3.rész

Az út első felében végig Fullertonnal beszéltem a családjáról és filmekről. Később előre ment a másodipilótához, aki valami régi cimborája volt, így egyedül maradtam Emerichhel a fóliákkal letakart precízen átkötözött és csomagolt hatalmas rakományok között.

- Maga nem kedvel engem valamiért. – pillantottam az aktákat olvasgató férfire.

Rám nézett, majd összecsukta a mappát.

- Ez nem magáról szól.

- Akkor miről? Világosítson fel százados.

- Nem maga az első kutató, akit felkerestünk és nem is maga lesz az utolsó. A munkám sikeressége attól függ megtalálom e megfelelő embert a megfelelő csapathoz.

- Megtalálta. Mi a probléma?

- Nézze a legtöbben, akiket felkeresünk kiderül, hogy nem elég jó szakemberek, vagy elég jók, de el sem vállalják a munkát, mert nem akarnak a hadseregnek dolgozni. Vagy elvállalják és rövid időn belül elmennek, mert nem bírják az iramot és a pszichológiai terhelést. Kevés lehetőség jut pihenésre, és lazításra. Sokan a tudósok közül nem tudnak, vagy akarnak beilleszkedni egy ilyen katonai részlegbe. Ha valaki kiesik, azt nehéz pótolni, és hosszú idő új embert toborozni. Több hétig kerestünk egyiptológust, és senki nem boldogult a szöveggel, amivel maga igen. De nem tudom képes lesz e megmaradni Jackson mellett.

- Egyiptológus, csak találunk valami közös nevezőt.

- Attól tartok nem érti. -fordult felém – Jackson tíz éve van a csapatban. Több nyelv és kultúra kiváló szakértője. Még nem láttam olyan feliratot, rejtvényt, vagy problémát, amit ne tudott volna megoldani hosszabb vagy rövidebb idő alatt. Az összes újonctól is ezt várja el, amit persze képtelenség. Nyolc éve ismerem, de még nem mondott egy pozitív dicséretet sem, egyetlen ide került egyiptológusra, antropológusra, vagy ókori szakértőre sem. Mindig kijavít mindenkit, és a magyarázatai fele tudományos szakszöveg, amelyet Carter vagy O'Neill próbál érthetővé tenni. Már ha ők éppen tudják követni, ami a fejében jár. A katonákkal is elég lekezelően bánik, a tisztek nagytöbbségét is üres fejű végrehajtóknak tartja. Párszor dolgoztam a csapatában, de nem szívesen tettem. Mindent, és mindenkit a tudományos eredmények mögé sorol. Morál romboló egy ember.

- Értem...

- Maga talpra esettnek tűnik, de nem tudom meddig fogja elviselni Jacksont, és ha beadja a kulcsot, akkor mehetek újabb egyiptológust keresni.

- Amihez gondolom semmi kedve.

- Van egy lányom, és egy terhes feleségem. Gondolhatja, hogy nincs.

Felsóhajtottam.

- Csak azt nem értem, ha ő olyan zseni manó, akkor minek kellek én?

- Legutóbbi utazása során megsérült. Elég súlyos. Már egészen jól van, de még lábadozik. Az orvosok szerint hosszú hónapokba telik majd a teljes felépülése. Kell egy helyettes, és egyébként sincs senki, aki legalább a felét tudná annak, amit ő.

- Szóval keresnek egy jolly jokert.

- Valami olyasmi igen.

- Nincs valakije a dokinak? Barátnő? Gyerek? Valaki? Az ember társas és szociális lény, nem remete.

- A felesége pár éve meghalt, gyereke nincs.

- Értem.

- És lehetőleg ne emlegesse előtte ezt a témát. Elég érzékeny rá. Szerintem még mindig nem dolgozta fel a nő halálát. Most ráadásul elég erős hangulat változásai is vannak az állandó fájdalmak és gyógyszerek miatt.

- Ez a sztori egyre jobb...

- Készüljön fel, mert amint meglátja magát a felirat közelében kitör a harmadik világháború, és keresztben fogja lenyelni magát.

- Vigyek kalapot és ostort? – nevettem fel.

- Hogyan?

- Indiana Jones tudja. – és imitáltam az ostorcsapkodást - Mindegy. -legyintettem.

- Doktor.

- Igen?

- Megenged egy személyes kérdést?

- Hát kérdezzen és legfeljebb nem válaszolok, ha nem tetszik. – nevettem rá.

- Ha ismeri dr. Jacksont akkor, miért kérdez róla ennyit?

- Honnan szedi ezt a hülyeséget? Nem ismerem a fickót, azt sem tudom kicsoda. -néztem rá zavartan.

