Mortifer félig felemelkedett az asztaltól, fekete csuhája halkan suhogott a mozdulatra. Reméltem Vernonon akar segíteni, mégse sietett a fiúhoz.
Félve érintettem meg Vernon vállát mivel nem tudtam hol fáj neki. Éreztem, hogy remeg a tenyerem alatt és finoman megugrott mikor hozzáértem.
Távoli morajlás hangzott fel, mintha valahonnan messziről rezegne valami, pont, mint mikor a távolban már látod a vonatot és érzed a talpad alatt a jöttét. Langyos szellő futott végi a konyhán.
- Na baszki, ha ez az amire... - kezdett bele Cerby, de nem ért a végére. Halk kuncogás ütötte meg a fülem, hogy honnan jött azt nem tudtam megállapítani.
- Vernon – az édeskeserű hang felcsengett és azonnal megmerevedtem a rémülettől – gyere vissza és hozd el a barátaid – az utolsó szó a szöveg monotonitása ellenére is csöpögött a gúnytól. Ez Pandora volt. Aztán ahogy jött a hirtelen rosszullét úgy el is múlt, vele együtt pedig a morajlás is megszűnt. Vernon lihegve emelte fel a fejét. haja csapzottan meredt szerteszét.
- Ennek most már sehogy se lesz jó vége – nézett Cerby a még mindig egyhelyben álló Mortiferre. A férfi egyedül Vernont bámulta, talán azon gondolkodott, hogy szándékosan csalta-e tőrbe.
- Nem tudom honnan tudta meg. Vernon nem is beszélt vele! Végig velem volt – keltem azonnal a védelmére még mindig a vállát fogva. A fiú hűvös tenyere az enyémre siklott, hogy hagyjam abba.
- Nem kellett neki semmit se mondania – sziszegte a másik pokolkutya – az elméje mindig nyitva áll a gazdája előtt- majd bizalmatlanul összehúzta szemeit – csak mi épp azt hittük, hogy tudd róla. De úgy tűnik mégse.
- Nem ismerem túl jól a gazdád – szólalt meg először Mortifer –de hallottuk a meghívást, jobb lesz, ha megyünk. Vezess – vetette oda Vernonnak. Ő csak megtörten rábólintott és felállt az asztaltól.
Meg akartam kérdezni tőle, hogy ugye ettől még nincs semmi se vesztve. De a tény, hogy találkoznom kell ismét a gazdájával rossz érzéssel töltött el.
Ugyan kiemelte, hogy meghívó nélkül nem mehetek vissza a birodalmába nem tudtam az előbbi mondatát mennyire értette rám is. Igazából nem nagyon értettem mi történt, hogyan jött rá Vernonon keresztül, hogy mire készülünk. Nyitva áll az elméje a gazdája előtt, mondta Cerby, akkor ez telepátia lenne?
Igazán jól jött volna erről egy feljegyzés vagy legalább egy lábjegyzet! Bármi!
Közben Cerby és Mortifer két oldalt közre fogta a konyha közepén álló Vernont, úgy ahogy a börtönőrök a rabokat szokták. De ő nem bűnöző! Ezt a durva bánásmódot nem érdemli meg.
Ezért én csak azért is mellé álltam, arrébb tuszkolva Cerbyt, és még egy megnyugtatónak szánt mosolyt is küldtem felé, de ő rám se nézett. Ujjai idegesen rángtak félig a levegőben, hogy bármikor megnyissa az átjárót.
- Ez egyre rosszabb – suttogta magának, de én is meghallottam. Mégse kérdezhettem meg mi a baj mert egyik kezével megfogta a csuklóm a másikkal felnyitott egy átjárót. Ezúttal nem a feketeségbe vezetett, hanem egy márványpadlós, korinthoszi oszlopokkal díszitett terembe. Ez nem a Kékszakáll vára volt, sőt teljesen ellenkezett azzal. Fényes és hívogató volt, és mindent kitöltött a márványos tökéletesség. Magamban elkezdtem fohászkodni, hogy Hypnos ne bukkanjon fel. Ez a szépség hozzá illett.
