~Dupain-Cheng lakás~

Marinette nagyon izgatott volt, várta, hogy mikor mondhatja már el barátjának is a jó hírt.
- Szép estét hölgyem!- hajolt meg színpadiasan landolás után Macska.
- Nem is te lennél, ha nem így viselkedsz!- pukedlizett nevetve.
- Dehát nem tudok máshogy viselkedni, csak úgy ahogy én szoktam!- lépett közelebb majd lefordította fejét, hogy lássa barátnője arcát.
Marinette felemelte fejét, hogy a srác szemébe nézhessen. Végre ismét láthatta barátja arcát, ami nagyon jó érzés volt. Természetesen mindig felsejlett agyában egy-egy kép, amikor vele beszélt, de ez teljesen más volt. Csak mosolygott és érezte, hogy lassan könnyek gyűlnek a szemébe, ám ez a sötétben nem volt észrevehető.
- Ha kiparádéztad magad...- nyomta el orránál fogva a srácot gúnyosan mosolyogva, azonban Adrien megfogta Mari kezét és már-már hitetlenkedve szólalt meg.
- Marinette....a-a szemed!- fogta továbbra is barátnője kezét.
- Ezt szerettem volna elmondani!- mosolygott tovább.
- Te....látsz?!- lett a meglepődöttségtől falfehér arca.- Te tényleg látsz engem?- fátyolosodott el a fiú szeme is.- Te újra...- fogta kezei közé Mari arcát.- Kérlek mondd, hogy igen! Kérlek!- kezdtek folyni könnyei.
- Igen!
Adrien ki sem tudta volna fejezeni, hogy milyen könnyednek és boldognak érezte magát. Mintha minden problémája megszűnt volna. Rég nem volt ilyen önfeledten boldog.
Magához ölelte barátnőjét, könnyei  csorogtak le továbbra is arcán.
- Ha-hadd nézzem meg azokat a gyönyörű szemeidet!- törölte le könnyeit mosolyogva.
Marinette elpirulva emelte fel tekintetét barátjára.- Ez hogy történt?- érintette homlokát a lányéhoz.
- Nem tudom! Tikki sem érti, de számít ez? Hát nem az a fontos, hogy újra látok?
- De!- helyeselt Adrien, majd lassan közelebb hajolt, mintha csak várna a lány engedélyére, aztán miután látta, hogy barátnője nem kifogásolja, megcsókolta.
- El sem hiszed, mennyire jó téged újra látni! Látni az arcod, a szemed, a kezed!- tette a fiú kezét saját arcára.
- Kezd hűvös lenni! Lemegyünk?- kérdezte kedvesen Marinette.
- Karmokat be!- változott ekkor vissza a srác és lesétáltak, mand leültek az ágyra.- A szüleid már alszanak?- kérdezte suttogva.
- Igen! De attól még jobb ha halkak leszünk!
- Maximum visszaváltozok, és kitalálunk valami mesét a szemed miatt!- kacsintott.
- Ha nincs ellenedre, nem terveztem hangoskodni! Sőt beszélgetni sem! Álmos vagyok Adrien, aludni akarok!- dőlt a srác mellkasának ásítva.
- Rendben, én hol alszom?
- Mondjuk itt jó lesz!- dünnyögte.
- Tessék?
- Hacsak nem akarsz az erkélyen aludni, nem küldhetlek máshova! A szüleim tudod...- ásított még egyet.- ...meglátnánnnnnkk!- aludt el.
- Jó éjt!- puszilta meg homlokát, majd leoltotta a lámpát és átölelte Marinette-et.

