Harry a hét folyamán, ugyancsak küldött egy megerősítő levelet Draconak, azonban választ már nem kapott. Furcsállta és remélte egyben, hogy nincs semmi baj.

Mint minden reggel, most is mugli ruhákat öltött magára, miután rendbe szedte magát és hopponált a Mungóba. Azonban, ahogy odaért újság írok támadták le őt, a vakuk villanásaitól, pedig semmit sem látott, csak a kérdések hadát vélte hallani. Próbált átmászni a tömegen, ám hiába, így még csak jobban rátapadtak. Az egyik pillanatban, egy kéz szorította meg vállát, majd ölelte át és rángatta magával.  

- Erre gyere!- húzza magával, nem más, mint maga Draco, majd nagy nehezen átmásznak a tömegen és elindulnak a folyóson, futva bemennek az irodába, amit a szőke levédett egy erős bűbájjal és Disaudiot szórt ki.

- Köszönöm..- mondja Harry, miután elengedték egymást és mindketten kifújják magukat.

- Veled mindig csak a baj van, Potter.- válaszolja bosszúsan, majd az asztalához lépked és előveszi a jegyzeteket, amiket feloldott a bűbáj alól.- Piroinito!- szegezi pálcáját a papírtömbre, az pedig lángra kap és elég.

- Ez meg miért csináltad?

- Azért, mert senki nem tudhatja meg, hogy kezellek és, hogy milyen gondokkal küzdesz, én pedig nem fogom válságra vinni a bőröm miattad. Mostantól, csak is hallgatni foglak és a fejembe tárolok el, minden fontos dolgot rólad. 

A zöldszemű nem szól semmit, csak hálásan néz volt iskolatársára, majd helyet foglal a szokásos kanapén. 

- Megkaptad a levelem?

- Milyen levél?- kérdezi Draco összevont szemöldökkel.

- Amiben megerősítettem a mai időpontot.

- Én nem kaptam semmilyen levelet. A francba... hát innen tudhatták meg, hogy ma itt leszel. Biztos felismerték a baglyodat..- túr idegesen hajába, miközben ujjával ajkát dörzsölgeti.

- Majd legközelebb jobban odafigyelek..- fordítja el tekintetét zavartan a volt griffendéles és inkább az ablak felé kezd bámulni.  

- Nem, az nem lesz elég. Valami mást kell kitalálnunk.

- Mégis mire gondolsz?- vonja fel szemöldökét kíváncsian.

- Ezt a kezelést még itt megtartjuk. A többit azonban már nálam fogjuk. Ott kevésbé találhatnak rád. - válaszolja Draco határozottan, miközben farkas szemet néznek egymással. 

- Menjek el hozzád?- el sem hiszi amit hallott az előbb. Most komolyan el kellene mennie Dracohoz? A házába? 

- Ha nem tetszik az ötlet, akkor én megyek hozzád..

- Nem, nem. Rendben van, csak...mindegy..

- Ne légy ennyire feszült. Ott senki sem fog zaklatni téged, főleg nem a média. Na de, kezdjük a kezelést és elég a felesleges beszédből.- mosolyodik el halványan a szőke, amitől Harry kissé zavarba jön, hisz nem szokta sokszor látni mosolyogni. 

Draco is helyet foglal, majd csendben figyeli páciense mondandóját. 

- A harmadik év volt talán a legnyugodtabb. Bár kettőnk közt annál több összetűzés alakult ki. Ami akkor a vonaton történt, mindent megváltoztatott. Az a Dementor felnyitotta a szemem, hogy akkoriban mennyire gyenge is voltam még. De hála Lupin professzornak, aki a legjobb SVK tanár volt a varázsló világban, sikerült megtalálnom magam és az erőm. Nélküle sosem tudtam volna megküzdeni egy Dementorral sem. Abban az évben ismerkedtem meg a keresztapámmal is, Siriussal. Úgy éreztem, hogy végre lehet egy családom és nem leszek egyedül, ám később a sors újból közbeszólt. A barátaim nélkül az az év sem sikerült volna, hisz akkor sikerült megmentenünk két ártatlan életet is. Mindenki dicsőített, hisz olyan fiatalon még senki sem tudott nagyon Patrónus bűbájt megidézni. Ám én sosem vágytam erre a figyelemre, mégis mindig megkaptam. 

