2.rész

Végül egy kopott túrahátizsákba, és egy jobb napokat is látott katonai zsákba csomagoltam be pár ruhát, tisztálkodó eszközt, és jó pár könyvet. Nem láttam értelmét bőröndben gondolkozni, és nem is igazán hittem benne, hogy kisérőim értékelnék, ha két hatalmas gurulós csomaggal állítanék be a bázisra. Úgy készültem fel mintha ásatásra mennék.

A ház előtt a két csomagommal a kis előkert falára felülve vártam a katonák érkezésére. A Durant Ave egy kisebb utcára volt az egyetemtől, zöld fákkal a környéken éttermekkel, büfékkel, és szendvicsezőkkel. Az árakat a hallgatókra szabták, úgyhogy az adagok ár és érték aránya mindig jó volt. Szeretettem ezt a környéket és az egyetemet is, az itt lévő bebetonozott agyú kollégákat kevésbé. Számukra az egyiptológia megállt az '50-es és '60-as években, a multidiszciplináris kutatást ráhagyták más tudósokra. Ennek egy része apám behatását is tükrözte, aki szintén ennek a híve volt, és az utódja Wagner professzor is követte.

Én szerettem kísérletezni, és bár egyiptológus voltam, mégis minden olyan jelentős szakcikket elolvastam, amely más tudományág vagy tudományága együttműködésével hozott újdonságot az ókori Egyiptommal kapcsolatban.

Az égen fekete felhők gyülekeztek, és felerősödött a szél. Vihar készült.

Nem tudtam eldönteni ez jó vagy rossz ómen.

Sötétszürke sedan parkolt le pont előttem a járda mellé.

- Doktor. – szállt ki Fullerton biccentve – Hová készül azokkal? Beáll a katonasághoz? - bökött a két viharvert táskámra.

- Utazni, 'mer? Valami gondja van vele hadnagy? – vigyorogtam rá.

- Csak kérdeztem. – rázta meg a fejét, kinyitotta a csomagtartót és bepakoltam.

- A századost hol hagyta?

- A bázison van, a gépen találkozunk.

- Remek. Megtenné, hogy az utca végén a sarkon megáll 5 percre? Vennék pár szendvicset, mire Coloradóba érünk este lesz.

- Ott is van szendvics doktor. – csapta le a csomagtartót.

- Este tízkor akar vacsora után kajtatni ismeretlen terepen?

- Nem ismertlen terep. Ez nem menetrendszerinti járat hanem katonai repülő. Itt minden pontosan zajlik, négy órán belül ott vagyunk. A bázistól nem messze van egy kisebb város, a százados környékbeli, már intézkedett a meleg vacsora ügyében. Nem katonai koszt lesz, nem kell félnie. Aztán megnézheti a feliratot. – kerülte meg az autót és nyitotta ki nekem az anyósülésre az ajtót – Gondolom már nagyon várja.

- Jól van, de én jelenleg is éhes vagyok. – nevettem fel, ültem be – Egyébként érdekel a felirat igen. Azok után amit lefordíttattak velem különösen.

A hadnagy beült a volán mögé.

- Megvárom a kocsiban, de tényleg 5 perc legyen doktor, ha elkésünk a százados felnégyel.

- Rendben. Kér valamit?

- Egy kávét, ha lenne olyan kedves.

- Hívjon Emilynek.

- Miss Emily. -adta rá a gyújtást.

- Maguknál ez tényleg valami kényszer?

- Hogyan doktor?

- Hagyjuk. Csak próbáljon meg ne ennyire katonai modorú lenni. Kérem. Úgy érzem mintha vén lennék mint valami matróna.

Felnevetett.

- Előírás, de akkor maradjunk a doktornál.

- Maradjunk.

A hadnagy végül az erős fekete mellé kapott egy gusztusos tarjás szendvicset zöldségekkel és extramustárral.

- Honnan tudta? – kérdezte a szendvicset szimatolva.

- Ha meg nem sértem, olyan texasinak nézem.

- Majdnem. – harapott a szendvicsbe- Oklahomai vagyok, de éltünk Texasban is. Ez... - mutogatott a szendvicsre és közben nyammogott.

- Örülök, hogy ízlik. Egye meg gyorsan és menjünk. Hoztam cukrot és tejszínt, ha kér. – mutattam a kávéra.

- Mindkettőt. – azzal máris eltűntette az utolsó falatokat is, és felhörpintette a kezébe adott kávét – Köszönöm doktor.

- Nincs mit. Hosszú lesz a mai nap.

- Ne is mondja. Az asszony már így is ideges amiért nem vagyok otthon.

- Hiányolja?

- Meg a fiam is.

