~Mrs. Palourde háza~

Marinette meg kellett tanulja megvédeni magát. Feladata az volt, hogy yoyojával kivédje Loreley dobásait. A hölgy teniszlabdát dobott elég erősen a lány felé, mindig más irányból.
Loreley megtanulta még fiatal korában, hogy hogyan tud halkan közlekedni, így szinte némán járkált fel alá, Marinak pedig követnie kellett
- A fegyvered minden varázslatot képes kivédeni, így ha meghallod, hogy honnan jön a veszély, komoly előnyt szerzel magadnak!
- De ha ezt meg is tanulom...- engedte le egy pillanatra yoyoját, mire az idős hölgy egyből megdobta.- Auu!
- Ne lankadjon a figyelmed!
- De ha meg is tanulom, hogyan tudom majd használni a szerencsetalizmánom? Hiszen kéne hozzá, hogy lássak!
- Ez nehéz kérdés!- hajította el a labdát, amit Marinette szerencsésen kivédett.- Emiatt beszélnünk kell még a Mesterrel, azonban addig hallgass az ösztöneidre, és a füledre. Alakulj vissza, mára végeztünk!- szólalt meg pár perc múlva, visszahúzta a bútorokat, és készített két csésze teát.-Most pedig, beszélj a fiúról!
- A-Adrienről?
- Szóval így hívják! Nem ő az, aki ott volt veled, amikor.....amikor megtörtént?
- D-de! Ő az!- hajtotta le fejét.
- Látod, mondtam, hogy jó barátaid vannak, akik nem hagynak egyedül a bajban!
- Mert ő az egyetlen barátom, aki tudja eddig!
- Akkor legalább egy van! De mesélj csak róla!
- Ő.....már régebb óta tetszik nekem! Igazából azóta, hogy egy osztályba kerültünk! Egy baráti körbe is tartozunk úgymond, szóval n-nem volt nehéz úgymond a közelébe kerülni, de....
- De?
- De ha vele beszélek sokat dadogok, össze vissza beszélek, pláne hülyeségeket és......jajj olyan kínos!- temette arcát kezeibe.
"Letargikus" állapotából Loreley harsány kacagása zökkentette ki.- K-kinevet?
- Nehem aharanymmmm!- próbált kimondani valamit.- Csak magamra emlékeztetsz!- fejezte be miután lenyugodott.- Pontosan olyan voltam, mint amilyen te, már elmondásaid alapján. Annó az osztály egyik leghelyesebb fiúját kedveltem, és ugyanolyan nagy bolondot tudtam csinálni magamból, mint te!
- Hogy vetkőzte le ezt?
- Egyszer felbukott előttem a srác saját lábában, és azután valahogy könnyebb volt. Láttam, hogy más is lehet ügyetlen, vagy bénázhat, és megtanutam magabiztosabbnak lenni! De sokan azt mondják, az is segíthet, ha egy kínosnak vélt szituáció, vagy cselekedett mindennapossá válik!
- Mire gondol?
- Modjuk....hmmm....van egy fiú, aki tetszik, de elkezdesz neki úgy köszönni reggelente, hogy üdvözlés képp megpuszilod. Utána felengesz a társaságában, hisz, már egy "kínos" dolgon túl vagy!
- E-ez lehet igaz! Ú-úgy értem....Adriennel szoktam menni mostanában sétálgatni, és mindig belekarolok, hogy biztosabban érezzem magam és....mostanában valóban kevesebb a beszédhibám!
- Na látod! Gondolom azelőtt nem merted volna ezt megtenni!
- Semmi pénzért!- nevetett.
- Ez az Adrien érdeklődik irántad? Mármint úgy, mint te iránta?
Marinette egyből önkéntelenül is a csókra gondolt.
- Szóval igen!- kacarászott Loreley a lány pirossága láttán.- Akkor ez ma tényleg egy randi!
- Igen, vagyis nem!
- Nos?
- A-Adrien tegnap megcsókolt, és azt is mondta, hogy ma beszélni akar velem, de.....nem hiszem!
- Megértem a bizonytalanságod, viszont gondolj arra, akár kedvelt ezelőtt a srác, akár nem, most árulta el az igazat! Szóval tényleg kedvelhet!
Beszélgetésüket a csengő szakította meg.
- Végszóra!- nézett az órára Mrs. Palourde.- Vedd drágám a kabátod és a cuccaid!
- Ígérje meg, hogy erről nem szól a szüleimnek! M-majd én akarom elmondani!
- Ugyan, azt hittem ez magától értetődő!- nyitott ajtót.- Áááá bizonyára te vagy Adrien!- nyújtotta kezét bemutatkozás képp.- Loreley!
- Örvendek!- mosolygott zavarában.- Szia Marinette!
- Sz-szia!
- Na érezzétek jól magatokat, és Adrien vigyázz szépen Marira!- csukta be az ajtót.
- Kedves hölgy!- nevetett a fiú.
- Igen!- kuncogott Marinette is.
- Milyen volt eddig a napod.
- Nem volt rossz! Leszámítva azt a pár teniszlabdát...
- Teniszlabdát?
- Igen, ma teniszlabdát vágott hozzám, meg vázát.
- Tessék?
- El kellett kapjam! És egy váza sem törött el!
- Ügyes vagy! Bár azt hiszem fura egy módját választja a gyakorlásnak.
- I-igazából arra is fel akar készíteni, hogy mi lesz, ha megtámadnak, mint múltkor, amikor az Eiffel toronynál voltunk, de....nem tudom mi értelme.
- Ezt hogy érted?
- Ha én kinn vagyok, akkor csak és kizárólag veled vagyok, mert ugye a szüleimmel nem megyek sehova, Alyaék meg ugye nem tudnak semmit, és....ha megtámadnának, én nem engedném, hogy velem legyél te vagy akár más! Komoly veszélynek tennétek ki magatok, ha nekem akarnátok segíteni, hogy elbújak és ha bajotok esne....
- Marinette figyelj rám! Ha megtámadnának, engem nem tudnál elküldeni és ezt jegyezd meg!
- De...
- Itt nincs de! Ha bármi bajod esne, főleg, miattam! Épp elég a mostani helyzet! Fontos vagy nekem és...
- F-fontos vagyok ne-neked?- torpant meg, megállítva ezzel osztálytársát is.
- Én...- vakarta meg tarkóját.- Marinette én nagyon kedvellek és....ezt olyan nehéz elmondani!
- É-én is kedvellek!- válaszolt csendesen.
Adrien egy pillanatig hezitált. Nem számított erre a válaszra, még úgy sem, hogy azelőtti nap a lány tulajdonképpen bevallotta már érzéseit.
- Marinette én...- kezdett közeledni.- El kell neked mondjam, hogy...- hagyta befejezetlenül mondatát, és megcsókolta.
Marinettere borzasztó boldogság tört, ám a pillanat varázsa hamar elszállt.
- A-annyira sajnálom!- lépett hátrébb hirtelen a fiú.- Én na...
- S-semmi baj!- mosolydott el félénken és persze elpirulva.
- A-azt hiszem tartozom neked egy forró csokival!- nyugodott meg kissé a srác is.- Lenne kedved beülni egy kávézóba?
- Igen!
Ezután Adrien odanyújtotta karját és elindultak.
Csendben lépdeltek egymás mellett. Tudták meg kéne szólalniuk, de valahogy semelyikük sem mert.
- K-komolyan gondoltad, ami m-mondtál?- kérdezte egy kis idő múlva Marinette.- Akkor sem futnál el, ha nagy veszélyben lennénk?
- Nélküled nem!- válaszolt, de Marinette valami furcsa gondterheltséget vélt felfedezni barátja hangjában, ami őszintén nem tudott mire vélni.
Adrien nem tudta, hogy helyesen tette e, hogy megcsókolta a lányt. El kellett volna előbb mondja neki az igazat, hogy tudja ki ő és csak utána bármit is lépni.
Némán sétáltak tovább egymás mellett, de érezhető volt, ez már nem az a kínos csönd, mint azelőtt. Adrien magába fordulva próbált valamit kitalálni, elmélyedt gondolataiban.
A lány nem egyszer szólásra nyitotta a száját, de inkább visszazárta. Nem tudta, hogyan kezdhetné el, mit is mondhatna tulajdonképpen.
- H-hova megyünk?- szólalt meg végül mégis.
- Az Eiffel torony közelében van egy kedves hely, régen jártam oda a szüleimmel. Gondoltam ott jó lesz
- R-rendben!
- Már nem nincs messze nyugi!
Mikor megérkeztek, Adrien segített levetnie a kabátot, segített neki leülni, rendelt sütit és italokat, de továbbra sem szólt túl sokat a lányhoz.
Marinette nem értette, hisz csókuk előtt olyan kedves volt vele. Hirtelen jött hangulatváltása aggasztotta.

