~Agreste ház~

Adrien csak a falat bámulta. Egyszerűen képtelen volt aludni. Marinette és Katica járt a fejében.
Fejében újra és újra lejátszódtak az események.
Egyik pillanatban még a ruhát nézték, a másikban pedig már Chloe elől futottak, aztán egy sugár eltalálta Marinette-et. A lánynak tejfehér lett az egész szeme. Nem látott semmit.
Ott Katica egész biztos nem volt jelen, hisz ő maga is csak azután változott át. Társa nem tudott Marinette-ről, sőt egy áldozatról sem. Macska ügyelt arra, hogy Mari után ne essen senkinek bántódása, de ki tudja, hogy Chloe okozott e előtte kárt.
Ekkor jutott eszébe egy fontos momentum.
Chloe nem találkozott még Katicabogárral, de a lány már nem látott.
Nem lett volna ez az első példa arra, hogy az akumatizált kiszemeltje előtt mást is bántott volna, akár a célpont megtalása előtt.
Ekkor jutott eszébe társának tett igérete, így elindult Marinettehez.

~ A hősök szobránál~

Marinette hallotta, ahogy Macska elment, de biztosra nem tudhatta, hogy a srác nem figyeli e, viszont nem kockáztathatott. Fekete Macska azt állította, hogy senki sincs a szobor közelében, így visszaváltozott. Inkább leleplezte volna magát társa előtt, mint hogy más lássa meg.
- T-Tikki?- kérdezte óvatosan.
- Igen Marinette?- hallotta maga mögül kwamija hangját.
- Senki sincs itt?
- Nyugodj meg nincs!
- Segítesz felhívni a szüleimet?
A Dupain-Cheng házaspár természetesen egyből kiment lányukért. Marinette nem látta, de nem kicsit voltak kétségbeesve. El sem tudták hinni, ami történt, egyszerűen képtelenek voltak felfogni.
Látva lányuk tejfehér szemét, megrémültek. Nem is értették, hogy hogyan történhetett, miután Mari elmondta sem.
Aznap este csöndben ültek a vacsoránál. Némán ettek, nem bírtak megszólalni.
Miután végeztek, Tom elkezdett lerámolni, míg Sabine Marinettetel maradt.
- Kicsim!- tette kezét lányáéra.- E-ez most nagyon nehéz, de.....megígérem megoldjuk!
Marinettenek könnybe lábadt a szeme.
- Köszönöm anya!- ölelte meg.
Az apuka is csatlakozott az öleléshez.
- Anya, viszont....Ma este meg fognak látogatni....- jutottak eszébe Macska szavai.
- Kicsoda?
- Fekete Macska....
- Fekete Macska?
- Igen, azt mondta, hogy ők tudnak valamit tenni ezügyben!
- Katicabogár és Fekete Macska?
- I-igen....
- Rendben szivem!
- A-addig viszont felmennék a szobámba!- állt fel.
- Segítek!- lépett oda egyből Tom.
- K-köszönöm, de nem kell! Emlékszek az útra!- mondta, majd egyből elindult. Szinte gondtalanul lépkedett el a lépcsőig, majd fel az emeletre.
Csapóajtaját kis kwamija már kinyitotta, így könnyedén fel tudott menni.
Óvatosan kitapintotta ágyáig az utat, és felmászott erkélyére.
Picit fél, hogy leesik, de miután megfogta a korlátot, sokkal nagyobb biztonságban érezte magát.
Hideg volt már, szeptember vége, így elvárható volt. Tikki vitt is egy meleg pulcsit, nehogy megfázzon barátnője.
Marinettere hirtelen az egész nap terhe ráborult. Lerogyott és keserves sírásba kezdett. Elvesztette a látását, nem tudta mitévő legyen, és ha Marinetteként nem is, de Katicaként helyt kellett továbbra is álljon.
- Miért én?!- csapott elkeseredve a földre.
- Miattam!- hallott meg egy ismerős hangot maga mellől
- Ki az?- kapta a hang irányába fejét.
- Fekete Macska vagyok, nyugodj meg!- érintette meg a lány karját.
- F-fekete Macska? T-te hogy-hogy.....hogy értetted, hogy miattad?
- Nem voltam ott időben!- válaszolt csüggedten.