- Ne magad okold. Te különleges személy vagy és mindig is figyelmet fogsz kapni. De a barátaid ott lesznek neked és támogatnak majd..

- Azok a barátok, akik még csak hozzám sem szólnak?- néz rá a volt mardekárosra csalódott tekintettel.- Jobban mondva, csak az egyik barátom..

- Kitalálom. Weasley. És mi okból nem óhajt veled beszélni?- kérdezi kissé bosszúsan.

- Mert megbízom benned.- a válasz határozottan csengett Harry szájából, amire Draconak szemei kikerekedtek és egy kellemes érzés hatolt végig rajta. Sosem mondta még ezt neki senki. 

- Térjünk vissza a dolgokhoz..- hunyja le szemeit, miközben karjait összefonja maga előtt és igyekszik inkább terelni ezt a témát. 

Harry látta Draco arcán a döbbenetet, amire ő is elmosolyodott.

- Én már végeztem, most te jössz.- igazította meg elégedetten szemüvegjét.

- Igazán? Nos, akkor lássuk. Irigyeltelek, főleg abban az évben. Mikor rá ültél Csikócsőrre és mindenki ámult , aztán persze én hülye fejjel megpróbáltalak utánozni, ám a dicsőség helyett egy törött csontot kaptam. Aztán ott volt neked a kviddics, miben szintén kimagasló teljesítményt értél el. 

- Miért akartál bizonyítani?  

- Hát nem egyértelmű, Potter? Aranyvérű családból származom, apám pedig mindig is a maximumot várta tőlem. Nem lehetett jobb nálam, egy félvér. Legalább is akkoriban még én is ebben a hitben éltem. Azután apám, kivégeztette az állatot, bár a végén kiderült, hogy megszökött, de ahogy most kiderült nem véletlen szökés volt az. Gyűlöltelek titeket. Grangertől az az ütés viszont elég erős volt, ahhoz képest, hogy lány.

- Az egy szép ütés volt.- nevettet fel Harry, amitől a szőke elégedetten elmosolyodott. 

- Valóban. Azt hiszem, hogy végeztünk.- pattant fel a fotelból. 

- Köszönöm.- állt elé hirtelen a fekete hajú. 

- Mégis mit?- nézett vissza rá a szőke döbbenten. 

- Nem tudom, hogy mióta nem nevettem már. Mindig meglepsz engem. 

- Ez a munkám, Potter. Tele vagyok meglepetésekkel.- mosolyodik el újból, miközben a másik zöld tekintetét vizsgálja, ami most a boldogságtól csillog. 

- Bárki bármit is mondjon rád, te nem az az ember vagy már, aki a múltban voltál.- érinti meg lágyan a másik vállát, miközben elsétál mellette és a kandalló felé veszi az irányt, ugyanis most az előtérben nem biztos, hogy eljutna a kandallóig, hogy haza hopponáljon, hisz a média még most sem ment el. - Akkor találkozunk a jövőhéten nálad..Draco...- s azzal elnyelik a zöld lángok.

Draco nem szól semmit, csak döbbenten pislog, a lába pedig mintha gyökeret vert volna. Nem tud megmozdulni és emögött nincs semmiféle bűbáj. Ezt nem okozta mást, mint volt iskola társa, aki olyan szavakkal illette őt, mint még soha senki más. 

Bízott benne. Képes volt elengedni azokat a szörnyűségeket, amiket tett a múltban. 

És most először.. szólította a keresztnevén...

Ebben a pár órában, nem csak a fájdalmat felejtette el, hanem egy bizonyos személyt is.. ám, hiába. Az egyedül lét megint úrrá lett rajta, ahogy ő is haza ért és meglepődve saját magán is, de azt kívánta bárcsak itt lenne vele az a bizonyos Harry Potter, hogy ne érezze újból azt az ürességet.