A kocsi egyenesen oda tartott. Egyre idegesebben néztem kifele amint felismertem az utcákat. Éreztem,hogy nem lesz jó vége a dolognak de egyszer túl kellett esni rajta. Amikor megpillantottam a házunkat minden rossz emlék előjött és hirtelen csak elakartam volna szaladni innen és hagyni a francba az egészet. De nem tehettem. A kocsi megállt mi meg kiszálltunk. Sóhajtva álltam meg Christine és Hunter előtt.

- Sziasztok. - intettem mire Hunter félkarral átölelt Christine meg csak biccentett.

- Mehetünk? - kérdezte Brandon mire erősen rákulcsoltam a kezem az övére.

- Mehetünk. - bólintottam majd elkezdtünk az ajtó fele lépekedni.

Megálltam és csengettem. Hallottam amint valaki odalépked az ajtóhoz majd elfordítja a kulcsot. Nyílt az ajtó és szembesültem anyám sápadt arcával. Nem festett jól.

- Kimberly! - ölelt meg de én csak feszülten álltam. - Úgy hiányoztál! Aggódtunk érted!

- Akkor aggódtatok amikor lesajnálóan elröhögted magad amint kiléptem velük az ajtón? - szólaltam meg. Elengedett majd szembenézett velem.

- Kislányom én ne- kezdett volna magyarázkodni de a szavába vágtam.

- Ezek után kérlek ne szólíts kislányomnak,mert te rohadtul nem az anya szerepét töltöd be az életemben. Mostmár nem. És mégis miért akartad őket feljelenteni?! - csattantam fel mire Brandon megszorította a kezem. - Azért akartad őket feljelenteni amiért foglalkoztak és törődtek velem?! Amiért boldoggá tettek?! Ha szeretnéd tudni eggyáltalán nem hiányzott az amint leordítjátok a fejem minden kis hibáért! Az sem hiányzott,hogy minden áldott este kikapjak apától,mert nem látott az italtól miközben te csak ültél a szobádban és annyiért sem jöttél oda,hogy megvédj! - kezdtem el sírni. - Azt hiszed én boldog voltam?! - néztem a szemébe. - Eggyáltalán nem voltam az. - fújtam ki a levegőt.

- Mi folyik itt? - jelent meg az ajtóban apa. - Kimberly! Miket hordasz te itt össze?!

- Csak az igazságot. - néztem határozottan rá. - És nem jövök haza. Ne küldjetek rendőröket utánam,hogy megtaláljanak és hazahozzanak,mert nem vagyok rátok kíváncsi. Ez a fél év alatt telejesen megváltozott az életem. Minden szempontból. - sóhajtottam.

- Kimberly én annyira sajnálom! - kezdett el sírni anya.

- Sajnálhatod is. - sütöttem le a szemem majd kimondtam azt ami nekem is fájt. - Ne hívjatok. Ne írjatok. Ne keressetek. Csak felejtsétek el azt,hogy van egy lányotok akivel törődni kellett volna. Mostmár túl késő. - sóhajtottam majd legördült még egy könnycsepp az arcomon majd megráztam a fejem. - Megtaláltam azt aki boldoggá tesz. És tőle nem tudtok elszakítani. - néztem Brandonra aki bíztatóan rámmosolygott. - Viszlát. - mondtam hidegen majd megfordultam és a kocsihoz szaladtam.

Beülltem és az ablakon keresztül láttam amint pár szót váltanak Christinnel majd bementek. Nem hiányzott a régi életem. Fájt,hogy ezt kellett tennem de ezt láttam jónak. Tudom,mások a szüleiket keresik évek óta azért,hogy megtudják miért hagyták el őket én meg pont a fordítottját csinálom. Itthagyom a családom és az otthonom ahol felnőttem. Fura érzés volt. Mint amikor elmentem innen. De utána nem zavart a tény,mert tudtam,hogy nem vagyok egyedül.

Brandon beült mellém és átkarolt mire a vállára dőltöttem a fejem.

- Erős vagy. - puszilt bele a hajamba. - Túl leszel rajta. - fogta meg a kezem.

- Brandon? - néztem fel rá.

- Hm? - kérdezte.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek Kim. Mindennél jobban. - mondta majd nyomott egy puszit a számra.

Christinék is beültek majd a kocsi elindult. Miközben elhagytuk az utcákat néha eszembejutott egy pár emlék de inkább elhessegtettem a gondolataim. A hotelig tartó úton tudatosult bennem ami történt. Nem tartottak vissza. Eljöttem. Egyszerre örültem a dolognak miközben valahol fájt de inkább megpróbáltam nem erre gondolni. A kocsi megállt én meg a csomagomat elvéve kiszálltam. Átvágtattunk a jól ismert recepción majd be a liftbe. Mikor felértünk Brandonnal bevonultunk a szobába én meg sóhajtva ültem le az ágyra.

- És meddig leszünk még itt? - kérdeztem.

- Holnap megyünk haza Arizónába. - mosolygott. - A turné később folytatódik.

- Haza. - húztam félmosolyra a szám.