Késő délután volt már, amikor Harry még mindig az irodájában az asztala felett görnyedt és szorgosan írta a több oldalas jelentéseket, hisz az utóbbi időben egyre több bűncselekmény ment végbe, de szerencsére mielőtt katasztrófa történt volna, sikerült mindegyiket blokkolniuk. Ám ez rengeteg idővel és papír munkával járt, így nem csoda, hogy a nap végégre mindig hulla fáradtan dőlt le a kanapéra. Azonban nem csak a munka merítette ki, hanem a folytonos zakatoló gondolatai is, egy bizonyos személy iránt. Aki, persze nem volt más, mint Draco Malfoy, aki egyben jelenleg még az orvosa is volt. 

De, hogy sikerült-e rájönni, hogy mit is érzett pontosan a szőke iránt? Nos, nem igazán. 

Kedvelte a férfit, sőt nagyon is, hisz intelligens volt és már rég nem volt az a felfuvalkodott gyerek, akit anno megismert. Rengeteget változott a személyisége és ezt tetszett Harrynek. Mindig jót eltudtak beszélgetni, szinte órák teltek el úgy, hogy mindenféle témában megtalálták a közös hangot. Persze a szokásos kis csipkelődés egy beszélgetésükből sem maradhatott el, de talán ezek tették tökéletessé. Azonban Harrynek már nem csak a volt mardekáros személyisége tetszett, hanem maga a külső megjelenése is. A hófehér, makulátlan bőre. A szürke szemei, amit tejföl szőke haja tökéletesen kiemelt, a vékony, mégis enyhén szálkás alkatáról nem is beszélve. 

Sosem vonzódott eddig egy férfihoz sem, hisz mindig is lányokkal járt, nem mellesleg ott volt neki Ginny, aki a felesége volt és aki még a mai napig hiányzik neki. Ám igazat kellett adnia abban Draconak, hogy ideje elengednie. A gyász már így is eléggé felemésztette, mind lelkileg, mind testileg.  A gyűrű még mindig ott volt a kezén, mégis úgy érezte, hogy már csak a múltat jelenti neki. A múltat, ami már elmúlt és ami már soha többé nem lesz. 

Fáradtan dőlt hátra székében, miközben levéve szemüvegét, megmasszírozta orrnyergét egy fáradt sóhaj kíséretében. Ekkor pedig egy halk kopogás hallatszott ajtaján, majd belépett rajta Hermione, aki azóta nem látja barátját, hogy Ron letámadta mindkét férfit. 

- Szia, Harry. Van egy kis időd?- lépked óvatosan az asztal felé, kissé szomorú tekintettel. 

- Szia. Ami azt illeti, elvagyok havazva a munkával, de azt hiszem rám fér egy kis pihenés.- mondja, visszahelyezve magára szemüvegjét, majd int a lány felé, hogy foglaljon helyet.- Miben segíthetek?

- A múltkori dologról lenne szó. Figyelj Harry...nagyon sajnálom amit Ron tett és ő maga is már megbánta. Belátta, hogy nem te tehetsz mindenről, hisz nem te akartad, hogy így alakuljanak a dolgok.- foglal helyet, miközben a lehető legbánóbb arccal néz barátjára, hisz valóban nagyon sajnálta a történteket.- És be kell látnom, hogy Draco valóban nagyon jó hatással van rád, hisz remekül festesz és szerintem neki is nagyon jót tett ez az egész, hisz neki sem lehetett könnyű Astoria miatt.

- Valóban nem volt az és örülök, hogy te is megértetted a helyzetemet. Ron viszont, elég kemény dolgokat mondott, mind nekem, mind Draconak, de tudom, hogy milyen egy idióta is tud lenni, aki előbb mond ki valamit a száján, mintsem először gondolkodna. De nem haragszom sem rád, sem pedig Ronra. Érthető volt, hogy kibukott, hisz elvesztette már két testvérét is.- válaszolja teljes határozottsággal és egy finom baráti mosollyal. 

- Igen, ritka egy nagy hülye tud lenni. Ezt már megtapasztalhattuk az évek során.- nevet fel a lány, majd feláll és szorosan megölelik egymást.- Örülnék, ha valamikor eljönnétek Dracoval hozzánk egy vacsorára.

- Remek lenne, azonban nem igazán tudom, hogy Draco miként fogná a meghívást.

- Ha te mondod neki, biztos, hogy elfogadja.- mondja a lány széles mosollyal és egy kacsintással. 

- Ezzel mire akarsz célozni?- vonja fel a szemöldökét a sötét hajú. 