E-esetleg mégsem tetszem neki?- próbált kitalálni okát.

- A-Adrien minden rendben?- tette kezét a vele szembe ülő srácéra.
Arcáról komoly aggodalmat lehetett leolvasni.
- Ő-őszintén nem tudom.....
- E-esetleg n-nem szeretnél itt lenni? Mert ha nem, menj nyugodtan haza, biztos van jobb dolg....
- Ne is gondolj kérlek ilyenre!- szorította meg gyengéden a lány kezét.- Hogy is lenne bajom veled!- simította meg.
- A-akkor?
- Semmi komoly, nyug...
- Ne mondd ezt! Érzem, hogy történt valami! Olyan csendes lettél hirtelen. Ne mondd, hogy nincs semmi!- acélozta meg hangját, hogy magabiztosnak és eltökéltnek tűnjön, hátha kiszed valamit belőle.
- Marinette én....figyelj, kérlek felejtsd ezt el egy kis időre, majd hamarosan mindent megmagyarázok, megígérem, de nem most jó?
- Rendben!- mosolyodott el kedvesen.
Adrient jó érzés töltötte el. Örült, hogy a lány elfogadta válaszát és így sokkal felszabadultabb is lett, ám Mari kedves tekintete hamar megváltozott.
Szemei kitágultak, írisze újra kék lett.
- A-Adrien?- nézett hitetlenkedve a srácra.
- Igen?- kérdezte mit sem sejtve.

Sziasztook!😊

Itt is lenne a heti rész, remélem tetszik!
Látom egyre többen olvassátok a könyveim, amit külön köszönök!😍
Szép hétvégét mindenkinek!😘🐾

Annalulu🐞