|| O K T Ó B E R ||

Ahogy teltek a hetek, egyre jobban megismerkedtünk a többi mardekárossal. Kezdett kialakulni köztünk egy társaság, amiben hatan vagyunk; Draco, aki bandavezérnek tekinti magát, Crak és Monstro, akikről kiderült, hogy egész normálisak, Marcus Flint a kivddics-csapat kapitánya és Blaise Zambini, aki elég magasan hordja az orrát, de attól még jó fej. Meg persze mi Nickyvel. Többnyire együtt utáljuk a griffendéleseket, mert ők is ugyanúgy utálnak minket.

És azt hiszem, a mardekár kezdi kihozni a rejtegetett énemet. Mostanában egyre gonoszabb vagyok, és lenézem a sárvérűeket, ahogy a többiek. Nem tudom, hogy miért, de így érzem jól magam a bőrömben.

A tanulás jól megy. Viszont az első sötét varázslatok kivédése elég érdekesre sikerült a részemről.
Mentem be a terembe, és valami turbános emberbe ütköztem. Abban a pillanatban, mintha kést szúrtak volna a szívembe. Lerogytam a földre, mert nem bírtam tovább álni.
Az óra hátralevő részében figyelni se tudtam, mert egy fura érzés kerített hatalmába.

Óra után Nicky felkísért a gyengélkedőre, ahol Madam Pomfrey adott valami löttyöt, amitől elvileg jobb kedvem lesz.
Igaza volt, mert délután már jól éreztem magam, ezért a többiekkel kimentünk megnézni a kividdicsedzést.
Ha van rá esély, akkor én jövőre mindenképp jelentkezni szeretnék a csapatba. Nyaranta David rengeteg mindent megtanított a kviddicsről, és szerinte nagyon jól mozgok a seprűvel.

Persze Potter nagyra van magával, mert elsősként bejutott a griffendél csapatába. Chh, attól még nem lesz jobb játékos.

Este vacsora után a klubbhelységben írtam egy levelet Violetnek. Azt már megírtam neki, hogy mardekáros lettem.
Ezt válaszolta:

"Édesem,
Hogy tudnánk rád haragudni? Hiszen imádunk! Egyáltalán nem baj, hogy mardekáros lettél.
Hogy megy az iskola? Vannak már barátaid?
Várjuk a válaszod, nagyon hiányzol!
Puszil: Violet és Dave"

Én megírtam nekik a levelemben, hogy mi történt sötét varázslatok kivédésén, és azt is, hogy találtam sok barátot.
Nem említettem, hogy megváltozott a személyiségem. Nem akartam őket "megijeszteni". Majd nyáron szembesülnek vele. Talán.

– Emily! Itt vagy? – lengette meg a szemem előtt a kezét Marcus. Hoppá. Észre se vettem, hogy elkalandoztam.

– Itt vagyok, persze! Mit akartál kérdezni?

– Azt, hogy apád tud nekünk jegyet szerezni valamilyen kviddicsmeccsre?

– Mindenkinek?

– Hát, nekem, Draconak, Craknak, Monstronak, Nickynek, és Zamibinek.

Körbenéztem, és mindenki vadul bólogatott. Gondoltam, miért ne. Gyorsan odaírtam a levelem végére ezt az apró kérést.

– Megpróbálhatok. De nem ígérek semmit – mosolyogtam rájuk.