A verseny előtti pár nap olyan hamar elrepült, hogy mire feleszméltem, már vasárnap délután tartottam Alexával a pálya felé, hogy végigkövessük a futamot. Hogy mi történt Pierre és köztem? Zavartság és kínosság minden mennyiségben. Ha véletlenül összeért a kezünk, mindketten vöröslő arccal sütöttük le szemeinket, ha beszéltünk egymással, nem tudtuk abbahagyni a mosolygást. Őszintén, fura volt, de egyben csodás érzés is. Lopott pillantások, kuncogások, és a vonzalom. Mert akármennyire is tagadtam magamnak, igenis vonzódtam iránta, és a csók után ha lehet, ez még jobban érződött.

-  Hahó - zökkentett ki gondolataimból barátnőm, aki épp egy szendvicset majszolt - mindjárt rajt.
- Na ne mondd, magamtól nem láttam a felvezetőkör feliratot - forgattam meg szemeimet - szerintem Max simán megnyeri az első helyről.
- Shh, ne kiabáld el - tapasztotta kezét számra  - eddig egyszer sem sikerült poleból nyernie.
- Na majd most - kacsintottam rá.
- De uradat is figyeljük azért, jól néz ki az a hetedik hely.
- Lex - kerekedtek ki szemeim - te is tudod hogy ez... ez nem így megy.
- Figyelj rám - forított vállamnál fogva maga felé, így kénytelen voltam levenni szemeim a képernyőről - csak idő kérdése, tudnád milyen félénkek a fiúk ebben a témában. - már épp nyitottam volna számat válaszra, de a kommentátor éles hangja félbeszakított, hiszen felcsendült a híres mondat: It's lights out and away we go!

- Úristen - nyúltam remegve barátnőm keze felé, miközben a szívem majdnem kiugrott a helyéről - már a második!
- Nincs sok hátra, várjuk ki a végét - válaszolt egy fokkal nyugodtabb hangon Alexa, aki szinte már biztos lehetett benne, hogy barátja megnyeri a futamot. 
- Én, én a szavakat is alig találom - egyre közeledtünk a vége felé, és bár Hamilton nagyon leskelődött a kék Torro Rosso mögött, biztosak lehettünk benne, hogy Pierre így is a dobogón fog állni, csak annak a harmadik fokán. De nem. Ez a fiú képes volt maga mögött tartani egy hétszeres világbajnokot, hogy büszkén szerezhesse meg azt, ami jár neki. Alexa kezét megfogva mindketten, amilyen gyorsan csak tudtunk rohantunk ki a VIP páholyból, hogy a kordonhoz érve láthassuk a két fiút beérkezni.

Kissé félve álltam be a sok, olaszul ordító férfi mellé, de tudtam, hogy őket is csak az öröm hajtja. Az öröm, amit Pierre okozott, és az öröm, amelytől pulzusom megsokszorozódott. A fiú a lehető leggyorsabban kiszállt az autóból, majd a tömegbe vetve magát hagyta, hogy mindenki megveregesse hátát, vagy éppen sisakkal fedett fejét, én pedig mosolyogva néztem, ahogy szinte szárnyal a boldogságtól. Sajnos én túl hátul voltam, ezért nem tudtam neki gratulálni, melytől kicsit elszomorodtam.
Pierre elszakadva a tömegből a levegőbe mutatott, bizonyára Anthonie miatt, majd a futamgyőztes Max karjaiba repült. Olyan jó volt látni ott őket, a két barát, a két egykori csapattárs, akik most egymással osztozhatnak a dobogón. Mire feleszméltem, már fent is álltak az emelvényen, ezért telefonomat előhúzva pont elkaptam azt a pillanatot, amikor Pierre a magasba emeli a trófeát, a kép pedig annyira tetszett, hogy máris a kezdőképernyőmről nézett vissza rám.

A büszkeség elöntötte lelkem, és ekkor jöttem rá, hogy én szeretem ezt a fiút. És lehet, hogy ahhoz, hogy erre ráébredjek ez a mai futam kellett, de megtörtént. A kezdetektől fogva olyan gyengéd, édes velem, ha épp mélyponton vagyok, nem faggat, csak ott van mellettem támaszként, nem mellesleg, szőke haja, hosszú lábai és gyönyörű kék szemei teljesen elvarázsolnak. De nem tehetem ezt vele. Neki teljes életet kell élnie, egy olyan lánnyal, aki erős, aki nem inog meg, akinek nincs ilyen sötét múltja, nincs ennyi sérelme. Nem tehetem meg vele azt, hogy összejövök vele, hisz nem biztos, hogy képes lennék vele lenni, vele szeretkezni. Egy fiúnak pedig arra is szüksége van, nem? Talán megtörtént köztünk az a csók, talán életem legjobb pillanata volt, de talán egy hiba is volt. Nem csavarhatom el a fejét, észhez kell térítenem, mielőtt késő lesz.

