~Dupain-Cheng lakás~

Marinette kissé megtorpant, annyira meglepte Adrien.
- Marinette.....a-a szemed!- nyögte ki letört hangon, de Marinak már késő volt.
Persze, így is úgy is el kellett volna majd mondja a srácnak, azonban remélte, hogy egy kicsi ideig még húzhatja.
- Mi történt?
A lány inkább meg sem próbált megszólalni, csak elfordult és lehajtotta a fejét. A sírással küszködött, és habár ő állt győzelemre, jól tudta, hogy nem sokáig lesz képes visszatartani könnyeit.
- Marinette?- nézett kérdőn osztálytársára, szemeiben aggodalom csillogott.
- Csak.....felébredtem, és....ez...- préselt ki minden egyes szót nagy nehezen.- Csak így ébredtem!- fordított teljesen hátat a fiúnak.
Vége volt, nem tudott mit tenni. El kellett fogadja, hogy nem lát, és örülnie, hogy habár kis ideig, de nem volt vak. Tudta, hogy ezt kéne tegye, keserűsége még sem múlt el.
- De....de te hogy vagy?
- Rendben leszek!- eröltetett magára mosolyt.- Csak kell egy kis idő, hogy újra megszokjam!
- Kérlek ne hazudj!- csengett fájdalmasan szomorúan Adrien hangja
- Én ne....
- Hallom, és látom rajtad! Csak egy pillanatig ne akarj kérlek erős lenni! Csak egy pillanatig ne játszd a hőst! Kérlek!
- Tessék?
- Marinette, ne hidd, hogy nem látom rajtad, ha bajod van! Hát nem te mondtad, hogy jobb kimondani? Hogy nem szabad magadban tartani?
Adrien ezzel rendesen sarokba szorította barátnőjét.
A lány egy pillanatra belegondolt mennyivel könnyebb lenne kicsit ténylegesen elengednie magát, hogy ne a hős legyen, akinek mindenki más érzése a fontos, hanem egy kicsit Marinette, aki csak magára figyel. Ám ekkor eszébe jutott Adrien, és habár nem tudta mit álmodott sejtette, hogy vele és a szemével kapcsolatos. Tudta, csúnyán megbánthatja majd barátját azzal, amit tenni készült, ám ha ennek ez volt az ára, úgy volt vele, hogy nagyon szívesen megfizeti!
- Rendben leszek!- vett egy mély levegőt, és kihúzta magát.- Jobb ha mész! Biztosan akarsz még egy kicsit aludni!
A srácot szinte pofonként érte ez a viselkedés. A lány hangja hűvös lett, már-már sértő. Adrien azonban átlátott ezen. Legalábbis nagyon remélte. Valami szomorúság suhant át a lány arcán, mielőtt elküldte, erre alapozott.
- Nem hagylak egyedül!- ölelte át szorosan.- Soha nem hagylak egyedül!
Marinette először lesokkolt. Nem várta ezt a a fiútól, pedig a legrosszabbal is számolt.
- Nem foglak egyedül hagyni a sötétségben!
Marinette-nél itt törött el a mécses, keserves sírásban tört ki. Minden egyszerre tört rá, az addigi összes fájdalma, amit elhallgatott és az nem volt kevés.
- Rendben semmi baj!- simogatta barátnője hátát.- Minden rendben lesz!- duruzsolta kedvesen egy órán keresztül Mari fülébe, mire a zokogás lassan abbamaradt.
Ezután a fiú lassan lekísérte, figyelve arra, hogy egy percig se engedje el. Öt óra volt, még majdnem két órájuk volt aludni. Marinette-en látszott, hogy rendesen kimerült, így ő hamar elaludt, miután megígértette a sráccal, hogy sehova sem megy, csak amikor muszáj, és akkor is felébreszti őt, hogy tudjon róla. Habár Adriennek nem állt szándékában távozni(és ezt a lány is jól tudta), meg kellett ígérnie.
Az ébresztőjük háromnegyed hétkor csengett. Hamar ki kellett szállniuk az ágyból, nem aludhattak még egy kis ideig vissza, hiszen Adriennek haza kellett érnie hét órás ébresztője előtt.
Fél nyolckor találkoztak ismét. A pékségben felvettek egy egy sütit és elindultak.
Mindketten fáradtak voltak, ám éberek kellett legyenek.
- Hát ti meg hogy néztek ki?- fogadta őszintén őket Alya.
- Neked is jó reggelt!- köszönt Adrien is.
- Csaknem sokáig maradtatok fenn? Együtt?
- Tessék?- ült ki értetlen kifejezés Marinette arcára.
- Jajj ugyan! Biztos sokáig beszélgettetek!
- Nem!- tagadott egyszerűen a lány, ami nem volt számára nehéz, hisz igazat mondott.- Én szerintem már tíz körül aludtam! Te Adrien?
- Én is nagyjából! Talán olyan negyed tizenegy fele!
- Ahhjj srácok! Tudom, hogy tudjátok, hogy mire gondolok!
- Pontosan tudjuk és ezért nem akarunk belemenni!
- Alya, nem vagyunk együtt! Kár a gőzért!- próbálta lezárni a témát Mari.
- Kislány, ne is tagadd! Nem kell kiderítsem, hogy tudjam! Mindössze azt várom, hogy végre ti is kimondjátok!
- Felkísérnél kérlek?- fordult (látványosan nem törődve Alyaval) Adrienhez Marinette.
- Szíves örömest!- mosolyodott el kedvesen a fiú, majd elindultak, faképnél hagyva ezzel Alyat.
- Sajnálom!- szólalt meg Marinette, amikor hallótávon kívül értek.- Ez olyan kínos volt!
- Nyugi, semmi baj! Megbeszéltük, ha minden újra normális lesz, akkor elmondjuk!

