~az Eiffel toronynál~

Mari teljesen lefagyott. Nem akarta, hogy Alya megtudja az igazat. Egyelőre senkivel nem akarta ezt közölni. Éppen elég volt, hogy Adrien tudja.
- Minden rendben Marinette drágám?- kérdezte Mrs. Palourde.
- Nem tudnánk menni?
- Mi történt?
- Ott egy barátnőm.....ő nem tudja.....ő...
- Értelek! Gyere gyorsan!- indult gyorsan előre, később élesen balra.
Az idős hölgy bevezette egy kis mellék utcába.
- Mari....nette?- hallották Alya csodálkozó hangját.
Loreley végignézte ahogy elsétál, majd kimentek és az első buszra felszálltak.
- Ez kicsit meleg helyzet volt!- fújta ki magát.
- Köszönöm!- zilálta.
- Ugyan! De majd el kell neki egyszer mondanod!
- Őszintén remélem, hogy nem! Ha gyorsan megoldódna ez a helyzet....
- Ő jó barátnőd nem?
- De, viszont ez hogy jön ide?
- Ha jó barátnőd, akkor bízz meg benne! Nem fog kevesebbnek tartani ezért!
- Nem is ettől félek! Nem akarom senkinek elmondani, mert.....én sajnálom, ezt....nem mondhatom el!
- Tudom! Vagyis, megértem persze!
Mari először nem teljesen volt biztos abban, amit hallott. Honnan sejthette volna akár Loreley, hogy mi a problémája?
Alya nem tudhatta meg, hogy megvakult. Ha meglátná őt és Katicát is a sötétben tapogatózva, akkor egy kettőre lebukna! Nem kicsit csodálkozott, hogy társa nem jött rá addig. Tudott Marinetteről és Katicáról, és azt is sejtette, hogy Marinette-en kívül nem bántott senkit, és azt is biztos hallotta, amikor Chloé csodálkozott vakságán. Persze jogosan felmerülhetett volna a fiúban, hogy Katicát civil ként támadta meg, hisz nem lenne szokatlan egy akumától.
Tikki figyelmeztette, hogy az emberek ezeket nem veszik észre, de nem gondolta, hogy ennyire nem látnak a szemüktől.
Lassan megérkeztek a Dupain-Cheng pékséghez.
Mrs. Palourde bevezette a lányt egészen a nappaliig, csak ott búcsúzott tőle.
- Rendben szivem benn vagyunk!- vette ki titkon a botot, amit korábban adott, Mari táskájából.- Holnap tizenegyre jövök érted!
- Rendben, és köszönöm! Viszont....
- Igen?
- Holnap délután meglátogatna egy barátom, aki ott volt, amikor ez történt!- mutatott szemére.- Esetleg három óra körül már visszaérünk?
- Természetesen! Szia!
- Viszlát!
- Jajj Marinette, majd elfelejtettem, kapd el!- dobta a lány felé a botot.
Mari előtt lelassult minden. Az első szóra már Loreley felé fordult, majd miután meghallotta a "kapd el" szavakat, fülelt. Hallotta a halk suhogást, és szinte maga előtt látta, hogy hol van éppen. Kinyújtotta a kezét elkapta a levegőben.
- Remek voltál! További szép estét!- ment el kacarászva, egyedül hagyva a csodálkozó hősnőt.
Pár pillanatig még állt ott, majd elindult szobája felé.
Ismerte, hogy melyik bútor hol van, mégis használta a pálcát. Gyakorolni akart, hogy másnap jobban menjen.
A lépcsőzés így határozottan könnyebb volt, hisz nem botlott el, és egész szépen felért.
- Szia, hol voltál?- kérdezte egy hang, mikor bement.
- Ki az?- fordult ijedten a hang irányába.
- Bocsánat, Fekete Macska vagyok!
- Fekete Macska?- zavarodott össze a lány. Teljesen másra gondolt, a hang hallatán.- Az nem lehet!- motyogta.
- Tessék?
- Úúúgy értem, te hogy-hogy itt vagy?
- Gondoltam megnézem hogy vagy! Baj?
- N-nem dehogy, i-inkább kedves! Csak nem vártam látogatót. B-biztos késő van már! Mennyi is az idő?
- Fél nyolc múlt valamivel....
- Azt hiszem számomra az idő jelenleg mérhetetlen fogalom!- nevetett keserűen a lány.
- E-ez átmeneti!- válaszolt letörten.
- Tudom! É-és hogy van Katicabogár?
- Nem tudom! Nem beszéltem vele azóta. Egyelőre hagyom, hogy ez egy kicsit leülepedjen nála! A következő akumatámadásig, amúgy sem tudunk mit tenni! Várnunk kell! Hogy tellt a napod?
Marinette-et felkészületlenül érte a kérdés. Nem számított arra, hogy Macska ilyeneket fog tőle kérdezni.
