Harrynek és Draconak szinte reagálni sem volt ideje semmire. Draco Ronnak az átka által a földön fekve találta magát, de szerencsére komolyabb sérülése nem lett. Ron dacosan indult meg Draco felé, azonban Harry elébe állt.

- Normális vagy, Ron?! Mégis mi ütött beléd?!- fogta meg vállánál Harry a másikat és kezdett el dühösen kiabálni vele.

- Menj az útból Harry! Látom, hogy mit művelt veled ez a görény! Teljesen megbabonázott téged!- szorongatja még mindig pálcáját kezében.

- Elég legyen! Draco nem befolyásolt semmiben sem!

Draco eközben lassan elkezdett felülni a földről fejébe pedig, egy gyenge fájdalom hasított, mivel most a padlón ért földet, nem pedig a puha szőnyegen. 

- Cseszd meg Weasley! Elment az eszed?- áll fel lassan a szőke a kanapéba megtámaszkodva és igen dühösen, mivel már ő is markában szorítja pálcáját.

- Fogd be a szád, te görény!- s Ron száját elhagyta az Everte Statum, lefegyverző  bűbáj.

Szerencsére Draconak sikerült elugrania, ám ő sem hezitált sokat és visszatámadt egy Stuporral. Harry eközben teljesen a háttérbe szorult, mivel vörös hajú barátja egy mozdulattal maga mögé lökte. Az átkok csak úgy szállingóztak a levegőben, s mikor Harry újból megelégelte már a harcot a két férfi közzé állt, azonban Ron egyik átka pont eltalálta és hátra zuhant. Néma csend lett a két férfi mozdulni nem mert, még a fekete hajú szép lassan el nem kezdett felállni.

- Tudod, Ron ez már több volt a soknál. Nem elég, hogy az utóbbi időben kerülsz engem és azt hiszed, hogy nem veszem észre. Hát képzeld, nagyon is feltűnt. Idejössz egy szó nélkül és rátámadsz Dracora a saját házában, aki nem mellesleg rengeteget segített rajtam és segít most is. Nélküle most nem lennék sehol, csak a mély sötétségben és bánatban. De te nem vagy képes túl lépni a múlton, miközben már rég túl kellett volna. Megváltozott. Mind megváltoztunk. Miért nem vagy képes elfogadni és felfogni a dolgokat!?- kezdett el ki kelni magából Harry, miközben Draco mellé állt, aki csak döbbent tekintettel hallgatta a másikat. 

- Nem, Harry te nem érted. Persze, hogy kerültelek, hisz miattad halt meg a húgom és nem egy családtagom! Minden a te hibád! Mindenki azt akarta, hogy a Kis Megmentő éljen, hisz ő maga Harry Potter, aki legyőzheti a Sötét Nagyurat. És itt vagyok én, Harry Potter hülye barátja, akinek most is mint mindig, megértőnek kéne lennie, de elég volt. Igen is a te hibád, hogy meghalt Ginny! Azért halt meg, hogy te élhess és..- folytatta volna a vörös, azonban Hermione épp akkor lépett be és némította el egy bűbájjal. 

- Elment az eszed Ron?! Hogy mondhatsz ilyet Harrynek?! Nem mellesleg rátörsz csak úgy Dracora is!- állt jegyesével szemben, igen dühösen. 

Harry nem szólt eddig semmit. Csak hallgatott, miközben ajkai remegni kezdtek, szemeiből pedig lassan könnyek csordultak ki. 

- Sz-szerinted nem tudom, hogy az én hibám? Szerinted nekem nincs bűntudatom azok miatt, akik miattam haltak meg?!  Képzeld nagyon is van! Ginnyről nem is beszélve!-válaszolta remegő hangon Harry, könnyeivel küszködve. 

- Harry..- lépett volna közelebb hozzá barátnője, ám Draco elé állt. 

- Takarítsd el innen Weasleyt a házamból, Granger!- fonta össze határozottan maga előtt karjait, miközben gyűlölködő tekintettel nézett feléjük.

- Draco, kérlek, jobb lenne ezt megbeszélni.- nézett rá Hermione aggódó tekintettel.