- Ez Andrea birodalma – jegyezte meg Mortifer és hangja ürességét aggodalom színezte. Az ismeretlen név se nyugtatott meg, ha már Mortifert is aggódásra késztette. Cerby látványosan felnyögött és összefűzte mellkasa előtt karjait.
- Az Asszonyom vendégségben van – mondta erőtlenül Vernon. Most olyan volt, mint egy fészekből kiesett fióka és úgy éreztem menten tovább szakad a szívem érte. A tompa fájdalom nem akart múlni.
Nem várhattunk tovább, Vernon ment elsőként engem maga után húzva. Amint átléptem én is az ismeretlen birodalom küszöbét elengedett és még el is lépett tőlem. A másik kettő nem maradt le tőlünk sokkal és Cerby zárta be az ajtót egy intéssel.
Tátott szájjal néztem körbe. Ez a birodalom grandiózus volt, óriási minden tekintetben. A terem, amibe érkeztünk, oszlopokkal volt körbe fogva, mögöttük a falakat úgy festették fel, hogyha az ember körbe fordult végig figyelhette az ég változását. Felsejlett a hajnal és színei kavarogva változtak míg a csillagos égbe nem torkollottak. A hatalmas márványkövek tökéletesen simák voltak és viszont láttam magam bennük. A mennyezetre stukkós csillagképeket készítettek aranyozott festéssel. A fejem fölött a Nyilas csillagképe húzta fel végzetes íját, haja, fegyvere és lótestének bizonyos részletei aranyosan voltak megmunkálva.
A reneszánsz és a rokokó stílus precíz keveréke volt a terem és arra gondoltam apa milyen boldog lenne, ha ezt látná. Mennyire le lenne nyűgözve ettől a földöntúlian elkészített világhasonmástól. Egyszer talán egy nap megmutathatom neki.
- Megérkeztek a díszvendégeink! Nézd csak Laika! – egy elragadó férfi kiáltott fel mögöttem. A fejem hamarabb fordult felé, minthogy igazán felfogjam. A hátam mögött két trón állt, köztük díszesen faragott márványasztal, borral és ételekkel túlpakolva. Az egyiken, a feketén, amin a másikhoz képest visszafogott csont és hortenzia dekoráció volt ült Vernon Asszonya. Mellette a fiú komornyikként állt haptákban. A nő mikor összenéztünk nem tett semmit, arcán fel se sejlett, hogy felismer. Pedig biztos voltam benne, hogy még emlékszik rám.
A másik trónon az előbbi hang tulajdonosa ült. Széke sokban hasonlított a fehér-arany pápai trónusra ezért szinte szentségtelennek tűnt ahogy lezseren félig elfeküdt rajta, ráadásul Laika az egyik karfán ücsörgött, mezítlábas lábát a férfi combján pihentetve.
Azt hittem ő is egy isten.
Káprázatos finom vonásai voltak, mint egy Michelangelo szobornak. Szőke göndör haját hosszan hordta és ráomlott tarkán, aranyhímzéssel díszes vörös brokád kabátjára, ami alól csipkés ingjének kézelője zuhatagként omlott ki. Három, négy, öt sorban is. Válla széles volt, dereka karcsú, és arra gondoltam, tökéletes arányaival remek rajzmodell lehetett volna. Gyönyörűsége szinte sírt, hogy örökítsék meg.
- Foglalj csak helyet Mortifer – karjával invitálóan maga mellé intett és a márványból kiemelkedett egy fehér trón. Apró lándzsaszerű csúcsok voltak a tetején és csipkésre vert csontocskák díszitették. Mortifer finoman biccentett.
- Rég láttuk egymást Andrea – majd Pandoranak mélyebben meghajolt, úgy ahogy a hölgyeknek szokás – és még régebben veled, Pandora.
