~Dupain-Cheng lakás~

Marinette lefagyva állt az ajtóban és tátott szájjal nézett a fiú irányába, aki közben már tíz perce nem volt ott.
- Tik.....én....
- Látod kislány mondtam, hogy kedvel!- ölelte át a lány arcát.
- Ő most.....
- Igen!- nevetett boldogan a kwami.- De most már becsukhatod a szádat, elment!
- Tikki, kapj el, ugye nem álmodom?
- Nem, ez a valóság!
Marinette amilyen gyorsan tudott, felszaladt szobájába, az ágyra vetette magát és nem egy sikolyt nyomott el párnájával.
- El sem hiszem, hogy....ez megtörtént, tényleg megtörtént! Várjunk! Adrien engem....nem én őt én.......ez azt jelenti, hogy....én....neki.....
- Igen Mari! Tetszel neki kislány! Kedvel téged!
Marinette maga sem tudta miért, de Mrs. Palourde szavai jutottak eszébe.
,,A jó barát a bajban mutatkozik meg! Ha most elhagy bármelyik barátod, nem búsulj, mert ez azt jelenti, hogy igazából nem számíthatsz rá! De akkor se engedd újra közel magadhoz, ha gyógyulásod után, ismét veled akarna barátkozni, mert következő alkalommal újra könnyedén ott hagy a bajban!"
Enyhén elmosolyodott, és magában nyugtázta.
Aznap végig remek hangulata volt. Szülei meg is lepődtek feldobottságán, de betudták a Mrs. Bustierrel folytatott beszélgetés hatásának. Nem is sejtették a valódi okot.

°°°°°
~útközben~

Adrien már nem látogatta meg Marinette-et, mert vívás órája és fotózása volt, amik hosszúra sikerültek.
Egész nap osztálytársa járt fejében, de sajnos nem volt ideje elmenni hozzá.
Volt mit megbeszélniük, hisz' a csókon felül ott volt a Katicás ügy is, amit még mindig nem tudta, hogy kéne felvezessen.
Emellett telefonját is elvesztette, ami egy plusz kín volt számára. Szerencsére legalább apja nem kereste, hiszen azt Natalie említette volna, de ötlete sem volt, hogy hol hagyhatta el.
Este csendben kocsikáztak haza, és Adrien csak bambult ki az ablakon.
Reggel még mindenképp nála volt telefonja, és Marinettéknél is elővette egyszer, hogy megnézze az időt, és.....itt megállt egy pillanatra.

Marinette!- mosolyodott el saját gondolatán.

A lány puszta gondolata megmosolyogtatta, dehát ez természetes, kedvelte.
Látni akarta, hiányzott neki.
Ekkor villant át agyán egy több szempontból is "zseniális" ötlet. Elkérte Natalie telefonját és tárcsázni kezdett.

