Ő maga volt a megtestesült titokzatosság és egyediség. Más jelzők nem illettek rá,nem létezett más csupán ez a két szavacska bármikor mikor megláttam vagy csak ha titkon rá gondoltam. Különösen erdő zöld tekintete mellyel szinte átlátszóan pásztázta a fákat felvette azt a színt amilyen árnyalata volt az adott fa kiteljesedett koronájának. Kezei állandóan görcsösek és feszültek voltak ahogyan a csalogatóan élénk rózsaszín,húsos ajkaihoz emelte azokat és tépkedte a fogával az ottani bőr cafatokat a tövig rágott körmei mentén. Vállig érő,csapzott haját néha napját engedtetni látatta aminek a ritka látványát úgy szívtam magamba mint egy évszázadok óta megkövült vámpír aki végre vért érezhet jeges száján. Hosszú,talán túlságosan vékony lábait sietősen szedte egymás után,pontosan ugyan arra az ütemre mint szokta a hét,a hónapok minden napján mialatt az ablakom alatt lépkedett el miközben az állandóan idegesen össze húzott gesztenye barna szemöldökeit vakargatta.

-Rose,figyelsz te rám? Halihó madárka,föld hívja önt két órán át!-Integetett vadul a szemeim előtt egy apró kezecske szüntelenül mire pár másodpercig megráztam a fejem ezzel vissza térve a jelenbe ahol két-két elkerekedett szempár pillantott felém érdeklődve.

-Uhm,sziasztok!-Simítottam ki az immáron elpirult arcomba hulló világos barna tincseimet amit a lágy még is hűvös szellő fújt oda. Kellemetlenül mosolyogva rájuk figyeltem ahogyan összenéz az újonnan jött két ismerős lány mialatt szavak nélkül formálták meg rólam az állandó véleményüket. Ujjamat fenyegetően felemeltem feléjük mutogatva mielőtt megosztották volna velem a nem kívánt állandó monológot.

-Szép időnk van ma!-Repült hirtelen mellém egy táska pufogó hanggal a zöld fűre érve mire halkan nevetgélve öleltem meg az állandóan túlpörgött barátnőimet akik a két oldalamra csüccsentek. A nap fentről jövő ragyogó sugarai jól esően égette a bőrünket minimálisan ezzel bizsergést kiváltva belőlem amitől a testemen csak úgy fel-le szaladgált a libabőr. Végig nézve az iskola erdős kialakítású parkjában a szemöldökeim a hajam aljáig szaladtak hirtelen jött döbbenetemben. A csoport társaim,fiatalabbak s idősebb tanulók fejvesztve élvezték ki a több perces ebéd szünetet. Valaki így valaki úgy. Akadt aki radnom felállt a hozzá legközelebb eső padra és kezdett énekelni,vagy szavalni szinte már-már kiabálva aminek az okát sosem voltam képes megérteni de betudtam annak,hogy ez csak egy szokásos,mindennapos dolog. És voltak az olyanok mint én. Akik szerettek beleolvadni a környezetükbe,antiszociális címszó alatt az ítélkező társadalom szemében.

-Csajok,képzeljétek,az a pletyka terjeng,hogy új helyettesítő tanár jött hangszer képzés órára! Állítólag nagyon dögös és tőlünk maximum hat évvel lehet idősebb! Micsoda hír,hát nem elképesztő? Tuti bepróbálkozok nála,értitek...-Harapta be a vörösen megcsillanó szájfényes alsó ajkát,szőke felcsicsázott haját tekergetve miközben csintalanul csillogó kék szemeivel mutatta mennyire is várja az elkövetkező tanórát amit egyébként végig ásítozott volna normális esetben. Nos,ez lenne Lydia. Jennett-el,aki szerencsére hétköznapibban nézett ki megrökönyödötten pillantottunk egymásra látva a kis még is megszokott csapatunk harmadik tagját akinek csoda,hogy nem folyik ki a nyála az erkölcstelen álmodozásai közepette.

-Azta...

-Remek,kezdődhet a 'nyáladozzunk az ideiglenes tanárunkért 45 percen keresztül' korszak!-Tettettem túljátszott boldogságot vadul hadonászva mindkét karommal ezzel kifejezve mennyire is érdekel az új tanár téma amiről a mai nap során már harmadjára hallottam.

-Végül is...-Vihogtak fel felsüketítően hangosan úgy hogy a lovak is biztosan megirigyelték volna őket.

-A fenébe!-A következő pillanatban pont a fejünk fölött elhelyezkedő csengő hangosan csilingelve harsogott fel mire kapkodó mozdulatokkal kapkodtuk össze a magunk körül mindenfelé kidobált könyveinket a kissé nedves pázsitról és indultunk meg rohanva a várva várt órára. Hangosan nevetve versenyeztünk egymás közt ki kér fel hamarabb a végtelenségig nyúló,kacskaringós lépcső mentén egészen addig míg meg nem érkeztünk a bizonyos piros ajtó elé ami zárultak ékeskedett az orrunk előtt. A futástól hevesen lélegezve léptem előrébb és nyomtam le a kilincset ám a látvány ami fogadott volt az utolsó dolog amire fel voltam készülve.