- Merre laknak? -kérdeztem miközben Fullerton kikanyarodott az egyetem kanyargós utcái közül a főutcára.

- Coloradóban, a bázison.

- Ahová leszállunk?

- Nem doktor, az csak egy katonai reptér a bázis nem ott van. A reptértől egy fél óra út a város, és még fél óra a bázis.

- Értem. Jó hely, hegyek, sok zöld. A ház is jó állapotban van. És sokat lehetek velük.

- Mióta nem volt otthon?

- Mióta ezaz egyiptológus vadászat tart. Örülök, hogy végül vállalta. -pillantott rám -Végre vége az utazásnak.

- Azt hittem a légierő tagjai is szeretnek utazni.

- Amíg nincs család. Ha asszony és gyerek vár, akkor nem.

- Szerződéses?

- Dehogy. Hivatásos. Még hat évem van, de lehet, hogy maradok.

- A pénz miatt?

- Tudja a creek mountani bázis jó hely, Hammond tábornok a legjobb, aki alatt valaha szolgáltam.

- Vaskezű, szigorú, de következetes?

- Igen. Tavaly mikor a gyerek eltörte a karját, és műteni kellett egy hónap eltávot adott. Ez ritka, általában nem kapunk ennyit egyben. Maga is kedvelni fogja.

- Én?? Miért találkoznék én a tábornokkal??

Fullerton nem válaszolt, csak egy sokatmondó pillantást vetett rám, de a következő piros lámpánál felém fordult.

- A felirat, amit le kell fordítania, a bázison van. A tábornok lesz a nagyfőnöke, a közvetlen főnöke pedig O'Neill ezredes.

- Kitalálom hadi titok és ne mondjam meg hogy magától tudom. -suttogtam.

- Lehetőleg ne. Egyébként meg mindegy. – adott gázt a zöld lámpára -Velünk jön, jobb ha tudja mire számíthat.

- A tudósokkal hogy áll a tábornok?

- Ne okoskodjon.

- Ezt, hogy érti?

- A tábornok katona. Ha megakarja győzni akkor próbáljon katonai érveket felhozni, ne azt, hogy amit talált kulturálisan érdekes.

- De hát, ha valami, CSAK kulturálisan érdekes? – nevettem fel.

- Akkor értesse meg vele mit nyerhetnek vele, miért lehet fontos a katonaságnak. Legyen kreatív.

- Értem.

- Az ezredes milyen ember?

- Nehéz eset. Meghalt a fia, és elvált. Mogorva, és nyers.

- Nőgyűlölő?

- Nem. – szögezte le határozottan – De nem szereti, ha ellenkeznek vele. Katona, tények alapján dönt. A csapatnak van egy női tagja Carter százados, fizikus. Vele sokat vitatkoznak. Az egyik a tudományos a másik katonai vonalat képviseli, nehezen jutnak közös nevezőre. Carterben kevés a kompromisszumkészség.

- Remek.

- És ha meg nem sértem vele doktor, de Carter százados túl... - felsóhajtott.

- Erőszakos? Rámenős?

- Emancipáció párti.

Felnevettem.

- Maga szerint ez sértő rám nézve? -nevettem tovább.

- Hát a nőkre nézve ez a megjegyzésem igen.

- Vagyunk néhányan, akik kicsit rámenősebbek ebben igen. Bizonygatja, hogy egyenrangú magukkal?

- Nézze, nincs semmi baj a nőkkel a hadseregben. Ne vegye sértésnek, de jobb magukat bámulni egy szobában, mint tíz férfit.

Itt már kifejezetten hahotáztam.

- Szerintem ez ízlés dolga hadnagy. Én speciel pasikat szeretek bámulni.

- Doktor. Érti mire gondolok?

- Persze hogy értem hadnagy. Carter százados az eszével igyekszik kompenzálni, és bizonyítani akarja mennyire alkalmas a munkára. És ezzel a rámenősséggel sikeresen vérig sérti magukat. Elefánt a porcelánboltban.

- Igen.

- Akkor tehát O'Neill, Carter és én vagyunk a csapat?

- Meg a másik egyiptológus, Jackson, és Teal'c.

- Másik egyiptológus? Ha van egyiptológusuk minek kellek?

- Hosszú történet, és nem az én feladatom erről felvilágosítani, majd az ezredes megteszi, ha jónak látja.

- Remek, két katona három tudós.

- Igen. -morgott a hadnagy.

- Azt ne mondja, hogy az egyiptológus is problémás. Neki mi a baja?

- Ugye tényleg tudja, hogy nekem sem a nőkkel, sem a tudósokkal nincs bajom? – pillantott rám.

