Hetek teltek el Ginny temetése óta, Harryn pedig úrrá lett a gyász. Megcsonkította, mind testét, mind lelkének és érzéseinek minden egyes darabkáját.

Harry fájdalmasan kelt fel a nappaliban elhelyezkedő kanapéról, majd a fürdőbe vette az irányt, hogy elvégezze reggeli rutinját, hisz legalább még ehhez volt ereje. Barátai napi szinten látogatták, vagyis leginkább Hermione, aki úgy viselte gondját most, mint egy elveszett kisgyereknek. Ron nem mindig jött vele, mivel néha teljesen lefoglalta munkája. Senki nem hibáztatta őt, azért ami Ginnyvel történt, a történtekre mindenki csak annyit mondott, hogy " baleset " volt és a lány önszántából döntött úgy, hogy megmenti férje életét azzal, hogy feláldozza saját magát. A támadókat azóta már az Azkabanba zárták, ám az exgriffendélest, ez cseppet sem nyugtatta meg, vagy épp vigasztalta volna, hisz attól felesége ugyan úgy halott marad, ő pedig élheti tovább az életét egyedül.

Ginny hiánya a házban mindenhol eluralkodott. Ezt leginkább az türközte, hogy Harry azóta sem aludt közös ágyukban, inkább a kanapéra száműzte magát. A tükörben figyelte kissé beesett arcát, amit már a szőr borított, szemei karikásak voltak, teste pedig teljesen összeesett. Hermione mindennap hozott neki kaját, ám néha egy falat sem ment le a torkán, vagy épp ha magába is tuszkolta az ételt, gyomra visszadobta azt. Gyors arcmosás után, a konyhába indult, hogy elfogyassza reggeli kávéját. Hiányoztak neki azok a reggel, amikor még felesége a konyhába forgólódott, csak azért, hogy neki mindent megadjon. Vágyakozott a lány gyengéd érintései és szavai iránt, amiket már soha többé nem kaphat.

A temetés szűk családi körben telt, azonban a média egyből megtalálta ismét csak. Kávéját kortyolgatva olvasta a Reggeli Próféta főcikket, amiben megint csak ő szerepelt és amiben ecsetelték a szörnyű tragédiát. Hiába a hetek múlása, a média mindig felfigyelt rá, hisz ő volt a Kiválasztott vagy mikor épp, hogy nevezték. Azonban ebben a cikkben nem csak ő kapott szerepet. Az egyik alcím felkeltette figyelmét, ami a következő volt; " Nem csak a varázsvilág Megmentője burkolózott gyászba ". Tovább olvasta a cikket és, mint kiderül az nap nem csak ő vesztette el szerettét. Néhány nevet soroltak fel, akik szintén meghaltak, amikor is indokolatlanul átkokat kezdek szórni az exhalálfalók. A nevek között olvasva, azonban megakadt a szeme az egyik áldozat nevén, " Astoria Greengrass ". Többször is elolvasta és megdörgölte szemét, hogy biztos az a név áll-e ott. Ám mind hiába, a nő neve, bizony az áldozatok között szerepelt. Dracot azóta nem látta, ám eltudta képzelni, hogy a férfi is hasonlóképpen bírhatja az egészet, hisz akárcsak ő, elvesztette feleségét, akiről oly vidáman beszélt.

Harry úgy gondolta, hogy a munkájába menekül majd, gondjai elől, azonban lelkiállapotának instabilitása miatt, a Minisztérium jobbnak látta, ha egy kis időre szabadságra megy. Jobban mondva kényszerítették.

Visszahelyezte magát a kanapéra, miután elfogyasztotta kávéját, s szinte nem telt el párperc, a kandalló zöld fényben villant fel, majd kilépett belőle Hermione, aki közben ruháját söpörte le.

- Jó reggelt, Harry!- köszönt a lány barátjának.

- Neked is Hermione. Minek köszönhetem az ilyen korai látogatásod?- nézett rá a zöldszemű érdeklődve.