Megkövülten bámultam ahogy Mortifer helyet foglalt, a hűséges Cerbyvel a nyomában.
Hirtelen egyedül én álltam csak a terem közepén és esküdtszékként előttem a három révész. Az asztalon felbukkant egy harmadik serleg és ebbe Cerby öntött ki italt, hogy felszolgálja Mortifernek. Ez ugyan az a selymes szürke főzet volt, mint amit Laika hozott el az Alice Tükréből.
Nem tudtam igazán, hogyan működik az idő a Tükör Birodalomban, senki se jött még rá pontosan, de mindenképp régóta lehettek itt. Ahogy a serleget felvette az asztalról, hogy a gazdájához vigye Cerby egy pillanatra rám tekintett. Nem mozdult az arca, mégis kicsit úgy éreztem sok sikert kívánt nekem. Nagyon is szükségem volt rá.
- Kényelmetlen állni? – kérdezte hirtelen Pandora, ismét kézfején pihentetve fejét a maga álomittas módján. Kapkodva megráztam a fejem, magam se tudtam miért. Nem akartam semmilyen fura székbe beleülni. Nem volt egyik se túl hívogató.
- Nem, köszönöm. Inkább állok.
- Ismeritek egymást? – kérdezte a gyönyörű férfi. Ahogy finoman megbillentette a fejét a megannyi aranyszín kanyargó tincse is vele mozdult. Egy élő festmény volt és felforrósodott az arcom még attól is, hogy egy szobában voltunk. Szinte láttam a kék szemén az ecsetvonásokat, egy őrületig hajtott szerető kéztől.
- Rajtam kereste az anyukáját – mosolygott Vernon Asszonya, mellette a fiú kezei sebesen jelelték mit is mondott a másik halál – hogy elvittem-e őt a túlvilágra.
- Egy árva! – sóhajtott fel a férfi mámorosan – milyen klasszikus. Hát nem Laika? – kérdezte a karfán kuporgó udvarhölgyét, aki rábólintott. Csupasz kis lábait továbbra is a férfi combján pihentette és az néha végigsimított rajtuk imádattal. Lábkörmeit gyöngyfényes rózsaszínre pingálták.
- Nem vagyok árva! – mondtam azonnal – ha belenézek a tükrömbe látom őket! – a Speculum Speculorum nehezen ült meg a táskámban és szívem szerint kikaptam volna és megmutattam volna nekik. De féltem, hogy úgy jár, mint Viharvert bácsi bájitala.
A férfi először nézett meg rendesen, tovább simogatva gondtalanul a lány csupasz lábát akárha egy öleb lenne. Laika nem nézett rám a mestere arcát figyelte. Olyan közel voltak, mintha bármelyik pillanatban eggyé olvadhattak volna. A velúr cipellői elfeledetten és szétszórtan hevertek a szék mellett. Milyen figyelmetlen, a végén nyomot hagy az anyagon, ha felsérti, ráncoltam erre a homlokom.
Olyan szépen öltözött volt, az ötvenes évekbeli Glenhaven ruhák egy rövidebb szoknyás változatát viselte. Eddig azt hittem talán még ki is jöhetünk, mert láthatóan értett a divathoz, de a gazdáját elnézve rájöttem minden bizonnyal ő öltözteti.
- Hát persze kis szívem – mondta lágyan a férfi és beleborzongtam a hideg, aranyló hangjába – hogy is mondják az emberek? Amíg a szívünkben őrizzük őket nem is halnak meg igazán – és mintha hirtelen nem lennék a szobában közelebb hajolt a lányhoz, aki szintén fölé hajtotta fejét – minden árva ezt mondja.
- Ők már egy jobb helyen vannak – tette hozzá nekem mondva Laika üresen.
- Nos – nyomott el egy nevetést Pandora – igazából tényleg nem kísértem át az anyukáját.