- Pedig ő ismeri magát. -nézett a szemembe - Amikor szóba került dr. Jackson helyettesítése, akkor adott nekem egy listát a szóba jöhető egyiptológusokról. A maga neve a lista alján szerepelt. – azzal benyúlt a fekete bőr aktatáskájába, keresgélt egy kicsit, majd elővett egy barna papírmappát, abból pedig egy gépelt lapot, és átadta.

A nevek sorszámozva voltak.

- "11. Prof. D.E. Livingstone. *" -olvastam fel. A lap alján pedig feloldotta a megjegyzést„*-Csak legvégső esetben, ha senki más nem boldogul a teszt mondattal."– Ez az apám neve. – mutattam a prof. rövidítésre – A többi kolléga aktuális tudományos rangját jól használta. Biztos, hogy apám nevét sem vétette el. Érdekes...- hümmögtem.

- Szóval akkor az apját nem kedvelte?

- Azt hiszem igen, és ráadásul a lista fordított, nézze. Az első kolléga, akihez magukat küldte a második legjobb szövegfordító. Ez a nő következik a tudományos szakértelemben, és jártasságban közvetlenül apám után. Aztán egyre kevésbé hozzáértők vannak, a tizedik pedig a legrosszabb. Apám még sincs benne a legjobb tízben. Az még furcsább, hogy én magam nem is szerepelek a listán, a halott apám meg igen. Ráadásul apám utolsó könyvének második felét egyedüli szerzőként jegyzem, és az a publikáció pontosan az, amiről maga a tesztmondatot adta.

- Furcsa...

- Igen. Ráadásul egyáltalán nem ismerős dr. Jackson, pedig jó a név és arcmemóriám, és az utóbbi tíz évben biztosan nem olvastam tőle sem cikket, sem könyvet. Minden egyiptológus konferencián ott voltam az utóbbi öt évben, higgye el, egy ilyen alakra, akit maga lefestett, biztosan emlékeznék. De ez alapján, -ráztam meg a papírt-, ő ismeri a családom...

- Azt mondta maga több generációs egyiptológus.

- Igen, lehet, hogy azért. -adtam vissza a papírt Emerichnek – Talán apám szabotálta a karrierjét. Nem tudom...

- Gondolja? – süllyesztette el a mappát újra a táskájába.

- Hát... Az én családom elég neves a szakmában, és mint minden dinasztia nem csak barátságok révén nőte ki magát. Ahogy a nagyapám fogalmazott „ Néha el kell törni néhány nyakat, hogy te túléld, és előrébb juss."

- Kedves ember lehetett. – jegyezte meg epésen a százados.

- Ó, igen. Az. -sóhajtottam színpadiasan -Nyolcvannégy éves, és hét éve küzd tüdőrákkal, de még mindig él. Pedig az orvosok csak egy évet adtak neki. A puszta akarata tartja életben. Ebben biztos vagyok.

- Biztos büszke magára.

- Fiú unokát akart. Az a meglátása, ha nem buliztam volna annyit már professzor lehetnék, és apám után tanszékvezető. Szerinte egy naplopó semmire kellő vagyok. Az apám is osztotta a nézeteit.

- De hát maga még csak 23 éves, bőven van még ideje.

- Apám 23 évesen már professzor volt, két évvel később tanszékvezető és az amerikai ásatások vezetője Thébában és Gízában. Anyám 20 évesen szült, de 23 évesen már szintén professzor volt egy férjjel, és egy gyerekkel a nyakán. Tanszékvezető ugyan nem lett, de az egyiptomi vallási szakkönyvek többségét ő írta, azt hiszem tizennyolcat vagy tizenkilencet.

- Ambiciózus család...

- Az nem kifejezés.

- Nem igazán szereti őket...

- Nem, valóban nem. – nevettem fel – Náluk az a lényeg, hogy a lehető legjobb szakember legyen valaki, rengeteg ambícióval és erős munkamorállal. A szeretet szó nem igazán szerepel a szótárukban.

Emerich együttérzően nézett rám.

- Kezdem érteni miért akarta magát kirúgatni a Berkeleyről...

- Sosem rúgtak volna ki. -kacagtam fel – A gyűjteményünk nagyrészét a családom ásta, és mindenre, ami a raktárakban és vitrinekben van a még élő családtagoknak örökkutatási joguk van. És jó pár darabbal bővítettem én is a gyűjteményt. A családom elég tehetős, azt hiszem maguk úgy mondanák mocskosul gazdag. Egy alapítványon keresztül évente támogatják az egyetemet és a tanszéket.