- Ugyan már, Harry. Ne mond, hogy nem vetted még észre Draco viselkedését az utóbbi időben. Ami pedig a te viselkedésedet illeti, minden tisztán leolvasható.- fonja össze maga előtt karjait. 

Harry valóban felfigyelt a szőke furcsa viselkedésmódjára, ám nem igazán tudott mit belőle leolvasni, annak ellenére, hogy számtalan célozgatásokat tett neki és mindig kereste a másik testi közelségét. Ó, vagy talán mégis. Hisz az utolsó találkozásukkor elég szoros közelségbe kerültek egymáshoz, amit itt és most be kellett látnia Harrynek, hogy az a közelség egyáltalán nem zavarta. Sőt, nagyon is imponált neki. 

- Ami azt illeti, észrevettem és be kell, hogy valljam...igazán figyelemre méltó.- dől neki asztal szélének, közben szoros szemkontaktust tartva a boszorkánnyal. 

- Szóval...tetszik neked.- húzza elégedett mosolyra ajkait a lány.- Nem gondoltam volna, hogy a férfiak is bejönnek, nemhogy egy Malfoy.

- Én sem gondoltam volna. De talán ez annak a jele, hogy ideje elengednem Ginny és új életet élnem. Ha megkérlek rá, ne szólj erről semmit sem Ronnak, hisz így is elég taszító neki Draco, most pedig a legjobb barátja talán kedveli.- sóhajt egy nagyot, mire a lány egyetértően bólint. 

- Hagyd ki a talán szót.- veregeti vállba, mire Harry kissé összehúzza szemöldökét, majd még beszélgetnek pár szót a munkáról, nem sokkal később pedig együtt távoznak az épületből és indulnak haza az elköszönés után. 

A kis hős hazaérkezve, lehámozza magáról a koszós ruhadarabokat, majd vesz egy jól eső zuhanyt és miután ezzel is végzet, elfogyasztja vacsoráját. Nem igazán élvezte az egyedüllétet, sokkal inkább szerette volna, ha Dracoval vacsorázhatna úgy, ahogy a múltkor, hisz akkor egy cseppet sem érezte a magány keserű érzését. Rá kellett jönni-e, hogy hiányzik neki a szőke és nem, már nem csak a társasága, hanem ő maga is.

Így, hát egy merész gondolattól fogva, pennát ragadott és egy vacsora meghívást küldött neki a hopp hálózaton keresztül, majd tűkőn ülve várta a választ, ami pár percen belül meg is érkezett. 

"Szíves örömest elfogadom a vacsora meghívást a holnapi nap folyamán."

Draco Malfoy

Hatalmas mosollyal arcán olvasta el ezt a rövid kis választ és már el is kezdte tervezgeti fejében a holnapi napot, s eszébe jutott egy remek ötlet, amivel igazán meglephetné a másik férfit.

** ** ** **

Draco elégedett vigyorral állt meg a tükör előtt, hisz igazán szalonképesnek és előkelőnek tűnt. Nem is csak tűnt, valóban az volt. Szőke tincseit tökéletesen hátrasimította, öltözéke kiemelkedő volt, ennél nagyobb Malfoyos hatást már nem is kelthetett volna. 

Amikor tegnap este megkapta azt a levelet, igazán megörült. Nem csak azért, mert már nagyon kíváncsi volt, hogy milyen lehet Harry háza, hanem azért is, mert meglepetésként érte a meghívás és várta a vacsorát. Ő sem gondolkodott másképp, mint Harry. Élvezte a másik társaságát és meglepődött azon, hogy mennyire is félre ismerte a másikat. Sosem képzelte volna, hogy ennyi szenvedésen kellett végigmennie és elég hosszú utat is tett meg a kezelés során és egyre inkább látható volt az, hogy a gyásznak már csak halvány jelei vannak. Rá is hatalmas hatással volt a másik, Astoria miatt sokat gyötrődött, de úgy érezte, már képes lenne túl lépni, még ha nem is olyan egyszerűek a dolgok. Az apja mindig azt hajtogatta, hogy nem szabad kihalnia a vérvonaluknak és most mégis, egy férfihez vonzódik. Mert bizony vonzódik hozzá, nem is kicsit, bár a másik nem igazán vette néha a lapot, amikor célozni próbált rá. 

Mindenesetre, most úgy érezte, hogy egy új lehetőség kapuja nyílik meg előtte. De vajon a másik is ugyan így érez? Leginkább ez a kérdés izgatta. Bár tetszett neki, hogy a volt griffendéles is, ha lehetett teremtett vele testi érintkezést. 