- Kedvesem – pisszegte la férfi – nem elég, hogy nincsenek meg a szülei most még arra is utalsz, hogy apu nem szerette eléggé anyut, hogy elvidd? Kérlek kíméld meg ezt a kis árvát!
- Nem! Vagyok! Árva! – dobbantottam minden szóra mire Cerbyből kiszakadt a nevetés és a szájával kellett elnyomnia. Vele szöges ellentétben Vernon olyan arcot vágott mintha egyenesen rajta taposnék. Az Andrea nevű révész csak lemondóan ciccegett.
- Önámítás! Az ember legnagyobb ellensége. Na, de ne fecséreljünk több időt lényegtelen dolgokra – minden szavára éreztem, hogy egy árnyalattal vörösebb leszek a dühtől és láthatóan ezt élvezte is – a másik nagy jellemhibáddal kell most foglalkoznunk. Ami pedig az, hogy idegesítően sok problémát okozol nekünk. Szakmailag. Még szegény kicsi Vernont is rávetted, hogy segítsen neked. Szóval miről van szó? Játék? – ekkor Pandora felé fordult suttogva, pedig az egyedül a kutyája kezét figyelte – ugye valami játékot akar? – és mikor a nő rábólintott összeütötte kezét – remek! I-má-dok játszani! – és ahogy delíriumos öröm öntötte el megláttam, hogy mindkét szemfoga színarany. Már túl normális és emberi volt a kinézete egy révészhez, ezért ez a kis részlet végre elhitette velem, hogy tényleg az.
- Szóval nem akartok feladni minket? – hajolt előrébb Mortifer, hogy mindkét kollegáját jól lássa. Csontjai halkan nyikorogtak és zörögtek és ebben a nagy térben minden hang százszor erősebbnek tetszett. Remek az akusztika mondhatom.
Idegesen megigazítottam a ruhám és azon agyaltam menjek-e esetleg közelebb. Vagy tíz méter is lehetett köztem és a többiek között és kínosan kihagyva éreztem magam.
- Ó dehogynem! Ez volt az első gondolatom – tartotta fel mutatóujját – mikor Laika elmesélte, hogy látta Vernont egy embergyerekkel, aztán miután Pandora kikutatta miért is futkos egy kislánnyal a kutyája – magyarázta – de aztán arra jutottam ez igazán nem lenne kedves tőlem.
Mortifer rezzenéstelen arcán is kiütközött a hitetlenség ahogy mereven várta a folytatást.
- És ha már ide tévedt ez a kis bestia igazán hasznunk is lehetne belőle! Mit gondolsz kis bestia? – fordult felém. Úgy nézett rám, mint egy kisállatra, aki menten bemutat egy trükköt. A verejték kiütközött rajtam és a hajam csiklandósan tapadt az arcomra.
- Én... - kezdtem volna, de a hangom karcolva megrekedt a torkomban és szánalmas suttogásként hagyta el a számat. A nyakam masszírozva köhécselni kezdtem mire Andrea fanyalogva dőlt hátra.
- Elvitte a cica a nyelvét – biggyesztette le szépséges ajkát megjátszott együttérzéssel – akkor majd folytatom én, jó? Ne is fárassz minket. Az jutott eszembe, valójában nem vagy teljesen fölösleges. Vagyis, de – javította ki magát azonnal – de a tested még jól jöhet – mutatott rám – szóval beszállnánk a játékba.
Erre a teremben, Laikat kivéve, mindenki megdöbbenve nézett a szőke férfira. Az igazán különös az volt, hogy még Pandora is felemelte fejét idillikus csöndjéből. Szóval még őt se avatta be Andrea a tervébe. Én azt se tudtam mit mondjak, igazából nem tűnt úgy a véleményem számít bármit is.