°°°°°
~Dupain-Cheng lakás~

Mari már szüleivel vacsorázott, így nem is gondolta, hogy bármilyen hírt is kap a Adrienről, de hirtelen telefonja megcsörrent.
- Ki hívhat ilyenkor?- lepődött meg Tom.
- Megnéznétek?
- Ismeretlen szám kicsim, felvegyem?
- Ne, hagyd csak, majd én!- nyújtotta kezét anyukája hangjának irányába.
- Ahogy szeretnéd!- adta a mobilt lánya kezébe Sabine.
- T-tessék?- szólt kissé félve a telefonba a lány.
- Szia Marinette, Adrien vagyok!
- A-Adrien?
- Bocsánat, hogy ilyen későn zavarok, de nem találtatok egy plusz telefont? Elhagytam, és gondoltam megkérdezem, nem e nálatok van!
- Egy t-telefon....Anya nincs valahol itt Adrien telefonja?
- De kicsim a kanapén!
- Itt van! Holnap felszaladsz érte?
- I-Igazából azt gondoltam, ha esetleg nem baj egy negyed óra múlva elmennék!
- Persze....én....persze nyugodtan, sőt, csörögj ha itt vagy és leviszem!
- Igazán ne fáradj!
- Nem semmi, amúgy is kell egy kis friss levegő!
- A-Akkor rendben!- tette le a telefont.
- Pár perc múlva leviszem neki a telefonját, eljön érte.
- Oké drágám! Kedves ez az Adrien nem?- vetette fel Sabine minden hátsó szándék nélkül.
- M-miért mondod?!- fagyott le a lány.
- Hát, nap mint nap eljön, és meglátogat! Gondolom jó érzés, hogy van ilyen barátod!
- Igen!- pirult el alig láthatóan Mari.
- Mi van Alyaval? Még mindig nem tudja?
- Nem!- húzta el száját.- Adrien sem tudná, ha nem lett volna ott! Úgy is megyek hétfőn suliba, majd ott mindenki megismeri roppant érdekes történetem!
- Ahogy gondolod kicsim!- tette kezét lánya karjára.- Viszont tudnod kell, hogy mi nagyon büszkék vagyunk rád!
- Jaj anya!- ölelte meg lányát Sabine.
Habár Marinette életvidám maradt, természetesen neki is voltak gyengébb, komorabb pillanatai, hisz' hirtelen komoly trauma érte, így jól esett neki egy-egy ölelés szüleitől, támogatás, vagy akár Adrien törődése is minden szerelmi szálat félretéve.
Azt hiszem normális, hogy nem szívesen beszélt senkivel sem a történtekről, de anyukája és apukája gesztusai kedvesek voltak gyerekük felé, nem eröltették, amennyire tudtak, normálisan viselkedtek lányukkal, és ez nem kis segítség volt Marinak.
A pillanatba a csengő rondított bele.
- Ez biztos Adrien! Vidd le neki a mobilját, ne várjon!
Mari bólintott, felvette kabátját és lement.
- Szép estét!- köszönt a srác.
- Sz-szia!- vörösödött el egyből Marinette.
- Milyen volt a napod?
- N-nekem szörnyű....mármint, édes Istenem miket beszélek? Jó volt köszönöm! Neked?
- Unalmas...- nevetett feszülten a srác.
- S-sajnálom!
- Ugyan! Nekem minden napom ilyen, csak az dobja fel mostanában, ha veled találkozok!- szaladt ki száján, de egyből meg is bánta.
Marinette az érett paradicsom piros színét is megszégyenítő vörösséggel állt osztálytársa előtt.
- Figyelj, nincs sok időm, de....szeretnék veled beszélni! Holnap esetleg tudnánk találkozni?
- A-azt hiszem nem.....mármint nincs akadálya, persze, csak.... reggel tíztől délig Mrs. Palourdenál vagyok, gyakorlunk, csak utána é-érek rá!
- Rendben, és mi lenne, ha elmennék az idős hölgyhöz, és onnan indulnánk?
- N-nekem megfelel, csak még szólnom kéne anyuéknak, hogy elengednek e.....
- Hm....ha fél óra múlva felhívlak megfelel? És akkor el is tudod mondani esetlegesen a címet!
- Igen!
- Még egyszer bocsánat a zavarásért és további szép estét!- érintette meg a lány vállát, majd elfordult és elment.
- Adrien!- szólt a srác után a lány, de azt hitte túl halkan mondta, és a fiú meg sem hallotta.- Csak az akartam hogy....- folytatta csöndesen saját magának.
- Hogy?- hallotta meg osztálytársa hangját.
- Adrien?!
- Mit szerettél volna mondani?
- É-én csak.....- fagyott le.- Szép estét neked is!- tapogatta ki Adrien arcát óvatosan, és megpuszilta, majd egyből megfordult és felsietett.
- Rómeó azt hiszem, megtaláltad a te drága Júliádat!
A fiú oda sem figyelt kwamijára, csak elmosolyodott, sarkon fordult és elment.
- Nos kislány, komoly dolgot tettél most!- ölelte meg Mari arcát Tikki.
- Úgy gondolod?- mosolyodott el ábrándosan.
- Teljes mértékben! Viszonoztad az érzéseit!
- Jajj Tikki!- mosolygott továbbra is.- Hogy most milyen boldog vagyok! De bújj el, anyáék nem láthatnak meg!- nyitotta be nappalijukba.
- Odaadtad?
- Igen! Valamint....holnap ugye Mrs. Palourdenál leszek délelőtt, de utána elmehetnék Adriennel sétálni?
- Természetesen!
- Csak gyere haza időben!- mondta Tom.
- Rendben! Megyek lefeküdni jó?- puszilta meg szüleit és felsietett.
Amint bebújt ágyába, telefonja csörrent meg.
- H-halló?
- Szia Mari! Megkérdezted a szüleid?
- P-persze, mehetek!
- Remek! Akkor nem is zavarnálak, jó éjt!
- Adrien a cím!
- Igaz!- nevetett zavartan.
Mari lediktálta Loreley címét, majd elköszönt a sráctól, és édes álomba merült.

Sziasztook!😊

Na itt is lenne az új rész! Elnézést a fura lezárásért, de valahogy nem tudtam máshogy befejezni, emiatt is nem raktam ki már tegnap!😶
Viszont kérlek nézzétek meg a képet amit kiraktam ehhez fejezethez, nincs köze hozzá, de nekem nagyon tetszik!😂
A következő résznél találkozunk!😘🐾

Annalulu 🐞