~Dupain-Cheng ház~

Mikor Marinette felébredt, még sötét volt, egyáltalán nem is látott semmit. Kezével kis polcán kezdett kotorászni telefonja után. Megfogta, kitapintotta a képernyőt és megnyomta a feloldó gombot. A telefon nem villant fel nem látta az időt.
Ezután lámpáját kapcsolta fel, de az sem működött. Ekkor hasított bele a felismerés. Nem a készülék romlott el, hanem ő nem látott semmit.
Így viszont nem tudta, hogy aludnia kell e még, vagy már felkelhet.
Ébresztője nem csörgött, hisz azelőtti nap kiállítatta Tikkivel. Szülei mondták, maradjon otthon, amivel egyetértett.
- Psszt, Tikki! Ébren vagy?
- Igen Marinette?
- Hány óra?
- Fél kilenc!
- Rendben! Akkor....azt hiszem felkelek!
Óvatosan lemászott, és kitapintotta az utat a székéig. Anyukája már előző nap kikészítette neki a ruhákat, így fel tudott öltözni, majd lement reggelizni.
A ház üres volt, apukája és anyukája a pékségben dolgozott.
- Előbújhatsz!- szólt kwamijának.- Milyen péksütik vannak itthon?
A kis katica segítségével egy tányéron felvitt két barackos túrós croissantot és pár csokis kekszet.
Mari kimászott az ekélyére, letette a kis asztalra a tányért, és odaállt az erkély korlátjához. Csendben evett.
Nem tudta hogyan fogja leélni így mindennapjait. Egyszerűen képtelen volt erős lenni, nem tudott Katicabogárra, vagy Párizsra gondolni. Kétségbe volt esve, nem tudta hogy álljon a dologhoz, mit csináljon.
Miután befejezte reggeliét nem ment le. Nem akart senkivel beszélni. Amúgy sem tudott mit csinálni. Csak állt erkélye korlátjánál, és gondolkodott. Többször lejátszódtak fejében az események, olyan tisztán, mintha csak ott lenne.
Apró momentumokat keresett, kis részleteket, amik felett elsiklott a figyelme.
Észre sem vette, de három órán át ott volt. Természetesen nem végig állt, viszont nem ment le egy pillanatra sem
Hirtelen eszébe jutott Macska hangja. Akkor a csatánál is, és este is nagyon furának találta.
- Mintha....- motyogta.
Nem tudta beazonosítani problémáját. Annyira hasonlított valamire.
Csak akkor vette észre, hogy hallásának milyen nagy szerepe van életében, így vakon.
- Ez....olyan ismerős!- beszélt magának.
- Micsoda?- hallott meg egy ismerős hangot maga mögött.
Megfordult, és várta, hogy az illető újra megszólaljon. Őszintén nem picit megijedt. Nem látott, bárki hozzá szólhatott, hisz azt hitte egyedül van.
- É-én....K-ki vagy te?- fogta görcsösen korlátját.
- Sajnálom! Elnézést, hogy megijesztettelek!
- Ma.....
- Adrien vagyok!
- Adrien?- csodálkozott a lány.
- Én.....tegnap fel sem kerestelek, hogy mi van veled, mióta Chloé ránk támadt, de....látom a szemed....Sajnálom!
Marinette csak hallgatott. Nem tudott mit válaszolni.
- Sz-szeretnék bocsánatot kérni!- folytatta egy kis idő után a srác.
- B-bocsánatot kérni? M-miért?
- A tegnapi miatt...Chloé miattam talált el! Én....nem voltam elég gyors!
- Tessék?- lepődött meg még jobban. Egy ideig csak tátott szájjal állt, de erőt vett magán és kinyújtotta a kezét.
- Adrien, fogdd meg a kezem!- Mari valamilyen kapaszkodási pontot keresett, hogy nem látott. Tudta, hogy Adriennel beszél, mégsem érezte igazán a srác jelenlétét. Beszélt a vak sötétnek, ami válaszolt ugyan, de nem volt biztos magában. Az, hogy megérinthette, támaszt adott neki.- Köszönöm azt, amit tegnap értem tettél! Nem egyszer eltoltál a lövetek elől, kockáztatva ezzel a te épséged! Nem a te hibád ez, ne érezd így!- mosolygott kedvesen.
Hirtelen azt érezte, hogy Adrien megöleli, mire Marinette teljesen lefagyott. Pont Tőle nem számított erre.
- Köszönöm!- folyt le egy könnycsepp a srác arcán.
Mari is átölelte. Percekig úgy álltak. Marinettenek jól esett, hogy valaki öleli, és abban a helyzetben nem tudott arra gondolni, hogy "élete szerelme" az. Adrien ott volt vele, amikor megtörtént a baleset, így valamelyest át tudta érezni a helyzetét.
A fiú szemszögéből már kicsit más volt a helyzet. Folyton erős bűntudat mardosta. Nem bírta megbocsátani magának, hogy "hagyta" Marinette-et megsérülni. Csak a lány járt a fejében, és a történtek. Borzalmasan rosszul érezte magát emiatt. Az sem tudta teljesen megnyugtatni, hogy a lány kimondta, nem az ő hibája.