- De... miért? – kérdeztem és a jó akusztikának hála ez már több volt, mint cincogás. A kezeimet tördelve még előrébb is léptem párat. A teremben nem volt hideg mégis teljesen beborított a lúdbőr és mintha a láz ismét erőt vett volna rajtam. Mindez lehet csak a döbbenettől volt. Egyetlen révészt legyőzni is lehetetlenségnek tűnt, hármat egyenesen öngyilkosságnak hangzott. Mert míg Mortifer hagyna is akár győzni, Pandora biztos voltam benne örömmel tiporna el. Aztán teát főzne a könnyeimből. És még csak nem is volt személyes indítéka!
- Pandora valami olyasmit mondtál, hogy ennek a kis bestiának a családja emberlétükre gyakran járnak át a Tükrön túlra – emelt fel egy darab négyzet alakú kekszet. Valamilyen mintát nyomtak rá, de innen állva nem láttam mit. Jól esett volna egy korty víz a száraz torkomnak mégse mertem kérni. Még Vernonra nézni se nagyon mertem. Féltem, ha összetalálkozik a szemünk nem ismerem már fel. Az, aki Pandora mellett volt nem az a Vernon volt, akit ismertem.
- Valami olyasmi – fél árbocra eresztett szemei alig látszottak ki legyezőként elterülő pillái alól – nem igazán jártam utána Vernon fejében – majd felnézett a mellette vigyázban álló pokolfajzatra – mi ez az arc? – mosolyodott el a maga rémes módján kuncogva – jól tudtad, hogy ott jártam.
Andrea mindenesetre megelégedett a válasszal mert visszafordult felém. Ahányszor rám pillantott centiket mentem össze és már vártam mikor tűnők el a föld színéről. Túl szemet kápráztató volt, hogy sokáig nézzem ezért inkább finoman Mortifer felé fordítottam az arcom. Most a sima koponya és a mögötte még mindig keresztbe font karokkal álló Cerby megnyugtató jelenség volt. Ők legalább nyílt lapokkal játszottak.
- Akkor hát mondd meg nekem... mi is a neved kicsike? – állt meg mondandója közepén.
- Sigrid vagyok. Sigrid Talbot – minden akaraterőmet felhasználtam erre a két mondatra. Muszáj volt, a családomat is reprezentáltam ezzel.
- Szóval Ingrid – folytatta rezzenéstelenül.
- Sigrid!
- Eh – legyintett rosszallóan, hogy közbe szóltam – szerinted áldás révésznek lenni? Nyugodtan gondolkodj el a válaszodon – mosolyodott el ahogy ölében összefűzte az ujjait. Közben a karfáról leszállva Laika körbe sétálta a trónt és mögötte elhaladva az asztalhoz lépett. Fehér kesztyűjével nem is törődve a szájába nyomott egy rózsaszín és fehérrel díszített miniont majd Andrea üres serlegét majdnem csordultig töltötte. Ezután felszolgálta az italt és visszaült az előbbi helyére.
Pandora valahonnan egy ezüst szivarszelencét vett elő és felkattintva kivett egy fekete szálat. Gyönyörtől lassú mozdulattal megszagolta az orra alatt elhúzva majd a szájába vette. Vernon szinte azonnal a zsebéből elővett egy, a tárcához illő öngyújtót és felkattintva a lángot a nő szájához emelte. Tényleg nem siethettek sehova. Az én válaszom viszont már rég készen állt. Már csak a megfelelő szavakba kellett csomagolnom.
- Azt hiszem – morzsolgattam az ujjaimat tovább – hatalmas erővel jár... hogy isten lehetsz, és azt is hiszem sokan erre vágynak – a márványpadlóban rejlő tükör-Sigrid bizonytalan és vörös volt, a szikrázó szemfestéke pedig ezüstös porral hintette tele az arcát – viszont... tudom, hogy nem ajándék a révészek léte. Hanem büntetés – Andrea dölyfösen mosolygott pohara mögül erre – még, ha nem is lehetetlenség a boldogságuk mégis valamit jelentenie kell, hogy még a saját teremtőjük is olyan magányosnak tartotta őket, hogy társakat készített nekik. Nem tudom milyen isten Thanatos... de ha úgy gondolkodik, mint én akkor... megsajnálta a révészeket. Akkor nem volt kegyetlenség a megteremtésük?
