Harry újból a múltban találta magát. Az Abszolútra repítette az időnyerő, ahol igyekezte megtalálta régi önmagát Ginnyvel az oldalán, miközben próbálta elkerülni a tragédiát, hisz nem szeretett volna saját magával összefutni. Szörnyű dolgok történtek volna az idővel akkor, nem mellesleg a múltbeli énje azt hitte volna, hogy megőrült. Így hát óvatosan közlekedett, kerülve mindent és mindenkit, nem volt arra sem szüksége, hogy a sajtó megállítsa vagy, hogy bárkivel is szóba elegyedjen. Az egyik üzlet sarkából figyelte a közlekedő embereket, miközben kereste feleségét és saját magát a tömegben. Szerencsére remek helyszínt választott, hisz pont rálátott a Florean Fortescue Fagylaltszalonra és csak várt, s várt. Már kezdett lába elgémberedni, sőt már arra is gondolt, hogy talán mégsem jó időbe repítette vissza az időnyerő és akkor bizony hiába várja magát és feleségét. Ám nem sokkal később, már meg is jelent Ginnyvel az oldalán, aminek hatására magával ragadta egy nosztalgikus érzés, szíve pedig összeszorult. Eszébe jutott az a boldogság, amit együtt éltek át. Ahogy nézte feleségét, s saját magát, mind aki rájuk nézett csak a tiszta és őszinte szeretet látta. Hiába voltak nehézségek az életükben, képes voltak együtt legyőzni, s elfeledni a múltat, mégis a tudat, hogy pár órával később ez mind már csak szétfoszlott képzelgés lesz. Fájdalmasan mosolyodott el, miközben nézte Ginnyt, miközben kávézgattak és nevetgéltek. Tudta, hogy most itt a lehetősége arra, hogy ezt most mind visszakapja és nem csak Ő, hanem Draco is. Hiszen a szőke is ugyanolyan magányos lélek lett, mint Ő és most neki is megváltoztathatja a jövőjét, úgy hogy az boldog és örömteli legyen. 

Harry továbbra is csak várt, addig nem akart beavatkozni, még a két nő nem találkozik össze és nem mennek el. A terve az volt, hogy amíg a múltbeli énje Dracoval társalog, addig Ő követi a két lányt és amikor kell közbeavatkozik majd és megmenti mindkettőjük feleségét. Hagyta, hogy történjenek az események, a két pár, végre összetalálkoztak, Harry és Draco pedig helyet foglalt egy italra, még Ginnyék elmentek bevásásrolni. Harry szíve ismét csak összeszorult Draco láttán, hisz ekkor még nem is sejtette, hogy milyen közel is fognak egymáshoz kerülni a szőkével. Minden pillanatot élvezett vele és egy percre el is bambult, ahogy figyelte a volt mardekáros kiemelkedő alakját. Talán még hezitált is és talán egy pillanatra elbizonytalanodott a céljában. Azért kíváncsi lett volna arra, hogy milyen lett volna a jövőjük együtt Dracoval. Lehet komolyabbra fordult volna a dolog és össze is költöztek volna, bár a ház kérdés igen nagy fejtörést okozott volna mindkettőjüknek. Hamar megrázta a fejét, hogy vissza térjen eredeti tervéhet és elengedje a Dracoval való dolgokat. Egyszer megpróbál, majd a másik jövőben újból összebarátkozni vele, ha a szőke is hajlandó lesz rá, hiszen Draco semmire sem fog emlékezni. 

Figyelmesen cikázott végig az épületek között, igyekezte talárjával takarni arcát és követni Astoriat és Ginnyt. A két lány igazán jól elvolt, folytonosan nevetgéltek és boldogan nézegették végig alaposan az üzletek kínálatit. Más szóval, Harry figyelemmel kísért egy női shoppingolást. Épp az egyik saroknál megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát, mivel elég nehezen bírta a tempót tartani, nem beszélve arról, hogy bujkálnia is kellett. Az egyik pillanatban azonban, valaki erőteljesen a hátának ütközött, majd ösztönösen a személy felé fordult. 

- Sybill Trelawney?- emeli fel döbbenten szemöldökét. Azóta nem találkozott a hölggyel, mióta elvégezte a Roxfortot, illetve mióta nem járt jóslástanra, hisz magát a tantárgyat ki nem állhatta.

- Elnézést kérek a figyelmetlenségemért.- söpörte le kissé elvont öltözékét, majd a szemben álló férfira tekintett.- Harry Potter! Ó, de rég volt is már, mikor útóljára találkoztunk! Gyorsan telik az idő.- örvendezett fel a férfi láttán.

