- Ezt nem hiszem el! Ez lesz a legjobb évünk a Roxfortban! - örömködött Marcus a klubbhelységbe érve.
Elfoglaltuk a bőrkanapét és a foteleket, majd hozzákezdtünk az órarendünk nézegetéséhez.

- Holnap rögtön az első óránk jóslástan lesz! - fintorgott Nicky, mire a többiek is felkapták a fejüket és elkeztek hisztizni.
Én tavaly nem jártam jóslástanra, helyette kipróbáltam a számmisztikát. Kár volt, szörnyen unalmas az az óra, ebben az évben le is adtam.

- Emily, örülj, hogy nem voltál tavaly Trelawney óráin! Nekem megjósolta, hogy hetedik év végén meg fogok halni! - mesélte bosszúsan Crack, és a kifakadására többen is sötét képpel bólogattak.

- Figyelem! Piton professzor üzeni, hogy mindenki menjen a hálókörletébe, mert akit egy percen belül itt talál, az kemény büntetőmunkával kezdi az évet! - kiabált körbe az egyik prefektus, akinek, ha jól tudom McRoy a neve.

- Gyere Nicky! Jó éjt! - búcsúzkodtam a többiektől, majd felmentünk a lányok hálószobájába.

*

Másnap reggelinél megjöttek az első baglyok. A madártömegben kiszúratam a sajátomat, Bimit.

- Okos bagoly vagy! - simogattam meg a tollát, amint leszált a tányérom mellé. Egy ütött-kopott boríték volt a lábához rögzítve, amin látszott, hogy messziről küldték.

- Hű, ez mi? - kíváncsiskodott rögtön a barátnőm.

- Nem tudom, most hozta Bimi.

- Nyisd ki! - sürgetett Nicky, mire kibontottam a borítékot.

"Kedves Emily!
Sietnem kell, mert a dementorok hamarosan visszacsukják a cellámat. Csak egy rövid levelet engedtek meg, úgyhogy nem is fűzöm tovább a szót.
Azért írok most, hogy tudd; nem önszántamból mondtam le rólad a születésedkor. Már akkor halálfaló voltam, és a Mágiaügyi Minisztérium nem engedte meg,  hogy én neveljelek fel, ehelyett kihallgatásra kültek, aztán Azkabanba zártak. Remélem jó a sorod, és a nevelőszüleid kedvesek.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy Mardekáros lettél, Piton professzor egy levélben beszámolt minderől. Év közben többször is írni fogok neked, de egyenlőre még nem árulhatok el semmit.
Nagyon szeretlek!
Ölel: Édesanyád

U.i.: Van valaki a Roxfortban, aki veled van, én bíztam meg, hogy ügyeljen rád is."

Lefagytam. Újra, és újra elolvastam a levelet, majd a végén az "édesanya" szót. Éreztem, amint egy ártatlan könycsepp lefolyik az arcomon, majd rácsöppen a kezemben tartott levélre.

- Na? - kérdezte aggódva Nicky, gondolom látta rajtam, hogy nincs minden rendben.
Némán átnyújtottam neki az üzenetet. Ő is elolvasta többször is, majd halálra vált arccal visszaadta.

- Nekem elment az évtágyam. Órán találkozunk! - pattantam fel, majd kirohantam a nagyteremből, és egyenesen a pince felé mentem.

Három rövid kopogtatás után szinte berontottam Piton dolgozószobályába, és szerencsémre ott is találtam a professzort.

- Áh, Miss Cook, minek köszönhetem a látogatását ebben a korai órában? - csengett a hangja, melyből félig gúny, félig pedig érdeklődés szűrődött. Kopott íróasztala mögött ült és egy bájitalfőzős könyvet olvasgatott, amit az érkezésemre becsukott.

- Ma reggel kaptam - csaptam le elé anyám levelét. Piton fekete szemével végigfutotta a sorokat, majd felpillantott rám.

- Már épp ideje volt.

- Úgy értsem ezt, hogy maga az évek során figyelt engem, és mindenről beszámolt az anyámnak? -kérdeztem hitetlenkedve.

- Az édesanyja megkért engem, mint régi barátját és bizalmasát, hogy tájékoztassam őt mindenről, ami magával történik, Miss Cook. Milyen kivetnivalót talál ebben? -kérdezte hidegen Piton.

- Semmilyet - horgasztottam le a fejemet. Most kaptam csak észbe, hogy azért mégis csak a házvezető tanárommal beszélek így, aki nem mellesleg segített is.

- Én is így gondolom - bólintott a professzor. - Ha jól tudom, akkor magának két perc múlva a csillagvizsgáló toronyban kellene lennie, Miss Cook. Tudja, Trelawney professzor nem szereti a későn érkezőket. Ha siet, akkor még odaér. - azzal Piton lebbenő köpennyel kisietett az ajtón, feltehetőleg azért, hogy ő is odaérjen az órájára.

