A reggeli sétánktól felélénkülve léptünk be Draco-val a nagyterembe, ahol már javában reggeliztek a többiek. A Mardekáros asztalnál mindenki ott volt, és az érkezésünkre hangosan huhogni kezdtek.

- Itt jön a kis szerelmespár! - kiabálta teli torokból Marcus, és hopp, máris egy pofon. Nicky már lendítette is a kezét, hogy adjon neki még egyet, de erre Marcus elbújt az asztal alá.

- Hagyd őket, ha jót akarsz! - kezdte el rúgdosni a lábával a barátnőm Flintet, aki csak nyöszörgéshez hasonló hangot tudott kiadni.

- Nyugi Nic! Amúgy meg nem vagyunk szerelmesek Marcus, pont ellenkezőleg. Unokatestvérek vagyunk.

- Bizony - bólogatott Draco.

Végül sikerült lenyugtatni Nickyt, úgyhogy Marcus is feljöhetett az asztal alól. Bár a baránőm még odadöfött neki egy utolsót, mégpedig úgy, hogy megdobta rántottával.

- És akkor most tényleg unokatesók vagytok? - képedt el Blasie.

- Ja, nem nagy ügy - legyintettem, hogy eltereljem a témát.

*

Hát igen, a Halloween-i vacsorát mindenki izgatottan várja szinte minden évben, azonban idén még a megszokottnál is fokozottabb volt a hangulat. Délután érkeznek a Trimágus Tusára a vendégiskolák, az ő tiszteletükre lesz ez a nagy felhajtás. Szegény házimanók, reggel óta a vacsorára készülnek.
Az átváltoztatástan végét, és egyben az vacsora kezdetét jelző csengő megszólalásakor a diáksereg egy emberként tömörült a bejárati csarnok elé, hogy megnézzék, hogyan érkeznek a Beauxbatons-osok és a Durmstrangosok.

- Nézzétek! - visította Pansy Parkinson, miközben az ég felé mutogatott. Valóban, egy szárnyas lovak által húzott hatalmas hintó repült a leszállóhelyéül szolgáló betonos tér felé.
Egy nagy puffanással ért földet, fellökve ezzel Hagridot. Megérkezett a Beauxbatons.

- Mi a ...? - hallottuk Marcus hangját mögülünk. Szemben, az udvaron egy kisebb csapat állt, akik a tavat bámulták. A diákok átrohantak oda, így senki sem látta a lovaskocsiból kiszálló óriási nőt.
A tóból szépen lassan elkezdett kiemelkedni egy nagy, kalózéhoz hasonló hajó, aminek az árbócán egy díszes címerrel ellátott zászló lobogott.
A Durmstrang hajója.

- Diákok, a nagyterembe! - hallottuk Dumbledore mágikusan felerősített hangját.

A nagyteremben amikor mindenki elfoglalta a saját asztalát, megkezdődött a sutyorgás, tudni akarták, hogy milyenek az új vendégeink.

- Köszöntök mindenkit a Halloween-i ünnepi vacsorán. Ahogyan azt az év elején is említettem, most érkeznek meg hozzánk a Beauxbatons és a Durmstrang iskolák diákjai a Trimágus Tusa alkalmából. A Tusáról később mindent megtudtok, azonban most köszöntsük illő hódolattal a vendégeinket! - áll fel tapsolva Dumbledore.

- A Beauxbatons leányiskola diákjai, valamint igazgatónőjük, Madame Maxime!

A terembe belépett a legalább négy-öt méter magas igazgatónő, és sorban utána a lányok.
Mindegyiken ugyanolyan kék selyemből készült szoknyás egyenruha volt, s valamennyien kalapot is viseltek.

- Az anyja, ez nem semmi! - ámuldozott Zambini, de miután látta, hogy Nicky rosszallóan néz rá, inkább csendben maradt. Említettem már, hogy iszonyúan édesek együtt?
A többi fiú az asztalunknál egyébként osztotta Blasie szavait. Nyálcsorgatva nézték, ahogyan a Beauxbatons-os lányok a feneküket riszálgatva bevonulnak. Pff, ennél jobbat nem találtak ki? Ránézésre lászik, hogy ezek nem valami okosak.