Hajnali kettőkor a szobámban ülve még mindig azt vártam, hogy tudjak gratulálni Pierrenek, hiszen a sűrű események miatt még nem sikerült összefutnunk, és ha jól tudom, most ünnepelnek. Minden erőmmel azon voltam, hogy ez az egész ne bántson meg, hisz tudtam, hogy a fiú milyen boldog, és a csapatával szeretne ünnepelni, de valamilyen szinten mégis bántott a tudat, hogy ennyire utolsó vagyok neki. Már majdnem elaludtam, amikor egy halk kopogás betöltötte a csendes szobát, ezért lassan kimászva az ágyból az ajtó felé indultam, hogy kinyissam azt. A. fiú arcán hatalmas mosoly, szemei fáradtak voltak, és amint meglátott, a derekamat átölelve ajkaimra tapadt, én pedig megéreztem a szájában uralkodó alkohol ízt.

- Pierre - toltam el magamtól, de ő még mindig a derekamat simogatta, és számat puszilgatta - részeg vagy.
- Ha nem lennék az, akkor is vágynék rád- simított végig arcomon, érintésétől kirázott a hideg.
- Annyira ügyes voltál ma - mosolyodtam el, hiszen ezzel még tartoztam a fiúnak - büszke vagyok rád!
- Köszönöm - nyomott egy újabb csókot számra, és bár tudtam, hogy az alkohol miatt teszi ezt, teljesen összezavart, úgy viselkedett velem mintha együtt lennénk- és ne haragudj, hogy csak most tudtunk találkozni, de interjúról interjúra rohangáltam, most meg ünnepeltünk a csapattal.
- Akkor gondolom fáradt lehetsz.
- Aludhatok itt? Nincs kedvem visszamenni a szobámba - szavai hallatán gyorsan összeszorítottam szemem, és próbáltam lenyugtatni magam. Nem lesz abból semmi, ha mellettem alszik, ugye?
- Persze - húztam magam után az ágyhoz végül - Pihenj sokat, megérdemled, a gépünk úgyis csak este indul.
- Szeretlek Carm - hunyta le a szemeit, pulzusom pedig megkétszereződött. Tudtam, nagyon is, hogy az alkohol beszél belőle, de egy ilyen kijelentés még így is felkavarja az embert. Mi van, ha komolyan gondolja? Ha azok a csókok, pillantások, érintések mind mind azt jelentették, hogy ő tényleg szeret, akkor mégis mihez kezdek?

Két opcióm van. Vagy boldoggá teszem mindkettőnket, vagy csak Pierre jövőjére gondolok, amely feltétlenül jobb lenne nélkülem. Vagy hagyom, hogy a közöttünk lévő vágy, energia, tűz beteljesedjen, vagy megszakítom a kapcsolatot, és ezzel összetöröm a saját szívem. Ez a fiú egy kincs, egy gyöngyszem a tenger mélyén, egy ékszerdoboz, sokkal jobbat érdemel nálam. Egy olyat, aki megfelelően tudja támogatni minden verseny előtt, egy olyat, aki bírja a kamerákat, szeret középpontban lenni, és nem mellesleg egy olyat, aki teljesen Pierrenek adhatja magát mindem szempontból.

A fiú mellé befeküdve pár könnycsepp kigördült szememből, amikor eldöntöttem, hogy mit fogok tenni, de muszáj volt. Muszáj, az ő érdekében.

Sziasztok:)
Az utóbbi napokban kissé mélypontra kerültem, nem igazán tudtam írni, de drága barátnőimnek hála (alexandraelinavirag szukanyandiii IrisBlack94 Amina_Wells Judy_Taurus allergic_girl), akiket innen is puszilok, sikeresen kilábaltam ebből az állapotból, ennek köszönhetően itt is van egy új rész, Pierre drága első dobogójával megfűszerezve:)

Mi a véleményetek Carm gondolatairól? Szerintetek jogos lenne, ha eltávolodna Pierretől?
Legyen szép napotok,

xx T💕