- Na ide figyeljetek mind a ketten. Tudom, hogy nem bíztok bennem, jobban mondva a Weasley nem, mert téged talán már sikerült valamennyire meggyőznőm a felől, hogy már nem az a utálatos és befolyásolható kölyök vagyok aki voltam! Sosem ártanék Harrynek, mivel ő számomra már nem csak egy páciens, hanem..valami más is. Valóban tettem szörnyű dolgokat, de Ő képes volt megbocsájtani nekem és barátjaként tekint már rám. Most pedig tüntesd el innen a vöröskét, addig, ameddig olyan átkot nem szórok ki rá, amit még én is megbánnék és, ha még egyszer ilyeneket mer mondani...esküszöm, hogy nem állok jót magamért..- hajolt közelebb a lányhoz fenyegető tekintettel.

- Rendben van. Elnézést kérek Ron nevében is.- mondta a lány, lesütött tekintettel, majd karon ragadt Ront, és elindultak kifelé, ám mielőtt kiértek volna, még visszafordult egy pillanatra.- Draco, kérlek vigyázz Harryre..- suttogta, ám így is elég hallható volt, miközben a lány szemeibe is könnyek szöktek, majd elhopponáltak. 

Draco nagyot sóhajtott, majd visszahelyezte az ajtót a helyére, szinte úgy, mintha ha annak sohasem lett volna semmi baja, majd Harry felé fordult, aki még mindig szinte ledermedve állt a nappali közepén, miközben könnyeivel küszködött. Óvatosan megsimította vállát, majd lassan lefektette a kanapéra, úgy, hogy még ő is oda férjen és lágyan simogatni kezdte a másik fekete tincseit.

- Nincs igaza annak az idióta Weasleynek. Nem a te hibád minden. Nem te akartad ezt az életet.- nézett rá szürke szemeivel.

- De. Igaza van. Az én hibám, hogy meghalt Ginny. Ha nem ment meg, akkor most ő élhetne és én..

- Szerinted neki könnyebb lenne?! Persze, hogy nem. Ő is ugyanúgy szenvedne most, mint te. A halál nem egyszerű dolog, Harry. Főleg nem akkor, ha már annyi mindenkit elvesztettük magunk körül. De ez az élet vele járója. Egyszer mindenki meghal, ha nem önfeláldozásból, akkor majd öregségből és ezt semmi sem gátolhatja meg. Ginny saját maga döntötte el azt, hogy feláldozza az életét érted. Mert ez a szeretet. Az önmarcangolás nem megoldás és ezt te is tudod.

- Igen, tudom. Mégis..veled ellentétben én teljesen más vagyok. Te határozott vagy és képes vagy irányítani  az érzelmeid, anélkül, hogy megsebeződnél. Astoria halála után, te nem törtél össze, még én igen.- emelte rá végül halványan csillogó zöld tekintetét, miközben feje már Draco ölében pihent. 

- Valójában összetörtem. Mindennap csak rá tudtam gondolni, s arra a fájdalomra, amit érzetem az miatt, hogy nem tudtam időben megmenteni őt. Még csak el sem tudtam tőle búcsúzni rendesen. Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá vagy nem hiányozna. De, hogy őszinte legyek, mióta...te velem vagy, kissé jobban vagyok és a fájdalom is enyhült már. Sosem fogom őt elfelejteni és nem is szabad, ahogy neked sem Ginnyt, hisz egykor az életed része volt, de talán ideje őt elengedned.- mondja, miközben szemkontaktust tartanak egymással, s közben tovább simogatja Harry kócos hajkoronáját. 

- Hogy őszinte legyek, nekem is kissé könnyebb, mióta kezelsz és itt vagy mellettem.- mosolyodik el halványan, miközben letörli könnyeit és lassan felül, szorosan a szőke mellé, aki érdeklődve figyeli a másikat.- De valamit el kell mondanom neked..- simít végig lassan, a szőke hófehér arcán, ami most kezd inkább már vörös árnyalatot felvenni.- Hazudtam neked. Hazudtam, mikor azt mondtam, hogy nem emlékszem a tegnap este történtekre. Nagyon is emlékszem. Főleg arra, amikor azt mondtad, hogy kedvelsz. Egy ilyen mondatot sosem felejtenék el.- hajol közelebb hozzá, majd fejét végül a másik nyakába temeti és szorosan megöleli.- Köszönöm, Draco.

