- Gyűlöllek, Strange – ült le Tony törökülésben.

- Tudom.

Nyugalom, béke van- próbálta magának bemagyarázni Tony, de egyre inkább az járt a fejében, hogy milyen jó érzés lenne a páncéljával agyonrugdosni a szülei gyilkosát.

- Megnyugodtam- próbálta meggyőzni a varázslót. –Csak engedj már el! Más dolgom is van.

- Ha lelépsz, és nem bántod Buckyt- sóhajtott Strange, majd feloldotta a varázslatot: egy pofás kis dimenziókaput nyitott, majd kiterelte rajta Tonyt.

Stark – néma ígéretét betartva - a kijárat felé vette az irányt. A többiek elképedve néztek utána, majd kíváncsi tekintetük Strangere vándorolt. Kivéve Peterét. Amint meglátta, hogy egykori mentora elhagyta a termet, felállt, és utána futott. Az előcsarnokban talált rá Tonyra.

- Miért jöttél utánam, kölyök?- fordult meg Stark. – Nem látod, hogy Strange Doki szerint dühkezelési gondjaim vannak?

- Tudod,- kezdte Peter. – én Ben bácsikámat vesztettem el.

- Peter- Tony az arca elé rakta a kezét, hogy ne látszódjanak a szemében megcsillanó apró könnycseppek. – Nem akarok lelkizni. Elég szar az életem abban a másik dimenzióban, egy lúzer vagyok, akinek már semmije sincs. És most mit ad Isten? A Kapi a szüleim gyilkosának az öribarija.

A srác felsóhajtott. Stark vállára tette a kezét, majd intett, hogy sétáljanak kicsit. A férfi megtörölte a szemét, majd bólintott. A bázisnál kicsit kijjebb eső terület felé indultak. Szótlanul sétálgattak: a táj gyönyörű, az éjjel csendes volt. A néma ballagást egy reccsenés törte meg.

- Óh, a...- Peter hátrafordult, majd ahogy meglátta a zaj forrását, az arcára pánik ült ki. A maszkos, vörös ruhás férfi magasodott előttük, akivel nem is olyan rég összefutottak a sikátorban.

- Menj, Peter! Szólj a többieknek, hogy hívatlan látogató érkezett!- nézett a rémült fiúra Stark. Peter sebes bólogatás után menekülőre fogta.

- He, nem mész utána, Haver?- bámult Tony az alakra, miközben az Peter után pillantott.

- Nem- hangja keményen csengett. – Veled akarok beszélni.

Stark gyomra görcsbe rándult. Nem tudta hova tenni a maszkos tónusát, de valamiért közelinek és ismerősnek találta. Friss emlék volt, nem olyan régi. Kezei bizseregni kezdtek, mikor agyán átfutott a felismerés.

- Murdock.

A vörös ruhás megijedt a férfi halk, határozott válaszától. Arcára (már amennyit lehetett belőle látni) elképedés ült ki. Egy ideig mérlegelte Tonyt, majd megfogta a fejét, és egyben a személyazonosságát takaró álarcát, és lassan lehúzta a fejéről.

- Okosabb vagy, mint amilyennek hittelek- a maszk alól először a férfi barnás tincsei kerültek elő. Ezután felbukkantak a vak szemei, majd legvégül az ízléses körszakálla is láthatóvá vált.

Matt Murdock állt Tony előtt, pont ahogy megmondta.

- És mit is akarsz nekem mondani?- vigyorgott Stark. Láthatóan elégedett volt magával.

■■■
Írta: ANevemnemrdekes és én
•Hogy tetszik eddig a könyv?•
•Melyik karakter a legszimpatikusabb?•
•Mit tudnánk rajta javítani?•