~Dupain-Cheng pékség~

Marinette sokkal jobb kedvvel ébredt, mint elaludt, azonban eszméletlen fáradt volt. Éjszaka alig aludt. Ha nem Tikki járt a fejében, más nyomasztó gondolatok gyötörték. Hátán feküdt és bámult a sötétbe. Igen a sötét. Neki mindig sötét volt. Ha nappal volt, ha éjszaka, kapcsolhatott akármilyen villanyt, nem látott. Folyton a sötétség vette körül, ami nem kicsit tudott ijesztő lenni. Minden egyes alkalommal, amikor hozzáért valaki, hogy megszólítsa, vagy véletlenül nekiment, össszerezzent, hisz' nem tudhatta, hogy mi történik körülötte, csak találgatott. Nem egyszer sírt éjszaka. Addig valahogy tartotta magát, mert nem borulhatott ki. Ő volt Párizs szuperhőse, nem veszthette el a fejét. De akkor, a talizmánja nélkül ki volt? Csak egy lány, akit nem rég akumatizáltak. Nem érezte többnek magát, nem volt Katicabogár, nem kellett erősnek mutassa magát, nem kellett megfeleljen, nem volt ott senki, csak a sötétség.
Azonban új nap kezdődött, újra el kellett bújtassa érzelmeit barátai és családja elől, így próbált másra koncentrálni. Eltervezte, hogy valahogy előkeríti kwamiját és fülbevalóit. Még nem tudta, hogy hogyan kezdhetne hozzá, azonban ez nem vette el kedvét.
Aznap korábban elkészült, így több ideje volt reggelizni. Lement a pékségbe, leült és várt barátjára.
- Nos kicsim, ma már Adriennel mész?
- Igen!- pirult el kissé, de mosolygott.- Kibékültünk! A témát félretéve, te anya.....éreztél már olyat, hogy.....
A lányt ekkor egy érkező vásárló szakította félbe, majd amint távozott, megérkezett Adrien is.
- Mit is szerettél volna mondani?- fordult gyermeke felé Sabine.
- S-semmit! Mindegy, hagyjuk!
- Marinette minden rendben?
- Persze!- vette fel mosolyát álarc ként.- Ha hazajöttem tudunk beszélni, mondtam nem annyira fontos!
- Rendben kicsim!- puszilta meg.- Szép napot nektek!
- Hogy aludtál?- kérdezte Adrien miután kiléptek a pékségből.
- Aham....jól! Te?
- Őszintén, nem sokat....valahogy nem tudt.....Marinette figyelsz rám?
- Uhum....
- Mari, minden rendben?- fogta meg a lány vállát, aki csak összerezzent.
- Te-tessék?
- Jól vagy?
- Persze!- mosolygott.- Csak fáradt vagyok!
- Az előbb azt mondtad jól aludtál!
- Igen, amég aludtam, az jó volt, de....sokáig nem bírtam elaludni....
- Sajnálom!- karolt újra a lányba, majd elindult.- A fülbevalódról tudsz valamit?- kérdezte, mire a válasz csak egy fejrázás volt.
- De meg akarom keresni!
- Megígérem, hogy megtaláljuk!
- Megtaláljuk?- lepődött meg.
- Persze! Azt hitted, hogy hagylak egyedül keresni?
Marinette ekkor megtorpant, szembe fordult barátjával és megölelte.
- Köszönök mindent!- mondta halkan, miután eltávolodott. Orcái aranyosan pirosak voltak, szemét lesütötte, már amennyire Adrien ezt látta.
- Nincs mit!- hajolt közelebb és megcsókolta.