- Valóban rég volt már. Én is örültem a találkozásnak és semmi gond. Ha most megbocsájt, nekem dolgom van.- mosolyodott el enyhén, majd indulásra készült, azonban az idős boszorkány ezt nem hagyta és sértődötten szólalt fel. 

- Ennyi év után annyit sem érdemlek, hogy megtisztelj azzal, hogy megkérj, hogy jósoljak neked? Micsoda tiszteletlenség.- húzta enyhe fintorra ráncos arcát, mire Harry döbbenten pislogott rá, majd megforgatta szemeit, hisz el is felejtette, hogy már diák korukban is igen szeszélyes egy nőszemély volt.

- Rendben van, de nincs sok időm.- egyezett bele egy nagy sóhaj kíséretében, talán meggondolatlanul, bár úgy vélte, hogy ideje még bőven van és már a két lányt is szem elől vesztette. 

- Remek! Akkor hát, kövessen, Mr. Potter.- csapta össze tenyerét, majd egy másik sötétebb utca szakaszra tévedtek és betértek egy igen lepukkant üzletbe, ami mellett semmi sem volt.- Kérem foglaljon helyet az asztalnál, én addig előkészülök.- mondja az idős nő, majd eltűnt az egyik ajtó mögött, Harry pedig úgy tett, ahogy a boszorkány kérte. A helységet több réteg por borította, illetve mindenhol rengeteg értéktelen kacat helyezkedett el. 

Nem tudta, hogy mennyi idő is telhetett el azóta, de eddig az időnyerő nem mutatott semmiféle változást sem, vagyis jobban mondva eddig nem akarta Harryt előre dobni vagy vissza a jövőbe, ahonnan jött. Bízott abban, hogy Ginny és Astoria még élnek és képes lesz őket megmenteni, mikor arra kerül a sor, hisz már annyiszor megtette. A boszorkány nem sokkal egy hatalmas tállal tért vissza kezében, ami nem volt más, mint egy merengő. A sötét hajú, kérdően vonta fel szemöldökét. Nem látott még olyat, hogy valaki a merengőből képes lenne jósolni. 

- Egy merengő?- tette fel a kérdést a nőre tekintve. 

- Tudod, a jóslás tudomány is fejlődött az évek múlásával, ám ezt a jóslás fajtát nem könnyű elvégezni. Hónapokig tartott elsajátítanom a trükkjét, míg képes voltam biztonságosan használni, anélkül, hogy elvesztem volna a valóság és a képek között.- tette le a tálat biztonságosan egy tartóra, majd jósgömbjét fedte fel az asztalon.- Kérlek tedd rá a kezed a gömbre és fókuszálj egy olyan dologra, ami igazán fontos neked. De ne feled, csak egyetlen egy dologra.- utasította, Harry pedig kissé feszülten, de úgy tett, ahogy a boszorkány utasította. 

Harry egy dologra koncentrált, méghozzá az Ő jövőbeli életére és Dracora, akinek szintén ezek után változhat az élete. Néhány másodperc után elengedte a gömböt, majd Sybilla tette rá a kezét és fogadta testébe a Harry által gondolt képeket. A zöldszeműt ismét megcsapta a nő sherry illata, ami mindig töményen áradt belőle és amire akarva, akaratlanul elfintorodott. 

Az idős boszorkány valamit elkezdett suttogni ajkaiból, amit a másik nem igazán értett, a látvány pedig igencsak nyomasztó volt, főleg amikor a nő reszketni kezdett, majd szeme fehérje villant meg. Szerencsére perceken belül abba hagyta, majd sietősen a merengőhöz lépett és emlékét a tálba helyezte. 

- Gyere fiacskám hamar! Nézz bele és lásd hát a jövőd és a rád váró borzalmakat vagy épp boldogságot.- mondta széles vigyorral arcán, mire Harry oda sietett mellé és a merengőbe hajolt mélyen, bízva abban, hogy a boszorkány nem verte át és nem fog sehol sem beragadni. 

A képek és a helyszínek csak úgy száguldóztak Harry szeme előtt. Látta barátait és szeretteit egyaránt, majd a kép váltott. Saját magát pillantotta meg Ginnyvel, miközben a közös otthonukban vannak és gyermekeikkel játszadoznak, úgy ahogy azt mindig is képzelték. Két fiú, s egy lány. Ahogy figyelte őket, melegség öntötte el szívét és a tudat, hogy ezt most mind megkaphatja majd. Ám nem sokáig élvezhette a pillanatot. A kép hirtelen elsötétült, és egy szőke férfit látott. Az a férfi, pedig nem volt már, mint Draco Malfoy. Oldalán ott volt Astoria, aki fényt adott az életében, ám a képek megint csak váltakoztak. A következő jelenet amit látott szörnyű volt és tragikus. Draco egy sírnál állt és zokogott, fia; -akinek szintúgy szőke haja volt-, egy rózsát helyezett a sírkőre. Harry közelebb sétált és megnézte a sírkőre írt nevet, tekintete pedig egyből elhűlt. Teljesen összezavarodott Astoria neve láttán. Nem lehetett ez a jövő. Mielőtt még hozzá érhetett volna a szőke férfihez, a képek eltűntek és vissza tért a jelenbe, fejét pedig idegesen emelte ki a tálból. 

