Draco, miután távozott Harry visszarogyott a kanapéra. Tengernyi érzelem kavargott benne, azonban dühös nem volt. Inkább volt csalódott és szomorú; mintsem dühös arra, akit...szeretett. Fogalma sem volt, hogy hogy tudott ilyen rövid idő alatt valakibe beleszeretni, hisz minden annyira zavarosan indult. Astoria halála után úgy érezte, hogy Draco Malfoynak lenni egyet jelent; az elszigeteltséget. De meg változott minden. A kis hős megváltoztatott megint csak mindent. Soha sem gondolta volna, hogy pont Ő iránt fog érzelmeket táplálni és most úgy érezte, hogy ismét elveszített mindent. Tudta azonban, hogy bárhogyan is döntsön Harry, az helyes lesz. Ő is és Harry is visszakaphatják azt az életet, ami a múltban volt és ahogy ténylegesen elképzelték a jövőt. 

Csak egy kérdés volt. Draco biztosan akarja ezt?

Erre a kérdésre maga sem tudta már a választ. Nem felejtette el Astoriát, hisz volt, hogy mindennap gondolt rá, de mégsem érzett már ürességet és tudta, hogy ez csak Harrynek volt köszönhető. Ha azonban minden visszaáll, akkor Ő ebből az időszakból semmire sem fog emlékezni és talán Harryvel sosem lesznek barátok. Ha akkor aznap Astoria és Ginny nem futnak össze vagy, ha egyáltalán nincsenek is jóban, akkor ők ketten sosem lesznek barátok. Talán a köszönő viszonyig jutnának el, de tovább biztos nem. A medál amit viszont kapott, mindent felboríthat, hisz olyan fajta mágiával készült, amit az idő múlása sem változtathat meg és ezzel Harry is tisztában volt. 

Szemeit megtörölte, hisz annyira fájt neki visszagondolni mindenre, hogy akarata ellenére is kicsordult néhány könnycsepp. Aztán hirtelen megérzett valamit a mellkasánál, méghozzá a levelet, amit a szüleitől kapott. Harryvel szerette volna közösen elolvasni, ám erre nem került sor. Egy nagy sóhajt kíséretében felbontotta a levelet, majd óvatosan kicsúsztatta belőle a papírt. A benne rejlő szöveg nem volt hosszú, sőt még csak tartalmasnak mondható sem. A levélben annyi állt, hogy: Beszélnünk kell egy fontos dologról. Kérlek jelentkezz minél hamarabb.

Nem tudta mire vélni ezt a hirtelen semmit érő levelet, de jobbnak látta, ha minél hamarabb meglátogatja a szüleit, ha már ennyire fontos dologról lehet szó. Gyorsan összeszedte magát, rendet rakott még Harry otthonos kis lakásában, majd mielőtt hopponált volna egy fájdalmas mosoly szökött arcára, majd lezárta a házat és távozott. 

A következő pillanatban pedig, már újból ott állt a Malfoy Kúria előtt, kissé szorongva, de magabiztosan. Azóta a nap óta nem járt itt, hogy vége lett a háborúnak. Nem hiányzott egy cseppet sem neki, hiába élte le itt az egész gyermekkorát és kapott meg mindent. A szeretetet nem lehet megvenni és erre idővel az apja is rájött. Édesanyja mindig küldött neki levelet, ám arra sem mindig válaszolt, bár néha ez miatt rosszul is érezte magát, hisz az anyját sajnálta a legjobban. Hangos kopogást ejtett meg az ajtón, ami pár perc után ki is nyílt és édesanyja felvirult arca tárult elé. 

- Draco..- ölelte át szorosan fiát, amit szintúgy viszonozott a szőke is.- Gyere be!- tárta kijjebb az ajtót, miután elváltak. 

