33

Az utolsó dolog, amit láttam Yoongi könnyes szemei voltak, ahogyan valamit suttogott.

Aztán minden fekete lett.

Frissen és üdén ültem fel a kicsit sem kényelmes ágyban. Ó remek, tehát kórház... Jobban körülnéztem. Bal kezemet az alvó Yoongi fogta, aki egy fehér, kiséé lerobbant széken ücsörgött mellettem. A másik oldalamon Taehyung szuszogott édesen, amin kénytelen voltam nevetni. Mint egy kis majomka, az aranyos és ártatlan fajtából.
- Jobban vagy? – kérdezte Suga, amivel a frászt hozta rám.
- Te... nem aludtál még az előbb? – vontam kérdőre azonnal.
- És te? – húzta fel a szemöldökét.
- Minden tökéletes – mosolyogtam rá. – Csak fázok kicsit, de nem vészes.
Nagyot sóhajtott, majd levette magáról a szürke, kapucnis pulcsiját és a kezembe nyomta.
- Az kell még, hogy megfagyjon a tündérem – suttogta alig hallhatóan. Aprót mosolyogva belebújtam a pulcsiba, aminek – mily meglepő módon – Suga illata volt. És akkor hirtelen eszembe jutott valami. Valaki...
- Az apró emberi lény... - kezdtem bele. Éreztem, ahogy teljesen lesápadok.
- Még nem tudunk semmit. Holnap reggel lesz egy ultrahang – mondta Yoongi, ám hangja a végén megremegett. Nem. Biztos, hogy nem. Ösztönösen a hasamhoz kaptam a kezem. Ugyanolyan volt, mint két-három napja, ami talán egy hangyányi megnyugvást jelentett.
- Írok a többieknek, hogy jól vagy – váltott témát Suga kis idő elteltével.
- Yoongi... - néztem rá, mire a telefonja képernyőjéről újra rám emelte csodaszép tekintetét. – Szerinted elbír kettőnket ez az ágy?
- Próbáljuk ki – mosolyodott el halványan, majd óvatosan mellém feküdt. Bár az ágy fájdalmas hangot hallatott, mikor mindketten ráhelyeztük teljes súlyunkat, nem dőlt össze. Közel bújtam Yoongihoz, aki szinte azonnal magához húzott.
- Mi lesz, ha...
- Nem tudom, hogy mi lesz. De akármit is mond a doki, én itt leszek, és nem megyek sehova. Ha az Apró Emberi Lényünk... elmegy, akkor majd idővel lesz másik babánk – nyugtatott meg. – És a többiek be akarnak jönni, hiába mondom nekik, hogy hajnali öt óra van – sóhajtott nagyot, amin kénytelen voltam kicsit nevetni.
- Szerintem jól van Apró Emberi Lény – jelentettem be.
- Én azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ikrek lesznek. Amekkora a hasad, ennyi hetesen – csóválta a fejét.
- Reggel van? – hallottuk magunk mögül Taehyungot.
- Már majdnem reggel van – válaszoltam neki.

Nyolc óra után néhány perccel a rendelőben ültem, és néztem, ahogyan a doki felkeni azt a büdi zselét a hasamra. Suga mellettem már a fejét fogta idegességében. El sem tudtam képzelni, hogy a többi hét agyas mit csinálhat odakint. A doki nagy levegőt vett, majd elkezdte az ultrahangot. Ő is ideges volt, hiszen mégiscsak a betege vagyok. A kijelzőn megjelenő feketeség először megijesztett, de aztán mintha valami kezdett volna kirajzolódni. És mozogni.
- Ünnepélyesen bejelentem, hogy a baba köszöni, remekül van. Valószínűleg csak egy spontán ájulás volt, néha megesik a terhesség alatt.

Már hazaértünk, és mivel mindenki egységesen rám parancsolt, hogy pihenjek, sorozat-maratont tartva fetrengtem az ágyban, almascsipszet ropogtatva.
- Halika – nyitott be Rosé az ajtón mosolyogva.
- Jól vagyok – vágtam rá, még mielőtt kérdezné.
- Tudom, de el kell mesélnem valamit, amin be fogsz könnyezni – húzta még nagyobb mosolyra a száját. Amióta Nam-mal együtt vannak, mind a kettő sokkal többet mosolyog. – Tudod, amikor rosszul lettél. Yoongi végig, de tényleg végig ott volt melletted. Amikor az egyik ápoló srác át akart öltöztetni kórházi ruhába, majdnem leütötte, és közölte, hogy majd Ő. És tényleg megcsinálta. De nem ez a lényeg. Amikor elájultál, és azt hitte, hogy elveszít, sírt. Persze próbálta takarni meg tagadni, de nem ment neki. Úgyhogy tudd, hogy nagyon sokat jelentesz neki.

9~R����8

All the love, Ch