A lány nem válaszolt, csak bámult az előtte ülő férfira. Végül jobbnak látta, ha helyet foglal mellette.

- Figyelj Harry...beszélnünk kell..- mondja nagyot sóhajtva.

- Valami gond van?- nézett rá a lányra kérdően. Nem igazán értette, hogy mi lehet ennyire komoly dolog.

- Ami azt illeti, igen van. Még hozzá az, hogy teljesen elhagytad magad, mióta Ginny..elment.- néz rá barátjára.

- Ez hülyeség. Jól vagyok..vagyis, majd leszek.- válaszolta, majd felállt a kanapéról.

Harry nem akart ebbe a témába jobban belefolyni, mivel tudta, hogy a lánynak valamilyen szinte igaza van, de nem akart erről beszélgetni.

- Így gondolod? Ginny temetése óta ki sem tetted a lábad a házból és nem mellesleg teljesen elhagytad magad!- állt fel ő is a kanapéról, miközben kissé megemelte hangját.

- Nézd Hermione, ez nem a te dolgod! Mégis mit vársz tőlem? Nem egyszerű egy ilyen dolgon túl lépni és ezt te is nagyon jól tudod! Hiába mondják azt, hogy nem az én hibám, igenis én vagyok felelős a történtek miatt! Ginny azért halt meg, mert meg védett engem a haláltól!- kelt ki magából az exgriffendéles, szemeimben pedig könnyek gyűltek, majd egy hirtelen mozdulattal visszadobta magát a kanapéra, miközben arcát kezeibe temette.

- Én csak aggódóm érted.- ült vissza mellé a lány, kezével pedig finoman hátát kezdte simogatni.- Ginny önszántából döntött így, mert szeretett. A történteket már nem lehet visszafordítani, viszont biztos vagyok benne, hogy Ő nem ezt a Harryt akarná látni, aki most vagy. Azt akarná, hogy továbbra is boldog légy és éld szabadon az életed.- mondja nyugtatgatva barátját.

- Sajnálom, nem akartam veled kiabálni. Csak...annyira hiányzik.- tört ki könnyekben, barátnője pedig szorosan magához ölelte.

Hermione tudta, hogy nem lesz könnyű menet ez barátjával, hisz tisztában volt vele, hogy mennyire is szerették egymást Ginnyvel már iskolás koruk óta. Az is tisztán látható volt, hogy Harry még nem fogadta el teljesen felesége halálát, hiszen még a jegygyűrűjét sem vette le ujjáról. Miután kezdte érezni, hogy barátja megnyugodott, elengedte és folytatta tovább mondandóját.

- Segítségre van szükséged és ezt te is beláthatod. Egyedül ezen nem fogsz tudni túllépni. Ezért arra gondoltam, hogy jót tenne neked egy orvos, aki az ilyen problémákkal foglalkozik, így kértem neked egy időpontot a Szent Mungóba.

- Dili dokihoz akarsz vinni?- kérdezte Harry, döbbent tekintettel.

- Ne hívd így. Akárcsak a muglik világában, itt is vannak erre specializálódott orvosok. Lélek gyógyítók vagy pszichológusok, ki hogy hívja őket.

- Rendben van. Ha ezzel megnyugtatlak elmegyek, de ha nem változik semmi, vagy nem szimpatikus az orvos, akkor felejtsd el az egészet.- egyezik bele végül egy nagy sóhaj kíséretében.- Mikorra kell mennem?

- 11 órára, de érted jövök majd és együtt elmegyünk.- mondja a lány mosolyogva, majd a kandalló felé vette az irányt.- Ja igen, a biztonság kedvéért titok tartásra köteleztem a Szent Mungót, hisz nincs szükség arra, hogy újból cím lapra kerül.- fordul még vissza barátjához.

- Rendben van, addigra elkészülők. És köszönök mindent, Hermione.- válaszolja egy finom mosollyal arcán, majd barátnőjét újból elnyelik a kandalló lángjai és eltűnik.