°°°°°

Marinette arra ébredt, hogy valami mozog mellette. Oldalt feküdt, az íróasztala felé fordulva, amikor egy jó irányzott rúgás eltalálta a hátát. Szerencsére nem volt túl erős, de azért rendesen kiverte az álmot a szeméből. Fel is szisszent, és odafordult, hogy megnézze ki is karatézik vele, ám mielőtt teljesen odafoedult volna, megrohamozták emlékei. Adrien volt mellette, hogy a bármi baj van együtt legyenek, és visszanyerte a látását. Ennek ismételten nagyon örülve kapcsolta fel kis lámpáját, ám a sötétség nem szűnt meg körülötte. Egy pillanatra lefagyott. Hirtelen nem tudta és nem is akarta elhinni. Félt. Egy kis idő után lázasan kezdett matatni telefonja után, majd amint megtalálta megnyomta, hogy felvillanjon, ám megint sikertelen volt próbálkozása.
- Ne!- suttogta, majd lassan legördült egy könnycsepp szemén.
Vége volt. Mintha csak egy álom lett volna, és elillant. Sötétség vett körül. Újra. Visszaraja telefonján, leoltotta a lámpát és térdeit magához húzta, átölelte őket. Sírt. Tudta, ismét folytonos sötétségbe burkolózva fog élni, rettegve minden hangtól.
Gondolatmenetét halk beszéd zavarta meg. Vagy sírás, ezt azonban Mari nem tudta megállapítani. Ekkor jutott eszébe, hogy valójában miért is ébredt fel. Önzőnek érezte magát, amiért nem törődve a mellette fekvő fiúról "borult gyászba".
- A-Adrien?- tette óvatosan kezét a fiú hátára, mire érezte, hogy a srác hirtelen ül fel.
Adrien zilált, szemei könnyesek voltak. Kábán bámult körbe, nem értette, hogy mi is történik éppen. Lassan eszébe jutott, hogy hol van és miért van ott. Majd eszébe jutott az álma, ahogy magatehetetlenül, a földre láncolva nézi végig, ahogy Katicabogár küzd ellenségükkel. A lány vak volt álmában, így akármilyen ügyes volt, az óriás legyőzte. Ezután Marinette visszaváltozott, majd valahogy megtalálta a botját és azzal folytatta a küzdelmet, majd újabb veresége után holtan esett össze. Ahogy végiggondolta a történteket könnyei egyre gyorsabban kezdtek csorogni arcán, kis patakot alkotva.
- Adrien?- hallotta meg akkor barátnője hangját, ami visszarántotta a jelenbe.- Minden rendben?- kérdezte aggódva.- Te sírsz?
- É-én....- törölte le könnyeit.- Ne-nem csak rosszat álmodtam, aztán kicsit felzaklatott! De semmi baj! Bocsánat, hogy felkelettelek!
- Adrien, hallom a hangodon, hogy nincs minden rendben! Ne akard leplezni! Mi a baj?
- Mondom, rosszat álmodtam!- ölelte át hirtelen a lányt.- Csak egy rossz álom volt, rendben?
- De akkor, hogyan tudott ennyire megijeszteni?- szoította magához a srácot.- Kérlek ne tartsd magadban! - kezdte simogatni barátja hátát.- Ha nem adod ki magadból, ha visszatartod, akkor felgyülemlik és sokkal rosszabb lesz! Ha nem is mondod el, csak....ne fojtsd kérlek vissza a könnyeid! Hadd segítsek!
A hősnő elég álszentnek érezte magát. Ott papolt, arról, hogy jobb ha megosztja a problémákat mással, ám ő maga sem tette meg, és ezt jól tudta. Nem mesélt senkinek a fojtogató érzésről, ami néha rátört ha belegondolt abba, hogy nincs más csak a sötétség. Nem beszélt félelméről ezzel kapcsolatban, főleg nem Adriennek. Magában tartotta és csak akkor sírt egy keveset, ha senki sem látta, ám nem tudta senki megvígasztalni, senki nem volt a támasza, hisz' ebből a szemszögből elmarta maga mellől az embereket. Ezt a gondolatmenetet nem folytatta, félretette érzéseit és teljes erejével Adrienre koncentrált.
Marinette érezte, hogy Adrien hirtelen jobban magához szorítja, fejét a vállába fúrja. Nem zokogott, ám valóban jó érzés volt sírni. Az, hogy átölelhette a lányt, megnyugtatta és olyan érzést élt át, amit már nagyon régóta nem. Megvígasztalta valaki.
Miután lenyugodott, kissé eltávolodott barátnőjétől, ám akkor vette észre, hogy már nincs teljesen sötét a szobában.
- Hajnalodik!- suttogta.
Mari fején nem túl jó gondolat futott végig. Tudta Adrien észre fogja venni a szemét, így inkább szorosan behunyta azokat.
- Még van egy kis időnk aludni! Pihenj addig!
- Nem hiszem, hogy vissza tudok aludni!
- Holnap fáradt leszel!- fordította el fejét, hogy Adrien még véletlenül se figyeljen fel szemére.
- Lehet igazad van!- feküdt vissza.
Marinette is hasonlóan cselekedett, ám alig várta, hogy osztálytársa elaludjon. Amint hallotta, hogy légzése elmélyül, halkan felöltözött, felvett valami meleg pulcsit és kimászott az erkélyére. Remélte, hogy megnézheti majd a napfelkeltét, de nem látott semmit. Szomorúan dőlt korlátjának.
Marinette biztos volt abban, hogy elég halk volt ahhoz, hogy Adrien ne ébredjen fel, amikor kimegy, csakhogy azzal nem számolt, hogy barátja valójában nem aludt el még amikor kiment, így meglepődve kapta fejét a kinyíló ajtó irányába.
- Te miért vagy itt?- hallotta meg a srác hangját.
A lány hirtelen nem is realizálta, hogy kivel beszél, hogy mit kéne tennie, csak kitágult szemekkel bámult a hang irányába, de pupillája alig látszott írisze fehér volt.

Sziasztook!😊

Nos itt is lenne szokásosan az új rész, remélem élveztétek az olvasását!
A következő fejezet jövőhét végefele várható, bár szerdán és csütörtökön vizsgázom, úgyhogy lehet némi csúszás lesz!
Szép napot kívánok mindenkinek!😘🐾

Annalulu 🐞