~Párizs háztetőin~

Katica Macska ölében utazott. A srác fegyvere kijelzőjén kereste társaikat, akik érthetetlen módon folyton ide oda ugráltak. Egyik pillanatban még az Eiffel toronynál voltak, a másikban az iskolájuknál, majd a Louvrenál és ez így ment folyton.
- Tessék?- torpant meg egy kis idő után.
- Mi az?
- Szerintem elromlott ez a vacak!
- Miért?
- Páncélosék jelét folyton átpakolgatja. Az előbb még a mozinál voltak, most meg a jégcsarnoknál.
- Ez fura....
- Tessék! Most az Eiffel toronynál vannak!
- Hívd őket! Jöjjenek a Louvrehoz! Az egyiptomi kiállítás részlegen várjuk őket!
Adrien egyből hívni kezdte előbb Páncélost, majd Renat, de egyik sem jelentkezett.
- Kezd rossz érzésem lenni!- tette el fegyverét a fiú.
- Akkor azt hiszem ideje elővenni a Mester lötyijét!
Aztán hirtelen varázsütésre ott termett a semmiből a két hős. Jobban mondva a levegőből pottyantak oda.
- Hát ti hogy kerültök ide?- lepődött meg Adrien.
- Hát tesó, ha hiszed, ha nem már normandia partjait is megjártuk!- állt fel Páncélos.
- Jaja, valahol a sivatagban is kilyukadtunk már!
- Tessék?- értetlenkedett Katica, de akkor eszébe jutott ellenfelük.- Ne itt beszéljük meg! Irány a Louvre!
Útjuk többé kevésbé eseménytelenül telt. Egyszer megpillantották az akumatizáltat, azonban időben el tudtak bújni.
- Mi is ez az izé?- kérdezte Macska, amikor már beértek.
- Szurok a neve és teleportálni tud.- foglalta össze lényegretörően Pánélos.
- Egyszerűen lehetetlen elkapni mert folyton eltűnik. Valahogy....nem is tudom, beleolvad az árnyékokba, aztán valahogy máshol tűnik fel. Ne-nem jó érzés vele utazni!- borzongott meg Rena.
- Tessék? Ti már....- akadt el Adrien szava.
- Már beleugrottunk az árnyékába, amikor teleportált és....csak azt érezted, hogy minden sötét és hideg és.....- vette át a szót Nino.
- Mintha kiszippantotta volna belőled minden erődet.....- fejezte be Alya
- Rendben, akkor legalább tudjuk, hogy mit ne tegyünk! Gyors?
- Eszméletlenül tes....azaz Katica!
- Azt mondtátok, hogy az árnyékokba olvad be! Mekkorát tud egyszerre ugrani? Milyen messze?
- Nekem nem úgy tűnt, mint aki korlátolva van!
- Tehát bármekkorát!- ráncolta össze homlokát Fekete Macska.
- Akkor nincs más dolgunk, mint a fényen tartani!
- Nem tudom Katiabogár, de nekem ez nem tűnik túl kivitelezhetőnek!- vakarta meg tarkóját Rena Rouge.- A közel érsze hozzá, akkor beolvad a te árnyékodba! Plusz nem túl sok olyan helyet talált, ahol nincs árnyék!
- Csak egy nagy térre van szükségünk, ahol a lehető legkevesebb pad, fa, lámpaoszlop és egyéb zavaró tényező van!
- Az Eiffel toronynál esetleg? Már persze azon az oldalon kéne tartani, ahova nem vetül a torony árnyéka....
- Nem rossz, de az is tele van fákkal és padokkal!
- És....esetleg itt a Louvre előtt? Van pár lámpaoszlop, de nem számot tevő!- kérdezte Páncélos.
- Egy próbát megér! Rendben, indulás!- szólt Marinette.
- Hohó nem!- állította le Macska.- Te itt maradsz szépen! Legalább nekünk sem kell vigyáznunk rád majd! Így nem jöhetsz ki!
- De megyek! Fel kell használjam a szerencsetalizmánom!
- Fekete Macska, most igaza van!- tette kezét a srác vállára Rena.
- Majd én vele maradok!
- Nem kell Páncélos köszönöm!
- És ha mögéd kerül?!
- Meghallom! Vak vagyok, nem süket! Ti is megmondtátok, ez egy nagyon erős ellenfél, mind kellettek! Menjetek nyugodtan! Nekem van egy tervem! Ahhoz viszont mind kelletek!- füllentett.
Miután a lányt felvitték egy eldugottabb háztetőre lepanttantak a térre és vártak. A háro fiatal vállt vállnak vetve kémlelte a házakat, utcákat. Ügyeltek arra, hogy hátuk mögött ne hagyjanak nagy rést. Habár árnyékot vetettek olyan kevés hely maradt, hogy ott Szurok nem tudott bepróbálkozni.