°°°°°

~Dupain-Cheng lakás~

A két fiatal természetesen együtt töltötte a délutánt is. Marinette hangulata a Mesternél tett látogatásuk óta folyton rosszabb lett. Érezte a vihar előtti csendet és ez feszültté, néhány esetben ingerülté tette.
Adrien érzékelte ezt, és nem nehesztelt, ha barátnője nem túl kedvesen válaszolt. Valahogy a fiú jobban kezelte ezt a helyzetet, de teljesen megértette.
A házi feladat megoldása után az erkélyen voltak. A lány a korlátnál állt, kezével azon kopogtatott. Adrien nem mondott semmit, nem tudta, hogy mit is kéne. Le akarta nyugtatni osztálytársát, de hogy hogyan kellett volna hozzákezdjen, arról ötlete sem volt.
- Lemegyünk fagyizni?- kérdezte meg végül fél óra után.
- Fagyizni?- értetlenkedett kissé Mari. Gondolatai annyira máshol jártak, hogy először azt sem tudta, hogy mi az a fagylalt.- Most nem!- szólalt meg egy kis idő múlva.- Menj csak, én nem kérek!
- Nem állhatsz itt egész nap! Gyere, jót fog tenni, ha kimozdulsz és eltereled a figyelmed egy kicsit Halálfejről!
- Nincs kedvem!
- Marinette!- lépett mellé.- Ha itt állsz és folyamatosan gondolkodsz ezen lefárasztod magad!- fogta meg a lány egyik kezét, amire Mari természetesen felfigyelt.- Ha minden egyes percben ezen örlődsz, nem marad elég erőd majd a csatára! Gyere! Rendben?
A hősnő lassan bólintott és elindult.
Nem mentek messzire, nem keresték meg Andrèt. A parkban sétálgattak hideg finomságjaikkal.
- Még mindig elég feszült vagy! Idáig egy szót sem szóltál!
- Ugye tudod, hogy nem tudok egy csertintésre lenyugodni? Figyelj, kedves tőled, hogy próbálsz segíteni, de.....félek ettől az egésztől! Rendben? Tessék kimondtam! Túl nagy a tét!
- Ugyan Marinette!- ölelte át.- Ha ez megnyugtat én minden csata előtt félek! Meg fogjuk oldani! Már mindent megoldottunk együtt Bogaram nem?
Marinette akár akart, akár nem, elmosolyodott, amikor barátja hangjában megcsillant a pajkosság. Macska mindig jobb kedvre tudta deríteni.
- Rendben!- sóhajtott egy nagyot.- Milyen fagyit is vettél?
- Pisztáciát, miért? Oooo nem, te kis haspók! Nem kapsz! Ez az én fagyim! Nem, nem!
- Irígy kutya!- csapta meg játékosan.
- Legalább a vaázsszót halljam!
- Adsz, vagy a yoyommal fellógatlak az Eiffel torony tetejére! Fejjel lefelé!
- Tessék?! Nem éppen erre gondoltam!
- Na légyszi! Megfelel?
- Rendben!- adta oda.
- Ti ketten!- hallottak meg hirtelen egy nagyon ismerős hangot.- Húzódjatok fedezékbe!- kiáltott rájuk Rena Rouge.- Új akuma van a városba menjetek!
- Rena az!- szólt a lánynak Adrien, majd húzni kezdte.
- Gyorsan át kell alakulnunk! Nem tetszett a hangja! Mintha...
- Jól hallottad kétségbe esett volt kissé! Biztos nehéz az ellenfél! Rendben! Nem látnak!- fújta kissé ki magát.- Plagg, karmokat ki!
- Tikki, pöttyöket fel!

Sziasztook!😊

Láttam többen nem tudtátok tegnap elolvasni, pedig már kiraktam!😶
Szóval nem tudom mi volt a baj, de remélem mostmár minden rendben lesz és mindenki látja ezt a fejezetet!
A következő fejezetig halii!😘🐾

Annalulu 🐞