikeresen lekéstük, és a következő két óra múlva indult.
- És ha addig mindenki csinálná azt, amit akar? – dobta fel az ötletet V, mire Jimin már el is indult, hogy szerencsétlen lányokat hajkurásszon.
- Mondom én, hogy egy zseni – jelentette ki Rapmon, miközben fejével Taehyung felé intett. Szépen lassan mindenki elindult, én is célba vettem a pandákat (mert hát, na), ám ekkor feltűnt, hogy Suga még mindig azon a padon ücsörgött, ahová akkor ült le, amikor beléptünk az állatkert területére. Kicsit olyan volt, mint egy apró cukor, ami kiesett a csomagból, vagy mint egy árva cica, akit kitettek az útra. Jó ideig gondolkodtam rajta, hogy most mégis mit kéne csinálnom, de végül a szívemre hagytam a döntést.
- Nem jössz? – kérdeztem tőle, mire felnézett rám.
- De – mondta, majd felpattant és két lépéssel már előttem is volt. – Ha nem baj, hölgyem... - kezdte, majd megfogta a kezem – így is folytathatjuk az utunkat.
- Örömmel, uram – válaszoltam, majd elnevettem magam. Amennyire az elején idegesített a nyomulása, annyira megkedveltem, ami eléggé furcsa. Ekkor valami tökéletesen érthetetlen okból eszembe jutott a Hannah Monatanaból a One in a million nevezetű zene, ami tartalmazza azt a sort, mely szerint a jó dolgokra várni kell, de a csodák egy szempillantás alatt történnek. Persze a tény, hogy Sugáról Hanna Montana jut eszembe, elérte azt, hogy hisztérikus nevetésben törjek ki. Nem csak szegény Suga és néhány másik ember nézett rám hülyén, hanem az oposszumok is.
- Ha nem jó, tényleg nem kell kézen fogva...
- Nem, csak eszembe jutott egy... ilyen... - kezdtem magyarázkodni.
- Egy ilyen... - utánozott Yoongi, amin megint felnevettem.
- Hát igazából Hannah Montana – mondtam. Ekkor belőle szakadt ki a nevetés, olyannyira, hogy be is könnyezett. Mikor nagyjából lenyugodott, tovább sétáltunk, egyenesen a cuki, és apró pandák felé. Itt én csodálkozva, és gyönyörködve pillantgattam jobbra-balra, amikor Suga mögém lépett és hátulról átölelt.
- Nem gyors ez egy kicsit? – kérdeztem suttogva, úgy, hogy csak Ő hallja meg.
- Bocsi – válaszolta, majd inkább mellém lépett és átkarolt, végül reakciómra várva nézett rám. Egy könnyed mozdulattal a vállára hajtottam a fejem, majd éreztem, ahogy az a bizonyos nagy kő legördül a szívéről. Bár azt nem értem, hogy mit bír bennem ennyire. Mármint konkrétan annyi lehet rólam minden fogalma, hogy összehányom a vécét, sírógörcseim vannak, és a reptéren hempergek Rapmonnal és Jiminnel a földön és csak a biztonsági őr tud minket leszedni egymásról. Én kifejezetten tartanám magamtól az egy kilométeres távolságot. Ehelyett Yoongi folyamatosan kedves velem, és akkor is segíteni próbál, amikor igazából semmi bajom sincsen.

Épphogy sikerült odaérnünk a fókák és delfinek részéhez, de nem csak mi voltunk késében. Jimin meg sem érkezett, míg Jin konkrétan elrohant előttünk és kis híján mindenkit letarolt az útról. Lehet, hogy ő a legidősebb, de vannak furcsa pillanatai. Igazából elég gyakran. De nem baj, mi így szeretjük őt. Furcsa is lenne, ha hirtelen úgy döntene, hogy életunt rosszfiú lesz belőle. Szerintem tarkón vágnám. Mert, ahogyan előbb is kielemeztem, mi így szeretjük.

Végül, a teljes létszám nagyjából fele ért haza együtt: Jin, akinél rengeteg lány bepróbálkozott, de egyik sem volt delfin, így esélytelenek voltak, J-hope, aki szörnyen fáradt volt, mert állítólag egész éjjel a részegeket „felügyelte", Jungkookie, akinek csak szimplán elege lett az emberekből, és persze Suga és én. Kicsit olyanok lehettünk, mint akik éppen egy nászútról érkeztek vissza, ugyanis folyamatosan volt köztünk valamilyen fizikai kontaktus. Akár csak a kisujjunk volt összefonva, vagy épp csak a lábunk hegye ért össze, akár kéz a kézben járkáltunk, teljesen sosem engedtük el egymást pár másodpercnél tovább. Akkor sem, amikor a busz majdnem odacsukott engem, és akkor sem, amikor a többi három tag kérdezősködni kezdett. Ilyenkor igazából Ő válaszolgatott, míg én a tudta nélkül az arcát tanulmányoztam. Amikor pedig a szemén meg-megcsillant egy picit a fény, valami olyat éreztem, aminek már évek óta a közelében sem voltam.

Lassan, ahogy rátelepedett a házra az esti nyugalom és fáradtság, a legtöbben elkezdtek elcsendesedni, és beburkolóztak a takaróikba. De, mivel én általában mindig este felé vagyok produktív, ahelyett, hogy békésen aludtam volna, bevetettem magam az ágyba, Blue mellé és hatalmas pötyögésbe kezdtem a laptopomon. Ennek nagy része az volt, hogy a kiadóval maileztem a borító megtervezéséről és a szerkesztői változat átvételéről, valamint hasonló, nagyon hivatalosnak és fontosnak hangzó dolgokról. Este fél tizenkettő körül járhatott az idő, amikor egy halk kopogás hangja ütötte meg a fülem. Elmásztam az ajtóig, amit résnyire nyitottam. Suga szörnyen álmos, nyúzott és kócos fejével találtam szemben magam. Meglepetten tártam ki előtte az ajtót, majd huppantam le mellé az ágyra.
- Miért pont Hannah Montana? – kérdezte azt a kérdést, amin a legtöbb ember halálra röhögné magát.
- Amikor kicsi voltam, volt a sorozatban egy zene. És abban volt egy sor, ami nyersfordításban annyit tesz, hogy a jó dolgokhoz idő kell, de a hatalmasak egy szempillantás alatt történnek – meséltem neki.
- Tehát nem azért, mert annyira röhejes és gáz vagyok – mondta, majd egy apró, fáradt mosoly ült ki az arcára.
- Egyáltalán nem. Te eddig ezen agyaltál? – kérdeztem, egy picit lesokkolva.
- Hát, igazából igen – mondta, majd felállt az ágyról, én pedig követtem a példáját és kikísértem a szoba ajtajáig.
- Jó éjszakát.
- Álmodj szépeket, Nari – mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra. Egy darabig csak mosolyogva álldogáltam az ajtóban, majd tanácstalanul Blue-ra néztem, aki egyetlen tanúja volt az egésznek.
- Ezt a srácot vagy meg kell szeretned, vagy meg kell harapnod – mondtam neki ellentmondást nem tűrően, mire az ajtóra sandított. Néha tényleg olyan, mintha értené, amit mondok. Mikor eljutottam oda, hogy a hangok mondták azt, hogy normális vagyok, úgy döntöttem, hogy igazán eljött az ideje egy kis pihenésnek. És akkor volt az, hogy először aludtam el úgy, hogy végig Yoongira gondoltam.

All the love,Ch