- N-nem a te hibád!- törölte meg könnyes szemeit.
- Marinette, én Katicabogár nevében is jöttem!- tért a tárgyra.- Katicabogár sem lát semmit, úgy mint te!
- Tessék?!- adta elő remekül hazugságát.- Ho-hogy lehet ő is.....
Adrien egy pillanatra megtántorodott, szinte minden gyanúja elszállt.
- T-te nem tudtad, hogy Katicabogár elvesztette a látását?
- Honnan tudtam volna?
A fiú tudta, hogy nincs ideje gondolkodni, hisz meg kell mindent magyarázzon.
- Katicabogarat is eltalálta a mai akuma és...nem vetette be varázserejét a csata végén, ezért nem állt minden a helyére.
- É-értem....kérlek, ezt....el tudnád mondani a szüleimnek is? Nagyon aggódnak és....
- Ez természetes!
Macska óvatosan lekísérte a lányt. Borzasztó bűntudatot érzett. Elvégre Adrienként nem védte meg! Megvakult, és még magára is hagyta, hisz Párizs hőse sem késlekedhetett.
- Anya, apa! Itt van Fekete Macska!
A Dupain-Cheng házaspár egyből odasietett.
A srác megnyugtatta őket, hogy ez átmeneti, Katicával dolgoznak az ügyön, nem marad örökre ilyen minden.
Sabine és Tom láthatóan megkönnyebbült, hallván, hogy lányuk "meg fog gyógyulni".
Marinette csendben állt lépcsője mellett, egy szót sem szólt. Egyetértett Macskával. Tudta, ha használthatná a szerencsetalizmánját, akkor minden helyrejönne.
A szülők hálásan megköszönték a fiúnak, hogy elment és, hogy megnyugtatta őket.
A srác felkísérte a lányt, mondván, hogy az erkélyen jobb ha távozik, nehogy bárki észrevegye.
Mari örült ennek, mert fontos kérdés jutott eszébe. Már-már elszégyelte magát, hogy nem gondolt hamarabb, arra, hogy mi lett Adriennel. Miután Chloe eltalálta, Tikki azt állította, hogy senki nem látja, ha átalakul, és biztos volt a kis kwamiban, hisz jobban figyelt arra, hogy ne lássák meg, mint ő maga.
- F-Fekete Macska, én....lehet egy kérdésem?
- Persze!
- E-egy osztálytársam is velem volt amikor a gonosztevő ránktalált, ő.....nem tudod mi van vele? Adrien Agreste a neve.
- Én....megmentettem őt Chloe karmai közül. Biztonságban van, nyugodj meg!
- Rendben! Köszönöm!
Kimásztak az erkélyre. Marinette egyből megfogta a korlátot.
Adrien csendben állt mellette. Nem tudta mit tegyen.
Hirtelen azt vette észre, hogy a lány arcán könnycseppek folynak le. Odalépett hozzá némán, és átölelte.
- Semmi baj! Minden rendben lesz!- duruzsolta hallkan.
Marinak jó érzés volt átölelni társát. Megbízott benne, ami akkor sokat jelentett.
Akármennyire is magába volt zuhanva, nem bírta kizárni a srác hangját. Olyan ismerősen csengett, mégis olyan máshogy.
- Köszönök mindent!- suttogta Marinette.
Macska lassan elengedte, és távolabb lépett.
- Holnap megpátogatlak! Megnézem, hogy vagy!
- K-köszönöm, de....nem akarom rabolni az időd!
- Ez....a kötelességem!- válaszolt mereven. Minden egyes a lánnyal töltött perccel, egyre nőtt bűntudata. Elvégre ő volt Párizs hőse, de még barátját sem tudta megvédeni.
Lekísérte, elbúcsúzott, majd amilyen gyorsan csak tudott hazaszaladt. El akart futni a bajok elől, de ezt nem tehette.
Marinette egyedül maradt a szobában. Üresnek érezte magát. Már nem volt kedve sírni, csak aludni. Remélte az álmok világa, egy édes, vidám illúziót bocsát szemére, amiben meg sem történt az a nap.

Sziasztook!😊

Nos itt is lenne egy újabb rész!
Már holnap elkezdek a következő fejezeten dolgozni, ami nagyjából így jövőhét végefele várható!
Szép napot!🐾

Annalulu 🐞