°°°°°

Az utolsó előtti óráról csengettek ki. Már minden diák haza akart menni, de még volt egy fizika. A lehető legrosszabb, így utolsó órában.
Marinettenek nyomott volt a hangulata. Alig beszélt, inkább gondolatai társaságában múlatta szüneteit. A tanórákon még csak csak próbált figyelni, de barátai akármilyen kedvesek voltak, nem akart velük cseverészni.
- Mit szólnál, ha ma elmennék egy cukrászdába?- ültek le egy padra Adriennel.
- Ha nem baj, ma nem! Otthon szeretnék lenni inkább! Pótolnom kell egy csomót, meg.....ki kell találjam ezt a talizmános dolgot is!
- Rendben, akkor majd felmegyek és segítek tanulni!
- Én úgy gon.....nem akarlak feltartani! Biztos van jobb dolgod!
- Ma szerencsére nincs! Este zongorázok egy órát, de semmi több. Vagy le szeretnél rázni?- ugratta.
- N-nem, vagyis.....mit is mondtál?- változott komolyra a lány hangja. Nem volt magában biztos, de úgy hallotta, mintha egy teljesen más ember szólt volna hozzá, nem is Adrien.
- Értem én!- tette a sértődöttet.
- A-Adrien?
- Tessék? Mi a baj?- nevetett.
- Macska....- suttogta maga elé
- Mit mondasz?
- É-én....
- Marinette!- szakította meg beszélgetésüket Milenne.- Adrien beszélhetnék egy kicsit Marinettetel?- mosolygott kedvesen a fiúra.
- Persze! Nem is zavarok!- állt fel.
Mari még mindig kissé sokkos állapotban volt, de osztálytársa hamar kizökkentette.
- Lehet egy kérdésem?
- Pe-persze!- válaszolta kissé holdkkórosan.
- Jól láttam, hogy Adrien.....vagyis te meg ő....szóval reggel.....Adrien megcsókolt?
Nos ezek után Mari egy pillanat alatt elfelejtett mindent, és sokkal élénkebben válaszolt.
- Tessék?!- kérdezte már túl hangosan is.
- Valóban nem ez a legjobb kérdés! Mármint tudom, hogy titeket láttalak, mert ugye kevés fotómodell és fekete, copfos hajú lány jár a suliba, de.....nem is tudtam....
- T-te láttál minket?
- Nem is próbálod tagadni?- lepődött meg.
- É-én én én.. 
- Akkor gondolom ne mondjam el senkinek?
- N-ne! Mármint......ez annyira új még nekünk is! H-ha nem baj egy kis ideig el tudnád hallgatni? Mármint.....
- Értem Marinette, nyugi!- kuncogott kedvesen.
- K-köszönöm!- nyugodott meg kissé.
- Visszahívjam Adrient?
- Igen, köszönöm!
- Mi történt? Elég fehér vagy!- kérdezte a srác, miután visszasétált.
- Mi-Mi-Mi-Mi......
- Mi?
- Milenne látott minket reggel! Már amikor....amikor te....
- Óóó! Hát.....- vakarta meg tarkóját.- Mit mondott?
- Megkértem, hogy egyelőre ne beszéljen erről senkinek! Mármint.....ne értsd kérlek félre, de.....eléggé fel van fordulva már így is az életem!
- Nyugi megértem!- karolt bele.- Menjünk vissza az osztályterembe, rendben?
- Rendben!
- Viiszont! Nem is válaszoltál!
- Tessék?- kérdezte csodálkozva.
- A délutánról! Az mondtad otthon szeretnél maradni!
- Iiiigen, de azt megbeszéltük nem? Neked amúgy is sok dolgod van!
- Pont azt beszéltük, hogy nincs!
- Igen?
- Marinette, ha nem szeret....
A lány ekkor őszintén elgondolkodott. Ha Adrien átmegy, akkor figyelnie kell arra, hogy ne legyen szomorú, és végképp ne sírjon, azonban nem lesz egyedül a sötétségbe zárva, ami sokkal jobban zavarta. Tikkivel is elég rosszul tudta magát érezni emiatt, nemhogy nélküle!

Még egy kis ideig kibírom!- határozott végül.

- Szóval, ha nem szeretnél velem ma időt tölteni....
- Dehogyisnem! Mármint.....csak nem szeretnélek folyton feltartani! Ha szeretnél jönni, mindig szívesen fogadunk!
- Nem tartasz fel! Szeretek veled lenni, nem vagy számomra plusz teher! Rendben?
- Jó!
Marinette számára, hogy nem látta az órát, sokkal gyorsabban teltek a tanítások. Nem mintha sokat értett volna abból, amit a tanár magyaráz.
Miután hazaérkeztek, leültek enni, majd tanulni. Szerencsére nem haladtak rosszul, így maradt egy órájuk, mielőtt Adriennek mennie kellett.
- Van már ötleted a talizmán visszaszerzésére?
- Nincs sajnos! Először azt kéne kitaláljam, hogy hol veszthettem el! Mert....azt mondtad, miután átalakultam, nem volt rajtam! H-honnan emlékszel ennyire pontosan?
- Direkt néztem!
- Tessék?
- Tudtam, hogy Halálfej azt nem szerezheti meg, ezért néztem, hogy rajtad van e még......
- Arra emlékszem, hogy attól függetlenül, hogy akumatizáltak nem állt szándékomban átadni a talizmánom! Inkább ellene voltam!
A lány érezte, hogy egyre nehezebben tartja magában a sírást. Adrien vele szemben ült, de nem látta, megint egyedül érezte magát.
- M-meg tudnád fogni a kezem?- kérdezte mereven.
- Persze, de...miért?
- Csak.... rossz úgy beszélgetni, hogy....
- Hogy nem látsz....tudom, mondtad!- fejezte be barátnője helyett, ám ahelyett, hogy megfogta volna a kezét felállt, felállította Marit is, és megölelte. Habár Marinette jól bújtatta érzéseit, Adrien látta rajta a szomorúságot egész nap, azonban el sem tudta képzelni, hogy akkor az mennyit segített osztálytársának
- Köszönöm!- szorította magához.
- Figyelj én.....- távolodott kissé el, de ügyelt arra, hogy továbbra is fogja a karjait.- ......el kell mondjak valamit!- kezdett bele, de ekkor megcsörrent telefonja. Natalie hívta, ott voltak a pékség előtt.- Azt hiszem mennem kell!- hajtotta le fejét.
- Adrien?- kérdezte aggódva a lány.
- Én...sajnálom!
Ezután gyorsan összekészülődött, és kiment. Marinette csöndben állt és bámult az ajtó irányába. Adrien még visszanézett egyszer a lépcsőről, és nem volt képes továbbmenni. Visszaszaladt és ismét megölelte.
- Adrien, mit szerettél volna mondani?- ült ki komoly aggodalom arcára.
- Nyugodj meg, semmi rosszat! Figyelj én....- ekkor dudaszó hallatszott.- Most mennem kell, de este valahogy eljövök rendben?
- Este?
- Csak várj kérlek!
- Rendben!
Ezután a srác megpuszilta és leszaladt.

Sziasztook!😊

Itt is lenne az új rész! Nagyon köszönöm a kommenteket, amit az eddigi részek alá írtatok! Jó érzés olvasni, hogy ennyien szeretitek!😍
Szép hétvégét!😘🐾

Annalulu 🐞