Marinette csak félig hazudott, mikor azt mondta, hogy van egy terve. Valami motoszkált fejében, ami idegesítette. Valami megfogta Alya mondandójában, nem nem tudta mi lehet. Folyton azt ismételgette, amit barátnője mondott neki, de csaknem jött rá.
Gondolatvilágából a csata zaja zökkentette ki. A hősök egymással vagy szurokkal kiabáltak.
Egyik pillanatban Macska botját hallotta, ami a földet találta el és fémesen csenget, a másik pillanatban egy óriás frizbi hangját, amiről Páncélos pajzsára következtetett.
- Macska!- csendült fel Alya hangja.- Ne!
- Mi történt?- kérdezte a kelleténél kicsit hangosabban Marinette, amire az akumatizált egyből felfigyelt.
- Hát ott bujkálsz!- nyalta meg ajkait, majd Macskát kilökve az árnyékból, Katicabogárra kezdett összpontosítani.
- Huuu ez tényleg ramaty érzés!- tápászkodott fel a fiú.- Ilyet többet nagyon ne!- rázta meg magát.
- Mondtam tesó, hogy kellemetlen!
Marinette megkönnyebülve, azonban gyanakodva hallgatta társai beszélgetését. Örült, hogy Adriennek nem esett baja, azonban nem harcoltak, ami egyet jelenthetett. Szurok eltűnt. Marinette minden erejével a hangokra koncentrált, de körülötte síri csend volt.
Ahogy a csendben forgolódva állt még szemét is próbálta használni. Mivel kisebb fénypontokat látott szuperhősként, remélte, észreveszi az árnyékból kilépő akumatizált sziluettjét.
Szurok jól felmérte a helyzetet, mielőtt Katicabogárra támadt. Sajnos a legközelebbi árnyék nem volt olyan közel a lányhoz, mimt ami a legoptimálisabb lett volna, és mivel a hősnő állandóan forgott, az ő árnyékából sem léphetett elő.
- El innen!- kiáltotta hangosan yoyoját a hang irányába hajítva Marinette, amikor meghallotta ellenfelük lépteinek alig érzékelhető neszét. Ám Szurok gyors volt így a mellettük lévő ház falánál többet nem talált el a lány.
- Katicaa!- sietett segítségére Adrien.- Jól vagy?
- I-igen azt hiszem! Meghallottam, nem tudott mit tenni.
- Nem vagy itt biztonságban, túl gyors é....
- Túl gyors?- jutott végre eszébe Marinettenek.- Ez az! Köszönöm!- puszilta meg örömében a srácot.- Vigyél a Mesterhez gyorsan!
- Miért?
- Csak vigyél oda kérlek!
Adrien nem értette mit is szeretne barátnője, de tudta nincs idejük megvitatni, így inkább ölbe vette és elsietett. Sietnie kellett, hogy minél hamarabb visszaérjen segíteni zársainak.
- Itt vagyunk!- tette le landolás után.- Bemenjek veled?
- Nem kell! Jobb, ha visszamész, szükségük van rád!- tette kezét barátja vállára.
- Vigyázz magadra!- adott egy csókot a lánynak, majd elszökkent, de Mari pillantása beleégett az emlékezetébe. Habár a lány nem látott, szemében egyfajta szomorúság csillogott, amit nem tudott mire vélni.
Marinette kopogott és várt. Az ajtó hamar kinyílt.
- Tudom miért jöttél Katica! Sok sikert!
- Köszönöm! Mester még egy gyors kérdés! U-ugye Tikkinek azért mondta, hogy mindent bele kell adjon, mert.....
- Hagyj mindent kérlek a maga medrében folyni! Életetek patakjába egy kő került, ami megváltoztatta a víz folyását, de még visszaterelhetjük!
- Egyáltalán miért baj? Egyszer így is úgy is megtörtént volna!
- A helyes időben Marinette! Mindennek a helyes időben kell megtörténnie. Ez, ami most van, nem megfelelő! Ne félj ettől a változástól! Nem vesztesz el semmi olyat, amit ne kapnál később vissza! Jobb ha mész, Párizs már vár rád!- csukta be ajtaját.
A lány még állt ott egy pillanatig, hogy fel tudja dolgozni a történteket, de végül elvetette a dolgot. Tudta, nem akkor van ott az ideje a helyes döntést meghozni. Vissza kellett menjen olyan gyorsan barátaihoz, amilyen gyorsan csak tudott, így megfordult és ellendítette yoyoját.

Sziasztook!😊

Nos itt is van a könyv utolsó harcának kezdete, remélem izgalmasan hangzik!
A következő fejezet jövő héten várható!
Addig is viszont elkezdődött a VAKÁCIÓ!🎉🤗
Mindenkinek szép napot!😘🐾

Annalulu 🐞