~Dupain-Cheng pékség~

- Szép napot! Szervusz Marinette!- köszönt Loreley Palourde.
- Csókolom?
- Hát ez milyen köszönés?- nevetgélt az idős hölgy.
- Bocsánat, de ...nem ismerem fel a hangja alapján!
- A hangom alapján?- vette jobban szemügyre a lányt.- Loreley vagyok, Marinette drágám mi történt veled? Hisz neked fehér az egész szemed!- fehérdett el az asszony.
- A tegnapi támadás....
- És Katicabogár meg Fekete Macska hol van ilyenkor?!
- Nem tudtak még akkor az új akumáról....én voltam az első áldozata.
- É-és ez így is marad?
- Nem, a hősök dolgoznak a probléma megoldásán!- karolta át lányát Sabine.
- Addig viszont Marinettenek meg kell tanulnia így élni! Ha engeded Sabine, na meg persze te is Tom, akkor szívesen segítenék neki ebben! A kedves, néhai férjem is elvesztette a látását öreg korára, van tapasztalatom!
- Tényleg tudna segíteni?
- Természetesen! Mit szólnál ahhoz Marinette, ha átjönnél?
- Most?
- Nincs jobb időpont, mint a most azonnal! Magától értetődően haza is foglak kísérni, hogy nehogy bajod essen! Viszont meg kell értsd, ez egy hosszú folyamat! Nem fog minden egy kettőre sikerülni! De ha türelmes vagy, sokkal könnyebbé tehetjük a mindennapjaid, amég ez a helyzet fennáll!
A Dupain-Cheng házaspár beleegyezett a dologba, hisz ők maguk is akarták, hogy gyerekük élete könyebb legyen, még ha nem is maradandó "sérülése".
Ameddig az idős nő bevásárolt, Mari felöltözött, felvette kistáskáját, pár kekszet kwamijának, meg természetesen Tikkit.
Marinette végig Loreley karjába kapaszkodott. Nehezen haladtak, de végül elérték céljukat.
Mielőtt elkezdtek volna gyakorolni, Mrs. Palourde leültette, adott neki teát és sütit, majd a saját csészéjével helyet foglalt vele szemben.
- Mesélj drágám, hogy történt?
- Egy barátommal éppen ruhát terveztünk, mert Gabriel Agreste kihírdetett egy versenyt. A ruha kész lett, de akkor megjelent az akuma. Egyik osztálytársunk volt az.....mérges volt rám, amiért partnerek vagyunk, mert ő akart lenni a partneremmel, Adriennel. Akkor vesz....vesztettem a látásom.
- Sajnálom! Szerencse, hogy ez nem végleges! Azonban meg kell tanulj ezzel élni, ebben a kis időben! Nem szabad magadba roskadj!
- Én már nem tudom, hogy mit akarok!- hajtotta le fejét.
- Aranyom, hogy ki milyen, az a vészhelyzetekben mutatkozik meg! Én eddig egy kedves, életvidám, segítőkész embernek ismertelek meg, és tudom rólad, hogy nem megjátszod, hanem valóban az vagy! Ez nehéz, de hidd el képes vagy ezen túljutni!
Marinette elgondolkozott Loreley szavain, és be kellett lássa igaza van! Nem szabadot magába zuhanjon, más nem azért, mert Párizs számított Katicabogárra, számított Rá!
Lehunyta a szemét, és vett egy mély levegőt.
- Kezdhetjük?- kérdezte meg akkor Mrs. Palourde.
- Igen!
- Rendben, akkor tedd le a csészéd az előtted lévő kis asztalra! Vigyázz, sok dolog van rajta, tapintsd ki, tolj arrébb valamit, ha kell, és tedd le a csészéd!
- É-és ha összetörök valamit?
- Nincs ha, se de! Tégy próbát!
A lány jobb kezével óvatosan végigtapogatta az kis asztal felüleltét. Volt rajta egy kis terítő, a tányér süti és cukortartó. Talált is egy kis helyet, de nem volt elég, ezért óvatosan arrébb tette a kis cukortartót, majd csészéjét is lerakta.
- Brávó!- mosolygott az asszony.- Rendben állj fel! Láttad már a házam, nagyjából el tudod képzelni, hogy mi hol van, hogy néz ki, ugye?
- Igen, de nem pontosan emlékszem mindenre....
- Ez pont jó! Nincs minden meg, csak egy kis része, ezért a legjobb hely egyelőre ez, ha gyakorolni akarsz! Gyere!- fogta meg a kezét, majd a nappali közepére vezette.- Várj itt egy percet! Kicsit átrendezem a szobát a gyakorlat első feléhez!- kezdte tolni az egyik fotelt.- Fontos, hogy a többi érzékszerved használd! Hallás, tapintás, szaglás, olykor akár ízlelés is! Muszáj bíznod magadban! Kapd el!- dobott egy botot a lánynak, de természetesen Mari nem tudta elkapni.
- Ezt most miért?
- Halld, hogy hová kell a bot után nyúlj!
- Milyen bot?
- Ez egy egyszerű fehér bot! Vakvezető kutya helyett használják. A lábad előtt van, vedd fel, és figyelj a hangomra! Végig beszélni fogok, dobd vissza nekem! Nyugi, nem fogok odébblépni, és nem tudsz semmit leverni. Rajta dobd!
- Ne-nekem ez nem megy!
- Sikerülni fog! Nyugodj meg!
Marinette vett egy mély levegőt.
- Rendben!
- Teljesen soha nem fogod tudni felmérni, hogy mennyire messze állok tőled, de nagyjából sikerülni fog! Ha kész vagy, dobhatod!
A lány végig figyelt az idős hölgy hangjára. Nem volt könnyű, de már megoldotta egy ilyen helyzetet az akumatámadásnál, így valamelyest biztosabb volt magában. Koncentrált, a hang irányába fordult, és eldobta a botot.
Várt pár pillanatot, fülelt. Nem hallotta hangos koppanással leesni, csak egy kisebb zörejt, amikor Mrs. Palourde elkapta.
- Na látod! Nagyon ügyes vagy! Őszintén ügyesebb, mint amire számítottam!- csengett sejtelmesen hangja.
- K-köszönöm!
Tovább gyakoroltak. Marinette egyre ügyesebb lett. Már szinte hallotta, hogy hova kell nyúljon a botért, bár csak az ezredik próbálkozásra tudta elkapni, viszont akkor nagyon örült.
- Ennyi, már tudod is!- nevetett Loreley.- Rendben, ebből elég mára majd gyakoroljuk holnap! Ülj le addig egy picit! Balra tőled a fotel!
- Holnap?- indult meg a bottal maga előtt tapogatózva a lány.
- Persze! Minden nap kell jönnöd így az elején! Ez csak egy dolog volt, amit meg tudtál tanulni! Ezek után megtanulhatsz kihajolni előle esetenként kivédeni. Azonban!- adott a kezébe egy pohár vizet.- Most megtanulsz majd azzal a bottal normálisan közlekedni, azért, hogy nagyobb biztonságban érezd magad! Nem tudom, hogy mennyire emlékszel a házra, de jelenleg mindent így hagyok! Állj, fel kérlek! Nos, akkor juss el a mosdóba! Menj egyenesen, majd balra. A második ajtón ha jobbra mész, megtalálod!
Marinette vett egy mély levegőt, és elindult. A botot maga előtt mozgatta, így könnyen megtalálta a helyes irányt. Ha egy kis dologba is beleütközött volna a pálcával észrevette azt és kikerülte. Talán a legnehezebb a helyes irány tartása volt. Mindahányszor kitért egy bútor elől, vissza kellett fordítsa magát, és ez nem ment könnyen, de megoldotta a feladatot.
- Remek munka!- tapsolt Loreley.- Rendben mára elég lesz! Úgy is van még egy meglepetésem!
- Még egy?