- Ülhetnének ide... - ficánkolt Marcus, hogy észre vegyék a szabad helyet mellette, de a szőkeségek már helyet foglaltak a Hollóhát asztalánál. - Francba!

- És most köszöntsük az északról jött Durmstrangosokat, és nagy mesterüket, Igor Karkarovot!

Na ez már jobb volt. Csupa izmos, jóképű fiú vonult be, nagy prémes kabátokban. Ugráltak, szaltóztak, tűzet fújtak...
Az asztal felett összenéztem a baránőmmel, akin látszott, hogy az én véleményemen van. 
A nagy csapat helyes fiú után jött egy kisebb csoport -úgy öt- Durmstrangos lány is, ők rideg arccal, méltóságteljesen lépkedtek be, láthatólag nem szimpatizáltak a francia szőkékkel.

- Hű, na azért ebben is van valami jó... - füttyögött Marcus, majd megakadt a szeme egy fiún, aki a többiekről eltérően fehér bundás köpenyt viselt, és a beesett arcú igazgató mellett lépkedett.

- Nem hiszek a szememnek, ez Viktor Krum! - ámuldozott Draco, de nem ő volt az egyetlen, aki felismerte a bolgár kviddicsezőt. A teremben mindenki a nevét sutogta, de ez cseppet sem zavarta Krumot, gondolom már megszokta.

Ezúttal szerencsénk volt, ugyanis a Durmstrangosok a mi asztalunknál foglaltak helyet. Viktor Krum mit sem sejtve leült Marcus mellé, aki erre kis híjján kiesett a helyéről, akkora megtiszteltetés (?) érte.

- Leülhetek ide? - mutatott hirtelen az egyik lány a mellettem lévő helyre.

- Persze.

Velem szemben Nicky rosszallóan nézett a lányra, aki Durmstrangos létére igazán szép volt. Hosszú, gesztenyebarna haját befonva hordta, és nagy, kék szemeivel kíváncsian nézegette a színarany evőeszközöket.

- Egyébként Lynette vagyok.

- Emily. - nyújtottam a kezemet, mire Nicky bosszúsan lekapta rólunk a tekintetét, és inkább a fiúkat figyelte. Vajon mi baja lett hirtelen? Az nem lehet, hogy féltékeny... nincs is mire. Csak bemutatkoztam egy lánynak. Ahh, mindegy.

- Nálatok minden ilyen szép? - kérdezte Lynette kíváncsian.

- Hogy érted?

- Hát, nálunk a Durmstrangban nincsenek festmények, és a kastély sem ilyen tágas. Az udvarunkon viszont hatalmas kviddicspálya van.

- Igen, az nálunk is van - böktem az ujjammal az ablak felé, amin keresztül nappal kilátás nyílik a kviddics-lelátókra, és a karikás póznákra.

- Látom Emily már össze is barátkozott az egyik szépséggel. Em, bemutatnál kérlek?

- Kuss, Marcus! - néztem szúrósan a velem szemben ülő fiúra, aki próbált ismerkedni Lynettel. Az pedig nem ajánlatos, tekintve, hogy Marcus eddigi barátnőinek a száma... konkrétan az egekben van.

- Te vagy Cook lánya?

Mit ne mondjak, nem kicsit lepett meg Viktor Krum hirtelen jött kérdése. Marcus mellől érdeklődve nézett rám.

- Öhh, igen.

- Láttalak egy brit kviddics magazinban. Az apád nagyon jó játékos, egyszer voltam egy meccsen, ahol a csapata játszott.

- Átdom neki. Nem kéne mindenki orrára kötnöm, de ő nem az igazi apám, csak örökbe fogadtak. Bár, mit ne mondjak, te vagy a kedvence a bolgár csapatból! - mosolyogtam a velem átlósan ülő fiúra.

- Jaja, voltunk a Világkupán! Az a műbukás nem semmi volt! - áradozott Marcus, mire kapott Krumtól egy pacsit. Szerintem ezzel a gyerekkori álma teljesült.

- Köszöntöm a vendégeinket a Roxfortban! - állt fel Dumbledore a helyéről, amikor látta, hogy mindenki elhelyezkedett. - Kezdődjék a lakoma!