Az istenek nem szenvtelenek, de nem is éreznek úgy, mint az emberek. Magam elé idéztem Hypnost, a szivárványkönnyeivel, amik abból fakadtak, hogy jobban fájt neki a testvére elvesztése, mint amit elbírt egy halandói szív. Talán Thanatos is mélyen átérezte a teremtményei bánatát. Lehet ennek is köze van az eltűnéséhez. Én, mint ember is majd beleroppantam a magányba, féltem és irtóztam ahogy megült bennem. Akkor az örökkévalóságban lévő egyedüllét, talán megőrjítené a révészeket.
Mikor felpillantottam Andrea elégedetten biccentett.
- Micsoda válasz. Tetszettek a szavaid, még ha nem is fűzted össze őket szépen. Gyakorolnod kell a retorikát! Neked tetszett kedves? – fordult Pandora felé – még a teremtőnk is sajnál, ó, de te sose láttad. Téged már Hypnos teremtett. Bájos fiú, nem annyira, mint a bátyja, ha engem kérdezel, nem igaz Mortifer? Hypnos olyan – nézett most a csontvázra – haragtartó. Nem mintha félned kéne, hogy van mit rólad lekaparnia most már – nevetett fel és vele együtt Laika is kacagott akár egy második szólam. Cerby acsarkodva vicsorgott a gazdája mögött mégse léphetett közbe. A legöregebb pokolkutya is a legszemtelenebb révész alatt volt.
- Andrea – szólalt fel Pandora visszaejtve kézfejére állát – mondd, amit akarsz vagy hazamegyek.
- Bocsáss meg – nevetett fel, mint akit tetten értek – máris mondom. Röviden; be akarunk szállni a játékba. Elég egyszerű a dolog. Amelyik révész győz az megkapja a tested 24 órára. Mintha megszállna téged az Ördög! – kacagott és reakciót várva a nő felé fordult, de annak meg se rándult egy vonása se. Azért Andrea kikacagta magát és Laika engedelmesen utánozta.
- És ha én győzök? – kérdeztem.
- Ó igaz. Mit is akarsz Mortifertől? A nagyapádat? Megkapod. Ha te győzöl visszajön az öreg. És mi tartjuk a szánkat. Amennyiben nem tetszik az ötlet már mehetünk is Hypnoshoz, hogy elmeséljük neki mire is készülsz. Remélem felfogod, hogy nem vagy alku pozícióban. Szóval mi a válaszod? Igen vagy igen? – tárta ki felém tenyerét mintha két fantasztikus ajánlatott tett volna. Az angyali mosoly az arcán és az aranyfonalak csillogása a kabátkán majdnem elhitette velem tényleg jók az esélyeim. Megráztam a fejem, nem engedhettem megtéveszteni magam a nyers gyönyörűségével.
- Nem igazán értem ezt a megszállós dolgot – mondtam halkan a márványköveknek magam előtt. Bárcsak ki tudtam volna húzni magam, de a rettegés megbénított. Semmi esélyem nem volt és ez majdnem könnyekre fakasztott.
- Pedig nagyon egyszerű, éjféltől éjfélig az egyikünk beköltözik a testedbe. Aztán ha letelik az idő visszakapod mintha mi se történt volna. Nem túl nagy ár ugyebár? – billentette Laika felé a fejét és a lány óvatos ujjai kisimítottak egy tincset az arcából.
- Nekem nincs erre szükségem – szólalt fel Mortifer – hadd adjam át a győzelmem Sigridnek. Ha ő vagy én győzünk hadd térhessen vissza a nagyapja lelke a testébe.
Andrea lenézően pillantott a csontvázra, nem volt boldog, hogy belerondítottak a tervébe.