Gondterhelten dőlt vissza kanapéjába, hisz nem volt sok kedve egy vadidegenhez, akinek azt kell majd ecsetelnie, hogy épp milyen gondja-baja van. Bár jobbnak látta elfogadnia a helyzetet, hisz tudja, hogy Hermione addig úgysem hagyta volna békén, még bele nem egyezik.

Erőt véve magán el is kezdte összeszedni magát, hisz alig két óra múlva már egy lélek gyógyítóval fog szembe ülni, azonban nem ismert eddig ilyen orvosokat és kezdett kíváncsi lenni, hogy vajon ki is választotta ezt a szakmát.

** ** ** **

Draco épp munkahelye felé sétált már, amikor a földön heverő újságcikkre pillantott, aminek az elején ott szerepelt Harry Potter és a vele történt tragédia, illetve az áldozatok neve. Elvesztette Astoriát, hisz túl későn érkezett már oda, így feleséget eltalálta az egyik átok. Belül kínzó fájdalom gyötörte és hibáztatta magát azért, amiért lassú volt, illetve, hogy nem hallgatott az nap reggel feleségére, amikor azt mondta neki, hogy "Rossz előérzete van, mégis ebben a rosszban lesz valami vidámság is..". A szőke nem értette, a vidámságot a lány mondatában és mint bebizonyosodott, már nem is érzi. Aznap minden megváltozott. Kibékült régi rivális iskolatársával Harry Potterrel, akinek most nem ő nyújtott kezet, azonban neki esze ágában sem volt azt elutasítani, hisz nem az a naiv gyerek volt már, mint régen. De érezte azt az ürességet, ami most körül lengi felesége hiánya miatt. Legszívesebben tombolt volna, de a Malfoyos magatartás nem engedhette, hisz szülei mindig is azt nevelték bele, hogy nem szabad a fájdalmát soha kimutatnia senki előtt sem. Még a szülei előtt sem.

Beérkezve azonban munkahelyére, egyből asszisztenséhez fordult és próbált mindent elfelejteni.

- Jó reggelt Mr. Malfoy!- fordult felé a nő, miközben a papírok között keresgélt.

- Jó reggelt. Ha valaki keresne az irodámban leszek.- s azzal el is indult volna, azonban asszisztense egyből utána szólt.

- Várjon! Ma egy új páciens érkezik önhöz. A nevét nem mondhatom el, mivel titok tartás köti az egész intézményt érte.- nyújt egy borítékot felé, amit elvesz, és zakója zsebébe csúsztat.

- Rendben van. Köszönöm.- majd azzal felsétált a lépcsőn, végig a hosszú folyóson irodájához, amin belépve egyből asztalához sétált és ledobta magát székébe.

Zsebéből elővette a borítékot, de egyenlőre csak nézegette, nem bontotta fel. Vajon ki lehet ez a titokzatos személy?- merengett el magában. Tudta, hogy mire vállalkozik, amikor elvállalta ezt a munkát, mint Lélek gyógyász és nem hiába, hogy ő lett a legjobb benne. Sok betege volt, megértő volt velük, még ha ez a való életben nem is igazán volt jellemző rá, de igyekezett minél nagyobb empátiával szolgálni. Szerencsére sikerült neki, mivel egyszer sem panaszkodtak rá. Azonban az ajtóján díszelgő név táblán nem szerepelt a teljes neve, hisz kötötte a múltjához, így csak egyszerűen Mr. M. volt kiírva rá.

Mély levegőt véve, elkezdte a borítékot felnyitni, majd kivett belőle egy lapot. A lapon mindegyik páciense neve szerepelt, külön szedve a régieket az újtól. Szemével gyorsan végig futotta, majd meg is találta annak a titokzatos személy nevét, akinek az új betegei között szerepelt a neve. Döbbenten pislogott és nem kicsit lepte meg, amit látott. Többször is elolvasta azt a nevet, azonban az nem változott meg és bizony fekete fehéren állt ott.

- Potter?..