- Akkor miért lakott abban a lepusztult lakásban?

- Az egy teljesen jó kis lakás volt, és így nem szorultam a szüleim pénzére. Volt rendes fizetésem, nem túl sok, de volt. A családom pénze jobb helyen van az alapítványnál, rendes emberek vezetik, és valóban jó helyekre küldik a pénzt. Több hasznot hajt így, mintha én költeném el penthouse lakásra, amit telepakolnék vagyont érő műtárgyakkal, hogy aztán csak én nézegethessem egyedül.

- Maga tudja.

- Kitalálom, ha ennyi pénze lenne venne egy Porshét.

- Nem, rendes szakácsokat alkalmaznék a bázison, hogy sokkal jobb legyen a menza.

- Százados, azt hiszem megkedveltem magát. – nevettem fel, miközben gyengéden hátba vágtam – Maga nagyon jó arc.

- Örülök. -nevetett fel ő is.

Megállapítottam, hogy a két tiszt, aki pár órával ezelőtt beállított az ajtómon nem is olyan rossz arc, mint amit előzetesen gondoltam róluk. De mindeközben fogalmam sem volt arról, hogy a bázison az alkalmazásom miatt kialakult vita hurrikán méretűre dagadt, erős indulatokat és sértődéseket, gerjesztve maga körül...

****

- Nem! Nem fogok vele dolgozni! Ez teljesen kizárt! -dühöngött dr. Daniel Jackson a gyengélkedőn.

Hogy tehették ezt vele?? Éppen vele, aki nélkül meg a Csillagkapu alapfeliratát és szimbólummait sem tudták volna megfejteni. Vele, aki tíz hosszú éve van a csapatban, és feláldozta az ügyért, és goa'uld elleni harcért mindenét amilye csak volt. Most pedig amikor sérülten, és magatehetetlenül itt fekszik, azonnal kirúgják. Hát semmi, amit eddig tett nem váltotta ki a hadsereg háláját, de legfőképpen az állítólagos barátai lojalitását?? A tudása, a munka, semmit sem ér?? De nem, ez a munka az élete, az egyetlen, ami maradt neki a világon, nem engedi, hogy ezt is elvegyék tőle. Ezúttal nem! Livingstone ugyan kiváló nyelvész, és ókori kultúra szakértő, de túlságosan földhözragadt és vaskalapos. Daniel évek alatt gyűjtött új nyelvjárási és nyelvi, valamint újonnan felfedezett kulturális ismeretei nélkül az egész tudományos munkát szinte a nulláról kell kezdeni. Pontosan tudta, hogy ha Livingstonenak egyedül kel boldogulnia, mindenféle segítség nélkül az évekre, de legalábbis hosszú hónapokra visszaveti a programot, és kutatásokat is. De Jackson inkább évekre fogadott volna, neves kollégáját ugyanis bármiről meggyőzni, amit nem látott a saját szemével, egyenlő volt a lehetetlennel. A Csillagkapu programban viszont fontos a rugalmasság, itt a földi kultúrák, mítoszok, legendák ismeretei csak jó alapot jelentettek, de az nem az egyenes ági sikert. A problémák megoldásához gyorsan túl kellett lépni, a korábbi tudáson, és az egyenletek megoldásához a helyi kultúrák jellegzetességeit kellett beépíteni, ami némely esetben felül is írt egy-egy jól ismert földi történetet. Sok korábbi kutató képtelen volt ezt elfogadni, hogy az évek alatt szerzett tudása megkérdőjeleződik, vagy teljesen érdektelen, ezért elhagyták a CSK programot. Daniel sokszor kifejezetten támogatta, egy-egy kutató gyors távozását, nem volt szüksége fafejű kerékkötőkre, akik nem képesek megtanulni olyan új tényeket, és információkat amivel megmenthetik magukat vagy csapatukat egy küldetés során.

- Daniel... Kérem.

- Ezt, hogy képzelik! Ez elfogadhatatlan! - és mintegy mondandóját nyomatékosítandóan lesöpört mindent az elé tolt kis asztalról. A nehéz könyvek hangos puffanás hallattak miközben az ágytól közelebb vagy távolabb értek földet, műanyag pohár hangosan kongott egyet majd némán tova kalandozott az orvosi szoba felé, a régi kopottas töltőtollon újabb horpadás keletkezett az esés miatt, és bánatosan gurult a szemben lévő betegágy alá. A színes jegyzetlapok és cetlik pedig, amelyeket korábban órákig írt, és firkált tele adatokkal, és hieroglifákkal, színes falevelekként terítették be az ágy környékét, és padlót.