- Nekem se kell – Pandora koppanó hangját ezer helyről verte vissza a terem. Mivel Vernon jelelését figyelte mindig egy pillanattal le volt maradva a beszélgetéssel. Most unottan fordult a középen ülő férfi felé. Kopott szőke hajával és fakóságával olyan volt, mint a pislákoló hold a tűzcsóvás nap mellett. Halovány és rejtelmes.
- He? – erre Andrea már sokkal felháborodottabb volt – gondolj csak bele huszonnégy óra egy emberi testben! – úgy mutatott végig rajtam, mint egy luxuskocsin. Felháborodottan, próbálván elrejtőzni átöleltem magamat némileg elfordulva és hátra lépve a társaságtól. A nő végignézett rajtam, a fénypászmák villogva ültek meg fekete szarvain és kő arca továbbra se adott utalást bármiféle gondolatról. Ha nem mozgott volna azt is hihettem volna, hogy mélyen alszik.
- Valahogy nem vonz a gondolat – kunkorodott fel szája sarka és valahogy erre még inkább vérig sértődtem. Az egyik bérlakásnak tart a másik meg semmibe se vesz! Igaza volt II. Sigfred bácsikámnak! Utálatos primadonna mind!
- Várj csak édesem – Andrea látványosan kezdte felizgatni magát ahogy a terve kezdett szétbomlani az érdeklődés hiánya miatt – huszonnégy óra nagyon sok! Eltudsz utazni például majdhogynem bárhova. És megkapod az érzékeit. Hát nem csodás? Hallanál, és ha hallasz... akkor még őt is hallhatod. Nem vagy kíváncsi? Sose volt egy pillanat se, hogy vágytál megismerni a játékát? – hangja megtelt és kikerekedett az édes csábítástól. Lehet Pandora viselte az Ördög alakját, de Andrea személyesítette meg. Mert mi más lenne Lucifer, ha nem csábítás a megfoghatatlanra?
Pandoraban a szöges ellentétét váltotta ki a férfi szirupos szavai és undorral hajolt el.
- Én nem vágyok hallani – mondta komoran és még Andrea is összébb húzta magát, elnéző mosolyt erőltetve magára.
- Bocsáss meg, azt hiszem rosszul fogalmaztam. A lényeg, hogy a világban ma már könnyű utazni, és bárkivel beszélni – hagyta nyitva az ajánlatot.
- De igazából csak azt szeretnéd segítsek neked megnyerni a játékot most, hogy összefogtak ellened – sóhajtott fel a nő, éles kis hanggal akár egy teáskanna.
- Igen, nos igen – vallotta be Andrea – kérlek szépen segíts nekem Pandora. Mint barát a barátnak.
Olyan mosolyt villantott a nőre, hogy majdnem én is megkértem segítsen már neki. Még időben lenyeltem a szavakat. Nem akartam idiótát csinálni magamból. Bár már úgy kezeltek. Majd megmutatom én nekik! Mortiferrel az oldalamon már sokkal több az esélyem! Mikor a földbe döngölőm őket majd állhatnak ledöbbenve! És a Talbot név összes dicsősége együttvéve nem fog felérni azzal a diadallal.
Futva Vernonra néztem és találkozott a tekintetünk mégis rögtön elkapta rólam. Szegénykém még mindig nagyon sápadt volt, és tőle szokatlan félszegséggel viselkedett.
Reméltem visszatér még hozzám, hogy tényleg legalább egy kicsit barátok lettünk. Ha Andrea behozhatta a játékba a barátait akkor nekem is szabadott volt!
- Legyen – hunyta le szemeit és elfordította az arcát. Némi bosszankodás így is átsejlett ritmustalan hangján. Andrea önkényesen átnyúlt és felemelte a rémes karmos kezét a nőnek és megcsókolta. Ajkát hosszan tartotta ott, Pandora mégse tekintett rá csak tűrte. Eldöntetett. Három révész és én megküzdünk, mind a saját okainkért.