- Hadnagy. Régész-egyiptológus vagyok, a legtöbb ilyen szakmabeli férfi. Ha mi nők érvényesülni akarunk akkor rámenősnek, határozottnak és keménykezűnek kell lenni. És amikor az ember idősebb fickókat irányít, ez sokszor probléma. Úgy érzik megkérdőjelezem a tekintélyüket, vagy a szaktudásukat. Plusz ezt még megfejem azzal, hogy sok nő akkor sem kér segítséget, vagy nem mer segítséget kérni, amikor kellene, hogy ne égesse le magát a férfi kollégák előtt. Nehéz megtalálni az egyensúlyt. Higgye el tudom. A legjobb példa az egyik kolléganőm. Mánia mindenben, hogy egyenrangú legyen a férfi kollégákkal, és várig sértődik, ha valaki nem tartja meg neki a bejárati ajtót és nem engedi előre, vagy nem ajánlják fel a helyüket neki a buszon. Pedig az egyenrangúsággal az is együtt jár, hogy a többi férfi sem ajánlja fel ezeket más férfiaknak, a főnököket vagy időseket kivéve. Csinálhatunk ebből nevelési, vagy morális kérdést is, de az egyenrangúsággal több olyan dolog elveszik, amiről nem is hittünk, hogy fontos. És persze az sem biztos, hogy megfelelő női viselkedés, ha egy tradicionális férfiak uralta világban modern nőként hangsúlyozzunk az egyenjogúságot, megsértve ezzel az adott kultúrát.

- Hát doktor maga nem tűnik túl kockának.

- Remélem sikerül beilleszkednem, jó lehetőségnek tűnik.

- Magával nem lesz baj doki, a csomagján látom. – nevetett a hadnagy.

- Ezt honnan veszi?

- Katonai hátizsákba pakolt. – közölte és megállt a bázis bejáratánál az őrbódé előtt – Fullerton hadnagy, és Dr. Livingstone, a négyes hangárhoz. – majd átadta az igazolványát és elkérte az én személyimet is.

Az őr ellenőrizte az iratokat, majd kinyitotta a kaput.

- Miért érdekes annyira, hogy nem bőrönddel jöttem? – szálltam ki az autóból, miután a hadnagy leparkolt a hangár mellett.

- Képes praktikusan gondolkodni. Ahová megyünk az katonai létesítmény nem kutatóbázis. Illetve az is, de elsődlegesen katonai objektum. Ha barátokat akar szerezni, legyen szigorú, határozott, de kedves, és ne legyen láb alatt. Ezt tartsa észben. A katonának fontos a tekintélye, és a tisztelet, ha nem kapják meg nem lesznek sem túl kedvesek, sem túl lojálisak magához. De mondtam doktor, szerintem magával nem lesz bajuk.

- Szóval, próbáljak, ne magas lóról beszélni.

- Valahogy úgy. Ne feledje doktor, ha csatára kerül a sor és nem védik a társai, maga lesz első hulla.

- De néha kell egy észkombájn is.

- Persze, de ha az ellenség magára fog egy puskát, akkor olyan srácok is kellenek, akik lelövik, hogy maga túlélje.

- De azt végül nem mondta az egyiptológus fickót miért nem kedvelik.

- A fickó nagyon nagyon okos.

- De? – nevettem fel, miközben a túrahátizsákom a vállamra kaptam a csomagtartóból.

- Lenéző, arrogáns, és okostojás.

- Szóval tipikus tudós. -nevettem fel.

- Igen. És sokat nem segített a jellemén, hogy meghalt a felesége.

Felsóhajtottam.

- „Jó kis hajó ez. Itt zajlik az élet."

A hadnagy értetlenül nézett rám.

- Elég sci-fi fan vagyok, és sokszor eszembe jutnak poénok sorozatokból, filmekből. Ez egy geg a Star Trekből, amikor...

- A gépész fickó mondja ugye?

- Látta a filmet? -kérdeztem döbbenten.

- A fiam éppen az űrhajós, és felfedező korszakát éli.

- És mindent meg kell nézni, amiben űrhajó van. -kuncogtam.

- Feltétlenül. – nevetett Fullerton, miközben kisétáltunk a hatalmas legalább boeing méretű szürke repülőgéphez – Százados. -tisztelgett Fullerton.

- Hadnagy, pihenj. Épp időben.

- Szép nagy madár. -néztem rajta végig.

- Aggódik? – kérdezte Emerich.

- Hát, ha Irak felett repülnénk és felszerelést, vagy bombákat vinne, akkor igen. Nem félek, csak még nem soha nem utaztam katonai gépen.

- Egyszer ezt is el kell kezdeni doktor! – azzal feltessékelt a rámpán be a gép gyomráig.