Murdock viszonylag hamar indult el hazafelé. Idegesítette Peter visszataszító viselkedése, és bár Stark is próbálta marasztalni, nem sokra ment vele. Igazából a lelke mélyén tudta, hogy ezt az egészet csak magának köszönheti. Tudta, hogy Parker azért bizalmatlan vele, mert hónapokig üldözte, abban a tudatban, hogy valami olyat tett, amiért nem is ő volt a felelős. Hazaérve csüggedten öltözött vissza hétköznapi szmokingjába. Végighúzta ujjait a nemrég szerzett sebén, ami már egy ideje az arcát tarkította. Érezte, hogy felszakadt a varrás. Idegesen állt fel, hogy megkeresse a direkt ilyen esetekre tartogatott elsősegély dobozát. Bár vak volt, ügyesen tudta ellátni kisebb sebeit. Talán a kiélesedett érzékszervei miatt, talán azért, mert nem először csinált ilyet.

Sietősen nyúlt a készletért, de a keze megállt a levegőben. Hangokat hallott a bejárat felől. Óvatosan kezébe vette a botját, majd az ajtóhoz lapult.

- Halk léptek- jegyezte meg magában. – Rég mosott ing, olcsó kölni.

A szeme a távolba meredt, ahogy tovább mérlegelte a rá leselkedő veszélyt:

- Heves szívverés. Izgatott és fél. Van vele valaki.

A léptek egyre hangosabbá váltak. Kopogtattak.

Matt hátrébb húzódott. Csak ekkor jutott eszébe, hogy nyitva hagyta a bejárati ajtót. Botját, akár csak egy kardot, a vállához emelte: ütésre készen állt. A kilincs lenyomódott, az egyik idegen szívverése fokozódott, ahogy belépett az ajtón.

- Haver!- az idegen éles sikolyt hallatott, ahogy kitért a bot útjából. Lihegve, kikerekedett szemmel bámult Murdockra. – Azt hittem, azért van nyitva, mert bejöhetek.

Matt a fejéhez kapott, ahogy felismerte Starkot:

- Elnézést, nem akartam, csak...

Ekkor a másik ember is belépett, de hamar visszahőkölt, ahogy meglátta a férfit. Még mindig határozottan markolta a sétapálcát, és most rá szegezte.

- Ne félj, Pete!- nevetett fel Tony. – Úgy néz ki, hogy Mr. Murdock nem szereti, ha az éjszaka közepén zavarják meg...

Matt leengedte a kezét, majd elhajította a „fegyverét".

- Maga milyen ügyvéd?- bukkant fel Peter elképedt feje.

- Védőügyvéd, aki a Pokol Konyhájában él. Ráadásul vak is. Alkalmazkodnom kellett az évek során. Miért „törtetek be" a lakásomba az éjszaka közepén?

- Lehet, hogy találtunk egy forrást, ami segíthet az ügyben. És úgy tudom, hogy nem veted meg a kalandokat- itt pimaszul rákacsintott. Murdock arca azonban rezzenéstelen maradt. Újra megpróbálta, itt sem reagált semmit. Viszont Peter észrevette.

- Tony, elfelejtetted, hogy Mr. Murdock vak?- forgatta a szemét. Az ajtónak támaszkodott, karjait keresztbe tette.

- Jaj, persze, bocsánat!- vakargatta a tarkóját. Most jött rá, hogy Murdock milyen jól játssza a szerepét.

- Tulajdonképpen- szólalt meg hirtelen Matt. – Mit is takar ez az egész kaland?

- Egy barátom- itt pillanatnyi szünetet tartott. – Azt mondta, hogy kiderített egy-mást a gömbakváriummal a fején szaladgáló pasasról, és a munkatársairól.

- Mysterioról?- húzta fel a szemöldökét Murdock.

- Igen- harapdálta az ajkát Peter. – Remélem, hogy van kedve az ügyvéd úrnak egy kis esti szórakozóhely-látogatásra...

- Hogy is mondjam... nem vagyok egy kifejezetten partizós típus...

- De ez egy tökéletes lehetőség, hogy bizonyítsuk a kölyök ártatlanságát! Még a vak is látja!- erősködött Stark. Aztán megpillantotta Murdock mérges pillantását, és rájött, hogy megint rossz viccet hozott fel. – Újra bocsi, nem így akartam...