- Rég láttalak anyám.- mosolyodott el finoman, majd lehámozta magáról kabátját. Körbe nézve, megállapította, hogy a Kúria nem sokat változott, de legalább már voltak élénkebb színek a házban, s nem mindent a sötétség borított a bútoroktól eltekintve. Helyet foglalta a hatalmas étkezőben, miközben a teát kortyolgattak. Nem sokkal később Draco apja, Lucius is megjelent, akinek az arca rengeteget öregedett az évek múlásával. 

- Örülök, hogy látlak, Draco.- mondta rideg hangjával, majd helyet foglalt felesége mellett. 

- Úgy szint, apám.- válaszolt kissé éles hangon, majd elővette zsebéből a levelet, amit neki szántak.- Küldtetek egy levelet, amiben csak annyit írtatok, hogy fontos dologról kell velem beszélnetek. Nos, most itt vagyok, úgyhogy mi lenne, ha elmondanátok.- tért egyből a lényegre határozottan. Narcissa arca fájdalmasra változott, ellentétben Luciuséval akinek arca csak még inkább keményebb lett. 

- Tudod, mi mindig illemre neveltünk. Most mégis úgy beszélsz velünk, mint egy darab ronggyal. Hát ezt érdemeljük mi?- csattan fel idegesen az öregebbik Malfoy. 

- Lucius elég! Nem azért hívtuk ide Dracot, hogy a múltat hánytorgassuk. Már felnőtt és úgy éli a saját életét, ahogy akarja. Megérdemeljük, amiért lealacsonyítóan tekint ránk, hisz nem kellett volna akkoriban ráerőltetni mindent.- szólal fel Narcissa is megvédve fiát. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Draco életét valamilyen szinte tönkretették és amit elért, azt csak is magának köszönheti. 

- Sajnálom apám, amiért azt gondolod, hogy nem tisztellek titeket. Már rég nem az az ember vagyok, aki évekig neheztel másokra. Ti pedig a szüleim vagyok, akár tetszik, akár nem. Akkoriban úgy neveltetek, ahogy jónak láttátok; a Halálfalók nézeteivel. Nem tudhattátok, hogy ennyire felborul majd minden. Én pedig csak is titeket védtelek akkor, senki mást sem.- mondja határozott tekintettel Draco, mire apja tekintete kissé megenyhül.

- Bocsáss meg a hirtelen tett kirohanásomért. Csak, hogy tudd mindig büszkeség fogott el, amikor a címlapokon szerepeltél mostanában, még ha csak azért is, mert Harry Pottert kellett kezelned.- süti le szemeit Lucius, enyhén bosszúsan. 

- Azért ennél kicsit bonyolultabbak voltak a dolgok, hisz Ő is elvesztette a feleségét. Ám mindkettőnknek sokat segített a kezelés.- válaszolta továbbra is határozottan, mire apja bólintott egyet. 

- Bármilyen hihetetlen is, de a családunk örök hálával tartozik Mr. Potternek.- fújja ki erősen a levegőt, majd feláll az asztaltól, s átnyújt talárja zsebéből egy levelet és újból helyet foglal. 

- Még egy levél?- emeli fel kérdően szemöldökét a szőke, majd a boríték elejére tekint, amin a következő név áll; Astoria.

- Ezt Astoria hagyta neked, búcsú levélként. Érezte, hogy valami nincs rendben vele, ezért is írta meg még hónapokkal ezelőtt. A temetés után jobbnak láttuk még, ha nem adjuk oda, hisz eléggé magadba zuhantál, ezért vártunk.- mosolyodik el fájdalmasan Narcissa, mire Draco kiveszi a borítékban rejlő levelet.

A pergamenről még árad Astoira édes és mámorító illata, ami teljesen visszarepíti Dracot a múlt emlékeibe, majd óvatosan szétnyitja a levelet.