- Daniel, meg kell értenie, hogy...- próbálta újra elmagyarázni a helyzetet O'Neill, immáron negyedjére, de a régész teljesen kikelt magából mióta meghallotta Livingstone nevét. Teljesen elvesztette a józan eszét, és percek óta tombolt, cirkuszolt, és fenyegetőzött.

- Nem érdekel Jack! –hajolt előre azonnal ingerülten, és teljes erővel a kórházi asztalkára csapott, hogy aztán ugyanabban a pillanatban a másik kezével oldalához kapjon mert borzalmas fájdalom öntötte el a testét. Daniel nyögve visszahanyatlott a párnára, kiverte a hideg veríték, és fekete körök táncoltak a szeme előtt. Pontosan tudta, iszonyatosan nagy hülyeséget csinált, túl nagy erőt és lendületet vitt a mozdulatba. Azaz átkozott seb! Hat hét kezelés után, végre lassan elkezdett gyógyulni, és a javulás miatt tegnap hetek óta először, de felkelhetett az ágyból. Most pedig elemi erővel tért vissza a fájdalom – A pokolba! – kiáltotta.

- Doktornő! Jöjjön gyorsan! Doktornő! – kiabált Jack teli torokból, mire a nő futólépésben érkezett a hátsó szobából a betegágyhoz.

- Dr. Jackson, nézzen rám. – jelent meg dr. Fraiser arca a szemei előtt, egy kis lámpával – Dr. Jackson!

- Nagyon... fáj.... – nyögte a férfi.

- Mi történt? – érdeklődött az ezredes feszülten.

Dr. Fraiser lefejtette Daniel kezét az oldaláról, és ez épp elég volt ahhoz, hogy lássa a baj komoly. A kötés tenyérnyi méretben vérfoltos volt és szemlátomást terjeszkedett, máris kezdte teljesen átitatni a több réteg gézlapot.

- Gratulálok dr. Jackson. Újra össze kell varrni! – csattant fel idegesen a doktornő. Az évek alatt megszokta, hogy a katonák, állandóan siettetik a felépülést, és nem igazán tartják be az orvosi rendelvényeit, de a régész mindenkin túltett makacsságban.

- Kérem ne!

- El szeretne vérezni?! – a régész válaszul fájdalmasan felnyögött – Sejtettem! Készítsék elő műtétre, gyors altatásban! És adjanak neki még morfint! – szólt oda a személyzetnek.

Több ápoló kezdett el a betegágy körül sürögni, így az ezredes félrehúzhatta Fraisert.

- Súlyos?

- Nagyon erősen vérzik. Biztosan felszakadtak a varratok, és nem csak a felszíniek.

O'Neill idegesen ciccentett.

- A pokolba! Mit tud tenni?

- Újra felnyitom, kitisztítom a sebet, és megint összevarrom. – Jack idegesen rázta a fejét – Ugye nem kell mondanom ezzel teljesen visszavetette a gyógyulását.

- Tudom...A fenébe is! Tudom... - mérgelődött az ezredes.

- Mi az ördögöt mondott neki? Mondtam, hogy legyen kíméletes és ne zaklassa fel!

- Tudom, mit mondott!

- Akkor meg?! Mit mondott neki??

- Aaaz új egyiptológusról volt szó. Sikerült találni egy fiatalt, aki elég jó, hogy átvegye a munkáját. -vágott fájdalmas grimaszt - Emerich és Fullerton máris idehozzák, hogy minél előbb kezdhessen.

- És ezt nem tudta kíméletesen közölni vele? Azt is mondtam magának, egy ilyen súlyos trauma után nem csak a fizikai, de lelki tényezők is fontosak. Éreznie kell a törődést, hogy visszavárja a csapat. A cél előre lendíteni a gyógyulását! – dörzsölte a nő idegesen a homlokát – Pont az ellenkezőjét tette!

- Nézze! Próbáltam elmondani neki, hogy ez az ő érdekében történt, hogy végre a gyógyulásra koncentrálhasson teljes erővel! – fakadt ki a férfi mutogatva – Más nem boldogult a felirattal ezért voltunk kénytelen felvenni azt, akit ő kifejezetten nem akart! De az a bolond meg sem hallgatott! Meghallotta a nevet, és kiborult!

- Higgadjon le Jack.

- De nem tudok! – kiabált az ezredes – Azt hiszi én örülök, hogy itt fekszik? Pontosan tudom, hogy ami történt az én hibám is! – mutogatott és kiabált tovább, immáron ágyban fekvő felé fordulva – Én sem örülök, amiért ide kell hozni egy idegent, aki maga nem kedvel! – mutatott Danielre.