Megjelentek az asztalokon a nagy tál gőzölgő levesek, a köretek, a húsok, és a saláták... egyszóval tökéletes volt a vacsora.
A Durmstrangosok ámuldozva nézték a bőséges ételeket, mindenből volt vagy öt tálnyi. A terem másik végében a franciákat azonban nem igazán lepte meg a mennyiség, közönbös arcal nekiálltak falatozni.

- Hű, nálatok mindig ilyen a vacsora? - kérdezte felém fordulva Lynette, miközben bőségesen szedett magának valami kagylóból készült levest. Akkor vettem csak észre, hogy a megszokott ételek között van jópár külföldi is, mint például a csiga, vagy a sajttal töltött bárány. Megjegyzem, ezekből még akkor sem ennék, ha fizetnének érte.

- Általában az ünnepi vacsorákon van ilyen nagy választék, de azért a hétköznapokon sem panaszkodhatunk.

Szedtem magamnak a spagettiből, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetne megbékíteni Nickyt. Velem szemben ült, és csendesen falatozott. Rossz érzés volt, hogy haragszik rám, holott nem tudom, hogy miért.

- Nicky, bemutatom Lynettet! Lynette, ő ott a baránőm - mutattam be egymásnak a két lányt. Nicky csak motyogott valamit, és rá se hederített Lynettre.

- Mi baja?

- Fogalmam sincs. - suttogtam a bal oldalamon ülő Zambininek, aki erre csak megvonta a vállat, és tovább tömte magát. A fiúk nem értik az ilyesmit...

- Na és te benevezel? - fordult hirtelen felém a mellettem ülő Lynette. - Mármint a Tusára.

- Nem hiszem, még csak tizenöt vagyok. Te?

- Karkarov úgy tudja, hogy jelentkezek, ezért hozott magával, de igazából nincs sok kedvem kockára tenni az életemet egy hülye kupáért - érvelt, szerintem jogosan.

- Amúgy mi a neved? - fordult Krum hirtelen Marcushoz, aki erre megint majdnem leszédült a padról.

- Marcus Flint.

*

Amikor a desszert is elfogyott, és a tányérok eltűntek az asztalról, Dumbledore felált. A teremben hirtelen csend lett, amit csak az egyik francia szőke halk csacsogása tört meg.

- Most, hogy végeztünk a lakomával, szeretnék pár szót szólni a Trimágus Tusával kapcsolatban. Nem mondok újdonságot azzal, hogy az idén a Roxfort ad otthont ennek a  legendás eseménynek, melyen három varázslóiskola méri össze az erejét különféle mágikus próbákon. Az iskolákat egy-egy kiválasztott bajnok képviseli. Fontos, hogy a bajnok egyedül küzd! Tisztázzuk előre, hogy a Tusát nem ijedősöknek találták ki. A bajnokokat egy páratlan bíró, a Tűz Serlege fogja kisorsolni. A Serleg egész héten kint lesz a nagyteremben. Aki jelentkezni kíván, az írja fel a nevét és az iskoláját egy darab pergamenre, és dobja be a Tűz Serlegébe. Jövő héten sorsoljuk ki a három bajnokot, addig van időtök nevezni. Ahogy azt már korábban említettem, a Tusára tizenhét éves kortól lehet jelentkezni. Ez is egy óvintézkedés, amelyet a zsűri tagjai hoztak. Akkor hát ezt megbeszéltük. Most pedig sipirc aludni! - fejezte be Dumbledore.

A Beauxbatons-osok visszamentek a kocsijukra, a Durmstrangosok pedig a hajójukra. Mi is lementünk a többiekkel a klubbheységünkre, hogy mindent jól átbeszéljünk.

- Láttátok? Lepacsizott velem, és még a nevemet is megkérdezte!

- Láttuk Marcus! - sóhajtott fáradtan Blasie. Úgy érzem egy ideig ezt a történetet fogjuk hallgatni Marus jóvoltából.

-------------

Siettem nektek a résszel, jó hosszú is lett. Remélem tetszik! :) A folytatás körülbelül hérvége környékén várható, ugyanis most tengernyi szabadidőm van, és ihletem is. Ha esetleg találtok benne valami apró hibát, vagy elgépelést, azt kérlek nézzétek el nekem, kétszer is átnéztem, de lehet, hogy nem elég figyelmesen!