Mikor elváltak kínos csend ült rájuk. Csak akkor fogták fel, hogy mi is történt.
- Öhm...- szólalt meg percek után a fiú.- E-esetleg tudsz valamit, hogy hogyan lehet ezt helyre hozni? Hisz, a küzdelmek végén Katica mindig mindent megold!
- Fekete Macska eljött tegnap....mondta, hogy Katica sem lát semmit, de egyelőre nem tudta felhasználni a varázserejét.
- Katicabogár sem lát?!- tetette a meglepődöttséget.
- Nem sajnos!
- De....akkor ez azt jelenti, hogy nem maradsz így örökre?
- I-igen, azt...
- Hála az égnek! Azt hiszem nem tudnék többet tükörbe nézni!- húzta el keserűen a száját.
- Adrien figyelj rám, nem miattad történt! Te megpróbáltál segíteni, de nem vagy hős! Nem tudtál többet tenni!- magyarázta kedvesen.
Adrient nagyon mélyen érintették ezek a szavak: ,,Nem vagy hős!"
Tudta miért mondja a lány, és nem tudott mit tenni ellene.
- Hős!- visszhangozta keserűen.- Ha tud....mindegy én...
- Minden rendben?- a lány agyán újabb gyanakvó gondolatok futottak át.
- Igen, én....Alya kérdezte, hogy mi van veled, mert nem veszed fel a telefont! Nem mondtam semmit, nyugi!
- Hívott? Észre sem vettem....a telefonom lenn van, én meg reggel óta itt vagyok!
- Reggel óta? Hogyhogy ilyen sokat vagy az erkélyeden? Hisz tegnap este is....
- Tegnap este? Hogy láttál?
- Én csak...aaa...az autóból! Itt jöttünk el, és láttam, hogy itt állsz! Miért?
- Sokat figyeltem már innen a kilátást! Évek óta, reggel, délben este! Nagyon szép! Ha lehunyom a szemem, látom magam előtt az egészet!- fordult vissza a korláthoz.- Ott az Eiffel torony!- mutatott csukott szemmel az építményre.- Minden kristály tisztán előttem van! A házak, a kémények!- futatta végig ujját a levegőben.- Minden! Mintha, látnám!- gördült le egy könnycsepp arcán.
Sírni kezdett. Nehéz volt ez neki. Feldolgozni, hogy nem lát, és ki tudja meddig! Könnyei lassan patakocska ként folytak le.
- Amikor becsukom a szemem mindent magam előtt látok, de mikor kinyitom....továbbra is minden sötét!
Adrien mellé állt és megfogta a kezét. A lány meglepődve kapta fejét a fiú irányába.
- Én melletted leszek mindig!
Mari hálásan elmosolyodott.
- Köszönöm! Viszont....lesz így értelme suliba mennem?- váltott témát.
- Őszintén, nem tudom....ha azt nézzük, el tudná valamennyire terelni a figyelmed erről a.....az egészről! Lenne mire figyelned, viszont....Így sokkal veszélyesebb számodra minden!
- Ne is mondd! Azt hiszem, így nem tudok segíteni a ruha elkészítésében!
- Ruha?
- Apukád versenye....
- Miken gondolkodsz! De....az bőven elég, hogy megtervezted! Innentől meg tudom én csinálni a maradékot!
- Te? Tudsz varrni? Varrógéppel, é-és szabni, meg...
- Igen! Anyukám régen sokat varrt....kis koromban mindig nagyon érdekelt, és megtanított....
- É-értem....erről majd még beszéljünk, rendben? Pár nap múlva, ha egy kicsit.....lenyugodtam! Egyelőre minden olyan....zavaros és.....ezt nem hiszem, hogy meg tudom magyarázni!
- Persze megértem! Én....nagyon sajnálom Marinette, de mennem kell! Lejár az ebédszünet és órám lesz!
- Megértem, menj csak!- mosolygott kedvesen.
- Tényleg nagyon sajnálom! Ma délután fotózásom lesz, de....holnap esetleg...ha nem zavarlak, akkor talán eljöhetnék megint?
- Megköszönném! Adrien, meg tennél nekem két dolgot?
- Persze! Mi lenne az?
- Kérlek ne szólj erről senkinek egy szót sem, Mrs. Bustieren kívül....
- Még Alyának sem?
- Neki se!
- Mi lenne a második?
- Lekísérnél a pékségbe?
Lassan haladtak, de végül leértek. A srác elköszönt, és megígérte, hogy másnap mindenképp meglátogatja.
A lány szüleivel maradt.
Sabine épp meg akarta kérdezni, hogy mit csinált, hogy érzi magát, mikor egy újabb vevő, Mrs. Palourde toppant be.

Sziasztook!

Nos itt is lenne, az új rész, remélem elnyerte tetszésetek!
A következő fejezeten a napokban, talán már holnap elkezdek dolgozni, hogy jövőheti hat napos heteteket szebbé tudjam tenni!
Addig is jó éjt!🐾

Annalulu 🐞