- É-érdekesen. Egy öreg hölggyel Mrs. Palourde-dal gyakoroltam a vakon közlekedést, meg.....nos....azt, hogy hogyan éljem le könnyebben a mindennapjaim. Sokat segít!
- Ez jól hangzik!
Marinette látása elvesztése óta, csak egyéb érzékszerveire hagyatkozhatott, és magán is rendesen meglepődött néha. Hallása sokkal kifinomultabb lett. Akkor is hallotta, hogy Macskával nincs minden rendben. Szomorúan csengett hangja, de nem tudta miért.
- Minden rendben?- kérdezte meg óvatosan.
- M-miért kérdezed?
- Hallom, hogy nincs minden rendben! Bánt valami?
- Hát ez....- akadt el a srác szava.
- Szóval igen....Mi a baj?
- Én nem hiszem, hogy ennek van itt az ideje!
- Ezt hogy érted?
- Nem nekem kell panaszkodnom, hanem neked! Jelenleg egy olyan trauma ért, amit nehéz lehet feldolgozni!
- Kérlek mondd el mi bánt! Szeretnék segíteni! Jobb, ha elmondod, és nem halmozódik fel benned, mert akkor egy olyan időpontban fog minden előtörni, amikor esetleg nem kéne! Hadd segítsek!- mosolygott kedvesen.- Tudod mit? Főzök teát, és friss péksütivel együtt az erkélyen elfogyasztjuk, addig meg elmondhatod! Rendben?
- Legyen!
Gyorsan megfőzték a teát, majd eg,szerű vajas croissanttokkal együtt kimentek. Macskát melegen tartotta a hősruha, de Mari fel kellett vegyen két vastag pulcsit is.
- Na mondhatod!
A srác meg sem mert szólalni. Az hogy aznap összeveszett apjával, csak hab volt a tortán. Folytonos bűntudatot érzett amiatt, hogy hagyta megtörténni ezt Marinette-tel. De ezt nem mondhatta, mert félt valahogy lebukik. Nem akarta hogy a lány megtudja, Adrien és Fekete Macska egy és ugyanazon személy.
- Az apám.....- szólalt meg végül.- Elég rideg ember. Vele vesztem össze.
- Sajnálom!- tette kezét a srác karjára.- Min veszekedtetek?
- Csak a szokásos! Nem engedte, hogy találkozzak a barátaimmal.... megértem, hogy félt, de nem zárhat el!
- Nem érte valami olyan trauma régebben, ami ezt a viselkedést indokolja?
Adrien csak nagy, kerek szemekkel bámult Marira. Nem tudta elhinni, hogy képes volt ennyire beletalálni a közepébe.
- D-de!
- Sajnálom! Légy vele ennyivel elnézőbb! Nem akarja, hogy bántódásod essen!- mosolygott kedvesen.
A fiú hirtelen nem tudta eldönteni, hogy hihet e a szemének. Úgy látta, mintha a lány szemeiben szomorúság és együttérzés csillogna, az írisze mintha egy pillanatra újra visszakapta volna szép, azurkék színét. Teljesen olyan volt, mintha látott volna.
Ezt Marinette is érzékelte. Egy pillanatra, mintha valóban megpillantotta volna Macska körvonalait. Egy pillanat volt, mégis nagy hatással volt rá. Majdnem összeesett, csak társa tartotta meg.
- M-Marinette jól vagy?
- Én....- suttogta. Egy hang se jött ki száján, csak tátogott.
- Mi a baj?
- L-láttalak!- szólalt meg végül.- egy pillanatra, mintha tényleg.....lehetséges ez?- állt fel, de görcsösen kapaszkodott a srácba.
- Gyere, az lesz a legjobb, ha bemegyünk!
A lány bólintott, de szinte önkívületi állapotban volt.
Lementek, és leültek az ágyra.
- E-egy pillanatra láttalak! Tényleg láttalak! Nem teljesen kivehetően, de....ez....
- Tudom, hogy láttál!
- Tudod!
- Egy másodpercre, mintha tényleg újra kék lett volna a szemed, és....mintha olyan lett volna, mint azelőtt!- hajtotta le a fejét. Abban a pillanatban bűntudata, csak nagyobb lett.- Jobb lesz, ha megyek!- állt fel, mielőtt sírni kezdett volna, és magára hagyta az enyhén sokkos állapotú lányt.

Sziasztook!😊

Nos itt is lenne, az új fejezet, remélem tetszik! A következő rész szokásosan akkor a jövőhét folyamán várható, viszont 28-án azaz vasárnap, elutazok egy hétre, szóval nem biztos, hogy tudom hozni rendsen a 8. részt, de ezt még meglátjuk!😉
Addig is sziasztook!🐾

Annalulu🐞