~Egy kávézóban az Eiffel torony közelében~

- A-Adrien? M-Mi történik?
- A sz-szemed! T-te látsz?
Marinette-et hirtelen fogta el valamilyen fura érzés, majd lassan, de biztosan egyre élesebb körvonalakat látott. Először Adrien arcát vette észre, de bármilyen is jó volt újra látnia, rémisztő érzés is volt egyben, mintha valami megmozdult volna benne. Görcsösen markolta az asztalt, de nem tudta mi ad okot félelmére.
- M-Marinette?- érintette meg óvatosan a lány arcát.
Mari nagy, azúrkék szemeit a fiú tekintetébe fúrta, ám a pillanat megszakadt. Minden elhomályosúlt körülötte és csak a sötétség maradt.
- Ne!- szólalt meg a srác is látva az egyre fakuló szemeket.
- É-én...- próbált kinyögni valamit Marinette.
- M-mi történt?
- Én láttalak! Én.....már volt ilyen egyszer.....de ez nagyon rossz ér...- érezte a sírás fojtogatja.- Valahogy olyan......olyan rossz érzés fogott el és....sajnálom!
- Nyugodj meg!- ölelte át.- Semmi baj, már vége! A-azt hiszem jobb lesz, ha hazakísérlek!
- N-nem kell, igazán kedves vagy, de....haza tudok menni egyedül!
- Ne butáskodj, ilyen eszedbe se jusson!
Mari lassan bólintott jelezve, belenyugodott, felvette kabátját, majd elindutak. Csendben sétáltak egymás mellett. A lány még a különös érzés hatása alatt volt. Mikor megérkeztek, nem a pékségen keresztül mentek be, Mari nem akarta, hogy szülei úgy lássák. Adrien felkísérte egészen a szobájáig.
Marinette eddig bírta tartani magát. Otthon volt, biztonságban érezte magát, és még osztálytársa sem érdekelte, sírni kezdett.
- Mari......- ült le mellé a srác.- Semmi baj, shhhh!- csitítgatta, és óvatosan átölelte.
Marinette szorosan hozzábújt, de zokogása nem hagyott alább.
- Semmi baj!- mondta tovább a srác, de szemei neki sem voltak szárazak.- Sajnálom!
- Miért?- hallotta meg egyszercsak a lány hangját.- Miért velem, miért most?! Olyan.....olyan fura volt és.....s-sajnálom csak.....
- Megértelek, semmi baj! Szeret.....Szeretnél beszélni róla?
- Én....azt hiszem igen!- törölte le könnyeit.- Csak olyan fura volt. Hirtelen valami rossz érzés fogott el és....nem is tudom elmagyarázni! Mintha az a varázslat, amit Chloe használt....mintha megmozdult volna, és.....olyan rossz érzés volt!- ölelte át újra a srácot. Sa-sajnálom, csak....nagyon rosszul érintett ez most! Hirtelen újra láttalak és.....mikor lesz ennek vége?- kérdezte kétségbeesetten, azonban, miután kimondta jött rá mit is tett.- B-bocsánat! Nem szabadott voln....
- Jobb, ha megyek!- állt fel sóhajtva Adrien.
- Ne!
Marinette jól tudta, mennyire rosszul érinti ez barátját, nem szabadott volna úgy viselkedjen ahogy.
- Kérlek maradj!- nyúlt utána, és még pont elkapta pólóját.- Kérlek!
- Légyszíves engedj el!
- Adrien kérlek! É-én nagyon sajnálom, kérlek!
- Mennem kell!
- Adrien.....kérlek!- gördült le egy újabb könnycsepp a szemén.- Szükségem van rád!
- R-rám?
- Ott voltál, amikor történt és.....lehet hülyeség, de úgy érzem, veled könnyebben tudok erről beszélni! D-de ha zavar kérlek mondd, és...
- Hogy zavarna?- ült le a lány mellé.
- Mrs. Palourd azt mondta, nagyon jó, hogy nem fordultam magamba és jó, hogy tudok mosolyogni, de.....néha, főleg egy ilyen után, mert már volt ilyen, úgy érzem, mintha darabokra hullanék, mert....- itt elakadt. Természetesen nehezen bírta feldolgozni, hogy nem lát, ha csak rövid ideig is, ám az, hogy magatehetetlenül kell álljon, amég barátai küzdenek mellette és ő nem tehet semmit....úgy érzete elbukott szuperhős ként. Hisz' Párizs számított rá!
- Miért?
- Mert.....én.....nem szabad.....
- Mit nem szabad?
- S-sajnálom, de nem beszélhetek róla! Majd egyszer elmondom, de nem most! Kérlek ne értsd félre!
- Ha nem vagy még kész róla beszélni, megértem nyugi!- ölelte meg.
Marinette szorosan hozzábújt és ezt suttogta:
- Köszönöm!
