6.rész

Éjjel fél egy is elmúlt már, mire végre ágyba kerültem. A szoba amennyire a katonai módi engedte kellemes volt, de zárt, és száraz levegőjű. Kimerültség miatt az alvás nem okozott problémát, csak a reggeli ébredés. Alig tudtam összeszedni magam, hogy felkeljek, és mindennek tetejébe iszonyatos fejfájásom volt. Félálomban botorkáltam ki a pipere táskával, és törölközővel a kezemben vizesblokkba, hogy a csap teljes tartalmát kiigyam, majd egy zuhannyal összeszedjem magam. Hidegvizet engedtem a kezemre, majd a tarkómra szorítottam az ujjaimat, de végül csak meg kellett támaszkodnom a mosdókagylóban.

Fél órával később sem lett jobb semmi, hiába a hidratálás, és fürdés, a fejem még mindig hasogatott. Felöltözve, éppen nyakig turkáltam az egyik zsákomban amikor kopogtak.

- Jöjjön be ezredes. Jó reggel. – köszöntem fel sem nézve.

- Jó reggel. Mi veszett el? Csak nem egy hajcsat. -erre felnéztem, tudtam, ez diszkrét célzás arra, amiért nem vagyok kész, és úgy festek mint aki átvészelt egy tornádót.

- Annyira fáj a fejem, hogy úgy érzed szétreped. Nincs egy aszpirinje? Azt hiszem a zsák alján van, de én még az elejénél tartok. – mosolyogtam rá fáradtan.

- Mennyi cuccot hozott? – pillantott zavartan az ágyon fekvő kisebb halomnyi ruhára és könyvekre.

- Passz, ásatási pakk, az harminc kiló körül van.

- Ahha.

- És igen, én cipelem az ásatáson is. Szóval van aszpirinje?

- Nincs.

- Remek.

- Jöjjön reggelizni, kap kávét is, és ha még utána még fáj a feje elviszem dr. Fraiserhez.

- Gondolom hiába ellenkeznék. -álltam fel sóhajtva.

- Okos lány. – mire ingerült pillantást vettem Jackre – Látom ma nincs vicces hangulatban.

- Kiváló észrevétel.

- Fáradt? – érdeklődött semleges hangon mikor ásítottam.

- Kicsit. Majd elmúlik.

- Ha rosszabbul van szóljon.

- Miért kapok egy matracot a felirat mellett délutáni szunyókára? – nevettem fel.

- Nagyon vicces.

Szerintem az volt. Az ebédlő alig lézengett valaki, és a tálalókon is látszott, hogy éhes emberi csapatok jártak erre. Felvettem egy tálcát, egy fehér porcelán tányérra rápakoltam több szelet kenyeret, dzsemet, vajat, és érdeklődve nézegettem a rántottát, meg az utolsó sült sonka szeletet.

- Azokat hagyja ott.

Úgy tűnik az ezredes harapód hangulatban van, mosolyodtam el, majd a pult végén töltöttem magam egy műanyag bögrébe forróvizet és választottam egy gyümölcsös filtert, egy porcelán csészébe pedig szereztem kávét és tejet. Jack felé fordultam, hogy megkérdezzem hová üljünk, de ő még a kiadópult közepén beszélgetett az egyik szakáccsal.

Leültem egy félre eső asztalhoz, meg megittam a kávém. Reggeli partnerem egy majdnem üres tálcával ült le velem szemben.

- Nem éhes? – csak kenyér volt a tányérján, meg kávé.

- De. Kértem kettőnknek friss rántottát, sonkát, és friss zöldséget.

- Köszönöm. Jól hangzik.

- Egyen rendesen, az ebéd spagetti, amit – húzta a száját – általában nem igazán ehető. Vacsorára valamit csirkét, zöldséget és salátát mondott a közlegény. Az ebéd kétesélyes, de a reggeli és a vacsora mindig jó. Ebédre kérjen valami szendvicset, vagy levest.

- Értem. Gyorstalpaló a hadseregi étkezésből.

- Jackson a második napja után gyomorgörcsöt kapott az ebédtől.

- Jesszus. – döbbentem meg - Mi történt?

- Túl zsíros volt neki a pörkölt. Még másnap is csak vizet és teát ivott.

- Feltétlenül észben tartom a tanácsait.

- Ezredes. Kisasszony. – lépett oda hozzánk egy fiatal, szőke, fehér sapkás és pólós fiú – Jó étvágyat kívánok. – azzal letett elénk két nagy tányért rajta egy-egy nagy halom rántottával, két szelet sonkával, és díszítésnek paprikával, paradicsommal és uborkával.

- Köszönjük! – mosolyogtam a velem kb. egyidős fiúra, Jack csak biccentett.

- Kisasszony. – fogta meg zavarta a fehér sapkája szélét tisztelgés képen, majd elment.

- Szóljon, ha kér még. – tűzett fel a villájára egy termetes adag tojást.

- Több mint elég.

- Be tudott rendezkedni valamennyire?

- Igen. – mondtam két falat között – Egy kicsit. Nem igazán akarok kipakolni, amíg nem költözöm be az új helyemre.

- Ahogy gondolja. De az talán egy hét is lesz, ha nem több.

- Miért?

- Cserélni kell a faburkolatot, és a csempét. Meg egy tisztességes festés sem árt majd.