Mikor végre úgy érezte, hogy elkészült, vett egy mély levegőt, hogy kitisztítja az elméjét, majd hopponált a megadott címre.

Az ajtó előtt még egyszer idegesen hajába túrt. Kopogott. Lassan kinyílt az ajtó és egy igen jól öltözött Harryvel találta magát szembe. A látványba, szinte teljesen belepirult, hisz ugyan azt a zöld inget viselte a másik, amit nem rég adott neki. 

- Szia, Draco! Gyere beljebb.- tárta kijjebb az ajtót, a szőke pedig visszatérve a valóságba csak bólintott egyet és belépett az ajtón.- Várj, hagy segítsek.- lépett oda Harry a másikhoz, hogy segítsen levenni a kabátját, Draco pedig igyekezte végre összeszedni magát és nem csorgatni a nyálát a látványra. 

Bár Harry sem reagált másképp, volt iskolatársa megjelenésére. 

- Köszönöm.- válaszolta a szőke, majd körülnézett a kicsi, mégis otthonos házon.- Igazán hangulatos házban élsz.

- Nos, ez még a szüleim háza volt, bár azóta a környék elég sokat változott, mégis megőrizte azt a békés hangulatát. Ezért is találtam megfelelőnek, amikor arra gondoltam, hogy családom lesz.- mosolyodott el halványan, mégis kissé fájdalmasan.- Mi lenne, ha leülnénk a vacsorához?- fordult most a másik felé, majd leültek az étkező asztalhoz, ahol már ott gőzölgött az ínycsiklandó étel. 

- Nagyon finom illat van.- nézett a másikra Draco bizakodó tekintettel. 

- Remélem az íze is tetszeni fog.- mosolyodott el Harry, hisz már ez az apró megjegyzés is igazán jól esett neki. 

Miután mindkettőjüknek szedett, neki láttak az ételnek, ami igazából egy egyszerű parmezános csirke volt, mégis Draco teljesen ledöbbent az ízvilága kapcsán, hisz talán még sosem evett ilyen finomat, a mellé kerülő bor is kiváló volt. A vacsora közben beszélgettek a munkáról és a házról, mivel Dracot egészen megragadta. 

- Nos, azt hiszem Potter, most igazán kitettél magadért.- kortyolt bele italába, miután jó ízűen befejezte a vacsorát. 

- Köszönöm Malfoy, az elismerő szavakat.- koccintottak össze poharukkal, majd újból kortyoltak egyet a borból.- Tudod, mikor Ginny még élt, akkor is sokat főztem. Így volt időm elsajátítani a technikámat főzés terén. 

- Biztos vagyok benne, hogy ő is meg volt vele elégedve.- néz mélyen a másik zöld szemeibe. 

- Igen, meg volt.- válaszolja Harry, ám szemében most egyáltalán nem csillan meg az emlékek hatására a fájdalom. Sőt, valójában felettébb boldog, hogy most egy férfi ül vele szembe, akit kedvel.- Tudod, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ma lezárnánk mindent? 

- Arra célzol, hogy ejtsük meg az utolsó kezelést?- vonja fel kérdően szemöldökét. 

- Csak, ha nem gond. Tudod, most ne úgy néz rám, mint egy páciensre, hanem, mint egy barátra.

- Nem bánom.- mosolyodik el a szőke, majd a nappaliba helyezkednek el.- Az utolsó év. Ez volt a legtragikusabb mindegyik közül.

- Egyet értek. Rengeteget szenvedett mindenki. Hermionéval és Ronnal arra törekedtünk, hogy megtaláljuk az összes Horcruxot. Szerencsére ez sikerült is, még ha nem is volt olyan egyszerű. Azonban volt valami, ami a mai napig nem hagyja nyugodni a gondolataim. Amikor a Malfoy kúriában voltunk és annak ellenére, hogy az arcom elvolt torzítva, te felismertél.  Mégsem mondtad meg az igazságot. Miért? Miért védtél meg akkor?

- Mert be kellett látnom, hogy csak te mentheted meg a világot a sötétségtől. Ha nem tettem volna meg, megöltek volna és most Voldemort lenne hatalmon. Azt pedig senkinek sem lenne jó. De te is megmentetted az életemen, hisz a hatalmas lángokból mentettél ki. Vagy már el is felejtetted? 

- Hogy is felejthettem volna el.- vigyorodik el a zöld szemű.

Az valóban egy sors fordító döntés volt, mindkettőjük életében. 