A szőke már teljesen zavarodottan ül, arca pedig már lángol. Megdöbbentette az előbb hallottak és megint csak jól eső melegség öntötte el szívét.

- Én köszönöm, Harry.- suttogja, miközben szorosan megöleli a férfit és ő is arcát a másik nyakába temeti, miközben mélyen beszívja a kellemes illatát. 

- Mégis mit köszönsz meg?- kuncogja el magát a zöldszemű. 

- Azt, hogy a barátom vagy.- válaszolja határozottan, miközben lassan elengedik egymást, de nem húzódnak el a másiktól. 

- Úgy mondod ezt, mintha én lennék az első barátod.

- Mert te is vagy az első igaz barátom.

- De hát...amikor a Roxfortba jártunk...ott volt neked Crak és Monstro. Sosem voltál egyedül.- mondja döbbent tekintettel.

- Csak azért barátkoztak velem, mert Malfoy vagyok. Semmi másért, csak a vagyonért. Ostobák voltak, hisz bármit is mondtam nekik, megcsinálták. Pont ezért utáltalak titeket annyira.- hajtja le fejét, miközben finoman szőke tincseibe túr.

- Ezt meg, hogy érted?

- Mindig is irigyeltelek titeket, hisz ti mindig olyan jól elvoltatok. Ha valami gond adódott megoldottátok és ők ketten, mindig is melletted álltad, bármi is történt. Talán ezért esett annyira rosszul, hogy elutasítottad a barátságom, mert talán, akkor nekem is lettek volna olyan jó barátaim, mint neked. Ott lettél volna te nekem. De ez miatt csak nőt a gyűlöletem irántatok.- mosolyodik el fájdalmasan, ám Harry egy finom mozdulatnál fogva, végig simít lágyan egészen a vállától a másik kezéig.

- Tudom, hogy szörnyű volt mindent átélni egyedül, de most már itt vagyok és bármiben segítek.- válaszolja, a szőke is újból ráemeli tekintetét és engedi, hogy a másik megfogja kezét. Sőt, nagyon is akarja, hogy megfogja, hisz igazán jól esik az neki, hogy végre újból törődnek vele, hisz Astoria halála óta, nem igazán volt része bármilyen szeretetben. 

- Túl nagy szíved van, Harry.- mosolyodik el lágyan a szőke, majd egy hirtelen ötlettől fogva közelebb hajol a másikhoz és egy apró puszit nyom arcára. Harryt, mint akit megnémítottak nem szól semmit, csak meglepődve nézi a másik cselekedetét, de hogy ő is őszinte legyen, jól esett neki. Ő sem késlekedik sokat, így miután a szőke visszaült normális pozíciójába ő is közel hajol hozzá és egy puszit nyom a hófehér bőrére, ami hihetetlenül selymes és makulátlan, majd vissza ül rendesen, ám mindkettőjük arcán ott virít az enyhe pír.

- Khm..mi lenne, ha ma folytatnánk a kezelésed, ha már úgy is itt vagy?- töri meg a zavaró csendet Draco, majd felpattan és magához hív két csésze teát.

- Rendben van.- neveti el magát Harry, Draco zavarát látván, mire a szőke csak dühösen fújtat egyet. 

Újból helyet foglalnak egymás mellett, majd egy kis ideig csak csendben kortyolgatják tovább teájukat. 