Murdock felmordult:

- Veletek megyek, de csak akkor, ha Stark abbahagyja a gyatra vicceit. Embert lehetne velük ölni.

Nem telt bele sok időbe, gyorsan odaértek arra a bizonyos szórakozóhelyre. Murdock felvette a napszemüvegét, a fején lévő sebre pedig átmeneti megoldásként egy sebtapaszt ragasztott. Stark megigazította az ingét. Peter meg csak szimplán azért fohászkodott, hogy ne vegyék észre rajta, hogy kiskorú...

A hely maga nem volt egy nagy dobás. Alkoholszagtól bűzlött az egész. Az egyetlen látványos része az egyik sarokba felszerelt karaoke gép volt.

Az egyik sarokból egy férfi közeledett feléjük.

- Itt van a barátom, akiről beszéltem- súgta Murdocknak Stark.

Strange volt az. Haját újra bezselézve fésülte oldalra, elegáns inge kicsit sem illett a hely színvonalához.

- Ott van, akiről beszéltem- pillantott a háta mögé egy pillanatra. – Hoztátok Mr. Murdockot is?

- Hívjatok nyugodtan Mattnek- jegyezte meg Murdock.

- Rendben, Matthew. – húzta össze a szemét Strange. – Az a ronda pasas lenyírt hajjal William Ginter Riva, Mysterio egyik volt bábja és társa. Mit gondolsz, mit kéne tennünk?

Matt elgondolkodott:

- Talán az lenne a legjobb, ha ártalmatlanítanánk, majd megkötöznénk és feladnánk a zsaruknak. De előtte vallathatjuk is, kilógathatjuk tőlem a tetőről, az általában beválik.

Mindenki a vak ügyvédre meredt. Matt megérezte a figyelő tekinteteket.

- Most biztos mindenki engem bámul. Nem vagyok kezdő, sok kreatív gyilkosságot és zsarolást láttam már az évek alatt.

Hirtelen Peter is megszólalt:

- Nem akarom lelombozni a hangulatot, de a vendégek többsége minket méreget.

Strange körülnézett, Stark megfordult, Murdock pedig beleszagolt a levegőbe.

- Talán bele kéne olvadni a tömegbe- ajánlotta fel Strange.

- Ú, Stephen! Menjünk már karaokézni!- vihogott Stark.

- Ahhoz nekem még innom kell- konstatálta a Doki.

- Akkor Peter és Murdock majd szemmel tartják a...- itt Stark a homlokára csapott. Rájött, hogy újra elütött egy szörnyű viccet. – Elnézést.

Matt megvonta a vállát, majd botjával „kitapogatta" az utat, és leült az egyik bárszékre. Strange rendelt egy italt, Stark pedig sorba állt a karaokéhoz. Egyedül Peter méregette fájdalmas arccal Mysterio egykori szövetségesét.

Nem igazán figyelték, hogy mennyi idő telt el. William Ginter Riva nem mozdult semennyit a helyéről. Strange úgy gondolta, hogy eléggé jó hangulatban van már ahhoz, hogy csatlakozzon Starkhoz. Csak azt remélte, hogy nem valami gáz számot raknak be.

Megjelentek az első sorok a képernyőn.

- Én ezt nem éneklem el!- háborodott fel Stephen.

- Strange – bökte Stark oldalba. – Csak olvadj be!

A Doki felsóhajtott, majd halkan, lesütött szemmel elkezdte dúdolni az első sort:

- I love it when you call me señorita... /Szeretem, ha kisasszonynak hívsz./

- I wish I could pretend I didn't need ya!- bömbölte Stark. /Bárcsak eljátszhatnám, hogy nem kellesz/

Fura módon a dal végére már mind a ketten együtt röhögcsélve énekelték a számot. Természetesen addig még megfordult Strange kezében pár feles, és a régebbiek is hatni kezdtek.

Egyszer csak Peter hangja harsant fel:

- Bosszúállók, gyülekező!

Murdock értette a célzást, Tony és Strange már kevésbé. William Ginter Riva elhagyta a helyét.

■■■
A részt írta: ANevemnemrdekes és én

~ANevemnemrdekes egy ideje nem elérhető, (vagy csak én vagyok szerencsétlen 😂) szóval arra kérem, hogyha ezt a posztot látja, akkor írjon rám, és elküldöm a teljes részt~