Adrien estig a lánnyal maradt, sőt még másnap is meglátogatta pár órára. Megbeszélték, hogy hétfő elkíséri iskolába, így reggel már hétre odaért a pékséghez.
- Jó reggelt!- lépett be a pékségbe.
- Szia Adrien!- köszönt Sabine.
- Marinette ébren van már?
- Igen, reggelizik, előbb voltam fent nála! Adrien....hogy van? Hogy viseli?- változott meg egy pillanat alatt az anyuka hangja kedvesből aggodóvá.
- Néha előjön neki, de alapból vidám! Szerencsére nem látom rajta, hogy esetleg visszatartaná a sírást, vagy ilyesmi, őszintén vidám!
- Akkor rendben!- nyugodott meg.- Szaladj fel nyugodtan, épp reggelizik, vegyél egy péksütit is! Van időtök enni!
- Köszönöm!- válaszolt, majd felment.
Marinette valóban már felöltözve fogyasztotta croissantját. Egyszerűen képtelen volt aludni, már negyed hétkor kivetette az ágy. Izgatott volt, de nem jó értelemben. Félt erről beszélni, pár falat reggelit is alig bírt lenyelni.
- Jó reggelt Marinette!- lépett be Adrien.
- Sz-szia!- rezzent össze.- I-ilyen korán itt?
- Gondoltam odamehetnénk hamarabb, hogy legyen egy kis időd felkészülni! Látom rád is fér!
- E-ennyire látszik?
- Marinette tedd le a kezed az asztalra!
- Miért?
- Mert úgy remeg, mintha sokkos állapotban lennél!
- U-ugyan, semmiség!- állt fel.- K-kérsz valamit?- ment a pékáruval teli kosárhoz.
- Egy croissantot elfogadok köszönöm!
Marinette levett egy tányért majd leemelt egy péksütit is, ami szerencséjére a legtetején volt, így nem kellett összefogdosson semmit.
A tányér is úgy remegett kezében, hogy a srác azt nézte mikor ejti el.
- Mari mi van veled?- simította meg a lány hátát, miközben leült mellé.
- I-igazán semmi!- tolta félre saját tányérját.
- Dehát te nem ettél szinte semmit!
- Nem vagyok éhes!
- Figyelj, nyugodj meg, nem lesz baj! Ugyan mi történhetne?
- H-hogy kinevetnek, vagy mit tudom én!
- Senki nem fog nevetni!- fogta meg a lány kezét.- Ha viszont igen, velem gyűlik meg a bajuk!- mosolyodott el, mert látta utóbbi mondatával halvány mosolyt csalt barátnője arcára is.- Rendben?
- R-rendben azt hiszem!
- Még mindig fal fehér vagy!
- Adrien ez nem olyan könnyű!
- Marinette figyelj rám! Egy csodás lány vagy, mert annak ellenére, hogy mi minden történt veled, vidám tudsz maradni! Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit fog mondani, mert ha emiatt leszólnak, akkor jobb is nem barátkozni ilyen emberekkel! Viszont tudod milyenek az osztálytársaink, nem? Hidd el, nem fognak nevetni! Figy....
Marinette olyat tett, amire Adrien álmában sem mert gondolni. Gyengéden megfogta a srác arcát és megcsókolta.
- Köszönöm!- mosolyodott el félénken.
Adrien elhatározta magát. Ott volt az idő arra, hogy feltegye egyik nagy kérdését.
- Marinette én....egy ideje gondolkodom ezen, hogy őszinte legyek, de....nem merem sosem....én félek hogy....egyszóval....
- Adrien minden rendben?- mosolygott kedvesen.
- Nem nincs!- nevetett.- Egyszerűen képtelen vagyok feltenni neked egy kérdést.
Mari is kuncogni kezdet.
- Hát, fogalmazd meg a lehwtő legegyszerűbben!
Adrien vett egy mély levegőt, de félt. Félt ezzel elrontja a barátságukat, amit őszintén nem akart.
- Én....- a hangok torkán akadtak.- Jobb, ha megyünk iskolába!
- Adrien? É-és mit akartál kérdezni?
- Semmit, felejtsd el!
- B-biztos nincs semmi baj? Nekem elmondhatod!
- Najó! Marinette én azt szeretném kérdezni, hogy.....ha nemet válaszolsz megértem és semmi baj, csak....úgy tűnt neked nincs ellenedre, vagyis lehet csak kevességből nem szóltál, de.....
- Nem igazán értem, mit szeretnél! Adrien nyugodj meg!- tapintotta ki a fiú vállát.- Hidd el, nem foglak megutálni!
- Csak azt, hogy.....le-lennél a barátnőm?

Sziasztook!😊

Sajnálom, hogy múlt hétre nem készültem el, de tudjátok milyen a félév! Szóval sok dolgom volt, sokat tanulok, de most itt van!😄
Remélem a következő fejezet jövő hétre kész lesz, időben!
Addig is szép napot!😘🐾

Annalulu 🐞