- Alastor Mordon. Auror, feketemágusvadász és hivatali feketebárány - ismertette magát kissé egyedien (?) az új svk tanár, akit mindenki csak Rémszemnek hív. Hamar kiderült, hogy miért: a jobb szeme helyén egy mágikus "szem" forgott rendíthetetlenül.

- Elnézést tanár úr! - jelentkezett Perkins, az egyik túlbuzgó Mardekáros társam. Mordon, mintha csak szívességet tenne, rászegezte a vézna fiúra mindkét szemét. - Mit ért az alatt, hogy feketemágusvadász?

- Látom Perkins, neked sem kell a szomszédba menni egy kis hülyeségért. Gondolkozzál fiam! A rabok felét én küldtem az Azkabanba, ezért aggatta rám a Minisztérium ez a nevet. - szólt oda durván. - Most pedig... ki tudja megmondani nekem, hogy milyen három főbenjáró átkot ismerünk? - tért át a tananyagra hirtelen. Bár szerintem ez nem a tanmenet része, ugyanis a Mágiaügyi Minisztérium nem engedélyezi, a főbenjáró átkok ismertetését az iskolában.

- Igen, Zambini? - szólította fel Mordon a jelentkező Blasie-t.

- Én ismerek egyet, Imperius-átok a neve.

- Úgy van! Az Imperius... az mostanában elég sok bonyodalmat okozott a minisztériumban - szólt sötéten, miközben kiszedett az egyik üvegből egy pókot, amit le is rakott a hozzá legkölebb ülő Perkins asztalára.

- Baziteo! - szegeszte rá a pálcáját Mordon a pókra, ami a kétszeresére nőtt és így jól látható volt még a leghátsó sorból is.

- Imperio! - intett megint a pálcájával a pók felé. Az most elkezdett vidáman táncolni és bukfencezni. Mordon átreptette a termen úgy, hogy mindenki padján volt egy kicsit. Többen ilyedten hátrahúzódtak, de nem volt félnivalójuk, mert a pók úgy mozgott, ahogy Mordon mozgatta.

- Ha akarnám, akkor kiugrana az ablakon, de vízbe is folythatom, ha úgy tetszik. Bármit megcsinál, most úgy táncol ahogy én fütyülök - magyarázta, majd megszűntette az átkot. A pók fáradtan esett össze, de egy pálcaintésre megint állt a lábán.

- Ki ismer még főbenjáró átkot?

Na erre szinte mindenki felnyújtotta a kezét, köztük Nicky is.

- Mondja csak, Miss Winslow! - nézett rá Mordon Nickyre.

- Van még a Cruciatus-átok is - szólalt meg cseppnyi félelem nélkül a barátnőm.

- Igen-igen, a cruciatus... igazán fájdalmas - nézett a pókra Rémszem, majd megint rászegezte a pálcáját.

- Crucio!

Vörös villanás töltötte be egy pillanatra a termet, s aztután egy elhaló nyöszörgés; bármennyire is furcsa a szegény pók adta ki a hangot, aki most úgy vonaglott Perkins asztalán, hogy azt rossz volt nézni. Mordon szemrebbenés nélkül folytatta a kínzást, míg nem hirtelen Draco közbeszólt.

- Hagyja abba, ezt gusztustalan még hallgatni is! - förmedt a tanárra szenvedő arccal, mire Mordon abbahagyta. A szegény kis pók félősen húzódott be egy könyvkupac mögé, de ami ezután jött, attól nem menthette meg semmi.

- Ki tudja a harmadik átkot? - kérdezte valamivel csendesebben Mordon. Senki sem jelentkezett.

- Akkor majd Cook kisasszony megmondja, ő biztosan ismeri - nézett rám. Mégis honnan tudja, hogy ismerem a harmadik főbenjáró átkot?

- Avada Kedavra. A gyilkos átok. - mondtam ki szemrebbenés nélkül. Rémszem bólintott, majd utoljára is a pókra szegezte pálcáját.

- Avada Kedavra! - harsogta. Az átok éles zöld fényt vetett a megdöbbent arcokra. A pók nem mozdult többet.

- Az órának vége, köszönöm a figyelmet! - tűntette el a halott pók maradványait Mordon, majd felbicegett a tanári szobályába.

- Nem semmi az öreg! - vigyorgott ránk Zambini. - Nem örülnék, ha szembe kéne szállnom vele. Láttátok, hogy milyen könnyedén mondta ki a gyilkos átkot?

- Miért, te talán dadognál közben? - röhögte ki Draco, majd mellém érve megkérdezte:
- Honnan tudtad a harmadik ákot?

- Fogalmam sincs - hazudtam. Az igazságot, -hogy valójában egy álomban láttam, amint Voldemort megöl egy muglit ezzel az átokkal- csak én tudtam.

Már a nagyterem előtt baktattunk lefelé, amikor valaki utánam szólt a folyosón. A barátaim egy emberként fordultak a hang irányába, holott csak engem szólítottak...

- Szia Cho - néztem hűvösen a Hollóhátas lányra. Nem felejtettem el, hogy a legutóbbi kviddics-mérkőzésen legyőztek minket, ezért nem is próbáltam meg jópofizni vele.

- Dumbledore kérte, hogy ezt adjam át - azzal odanyújtott egy pergamentekercset.

- Köszi.

Amikor Cho már hallótávolságon kívülre ért, Zambini megkérdezte:

- Az meg mi?

- Hosszú, Blasie. Tudod, aki kíváncsi az hamar megöregszik. Na de megyünk ebédelni? Farkaséhes vagyok! - tereltem el a témát. Mielőtt bementünk volna a nagyterembe, Nicky-vel gyorsan összenéztünk, amolyan jelentősségteljesen. Szavak nélkül beszéltük meg, hogy este jól átbeszéljük a levelet, amit addig is elrejtettem a táskámba. Mondanom sem kell, majd' megölt a kíváncsiság, hogy mi állhat benne, de erős voltam, és nem néztem meg.

Sziasztok írótársaim! Meg szeretném köszönni nektek a 10k megtekintést! Szuperek vagytok, imádlak titeket! Remélem tetszett a rész!♥