- Nem lehetséges, hogy tévedett a jövőt illetően?- fordult a boszorkány felé igen ingerülten. 

- Meg kérdőjelezed a tudásom?!- háborodott el a nő.- Azt mutattam meg, amire gondoltál. A te jövőd fényes lesz, még másé sötét és tragikus, hiába is próbálunk ellene tenni.- válaszolta határozottan, majd egy pálcasuhintással mindent a helyére parancsolt.- Néha el kell fogadnunk azt, ami van és nem beleavatkozni a dolgokban.- Harry e mondat hallatán egy pillanatra összerezdült, hisz olyan volt, mintha az öreg boszorkány tudná, hogy miféle terve van. 

- Köszönöm a jóslást. Remélem, még találkozunk a jövőben.- erőltetett egy mosolyt az arcára, mire a nő is egyetértően bólintott és amilyen gyorsan csak tudta, szélsebesen kezdte szedni a lábait. Gondolatai teljesen összekuszálódtak és már nem tudta, hogy mi lenne a helyes döntést. 

Eddig abban a hitben élt, hogy ha meg menti, mind Ginnyt, mind Astoriát akkor neki és Draconak boldog életük lesz, gyerekekkel és családdal. Ám azok után a képek után ez mind semmivé foszlott.  

A következő percben már ismét a Fagylaltszalon előtt találta magát, ahol még mindig beszélgetett Dracoval. Minél tovább nézte a szőke férfit, annál jobban veszett el benne és kezdte feladni elgondolásait. Boldog és örömteli élete lehet, olyan, amire mindig is vágyott. De milyen élet az olyan, még ő a felhők felett jár és úszik a boldogságban, még a másik szenved és újabb gyötrelmeket él át. Nem akarta újból szenvedni látni a szőkét. Itt és most döntenie kellet. Vagy saját maga vagy Draco élete. Nehéz volt, szinte kínozták az érzelmek és a tehetetlenség. Tekintetét újból magukra emelte és pont elkapta azt a pillanatot, amikor a kezét nyújtja a másik felé a szőke, pedig örömmel fogadta el. Ekkor, pedig Harry döntött és megragadta az időnyerőt. 

Nem áldozhatja fel a másikat. Többé nem. 

Az események, pedig újból ott tartottak, amit Harry megakart akadályozni, de hagyta, hogy minden ugyanúgy történjen. Szeme sarkából egy könnycsepp gördült le, az időnyerő pedig elkezdett izzani és pörögni, majd minden eltűnt. 

** ** ** 

Draco nem bírt egy helyben maradni, így szülei látogatása után, visszatért Harry üres lakásába, ahol hol idegesen borába kortyolgatott, hol pedig fel-alá mászkált az idegességtől és várta, hogy történjen valami. Nem tudhatta, hogy mi is fog pontosan történni, de azt igen, hogy Astoriát így is úgy is elveszti majd. Az ablakon bámult kifelé, s nézte ahogy egy fekete felhőből elkezd a víz ömleni, s elmos mindent. Fájdalmas mosoly húzódott Draco ajkaira, hisz tökéletesen egyesülni tudott most az eső létezésével. Ám mielőtt bármennyire is magába fordulhatott volna, egy nagy zörgés és dörgés hallatszott a nappali felől, s egyből oda sietett. 

Döbbent tekintettel nézett az előtte álló, megtört mégis boldog férfia, aki talárját igazgatta, majd felnézett. 

- Hála Merlinnek!- sietős léptekkel rohant oda Draco, majd ugrott Harry nyakába és habozás nélkül tapadt a másik ajkaira, aki szintúgy minden érzelmét kifejezve csókolt vissza. 

- Soha többé nem kell magányosnak lenned, megértetted Draco?- simított végig selymes arcbőrén Harry, amibe teljesen belesimult a szőke.

- Ahogy neked sem, Harry..- mosolyodott el, szeméből pedig néhány kósza könnycsepp csordult ki, majd szorosan megölelték egymást.

Csak élvezték a jelent és a pillanatot. Úgy álltak ott, mintha megállt volna az idő, tele kimondhatatlan érzésekkel és megnyugvással, amit még talán sosem éreztek.