°°°°°
~az Eiffel toronynál~

Miután felöltöztek, Mari felvette napszemüvegét, ami nélkül nem volt hajlandó otthonról kimozdulni, majd összecsukta Mrs. Palourde-tól kapott botját, és elindultak.
Magától értetődően Marinette Loreley karjába kapaszkodott, nehogy bármi baj legyen.
- Megérkeztünk!- jelentette be egyszercsak Mrs. Palourde.
- Hol vagyunk?
- Ezt kell neked kitalálni!
- Tessék? M-mégis hogyan?!
- Maradj csönben és figyelj! Mit hallasz?
Mari fülelt, de nem tudta mit kéne halljon. Olyan volt mint Párizs bármely pontja. Zajos az autóktól, túristáktól, vagy gyerekcsoportoktól. Ősz volt így sült gesztenye szagát is érezte, valamint a még fákon lévő száraz levelek neszét hallotta, ha épp nem harsogta túl egy autó motorja.
- Én ezt nem értem! Mit kéne...
- Mindent!- szakította félbe.- Írj le mindent!
- Folyamatos autóhang....minden irányból! De....a hátam mögül jobban hallom mint a jobb vagy bal oldalról! Velem szembe a leghalkabb, viszont ott is biztos, hogy van forgalom! Gesztenyét sütnek.....egy két angol mondatfoszlányt is hallok, szóval túristák is vannak!
- Akkor egy forgalmas helyen állunk, ahol vannak külföldiek! Ezt állítod?
- Igen! De...a közelbe fák is vannak! Az előbb hallottam a levelek zaját, ahogy megfújta a szél!
- A túristák milyen helyeken vannak?
- Ezt hogy érti?
- Minden kisebb utcát megnéznek, vagy.....
- Csak a főbb látványosságokat! Mint például az Eiffel torony!
- Brávó! Az Eiffel torony előtt állunk!
- Tényleg?- hitetlenkedett a lány.
Beszélgetésüket, egy Marinette számára nagyon ismerős hang szakította meg.
- Csajszi!- hallotta meg jobb oldalról Alyát.

Sziasztook!😊

Nos egy hosszú, és fárasztó nap után, itt vagyok a következő fejezettel!
Remélem tetszik, jövőhéten újabb rész várható!
Addig is szép napot!🐾

Annalulu 🐞