Nem Soukoku, most Kouyou és Chuuya lesznek a főszerepben

Sima fluff, maffiás korszak

Kouyou halkan dúdolva simított ki pár tincset az álmában motyogó Chuuya homlokából. Az legutóbbi küldetésük kicsit félresikerült és a fiú többszörösen is megsebesült. Szerencsére nem volt olyan súlyos, de Mori így is erős nyugtatóra rakta, aminek köszönhetően rengeteget aludt a fiú, és így most Kouyou viselte gondját. Persze, a kis vörös mindenképpen le akarta beszélni erről a mentorát, de a nő közölte, hogy nem fogja magára hagyni, hiszen még ki se bír kelni az ágyból egyedül, és Chuuya végül kénytelen kellet, behódolt.

Chuuya nem igazán akarta bevallani, de jól esett neki, hogy valaki itt van vele és vigyázz rá, amíg öntudatlanul fekszik az ágyban. Soha nem tapasztalt még ilyen gondoskodást és meglepő kellemességgel töltötte el. A Bárányok között, hiába volt egy összetartó csapat, nem igazán tudtak mit kezdeni azzal, ha beteg volt valaki. Jó esetben adtak neki pár fájdalom és lázcsillapítót, de itt ki is merült minden. Az utcáról összeverődött gyerekek voltak, nem is lehetet többet elvárni tőlük. Az előtt pedig nem volt senkije.

De Ane-san más volt. Már a jelenléte biztonságot kölcsönzött a fiúnak. Valahogy úgy érezte, benne megbízhat. Ez más volt, mint Dazaijal, amikor a harc közben egy szívdobbanásnyi idő elég volt, hogy megértse és kövesse a társa tervét, nem törődve semmi mással. Aztán persze jót veszekedtek, hogy miért nem beszéli meg vele a stratégiát, mielőtt beküldi a harcba. Kouyou-val azonban ez sokkal... kellemesebb volt.

A fiatal nő egész életében eltaszította magától az embereket, egyszer hibázott csak, de drágán megfizetett érte. Azonban, ahogy az alvó fiúra pillantott, aki orrát kicsit ráncolva, halkan szuszogva feküdt a párnák között, valami súlyos, de mégis jóleső melegség mozdult meg a mellkasában. Kicsit feljebb húzta a takarót, ahogy tovább énekelte halkan a dallamot, amire Chuuya szemei fáradtan lecsukódtak. Rendes fiú volt, csak ne lenne ilyen forrófejű, ebből még gondjai lehetnek később.

Meglepett és kicsit feszült volt, amikor Mori közölte vele, hogy a Maffia legújabb tagját, egy mindössze tizenöt éves fiút az ő felügyelete alá fog helyezni. Először kényelmetlenül érezte magát az új mentor szerepében, de hamarosan megkedvelte a fiatal gyereket. Az elején nagyon nehéz volt kiszedni belőle az utcai neveltetést, de egy idő után már csak nevetve figyelte, amikor órás gyakorlások után sem sikerült egy teázást rendesen végig próbálniuk. Kouyou a szája elé emelt kimonója mögött kacagott, ahogy Chuuya káromkodva szedte le magáról a nyakkendőt, amikor már végleg elege lett. Még az öltöny hordását is nehezen szokta meg. Egyébként tiszteletteljes volt vele, mégha néha el is vesztette az önuralmát. A fiú hamarosan egyre közelebb került a szívéhez, ami egy kicsit megijesztette.

Már megtanulta, hogy nekik nem jár olyasmi, mint a szeretet, de ez a gyerek más volt. Most már hozzá tartozott. Büszke volt, amikor sikeresen véghezvitt egy megbízást, aggódott, amikor ködös tekintettel dörzsölte a csuklóját, egy régi kék karkötő volt helyén, és mérges lett, ha csak a saját feje után ment, ismét veszélybe sodorva magát. Először próbált ellenállni ezeknek az érzelmeknek, de minnél jobban elfordult, annál jobban magába húzta ez az új, furcsa érzés és végül már nem is akart ellene küzdeni. Ennyit még félve bár, de megengedett magának.

Chuuya remegve kinyitotta a szemét, de a nyugtatótól zavarodott tekintete céltalanul vándorolt körbe a szobán, amíg meg nem pillantotta a gyengéd tekintetű Kouyout. A fiú elmosolyodott.

- Látom felébredtél. Hogy érzed magad? – hajolt közelebb a fiatal nő.

- Pocsékul. – motyogta Chuuya, még nem volt eléggé magánál, hogy megpróbálja az álarcát fenntartani. – És szomjas vagyok.

Kouyou odanyújtotta Chuuyának a kisasztalon álló poharat és a fiú félig lehunyt szemmel, megkönnyebbülve itta meg a hűvös vízet, majd sóhajtva vissza dőlt a párnák közé, de a szája megrándult a hirtelen mozdulat miatt. Még csak most ébredt fel, de az álmosság máris kezdett vissza mászni rá, ezt pedig Kouyou is észrevette.

- Aludj még egy kicsit.

- De hiszen eddig aludtam. – tiltakozott a fiú, de elnyomott egy ásítást. – Eltelik az egész nap és nem csináltam még semmit.

- Nem baj, hiszen megsérültél. Ráérsz később is bepótolni, de először fel kell épülnöd.

- Dazai megint rám fogja sózni az összes papírmunkát. – panaszkodott Chuuya, ahogy a szeme le-leragadt. – Akkor pedig soha... Soha nem fogok végezni...

- Ne aggódj, nem kell majd azokat is megcsinálnod. – mosolyodott el Kouyou.

- Biztos...? – a fiú hangja már szinte motyogás volt, ahogy még mindig próbált ébren maradni.

- Igen, biztos.

- Akkor jó...

Chuuya arcán egy kába félmosoly jelent meg, ahogy elszenderedett.

- Jó éjt Ane-san...

- Mondtam, hogy nem vagyok olyan öreg. – rázta meg a fejét Kouyou, de a mosolyát nem tudta elrejteni. – Jó éjt Chuuya.