Felrohantam a pincelépcsőn, át a hosszú folyosókon, majd még egy pár sor lépcsőn, aztán megint folyosók sorozatán, amikor végre valahára beértem a többieket, akik éppen egy ezüstlétrán másztak felfelé.
Beálltam én is a sorba. A létra egy csapóajtón keresztül vezetett, azon túl pedig egy tágas toronyszoba várta az érkezőket. Hatalmas ablakain temérdek függöny lógott le, kiszorítva ezzel a korai napfényt. Maga a szoba nagyobb volt, mint az átlagos tantermek; telepakolták fotelekel, puffokkal, amik alacsony asztalkák köré voltak elhelyezve. A nagy kandalló előtt kapott helyet a tanári asztal, amellett pedig egy szekrényes polc, amin szépen elhelyezett színes teásbögrék pihentek.
A helyiségben füllesztő, már-már kellemetlenül meleg volt.

Nickyvel leültünk egy-egy puffra, majd kíváncsian néztünk az asztalon elhelyezett kristálygömbre.

- Szerinted ez mire jó? - kérdeztem szórakozottan a barátnőmet a gömbre mutatva. Láttszott az arcán, hogy ő sem remél többet ettől az üveggolyótól, mint bárki más a teremben.

- Ez egy nagy hatalmú varázslatos kristálygömb, mely megmutatja a jövő rezdüléseit, s feltárja a sötétség titkait...! - harsogta Nicky, gondolom a tanárnőt idézve. Körülöttünk mindenki harsányan nevetett, és én sem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Ennyire dilis?

- Az nem kifejezés! - vetette oda a szomszéd asztaltól Draco vigyorogva.

Már épp válaszra nyitottam a számat, amikor az egyik hátsóajtó mögül előtűnt Trelawney. Hosszú hálók (?) lógtak le a talárjáról, s a szeme kétszeresre volt nagyítva, amitől kístértetiesen hasonlított egy bogárra.

- Gyermekeim! Örülök, hogy ismét találkozhatunk! Az újakat köszöntöm itt, az első jóslástan órájukon, a régieket megkérem, hogy idén kevesebb jóslóbögrét törjenek el. Bár te, fiam - fordult a tanárnő hirtelen Monstrohoz - Idén novemberben és februárban is el fogsz törni egyet-egyet. Kérlek légy óvatos, különlegesek azok a tárgyak!

- Öhh... rendben... - dadogott Mostro, de Trelawney már nem figyelt rá, helyette engem szúrt ki magának, s odasietett az asztalunkhoz.

- Drága gyermekem! Megtudhatnám a nevedet?

- Emily Cook vagyok, tanárnő.

- Hmm... és mondd csak; van olyan személy, aki fontod neked? - kérdezte.

- Igen... van. - feleltem, bár kicsit furcsállottam ezt a kérdést.

- Hát, sajnálom azt, akit te fontosnak tartassz. A meggondolatlanságod fogja őt a sírba vinni egyszer. Na mindegy. Hol is tartottam? Áhh, megvan! Idén a kristálygömbbökkel foglalkozunk év elején... - magyarázott tovább, mintha mi sem történt volna. Talán nem is történt, de bennem mégis megragadt ez a pár szó. Mi az, hogy a meggondolatlanságod fogja egyszer a sírba vinni?!

- Én megmondtam, hogy hibbant. Egyszerűen nem kell hinni a szavainak. Úgy hallottam, hogy tavaly az egyik hugrabugosnak megjósolta, hogy a macskája másnapra halott lesz, de aztán persze semmi sem történt. Egyszerűen hagyni kell, hogy elhigyje magáról, hogy ő egy jósnő, és kész. Ugye nem hitted el amit mondott? -nézett rám Nicky, mire akaratlanul is mosolyognom kellett.

- Dehogyis! Köszönöm! - suttogtam a barátnőmnek. És hogy elhittem-e a tanárnő "nagy jóslatát"? Nem. Jól mondta Nicky; ez tényleg őrültség.

*

- Na hogy tetszett az első jóslástan óra Cook? - vigyorgott rám Marcus a klubbhelységben. Neki -mivel egyel felettünk jár- átváltoztatástan órája volt most, s kihasználta a helyzetét.

- Egyszerűen szuper! - erőltettem egy művigyort a fejemre, majd idegesen lecsaptam a tankönyveimet a földre.

- Ennek meg mi baja van? - nézett a többiekre az éppen belépő Blasie, aki szemtanúja volt a dühkitörésemnek.

- Egyszerűen csak rossz napja van, hagyjátok most egy kicsit! - küldte el Nicky diszkréten a fiúkat, hogy kettesben meg tudjuk vitatni anyám levelét.

- Tippem sincs, hogy ki lehet az, akit megbízott. Szerinted tanár egyáltalán? - váltott hirtelen a minket érdeklő témára Nicky.

- Nem tudom, valószínűleg tanár, de hogy melyik... esetleg Piton? - kérdeztem a barátnőmtől, bár Nicky sem tudott többet, mint én.

- Em, gyertek már, lekéssük az első svk óránkat Rémszemmel! - kiabált oda hozzánk Draco, aki a többiekkel már kifelé haladt a pince folyosójára. El is felejtettem, hogy ma van az első óra az új tanárral, vagy ahogy mások hívják; Rémszem Mordonnal.