- Az ötödik év elég érdekes volt. Dumbledore eltűnt, Dolores Umbridge pedig, maga volt a megtestesült undor és gyűlölet. Mindenki bolondak hit, hisz senki nem hitte el, hogy Voldemort visszatért. Nem mellesleg kikötöttem a bíróságon is, de sikeresen felmentettek. Eközben persze, ott volt a Főnix Rendje. Mi diákok pedig elkezdtük magunkat képezni a szükség szobájában, hisz Umbridge semmire sem akart megtanítani minket, hisz féltek, hogy ellenük fordulunk. Végül persze, hála a kémkedéseteknek lebuktunk és mindannyian büntetést kaptunk. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor folyton beleégett a kezembe, az az egyetlen kis rövid mondat; Hazudni bűn. Akkoriban sok gondom akadt. Folyton rémálmok gyötörtek és ha ez nem lett volna elég, az érzéseimet sem tudtam már kontrollálni. Folyton úgy éreztem, hogy dühös vagyok és csak utálatot kezdtem érezni. De szerencsére volt, ami megmentett. Majd újból minden a feje tetejére állt. A jóslatot akarták megszerezni, ám azt sikerült összetörnünk...az apád nagyon elszánt volt. Sirius...a keresztapám pedig..

- Akkor halt meg. 

- Igen...- suttogta alig hallhatóan, miközben nyelt egy nagyot, majd újból összeszedte gondoltait.- Az egyetlen családtagom is meghalt és akkor úgy éreztem, hogy nincs tovább miért harcolnom. Megakartam ölni Bellatrixet és, ha Dumbledore nincs ott, hogy támogasson, akkor talán meg is teszem. Végül pont akkor érkeztek meg a Mágiaügyi Minisztériumból is, amikor még Voldemort jelen volt, így már nem kételkedtek bennem.

- Valóban elég nehéz év volt. Tudom, hogy apám mit tett és sajnálom. De valamit kihagytál. Nem véletlenül akkor csókolóztál a drága kis Choval?- húzza gúnyos mosolyra ajkait. 

- Te mégis honnan tudsz róla?

- Ugyan már, a pletyka úgy szállt, mint bagoly a levéllel. 

- De, akkor csókolóztam vele, bár már előző éveben is tetszett,de akkor még Cedriccel járt. Mondjuk úgy, hogy aztán java részt miatta buktunk le, illetve azt a csókot is csak bűntudat követte.- válaszolja szemét megforgatva, majd keresztbe fonja maga előtt karjait.

- Jól van, nem kell felkapni a vizet, csak egy kérdés volt, Mr. Két lábon járó csábító gép.- neveti el magát a szőke, mire a zöldszemű igencsak csúnyán néz rá.

- És veled mi van, Mr. Elérhetetlen? Te voltál a Mardekár Hercege vagy talán tévedek?- kezd el Harry is beszállni a játékba.

- Mondjuk úgy, hogy egy lány sem volt ínyemre. Persze voltak egy éjszakás kalandjaim.- ránt egyet vállán.

- Pedig Parkinson nagyon igyekezett a kedvedben járni.- löki meg a másik vállát vigyorogva, mire az csak megforgatja szemeit bosszúsan.

- Azt hiszem, ennyi elég is volt mára.- mondja a szőke, majd feláll és a konyhába veszi az irányt.- Gondolom még nem szándékozol haza menni, így mi lenne, ha segítenél ebédet készíteni?- kérdezi, bár jobban mondva inkább már utasítja a másik.

- Hát, ha szépen megkérsz, talán...

- Ne várd, hogy könyörögjek. 

- Elég annyi is, hogy; Kérlek Harry, segíts nekem ebédet készíteni.

- Túlzásokba esel, Potter!- förmed rá kissé összehúzott szemöldökkel.

- Sosem tennék olyat..- áll fel mondata közben, majd a másik mellé lép.- Malfoy..- suttogja fülébe, majd tovább veszi az irányt a konyhába, a szőke pedig zavartan követi őt.

Az ebéddel hamar kész lettek, persze volt egy-két szóváltásuk a másikkal, de ez már megszokott volt náluk, annak ellenére, hogy barátok. Barátok. Ezen a szón mindkettőjük elgondolkodott. Az, ami a kanapén ülve történt köztük, meg magyarázhatatlan volt, vagy talán csak az miatt történhetett, mert mindketten felzaklatták magukat. 

Csak egy pillanatnyi elmezavar lehetett. Legalább is így gondolták, még ha érezni nem is így érezték.