- Miattam nem szükséges.

- Termeszek.

Idegesen kezdtem el lesöprögetni a kezemről és karomról a nemlétező bogarakat. Az uborkát rágva nézett rám felvont szemöldökkel.

- Igen. Én bármit megfogok, akár csúszik, akár másszik, minden milyen dög.

- Csak rovart ne lásson.

- Hát azt ne. Undorodom és rettegek tőlük... - néztem idegesen még mindig a láthatatlan állatokat söpörve le magamról.

- Ne aggódjon, mire beköltözik minden rendben lesz.

- Remélem.

- Lehet egy kérdésem. -mire a késsel a kezében intett, hogy lehet.

- Használhatom a mosodát?

- Ha nincs elég ruhája tudok szerezni pár katonai darabot. A katonaság a saját egyenruházatát kitisztítja mindenkinek. Elég betennie a koszos ruhát szobája számával ellátott zsákba, ledobni a szennyes ledobón, és tisztán visszakapja két nap múlva. Leteszik a szobája elé, mosva, vasalva, zsákostul. Négy váltás egy készlet.

- Hű. -nevettem fel – Tizenhatéves korom óta nem mosott rám senki. Katonának kellett volna mennem, teljes ellátás, és még fizetnek is.

Vállat vonva biccentett.

- Könnyebb és gyorsabb, mint állandóan a mosodába futkosni, négy emelettel feljebb.

- Talán igaza van.

- Szólok Carternek, hogy vigye le délután a központi raktárba. Ő majd elmondja miből mennyit igényelhet.

- Köszönöm. – válaszképpen morgott valamit igenlőt.

- Nekem úgy tűnik maga élvezi a katonai szolgálatot. – pillantottam fel a sonkaszeletelés közben.

- Azt hittem tegeződünk. – morogta a tányérjának.

- Úgy gondoltam az embereid ebből jobban éreznék, hogy tisztelem a rangod és tekintélyed.

- Az embereim katonák. – tömött a szájába egy adag paprikát.

Olvass a sorok közt Emily! „Magyarán akkor is tisztelnek, ha te nem, mert a felettesük vagyok." Felsóhajtottam, az ezredessel beszélgetni néha olyan, mint egy kőfallal barkochbázni.

- Úgy látom szeretsz katona lenni.

- Igen.

- Miért? – fontam össze magam előtt az asztalon a kezeim, és rátettem az állam, válaszul szúrós pillantást kaptam – Oké. – vettem a lapot, és csöndben fogyasztottam a reggelim.

Tíz perccel és két üres tányérral később, végül megszólalt.

- Elviszem megnézni azt pár falnyi firkálmányt, utána körbevezetem rendesen. Jobban vagy?

- Jobban köszönöm. Rendben. Ha megtudod mondani milyen felszerelés van akkor megmondom mire van még esetleg szükség.

- Mire gondolsz?

- Fényképezőgép, laptop, szoftverek, szakkönyvek.

- Könyv biztosan van, a többit nem hiszem, Jackson nem szereti a technikai kütyüket.

- Jól van írok listát, de először veled beszéljem meg, és utána a tábornokkal? Vagy hogy legyen? Te továbbítod neki?

- Szólj, ha kész a lista, és megbeszéljük vele. Meg kell indokolni a felszerelés beszerzést, és igénylést. Én nem magyarázok meg olyasmit, amiről azt se tudom mire kell.

- Szívesen írok indoklást is, egyáltalán nem probléma.

- Ne mond, hogy élvezed a papírmunkát. -állt fel.

- Azt nem, de az egyetemen is meg kell indokolni mindent, hogy miért adunk ki valamire akár 1 dollárt is.

- Remek. Legalább ezen nem fogunk vitatkozni. – indult meg a folyosón.

- A papírmunkán?

- Egen.

- Sértésnek veszed, ha nyíltan megkérdezem, hogy Jackson nem szereti a papírmunkát?

- Nem. – tovább néztem rá, de nem válaszolt csak két kanyarral később – Danielnek nem erőssége a bürokrácia, sem a technikai eszközök használata. Ha modern felszerelést szeretnél, akkor tudnod is kell használni, mert ő biztosan nem ért hozzá.

- Mi elég sok ilyennel dolgoztam az utóbbi években az ásatásokon, vagy a műtárgyak vizsgálata közben. De az összeszereléshez szoktunk kapni segítő technikusokat.

- Az megoldható, de arra nincs külön ember, hogy egész nap melletted álljon.

- Arra nem is kell.

- Mielőtt a feliratok ide kerültek az eredeti helyszínt dokumentálták? Mármint ahol voltak arról a sírról, templomról, akármiről beszélek ahonnét elhozták.

- Fogalmam sincs. – nézett rám semlegesen.

- Értem.

- Az fontos?

- A feliratok eredeti helyzete és környezete is fontos. Sokat segíthet a munkában. Nem akarok erőszakoskodni, de ha esetleg arról van valami adat, felvétel, fénykép, akkor szeretném látni. De ha nem lehetséges, akkor mindent megteszek, hogy anélkül végezzem a lehető legjobb munkát.

- Megnézem mit tehetek az ügyben.

- Köszönöm.

- Megjöttünk. -állt meg egy hasonló ajtó előtt, mint ahol a korábbi kőtáblát láttam. Szürke ajtó, piros figyelmeztető felirattal.