Andrea végül elengedte a kezet, ami visszahanyatlott a karfára. A férfi éhes boldogsággal meredt rám, ajkai finoman elnyíltak és aranyfogai tompán csillantak meg. Remegés futott végig rajtam a tekintetétől.
- A játékot én döntöm el – jelentette ki – te pedig elhozod a kártyákat hozzá. Elvégre a Tükör Birodalomhoz nem lenne méltó holmi gyerekjáték – hunyorgott mosolyogva, arcát rózsásra színezte a pír – majd a kis Vernon segít, ha már puszipajtások lettetek. Benne vagy Vernon? A gazdád biztos nem bánja – a szóban forgó nő még mindig érdektelenül pihentette szemeit. Lehet tényleg elaludt. Andrea felpillantott a bal oldalán álló fiúra, aki akadozva rábólintott.
- Természetesen – mondta – ha az Asszonyom nem bánja – szeme sarkából a mozdulatlan nőre pillantott, de az nem vágyott vissza a beszélgetésbe. Azért még ébren volt mert a kezében felejtett szivarból hosszan szívott. A füst kígyózva szállt a plafon felé pillanatokra homályba veszejtve Pandora arcát. A beálló szünetben leégett a szivar, ami ébredésre kényszerítette a nőt. Mikor felnyíltak sakál szemei mindenki tekintetét magán találta. Bosszankodó szájhúzással fordult kutyája felé, aki sebesen lejelelte a történteket. Pandora csak egy kurta vállrántással intézte el a dolgot. Látványosan a végére akart már érni. Andrea lelkesen összeütötte a tenyerét a beleegyezésre.
-Jól van Ingrid, menj haza Vernonnal – hessegetett el a férfi – majd értesíts minket, ha megvan a pakli.
- Sigrid!
- Eh, veréb vagy véreb, mit számít – forgatta szemeit Andrea. Ahogy Vernon lejelelte ezt az Asszonyának a nő pislogva átlesett az oldalán ülő Andreara, várva, hogy mikor jön rá igenis számít a különbség. A felismerés mégse sejlett föl az arcán és erre az asszony felhúzott szemöldökkel oldalra fordult és ivott pár kortyot, hogy összeszedje magát. Ez volt a túlvilági barátja.
- Igazából nem is érdekel a neved. Sokkal egyszerűbb, ha csak kis bestiának hívlak, annál kevesebbet kell törődnem veled – magyarázta kedélyesen Andrea míg rubintos kelyhét feltartotta Laikanak, hogy öntsön még bele a szürke italból.
- És most távozz, ugyan mi hívtunk meg azért mégiscsak egy kellemes baráti találkát zavartál meg – jegyezte meg, mintha én törtem volna rájuk. Reméltem egy olyan játékot játszunk, ahol büntetlenül fejbe verhetem majd ezt a fickót! Majd én ejtek pár hibát azon a földöntúli arcán!
Mortifer fellélegezve állt fel a székéből, de Andrea azonnal maradásra kérte.
- Mortifer, te nyugodtan maradj! Attól tartok most Pandora vagy fél óráig felém se néz. Kérlek szórakoztass addig. Mesélj a világhálóról és a gyorsfagyasztott ételekről. Mindig lenyűgöznek!
Mortifer megadóan hanyatlott vissza a trónjára és koponyafejével illendően bólogatott, hogy marad. Sajnáltam őt, hogy maradásra kényszerítették, mégse tudtam nem örülni mikor Vernon végre otthagyta Pandorat és hozzám indult. Mikor mellém ért összeért a tekintetünk és nem találtam benne semmit.
- Akkor... a mi előbbi viszontlátásra... azt hiszem – köszöntem el és a fiú már emelte is a kezét, hogy átjárót nyisson. A révészek búcsúra se méltattak, egyedül Mortifer biccentett nekem és Cerby intett búcsút. Porszem voltam a világuk homokórájában.
Soha nem volt olyan édes a vonzása egy átjárónak és olyan felszabadító a friss levegő, mint mikor elhagytam Andrea birodalmát.