- Tudod, mikor mindenki előtt átsétáltam apámékhoz azt csak azért tettem, mert féltettem a családom. Mikor megláttam, hogy halott vagy, elszállt minden reményem. Ám te mégis csak megmentettél mindenkit, még anyámat is. Sosem voltam még olyan hálás neked, mint akkor és ezt sosem tudtam elmondani neked, a mai napig.- néz hálásan a másikra.

- Rengetegen haltak meg akkor, akik ugyan olyan hősök lettek, hanem nagyobbak, mint én, bár én sosem tekintettem magam annak. Te tudod, bármikor megtenném újra érted.- húzódik közelebb a másikhoz, s alig pár centire van most az arcuk egymástól.

- És mi van Ginnyvel?- hátrál meg egy kissé a szőke és most kérdően néz a másikra.

- Családot terveztem vele, hisz tökéletes nőnek és feleségnek bizonyult, de úgy látszik, a sors mást szánt nekem. Emlékszem, mikor azt beszéltük, hogy hogyan is neveznénk, majd el a gyermekeinket.- néz le a gyűrűje felé, amit most óvatosan végig simít a másik kezével.

- Milyen névre gondoltatok?

- Ha lány lett volna, akkor az anyám után a Lilly nevet kapta volna. Ha fiú lett volna, akkor James, apám után. Bár mindig is három gyereket képzeltünk el. Egy lányt és két fiút. A másik fiúk neve biztos, hogy Albus lett volna. Albus Perselus Potter.

- Dumbledore és a keresztapám után. Ez igazán szép gondoltat.- simít végig lágyan Draco, a másik alkarján, mire Harry finoman elmosolyodik és megfogja kezét.

- És neked, mik voltak a terveid Astoriával?

- Tudod, mi is szerettünk volna egy gyereket, annak ellenére, hogy apám nem igazán támogatta a házasságunkat, hisz Astoria félvér volt. Ám mindenképp szerettünk volna egy fiút, akit talán...Scorpiusnak neveztünk volna el.

- Találó név az apja után.- nevet fel a sötét hajú.

- Nem vitatkozom.- neveti el a szőke is magát, majd lágyan egymás szemébe néznek, s Harry finoman leveszi ujjáról a gyűrűt.

- Azt hiszem, ideje elengedni őt..- teszi le az asztalra gyűrűjét, amire Draco csak döbbenten néz, mégis elégedetten.

- Igen, itt az ideje.- húzza le ő is gyűrűjét és a másik mellé teszi, majd újból a másik smaragdzöld szemeibe bámul. 

Így cikázik tekintetük oda-vissza, hisz hol egymás ajkait bámulják, hol pedig mindkettőjük vágyakozó tekintetét. 

Harry lassan közelebb hajol Dracohoz és óvatosan végig simít kezével a másik selymes arcán. Nem szól egyikőjük sem, hisz tökéletesen leolvasható minden róluk, majd mikor a szőke óvatosan beharapja ajkait és ezt Harry is észre veszi, lassan ráhajol a másik ajkára és összeforrnak egy szenvedélyes, mégis lágy csókban, amire már nagyon régóta várt mindkettőjük. 

Draco finoman átfonja karjait, Harry tarkója körül, így még közelebb tudva magát a másikhoz, miközben egy percre sem válnak el egymástól. A kis hős is a másik szőke tincseibe túr, ami hihetetlen selymesnek és lágynak bizonyul számára, akárcsak az ajkai, amit most kóstolgat. 

Így megy ez pár percig, majd nagy nehezen szétválnak és mindkettőjük arca teljes pirosságba borult, de leginkább csak a szőke hófehér bőrén látszik meg. 

- Erre már vágytam egy ideje..- suttogja Harry a másik ajkaira, miközben még egy apró csókot nyom rájuk. 

- Kigondolta volna.- vigyorodik el elégedetten a volt mardekáros, majd szorosan befészkeli magát a másik ölébe és így pihennek tovább a kanapén, még nem Harry meg szakítja. 

- Majd elfelejtettem. Készültem neked egy meglepetéssel.- pattan fel, majd kiszalad egy pillanatra az udvarra, s egy finom szatén kendőt fog kezébe. 

- Mire készülsz?- néz rá kérdően.

- Csak bízz bennem.- mosolyog és apró puszit nyom a másik arcára, miközben háta mögé lépve, beköti a másik szemét.

Megragadja a kezét és óvatosan kiindulnak a kertbe, ahol minden fényben tündököl megvilágítva az est fénypontját. 

( És végre sikerült egy hosszabb részt írnom.😅 Hatalmas köszönet nektek, mivel elérte a könyv az 1K, amiért nagyon hálás vagyok!❤ Legyen szép napotok!🙌)