Kedves, Draco

Ha ezt a levelet megkapod a szüleidtől, akkor valószínűleg már nem vagyok veled és megtudtad, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedek, ami miatt nincs sok időm hátra. Azt akarom, hogy tudd, remek férj és társ voltál az egész házasságunk alatt, amiért csak hálás lehetek neked és bátran kimerem jelenteni, hogy nálad jobb férjet nem is kívánhattam volna. Azonban kérlek téged, hogy felejts el és engedj el örökre. Ne emészd örökké magad a múlt miatt. Azt akarom, hogy boldog légy  és, hogy találd meg azt a személyt, aki a lelki társad lehet.

A te hitvesed, 

Astoria

Draco remegő kezekkel olvasta végig a levelet, miközben agya tele lett kérdésekkel, hisz nem értette, hogy Astoria miről beszélt. Szemeiből egy-két könnycsepp hullott le a papírra, mire édesanyja megszorította kezét együtt érzően. Kellett Draconak pár perc még újból összeszedi magát és képes lesz kérdéseket feltenni szüleinek. Egy mély levegőt véve, sikeresen megnyugodott, majd visszatette a levelet a borítékba. 

- Ha kérdésed van, bátran kérdez.- mosolyodott el finoman Narcissa.

- Astoria..gyógyíthatatlan beteg volt? Én erről miért nem tudtam?

- Nem akarta, hogy sajnáld és, hogy lásd szenvedni. Tudta, hogy ha elmondaná, te minden álmod feladnád, amiért annyit küzdöttél és ezt nem akarta. Csak is téged figyelt, Draco. Számtalan gyógyító vizsgálta meg a betegsége miatt, de mint kiderült ez a családjára vezethető vissza és semmi esélye nem volt a gyógyulásra. Más szóval örökölte. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod, de ő így látta a legjobbnak. Ez miatt pedig kérlek, ne neheztelj rá.- mondta édesanyja, amitől csak még jobban elhűlt Draco tekintete. 

- Sosem tudnék rá neheztelni. Megértem az álláspontját, hisz akkoriban elég sok mindene mentünk keresztül, de ezt sosem gondoltam volna. Annyi tervünk volt az életünkben, a gyerek vállalástól kezdve a közös programokig, hogy egy szerető családot tudjunk majd teremteni. Feláldozta magát, csak is azért, hogy én boldog legyek. Jobb feleséget nem is kívánhattam volna nála.- húzta fájdalmas mosolyra ajkait, miközben beletúrt hajába.

- Draco, nektek sosem lett volna közös gyereketek és jövőtök.- szólalt fel Lucius, akinek az arcára a bánat ült ki.- Tiltakoztam  a házasságotok ellen, de mégis, láttam, hogy boldog vagy mellette, annak ellenére, hogy félvér volt. Már nem is számított, sem az, hogy lesz-e Malfoy utód.

- Hogy érted, hogy nem lehetett volna közös jövőnk és gyerekünk?- néz rá kérdően apjára. 

- Astoriának két lehetősége lehetett volna. Vagy megszüli a gyermeketeket, de akkor belehal a szülésbe, hisz teljesen elvesztette volna az erejét vagy már a terhesség alatt annyira legyengíti a betegség, hogy abba hal bele. Mind a két helyzet szörnyű és tragikus. Az által a halál által, ahogy meghalt nem szenvedett. Gondolt rád és arra, hogy ha neki nem is, de neked legyen egy boldog jövőd. 

- Remélem megtalálod a lelki társad, Draco.- válaszolja édesanyja, majd mindannyian felállnak és távozni készül, de előtte még szorosan magához öleli édesanyját és válaszol az utolsó mondatára. 

- Azt hiszem, már megtaláltam..- suttogja, majd elköszön tőlük és haza hopponál.

Mélyen hatott rá Astoria levele és most már tudatában volt annak is, hogy ha Harry visszaállítja a múltat, ugyanúgy elfogja veszíteni Astoriát, mint hónapokkal ezelőtt és ez ellen semmit sem tud tenni. 

Reménykedett abban, hogy Harry valami folytán meggondolja magát.

S csak várt és várt, még a percek, majd az órák teltek, de nem változott semmi.