- Jack... - nyögött fel a régész.

- Nem én akartam érti? – hadart tovább az ezredes - Én is, és a csapat is magával akarunk dolgozni! Ez most kényszerhelyzet, és ennek sem én sem Hammond nem örül! De nem ülhetünk itt malmozva – mutatott megint a régészre - és magára várva, miközben a harc folyamatosan zajlik! A goa'uldok ellen szükség van a CSK-1-re is, nem eshetünk ki fél évre vagy többre mert egy emberünk beteg, még ha magáról is van szó Daniel! Ne vegye sértésnek barátom, de egy embert könnyebb pótolni, mint egy teljesen új csapatot kiképezni.

- Tudom... - sóhajtott Daniel.

- Gondolkozzon logikusan az Isten szerelmére már! A helye biztos, amint felépül visszatér a csapatba. De nem előbb! Addig is segítse az új egyiptológust, hogy nekünk, a barátainak, könnyebb legyen a terepen. Most ezzel tud segíteni. Tudom, nehéz és nem kedveli a fickót...

- Az nem kifejezés... - nyögött fel a régész – Ha tudná, amit én, maga sem kedvelné...

- Lépjen túl a régi dolgokon barátom... Itt az ideje.

A régész a nyugatóktól és fájdalomcsillapítóktól kábán bólintott, az ezredes az ágyához lépett és kezet rázott vele.

- Gyógyuljon meg. Érti?

- Igen... - az ápolók pedig kitolták.

- Helyes. – biccentett O'Neill, majd a doktornő felé fordult - Kérem. Tegyen meg mindent, amit tud, hogy Daniel jobban legyen. Ha bárki specialistára szüksége van, idehozatom.

- Tudja, hogy mindig megteszek mindent.

- Tudom... Nem akarok új embert a csapatomba, volt már épp elég bajom új, forrófejű tudóspalántákkal az évek során, aki bajba sodortak minket egy idegen bolygón. Nem érdekel mennyire jó régész a fickó, és nem érdekel Hammond mit mond. Gyorsan állítsa talpra Jackson, kerül-amibe kerül, érti? Vesződjön más ezzel Livingstoneal!

A doktornő bólintott, majd elsietett a műtő felé.

O'Neill nagyot sóhajtva ült le az egyik betegágyra. Az új ember még ide sem ért, de máris gyártotta a problémákat. Alig fél órája összeveszett miatta Hammonddal is. Kérdőre vonta a tábornokot, miért vett fel olyan új embert az csapatába, akinek ő mint egységvezető, és mint a részleg parancsnoka nem látta az aktáját. Azt sem tudja alkalmas e a munkára, abban bízott talán egy igazi szobatudós, és nem - ami még rosszabb - kalandvágyó vagány. Csupán a nevét tudta, és azt, hogy Daniel, baromira nem akarja itt látni. Az elmúlt évek során rájött, a régész nem haragtartó ember, még akkor sem, ha néha képes hosszú ideig neheztelni valakire, és díva mód vérigsértődni. Elismerte Jackson tudását, és hogy sok kiváló tudóst ismert, akiktől némely esetben nem átallott segítséget is kérni. Tíz év alatt létrejött barátságuk alatt, ez volt az első alkalom, hogy Jackson visszaélt abbéli befolyásával, hogy a küldetések alatt szerzett tapasztalata, és tudása nélkülözhetetlenné tette a program számára. Daniel határozottan megmondta, ha ez a Livigstone vagy ki idejön, ő felmond, és ezt komolyan is gondolta. Jack tudta, Hammond nem szerette az ultimátumokat, különösen nem egy civiltől. A tábornok viszont a jelen helyzet miatt, a kompromisszum szikráját is elvetette, mivel senki más nem akadt, aki legalább részben képes lett volna fejből, vagy könyvekből olyan pontosan fordítani, mint Livingstone.

O'Neill utálta közölni a rossz híreket, pláne egy jó baráttal. Eltökélte, vaskézzel fogja fogni Livingstone-t, hogy ne okozhasson még több bajt. És igenis rajta fogja tartani a szemét, nehogy „a betolakodó" véletlenül, vagy szándékosan itt akarjon maradni a bázison. Erről szó sem lehet, végezze el a munkát, helyettesítse Jacksont legjobb tudása szerint, aztán olyan gyorsan tűnjön el mintha itt sem lett volna. Ha nem tájékoztatták arról a fickót, hogy ez csak ideiglenes állás, hát akkor majd ő megteszi, vagy legalábbis gondja lesz rá, hogy elég gyakran tudassa vele a tényt, miszerint nem szívesen látott vendég a creek mountani bázison.